Csóró vagyok / de többnek látszani nem akarok


June 20th, 2008 by Hancu

Emlékszik még erre valaki a korai 1400-as évekből? Nem? Nem baj. Itt van ellenben Ghostboci újabb szösszenete, ami kb. olyan mint a múltkori, vagyis jó téma, érdekes gondolatmenet, és bár a végkövetkeztetésekkel én személy szerint marhára nem értek egyet, vitaindítónak tökéletes. Aztán csak óvatosan a flémeléssel, banhammer van nálam és nem félek használni.

Szemkifolyás ellen itt a doc, egyébként meg a klikk mögött a wall of text.

A csóróságról

Sosem értettem igazán, mit jelent „farmolni”, miért szidja mindenki ezt a tevékenységet. Számomra max azt jelentette, hogy „megcsinálni pár útbaesõ napiquestet”, vagy „jártamban-keltemben, instába menet felszedni az útbaesõ virágokat”. Az, hogy az ember minden, racionálisan szükséges dolgot (mount, enchantok, gemek, potik, elixirek) megvehet, természetes volt számomra és el sem tudtam képzelni, máshogy is lehet.

Az elsõ sokk kb két hete ért, amikor egy ismerõs (nem friss 70-es, hanem fullepic raider), kölcsönkért JAVÍTÁSRA! Fel sem fogtam, hogy hogy lehet egy 70-esnek kevesebb, mint 1000g-je. Másnap elkísértem farmolni. Két órán keresztül mást sem csinált(unk), mint rühes elementálokat öldöstünk koszos mote-okért. A bevétel 200G volt, amire ismerõsöm azt mondta, hogy na ez pár napig elég lesz. Padlót fogtam. Utána minden nap elrepültem az elementalokhoz, és mindig láttam ott egy-két szerencsétlent, aki öldöste az elementálokat, tehát ismerõsöm nem a kivételesen hülyék csoportjából jött.

Kérdezõsködni kezdtem. Az ismerõseim túlnyomó részének nincs 1000g-je. Az ismerõseim túlnyomó része elementalokat, vagy sunfury signetes csókákat öldös, vagy órákon át köröz a levegõben lecsapva bányákra, virágokra, esetleg megcsinál 20 napiquestet, amiket már nagyon un. Ismerõseim kisebb része nem csinál ilyet és nekik van pénzük.

Ha a „farmolás” az, amit fentebb körülírtam (órákon át unalmas dolgot csinálni pénzért), akkor én soha egy percet sem farmoltam (kivéve a fenti két órát). Az elsõ 100G-m lvl 22-n lett meg. Amikor a lvl40-es mountomat vettem, emlékszem, hogy 1000g felett maradtam. Lvl 58-on kölcsönadtam egy akkori guildtársnak epic mountra 4000g-t.

Nem, most nem az öszázegyedik „How to get rich in Azeroth” guide következik, abból van épp elég, bárki találhat. Az ott leírt ötletek jók, magam is ezekbõl tanultam az AH-tõzsdézés alapjait. Csakhogy az AH-tõzsdézés 0 összegû játék, hisz nincs valódi termelés. Anyagcsoportonként 1-2 tõzsdecápát tart el a szerver, ha új jelentkezõ jön, akkor verseny alakul ki, a profit zuhan és alacsony is marad, amíg valaki fel nem adja. Tehát ha mindenki nekiállna AH-tõzsdézni, senki sem gazdagodna meg.

Én inkább tovább kerestem az emberek szegénységének okát. Tegnap, véletlenül találtam meg. Kellett néhány táska, az AH-ban épp drága volt, megvettem hát az alapanyagot és „LF tailor who can make [tudomisénmi bag]”. Rövidesen jött a válasz, találkoztunk, kérdeztem, mennyit kér a munkáért? “nothing m8” volt a válasz. Ott álltam, mint a sóbálvány, kezemben a táskákkal. Aztán reménykedni kezdtem, hogy csak a skilljét húzta, vagy épp a szerver balekját fogtam ki, úgyhogy rohantam az AH-hoz és ész nélkül mindenféle alapanyagokat vásároltam, majd kerestem LW-t, JC-t, enchantert, BS-t, meg amihez csak volt anyagom és gyártattam. 14 emberrel találkoztam, ebbõl 5 kért pénzt és az 5-bõl 4-nél sikerült 1-2G-re lealkudnom a munkadíjat azzal, hogy QQ-ztam egy kicsit, hogy milyen szegény vagyok. Az alapanyag és a termék ára között AH-ban gyakran 50-60G is volt és mégis, 14 emberbõl egyetlenegy kérte meg a munkája árát.

Ráadásul én egy ismeretlen voltam a /2 chatin. Minden kockázat nélkül lefogadom, hogy guilden belül mindenki ingyen dolgozik. Tehát egy fillért sem keres a tradeskillel, amit 1000-2000G anyagárért húzott fel 375-re, és lemondott érte egy gathering professionról.

Ez az ingyenesség egy újabb dolgot juttatott eszembe. Jópár guildban voltam már (bár egyik sem volt top progress, így nem tudom, rájuk igaz-e), és mindegyikben szokás volt, hogyha valaki valami BoE-t vagy receptet talált, akkor azt felajánlotta a guildchaten. Ingyen. Emlékszem, hányszor néztem meglepetten, amikor 4-500G-s receptek kerültek ingyen valakihez, csak azért, mert õ meg tudta tanulni. Hány több száz, vagy akár több mint ezer G-s BoE epic jutott ingyen új gazdához.

Valószínûleg ez és nem az AH-tõzsdézés tett engem és kevés társamat gazdaggá. Én ha találtam valamit, ment az AH-ba. Sõt, ha találtam olyan recit, amit én meg tudtam volna tanulni, de a termék nem kellett, az is ment az AH-ba.

De várjunk csak! Ha egy guildben senki nem kér pénzt a munkájáért és ingyen osztja a recit és a BoE-t, az nemcsak azt jelenti, hogy mindenki szórja ki a pénzt az ablakon, hanem azt is, hogy mindenkinek ömlik be a pénz az ablakán. Valószínûleg valami ilyesmivel védenék a guildkommunizmust hívei. Csakhogy ez pont azért nem mûködik, amiért az igazi kommunizmus sem mûködött!

A guildkommunizmus kisebb gondja az, hogy könnyen kihasználható. Ha én elfogadom a guildchatin felajánlott receptet, de ha én találok, akkor ismeretlen bankalton keresztül AH, akkor én gazdagodok, õk szegényednek.

A nagyobb gond megértéséhez tételezzük fel, hogy ketten vagyunk egy guildben és mindketten találunk egy BoE-t, ami a másiknak jó, az AH-ban pedig ezret ér. Ha mindketten kitennénk, akkor lenne 1000-1000G-nk. Ha kicserélnénk és kitennénk, akkor is lenne 1000-1000G-nk, tehát a szegénység oka nem a cserebere. A kérdés az, hogy ha az AH-ban mennyit adtunk volna érte? Ha megadtuk volna az 1000-et, akkor OK. De ha csak 400-at ért volna nekünk az item és mégsem tettük ki 1000-ért, hanem felvettük, akkor 600G kirepült az ablakon.

Elfogadni valamit egy guildtárstól ingyen, aztán drágán kiAH-zni, /gkick osztályú bunkóság. Így ha lát valaki valmit a chatin, ami neki improvement, akármilyen kicsi is, akkor elkéri, majd felteszi. A potenciális profitot, ami a termék kiAH-zásakor képzõdött volna, az egész guild elveszíti. Ugyanez hatványozottan érvényes a recepteknél. Ha raiden kiesik valami BoE recept, akkor 99% hogy a raidbõl valaki INGYEN megkapja, majd megtanulja, hogy aztán sose használja. Gyakran 1000+G-s receptekkel történik ilyesmi.

Miért ajánl fel bárki bármit ingyen? Mert úgy érzi, ez az elvárás felé. A guildkommunizmus normává vált, aki nem ajánlja fel a cuccát a guildtársaknak, az “önzõ”. Ennél is durvább eset, amikor nem egy talált dolgot ajánl fel, hanem egy nehezen megkeresettet. Saját alapanyagból enchantol, saját primalokból varr stb. A gond ezzel is ugyanaz. Mivel a guildtársnak a szolgáltatás ingyen van, ezért igénybe veszi, akkor is, ha piaci áron közelébe sem menne, hanem beérné valami olcsóbbal. Tekintve, hogy felajánlani csak azt lehet, ami van, a guildkommunizmus bünteti a munkát. Ha megdolgoztál valamiért, azt ingyen oda kell adnod (különben önzõ vagy). Ha nincs semmid, akkor kapsz! Így aztán senki sem dolgozik profitért, és amikor kifut a pénzbõl, akkor nem lesz kezdõtõkéje, így egyetlen pénzkereset marad elõtte: az unalmas és útálatos, ráadásul szánalmasan rossz idõhatékonyságú farmolás! A kommunizmus normája pedig olyan mélyen beeszi magát a fejébe, hogy már ismeretlenektõl sem kér pénzt!!!

Ezek alapján a meggazdagodás titka rémségesen egyszerû, sokkal egyszerûbb, mint ami a guide-ok leírnak:

Ha csak ezeket megteszed, ha nem is fog minden altod epic flyingon járni, de napi gondjaid nem lesznek többé.

Posted in Hírek | Comments (361)

361 Responses to “Csóró vagyok / de többnek látszani nem akarok”

  1. Bakkerdonci Says:

    Első (kecskékkel…) (életem első elsőzése juhé)

  2. Satanbacsi Says:

    Ghostboci valami bölcsészkaros, hogy ilyen témák érdeklik? :D

  3. Loverman Says:

    *mintha nem szóltam volna direkt előre, hogy vita legyen, ne személyeskedés meg flém…*

  4. Gry Says:

    Két órán keresztül farmoltál és 200g bevétel? o.O
    Nekem 2 óra alatt átlagosan jön olyan 12-13 primal, water nálunk 30g felett van ezért már most több mint 360, namindegy nem szólok bele.

  5. sientech Says:

    érdekes ez a világra csdálkozás ebben az írásban. furcsa hogy nincs tapasztalata az írónak arról hogy guilden belül ingyen kraftolnak bármit, normális esetben.

    kicsit fura nekem az is hogy lvl22-n lett az első 100g je.

    furcsálom hogy most csodálkozik rá a farmolás létezésére, kicsit álnaiv módon.

    aranyos az is hogy megdöbben a guilden belüli ingyenes átadáson, holott fentebb pont az ellenkezőjén lepődik meg.

    a guildkommunizmusus résztől lefelé már nem kell külön elemezni, rossz vicc

    az író motivációja számomra érthetetlen. nyílvánvalóan kiderülnek belőle jellembeli hiányosságai, valamint az írás maga is rossz.

    tényleg minden igénytelen vacak kikerülhet cikknek ha elég hosszú?

  6. Mantriel Says:

    Teljesen egyetértek.

    A harmadik lvl 60-as karakteremnek volt 2500 goldja lvl 58-on, és csak azért ennyi, mert a mainemmel nem maradt időm “farmolni” és az altom pénzelte. :)

    Szerintem sokan azért nem AH-znak mert:
    1. Nem beszélnek angolul,
    2. Nincs piaci érzékük,
    3. Lusták megnézni thottboton/wowheaden, hogy mennyit is ér valójában a cucc.

    Profession-ök: Szerintem is ritka rendesek az emberek, hogy nem kérnek pénzt ha legyártanak neked valamit. Ha összefutsz valakivel aki olyan rendes, hogy ingyen enchantol, ingyen craftol neked valamit, adj cserébe neki valamit ami pénzt ér, szüksége van rá, de nem túl jó a piaci forgalma.
    Én pl. ha tolvaj ismerős ládát nyitogat nekem, adok neki elixirt/potit/agis kaját. Ezekből mindig van nálam raklapnyi, úgyis eladom AH-n, neki jól jön és mindketten jól jártunk.

  7. Loverman Says:

    akkor ha legközelebb én írok vmi demagóg dolgot akkor nekem is kirakjátok, mert érdekesnek tűnik?:) ja és bocs h igazam volt az előbbi hsz-emben >

  8. sientech Says:

    #3 kedves szerkesztők. egy ilyen szövegre :”Azt nem merem javasolni, hogy guilden belül kérj pénzt a munkádért, mert kivágnak Lenin lelkes követõi. De hozza a saját alapanyagát és õ jöjjön oda hozzád!” hogy a bánatba lehet személyeskedés nélkül reagálni?

    kiraktok egy ostoba írást ami minden normális embernek kinyitja a bicskát a zsebében, utánna pedig kijelentitek ne legyen flame??

  9. Mantriel Says:

    Még valami, egy ideig gondolkodtam rajta, hogy etikus-e, vagy sem, de a végén lvetettem az ötletet.

    Szeretek heroicba járni, de a badge-ek már nem kellenek (van prot set és healer set is), így a badge-ekből eleinte követ vettem amit bele is raktam a cuccomba, majd eljött az a pillanat, hogy van 100+ badgem és kő se, ruha se kell mit csináljak vele.

    Nos a válasz egyszerű, vegyél követ rajtuk, csiszoltasd meg guildyvel és add el AH-n.
    Ugyanezt megtudod csinálni az epic BoE-s SSC-s/TK-s receptekkel is, szerezz be az alapanyagot, csináltasd meg guildyvel ingyé, és add el óriási haszonnal AH-n.

    Hogy etikus-e az eljárás? Biztos, hogy nem, nem is csinálom.
    Jól jár vele a wow gazdaság?, a szerver tőzsde? Igen, sokan inkább farmolnak +1-2 óra goldot minthogy megnézzék wowheaden mit is kéne összefarmomlniuk, vagy /2 chaten keresni egy craftert.

  10. Hancu Says:

    7: Igen, ha írsz valamit ami érdekesnek tűnik, azt kirakom. Viszont ahhoz el kéne szakadnod ettől a “bocs hogy igazam volt” szinttől…

    8: Nagyon szomorú, ha egy tiédtől eltérő véleményre reflexből úgy reagálsz, hogy az egy ostoba igénytelen szar, és ezt köteles minden normális ember így gondolni. Nagyon szomorú, hogy felmerül benned a kérdés, hogy hogy lehet erre személyeskedés nélkül válaszolni.

    Még egyszer: NE flémeljünk és hülyézzünk, hanem érveljünk és vitázzunk értelmesen. Szeretném hinni, hogy képesek vagytok rá.

  11. erdoszellem Says:

    Az én altjaimnak nincs epic mountjuk, és ingyen csinálok mindent. Mindig van annyim, amennyiből elvagyok. De ez nem egy komoly gazdaság, ez egy játék. És örülök, ha örömet okozhattam, nekem nem kerül semmibe. Hogy felhúztam a skillt? Biztos azért, mert fel akartam. Ha azért, hogy keressek vele, fogok. Ha csak azért, hogy cuccokat tudjak csinálni másnak/magamnak, akkor azért. De jól érzem magam, ha valaki örül. Én már csak ilyen önző vagyok. Ezt is magamért teszem ;)

  12. Shaery Says:

    #8 Minek olvasod,ha nem tetszik?

  13. null Says:

    aki manapság félnapokat képes pénzért farmolni, az valamit nagyon nemjól csinál.. :)

  14. Bunko Says:

    Vitaalapnak tökéletes.
    A hőn szeretett guildkommunizmus sokszor nem is olyan, amilyennek te látni akarod.
    Ha van valami recept ami nekem nem kell, felajánlom, valóban, mert lusta vagyok/nincs üzleti érzékem/kecskékkel hálok, viszont a lustaság sokszor kifizetődő, ugyanis ha mindenki guildkommunista, akkor mindenki felajánl, és előbb-utóbb kesik valami, ami neked kell, akkor szólsz, és te kapod ingyé’. A recept, a pénz meg a craft is guildon belül marad, csak a jó embernél. Ezt a megvilágítás is figyelembe veheted.
    Ja a stílusod kicsit koppintja Dr. House-t, de neked nem áll olyan jól.

    “ha valamit találtál, amit tudnál használni, nézd meg az árát az AH-ban. Gondold meg, megvennéd-e ezen az áron a cuccot. Ha nem, AH-zd ki. Ez a receptekre hatványozottan igaz. Biztos, hogy kell neked az a recept? Hányszor használnád? Behozná azt a pénzt, amit az AH-ban megadnak érte?”

  15. Sentynel Says:

    de ki az aki manapság észnélkül grindel? elmek 9-10 napiq nemtöbb 1 óránál és az 100-150g… naponta… ha netalántán van több karid akkr ez szorzódik pikkpakk 2-3 óra alatt 350-500g-t ki lehet szedni..:)

    van 3 70esem, ha nagyon nagyon kell vmire pénz akkr akár 3 karival is megcsinálok 10-12 KÖNNYED napiq-et, kb 2-2.5 óra alatt 3-400g profit :) ha nem kell semmire pénz akkr 5-10napiq vmelyikkel gyórsba 45min azt simán kibírom, szal én személyszerint sose értettem h hogy lehet pl amit fent említett javításra kölcsönkérni:S

  16. Sorspöröly Says:

    Aszongyahogy:

    “* ha valamit találtál, amit nem használsz AH-zd ki! Ne add oda havernak, ha neki kell, majd õ veszi meg az AH-ból!”

    Igen! Ez az igaz barátság (nem emófóbok előnyben!)!

    “* ha valamit találtál, amit tudnál használni, nézd meg az árát az AH-ban. Gondold meg, megvennéd-e ezen az áron a cuccot. Ha nem, AH-zd ki. Ez a receptekre hatványozottan igaz. Biztos, hogy kell neked az a recept? Hányszor használnád? Behozná azt a pénzt, amit az AH-ban megadnak érte?”

    Nos, vegyünk például egy enchantot – tök mindegy milyet, a lényeg, hogy end-game enchant (stamina cipőre akár).
    A saját guilded erősíted vele, ha megtanulod. Akár raiden is fel tudod rakni guildtársnak. (Aki mondjuk lehet hogy bs, és ingyen legyúrta az enchanthoz szükséges rodot.) Tudom, hogy _mélyen_ elítélendő bármiféle (emós) kapcsolat kialakítása a guilddel, ami több, mint egyirányú, de ettől (is) fognak megkedvelni, ami nagyon nem hátrány egy csapatjátékban, amit emberek játszanak. De röviden önzetlenségnek is lehet nevezni a dolgot.

    “* Ha instában BoP esik és többen kérik, /roll helyett ajánlj megváltást: lemondasz róla X G-ért. Ha nem tudtok megegyezni, még mindig lehet /roll.”

    Már milyen alapon fizetne valaki olyasmiért, ami pillanatnyilag senkinek sem a tulajdona? All greed, és a nyertestől megveheti, aki csak akarja, feltéve, hogyha nincsen a csaptban olyan tag, aki használni is tudja. Én speciel nem vinném el előle, nem ér annyit az egész.

    “* Ha valaki a /2 chatin keres mesterembert, kérj legalább 10G-t a munkáért. Ha olyan receptet használsz, mely BoP vagy exalted repuból jön, nyugodtan kérj akár 50-et is. Például a Nethercobra leg armor elkészítéséért (Thrallmar exalted recept) 100-150G-t is el lehet kérni, megadják, mert az AH-ban még drágább.”

    Dettó surmóságnak tartom a dolgot (Más fogyatékosságának/tudatlanságának/rászorultságának kihasználásának tartom). Általában én is ingyen craftolok vadidegennek is, ugyanakkor elfogadok érte pénzt, ha az illető úgy gondolja, velem is előfordult, hogy adtam pénzt ilyesmiért.

    “* Azt nem merem javasolni, hogy guilden belül kérj pénzt a munkádért, mert kivágnak Lenin lelkes követõi. De hozza a saját alapanyagát és õ jöjjön oda hozzád!”

    Ez alapvető dolog, mondjuk lehet hogy üllőt, kohót, mana loomot nem tud mahával vinni, na bumm. :) Amúgy meg posta rulez.

    “Ha csak ezeket megteszed, ha nem is fog minden altod epic flyingon járni, de napi gondjaid nem lesznek többé.”

    Nem is kell minden altnak epic flyer… Csak olyan karaktereknek, amelyiknek mining/herbalism skilljük van. Mert ezen kívül nem sok mindenre jó az epic. Insta elé odahúznak, sőt, már akár instába is beidéznek, minden másra ott a menetrendszerinti windrider+60%-os repcsi.

    Mellesleg nem is olyan fontos többtízezer aranyat felhalmozni – bár kétség kívül kényelmes. Vannak már gyors napi questek (bombázás, ilyesmik), amit 2-3-4 alttal simán letolsz egy óra alatt kb, és keresel ~200g-t, ami simán fedezi a flask+poti+kenés+kaja+javítás költséged legalább egy napra. Lehet hogy nem marad belőle sok, de nem kell tarhálnod, és nem is baszol át másokat.

  17. Morven Says:

    Nem is tudom hol kezdjem. Elég furcsa felfogásod van (és finoman akartam kifejezni magam, biztos érti az aki elolvasta, nem akarok csúnya, illetlen szavakat írni). Azt, hogy nem kérnek semmit a craftolásokért az emberek, az a saját bajuk, ez tény. De azt hogy pl egy Nethercobra leg armor elkészítéséért elkérsz 100-150g-t, na az már szerintem egy kicsit túlzás. Hülye aki odaadja a pénzt (mert ahogy irtad, úgy is találnak olyan embert aki olcsóbban/ingyen megcsinálja) és hülye aki annyiért craftolja, mert sohasem fognak hozzád menni. A receptes dolgon meg fordultam egy 360at :D hát ilyenről se hall sűrűn az ember. Az egy dolog, hogy lehet sosem fogod használni a receptet, de BÁRMIKOR jóljöhet. Ha neked nem is, egy raidben bárkinek jóljöhet (az elkészített item), mégjobb ha netán van hozzá anyaga is, ha nincs akkor meg te készíted el neki, hogy javuljon a raid minősége. Meg azt is észrevettem, hogy Neked tuti sosem volt enchanter karid. Na akkor megnézném hány dolgot raknál ba az AH-ba. Biztos folytatnám, mert eléggé felkavart a dolog, de most csak ennyi jutott eszembe.

  18. ptk Says:

    Szerintem Ghostboci-nak nem való a csapatjáték… Akikkel játszom azért játszom mert jó fej emberek, ha azt mondja hogy kell neki az a recept akkor neki adom, huu az a 500g nem fog megrendíteni, napi questekből annyit csinalok amennyit kedvem tartja, aztán mégis van pénzem. Ez a guildkommunizmus egy hülyeség, ha neki arról szól a játék hogy jól kihasználok mindenkit, mert ugyis elhiszik hogy kevés a pénzem, hát gratulálok, kb pofám nem lenne azt mondani hogy naaaa légyszi ingyen mert, igaz ez nem a való élet, de mint az előző írásánál is láthattuk, visszacsapott rá. Ez egy közösség, az hogy megcsinálják a guildbol bárkinek azt azért csinálják mert ugy nekik jó, ha nem lenne jó, fel sem ajánlanák.

  19. Darton Says:

    Hasonlit az elozo irashoz. A vilag egy csecsemo szemevel.
    Meglatjuk milyen gondolatokat ebreszt. :)

  20. Saiyajin Says:

    Elég fura egy véleménye van…
    Én személyszerint klánon belül ingyen csinálok mindent, ha hozza az anyagot hozzá.
    Egy jó klánnak sztem ez az alapja…

  21. hori Says:

    ez a farmolas dolog kicsit erdekes, mar ahogy o emliti. ket ora es sz@ros 200g? valamivel vagy nincs tisztaban, vagy irnia kellett valamit, hogy megint rola legyen szo. nem, nem szemelyes, csak tippelni probalok, miert emlit valaki ennyie valotlant.
    ok-ok, ha televan a plato, ami ugye gyakori, mert mindenhol hunterek vannak, a pure watert meg S1-es gnome lockok farmoljak felguarddal (komolyan, mindig!)
    reszemrol ott harom nap alatt farmoltam ki egy full battlecast setre valot tavaj osszel (nem tom pontosan mik a kellekek, de utaltam csinalni), es az kb 2500 goldot er. ert akkor.

    azt az AH-s dolgot az ex-guildemben egyszeruen ciganykodasnak hivtuk. teny, hogy jol lehet keresni vele, es hamar megvan az a nyomorult 5k g, de megis… ciganykodva?

    reszemrol csak JC-bol osszehoztam az epicfly-t ugy, hogy adamantitot kivasarolod (legalabb 400-at egy korben, hogy a droprate tenyleg jo legyen) kozben ugye uvoltesz, hogy 24g/stack azmi?! de a kovekbol visszajon az ar legalabb masfelszerese, es az cirka 500-bol cirka 800 at csinal.

    a masokkal kraftoltatasrol meg annyit, hogy a ‘tips are welcome’ kifejezes nem veletlen. mivel ha jatszol legalabb masfel eve, az emberek x %-a (mondjuk 20-30) ohatatlanul ismerni fog valahonnan, ha csak nem vagy ugye cooldownonkent notorius koltozo. azt hiszem, talan a konnyebb egyutteles erdekeben van ez az ingyen dolgozunk dolog, nem pedig a filleres (jo-jo neha goldos) kulonbsegek miatt.

    az instaban megveheted tolem-re meg nem reagalok. nem tudnek ugy…

  22. Halaa Says:

    Hát szerintem eléggé drasztikus néhol. Jó hozzáteszem én is félig-meddig guildkommunista vagyok. Azonban varrni, craftolni sose saját alapanyagból, sose saját pénzen, hacsak nem nekem kell. Természetesen, ha hasonló árban nekem egyszer lecraftolt valaki ingyen egy cuccot, akkor alkalom adtán visszaadom neki. Viszont azzal, hogy ne adjuk oda havernak, hanem AH-zuk ki, amikor tudom, hogy neki upgrade ezzel nem értek egyet.

    Szvsz.

  23. hori Says:

    valamiert nem engedi szerkeszteni. loading, aztan failed…

    csak annyit akartam hozzafuzni, hogy heti kb 150-200 super mana es healing potiont (rolloltam herb/alchra) osztok szet a raidben mindenkinek akinek kell. en farmolom, napi egy-masfel ora eleg. most, hogy nyar van, idom is van ra siman. en igy segitek a raidnek… emos tre, gany, legalja vagyok?

  24. BobaFett Says:

    Neki pénze van, nekem pedig olyan ismerőseim, barátaim, akiktől minden pillanatban számíthatok bármilyen segítségre. Bőven megéri azt az x-ezer goldot amit emiatt “elvesztettem”.

  25. Wolverine Says:

    Én ugyan ingame is antiszoc vagyok, de ennyire soha nem voltam talán mások ellen :roll: Igen, a mainemmel 2800 aranyam van épp, kifizettem már az epic flyt és többszáz aranyat passzoltam le az altoknak. Viszont megcsináltam minden egyes létező szólózható questet, ami iszonyat pénzt hozott (plusz herbalistaként simán eladtam a fölös virágokat…), questrewardokból 5k fölött van a bevételem.

  26. triazzz Says:

    Szerény véleményem szerint (bocs a kifejezésért) ez a legostobább meglátás, amit GB leírhatott. Én ha találok egy LW receptet, amivel amugy semmit nem tudok kezdeni, akkor elöbb megkérdem guildchaten hogy kell e valakinek. Ha kell akkor odaadom neki, hogy fejlődjön, késöbb ez nekem is jó lesz mert utána Ő is ad nekem valamit, vagy csinál nekem valamit az aktuális skilljével.
    Más kérdés ha már nem 375ön van az illető. Akkor egy 1000g-s receptet guildtársnak odaadok 200g ért. Miert? mert nem nyerészkedni akarok a saját társaimon.
    Egy egyszerű példa:
    Van 2 söröd a hűtőben. Átjön a haverod, aki nem hoz sört Te viszont meginnál egyet. Egyértelmű hogy a msáikat szó nélkül a kezébe nyomod. Hogy nézne ki ha elkérnél érte 200ft-t?
    Amig fejlesztettem alchemy-t én még alapanyagot sem kérte guilden belül.
    Tegnap pont ki voltam akadva mikor altomat akartam enchantoltatni, és gyerek el akart kérni 20g-t. mondom 2 click nekem nem ér meg ennyit, inkább megvártam míg guildtárs ráért.
    Ez olyan mintha lockommal pénzt kérnék summonért, vagy mage pénzt kérne vízért.
    És igen én is több 1000g-ből huzam a skillt, de ugy potolom ezt, hogy néha ha több gold-om van veszek cuccokat, megcsinálok pár drága elixirt (herbalism mellett nemnagyon kell növényt vennem), és berakom AHba. Szerintem gusztustalan ha valaki a társain akar nyerészkedni.

    szvesz elég gyenge álláspont/leírás volt, bocs :( !

  27. triazzz Says:

    (nem tudom szerkeszteni amit irtam)

    “Ha instában BoP esik és többen kérik, /roll helyett ajánlj megváltást: lemondasz róla X G-ért. Ha nem tudtok megegyezni, még mindig lehet /roll.”

    Ezen valahogy átugrott a szemem…

    Jézusom Ghostboci ez a hozzáállás szánalmas…Téged szeretnek a szerveren? vagy mégis honnan szedsz Te ekkora butaságokat? Ha az életben is iylen vagy, akkor nemhogy nem lesz sok pénzed (mert hülyének fognak nézni), demég barátod sem lesz. Elöző írás jó volt, ez után meg sajnállak :( !

  28. Anphalas Says:

    Hmm,nekem egyetlen karakteremen sincs épeszű szintű crafting profession,ráadásul guildless is vagyok,ezért ha bármi kell,azt bizony a trade channelen keresztül kell megszereznem.Ha sikerül véletlen találnom valakit,aki craftol/enchantol nekem bármit,mindig megadom azt a pénzt,amit kér (kivéve nagyon irreális összegeket,és kizárólag munkadíjról beszélünk,mivel mindig saját alapanyagokból dolgoztatok).Ha nem kér pénzt,akkor is inkább adok,még ha ettől esetleg baleknak tűnök is.Viszont amíg guildben voltam,vagy ismerősökkel együtt játszottam,egyrészt elvártam,hogy a munkadíjért ne számítsanak fel semmit (tekintve,hogy velük jártam instázni,gyakorlatilag rajtuk is segítettem a jobb cuccokkal),cserébe pedig amikor lehetett,kisegítettem őket bármivel,ami nekem volt (pl. a saját magam összegyűjtötte füvekből készíttetett potik,meg elixirek esetén amikor procolt a herbalistának,azt megtarthatta).

  29. Gangsta Says:

    van olyan, akinek 50k-nal kevesebb van?:-)

  30. Pocok Says:

    Már előttem leírták előttem, nagyon sok minden van amit nem értek. PL aki ingyért segít, az a szerver balekja? Hát ez elég durva.

    Instában pénzt kérni cuccért? Cuccot eladni guildtársnak, úgy hogy berakom AHba/AH áron?

    Ennél szemetebb embert ritkán találni, de még büszke is rá. (Bár tudjátok, csak beszéljenek róla, mindegy hogy rosszat…)

    De sejthettem volna hogy nem sok értelme lesz, mert aki azt mondja, hogy első 22es szintjénél 100gje volt az hazudik!

  31. Pocok Says:

    Már előttem leírták, nagyon sok minden van amit nem értek. PL aki ingyért segít, az a szerver balekja? Hát ez elég durva.

    Instában pénzt kérni cuccért? Cuccot eladni guildtársnak, úgy hogy berakom AHba/AH áron?

    Ennél szemetebb embert ritkán találni, de még büszke is rá. (Bár tudjátok, csak beszéljenek róla, mindegy hogy rosszat…)

    De sejthettem volna hogy nem sok értelme lesz, mert aki azt mondja, hogy első 22es szintjénél 100gje volt az hazudik!

  32. Pocok Says:

    sry a duplapostért valamiért lassan jön be, lécci töröljétek egyiket

  33. erdly Says:

    #12 Shaery
    Igen szeretem az ilyen 10 éves szintű reagálásokat…

  34. Darton Says:

    Kicsit gyulnek az alszentek. :)

  35. Halaa Says:

    #31 akkor hazudok (ez nem védés GB iránt, ez a mostani írás tényleg “sok” kicsit) :D

  36. kokk Says:

    Most nem aakrok senkibe bele kötni de sok dolgot elmondott ami szerintem nagyon alap és az hogy megveszed az alapanyagot és megcsináltatod és azt adod el annak már kb semmi ahszna nincsen annak BC kijöttekor volt haszna meg remélem WotLK-ban is igy lesz. Akkor ugye még nincsenek kialakulva az árak és én mondjuk jópárezer g-t kaszáltam a sok idiótán… Tudjátok van a spellstrike kb mindenki abban rohangált aki cltohos volt és serverenként haladás volt ha 1- vagy 2 meber tudta csinálni a kis drop rate miatt akkor kb az alapanyag 500g volt és 2-4k aranyért eladtad most meg alapanyaga kb 1kg és eladod 800 aranyért o.O . Ez sajnos minden cuccal igy van már..

  37. triazzz Says:

    Igen, nekem is fura volt hogy az első 22es karijánál 100g volt anno. Ez hazugság. 58ason 4000g is képtelenség, gondolom pre-TBC volt 58as karija, PRE-TBCben ennyi pénz képtelenség, nem tud annyiert eladni sima WOWos cuccokat, hogy ennyi bejöjjön, és amint írta Ő nem farmol.

  38. Faraleth Says:

    az a legjobb, ha egy ismerős/guildtárs rádtradel 20 epic gemet, és casterként kér strengthest meg apst. majd amikor mondod neki h oké, de akkor 10% részesedést ha már ahra velem gyártatsz, még ő háborodik fel

  39. Maudius Says:

    Ghostboci, számomra nem jött le egyértelműen, hogy ez a naiv szemlélet, amivel rátekintesz a világra, pusztán egyfajta burkolt irónia, vagy neked tényleg fogalmad nincs az emberek anyagi helyzetéről. Azért ez már-már a polgárpukkasztás határát súrolja.
    Először is nem értek egyet a “Miért ajánl fel bárki bármit ingyen?” című bekezdéseddel. Volt szerencsém több guildben is a kezdetektől fogva, egészen a “végítéletig”, és az a tapasztaltom, hogy nem elsősorban az általad felvázolt szociális kényszer az ami miatt nullprofitosan forognak az értékek a guildben. Ahhoz, hogy egy guild jól működjön elengedhetetlen a kölcsönös segítség a felek részéről, és ez a kölcsönös segítség nem csak progressre de a guildbeni szocializálódásra is pozitív hatással van. Például ha van valakinek egy ritka *hasracsap* 20 staminás gem receptje, azért ajánlja fel a guildnak, hogy mondjuk a tanknak legyen megfelelően socketelt felszerelése, ezzel nemcsak az összetartást segíti a guildben, hanem nagyon jó, és követendő példával jár elöl ezzel a kiemelten közhasznú cselekedetével. Csupán annak az elenyésző rétegnek kényszer ingyen adni valamit a többiek felé, akik nem éreznek elég önbizalmat magukban, féltik a guildbeli poziciójukat, és ezzel akarják úgymond megvásárolni a többiek bizalmát, de az ilyen embertípus általában kérészéletű egy guildben.
    A legelképesztőbb gondolatod talán a “ha valamit találtál, amit nem használsz AH-zd ki! Ne add oda havernak, ha neki kell, majd õ veszi meg az AH-ból!”
    Avagy hogyan váljunk egy lelkét vesztett antiszociális, kalmárlelkű pénzsóvár alakká, aki lépten nyomon mások ostobaságán gazdagszik meg. Hálát adok az égnek, hogy a WoW világa nem ezen ideológia szerint működik. A kommunizmus szó olykor olykor felbukkan a szövegben, és bevallom nagyon bántja a szememet. Én inkább a szocializmus szót használnám, úgy gondolom ez sokkal közelebb áll a valósághoz. Elsősorban azért, mert a guilden belül burjánzó szolidaritás az, ami a közös cél felé irányít. Ez a guildbeni “túlélés” elemi feltétele, mivel az emberek a guilden belül egymásra vannak utalva, ahhoz hogy elérjenek egy közös célt, szükséges a kölcsönös szerepvállalás. Az általad ábrázolt kapitalista szemléletmód/viselkedés (Vagy minek lehetne nevezni) az, ami ennek a közös célnak a gátja. Lehet, hogy Neked nagyon sok pénzed lesz, mert nem adsz semmit ingyen a guildnek, kihasználod az emberek alulinformáltságát stb, csak ezzel semmi mást nem érsz el, minthogy egy kirekesztett kapzsi alakká degradálódsz, aki azon kívül, hogy van X ezer aranya, semmit nem tudott elérni a játékban.

  40. phobia Says:

    #30 “De sejthettem volna hogy nem sok értelme lesz, mert aki azt mondja, hogy első 22es szintjénél 100gje volt az hazudik!”

    ezzel nem értek eggyet, haverom 24esen 300goldal rohangált. hogyan csinálta? hunter, nyomta wc-t mint disznó, nyúzott és el AH-zta.

  41. Nardhuur Says:

    Én a gyenge praktikáid nélkül is összehoztam 150k aranyat. És adtam ingyen haveroknak rengeteg cuccot.

  42. Tallono Says:

    Ez sztem most hülyeség volt, jó értem a gondolatmenetet az elöző cikkban megtudottakból, miszerint Ghostbocinak emós guildjei voltak, de nem sok ember van így. Én személy szerint ingyen szoktam craftolni, de ha enchantos lennék elkérnék 3-4g-t, persze nem guildtársaktól. Ha nagyon kell pénz egy hétig megcsinálom a napi 25 dailyt és 1-2 hónapig elvagyok.

  43. projectelf Says:

    Mindenki ugy jatszik ahogy akar, neki ha ebbol van penze hat legyen, ha a guildja ezt elfogadja az o bajuk.

  44. Ando-asd Says:

    For da goblins, Mon!?!?

    Hát nemtom mi kivetnivaló van a guildkomunnizmusban vagy az önzetlenségben. Nekem evidensnek tűnik hogy az olyan dolgokat amik nekem nem kellenek elpasszoljam a guildtársaimnak vagy ha mondjuk apró enchanter komám azt kéri hogy azt a szines cuccot ne is greedeljük ami nekünk nemkell mer akkor ő disenchancolja. Nos erre azt mondhatod hogy pénzkidobás, de ha utána gondol az ember egy kis ésszel rájöhet ha kispajtásának megnő a skillje azzal tud rajtam meg az egész guilden segíteni és vicce versa.

    Azokér a cuccokért pénz kérni ami meg nem is a tiéd és nem is kell ráadásul más szivesen elvinné mer már 6hete ezt várja hogy pottyanjon hát ennél alább már akkor süllyedhetsz ha telket adsz el a holdon.

    A tőzsdecápázás ha okosan csinálja azal ember segíthet beállítani a normális árakat a kicsiknek (köznyelvi használatban noob) plussz ha valamit bebuksz akkor még mindig lepasszolhatod a guildedben
    ahol (rendes guild esetében) nem felejtik el és később ezt mondják ha kérsz valamit: hogy odannéz ez a gipsz jakab mekkora arc anno megspórolt nekem 2 napi farmolást ebből a 0.0 ás reciből csak kihúzum a szarból.

    Ergo igaz a mondás Jótett helyében jót várj illetve aki másnak kerbekenész annak kityeretme kütyü

    Természetesen SZvSZ

  45. Soul Eater Says:

    Hát ez eléggé khmháthogyishivják hozzáállás… 22es szinten meg max úgy volt 100g-d, hogy nem fejlődtél csak bányásztad a veineket…

  46. Blasta Says:

    amcsi szerveren az ilyen embereket Jewbag-nek hívják:/

  47. Bolee Says:

    Gondolatok a kandalló mellől:
    – Ha mondani szeretnél valamit akkor azt tedd sűrítve, senkinek sincs ideje oldalakon keresztül olvasni az ideológiát, de ez igaz pl.: újságírásra is, pont indexen volt írás arról, hogy a net azért jó mert ott a rövid hír(a hosszabbakra kevesebb az oldalletöltés, még ha ugyan olyan vagy még érdekesebb is), velős megtudom belőle, hogy mivan, ha azt szeretném, hogy vmi okos ember véleményét elolvassam róla, akkor veszek másnap újságot, azokban inkább már a magyarázatra helyezik a hangsúlyt.
    – de itt van én személyes esetem is: konzulensemnek írom össze az eddigi eredményeket, visszakülde+jól lebaszott, hogy ember ha nem foglalod össze fele ennyiben elmehetsz a francba
    – eddig jutottam egyenlőre: “Anyagcsoportonként 1-2 tõzsdecápát tart el a szerver, ha új jelentkezõ jön, akkor verseny alakul ki, a profit zuhan és alacsony is marad, amíg valaki fel nem adja” ez közel sincs így /szerintem/ sokkalta több ember “ural” 1-1 anyagcsoportot, nagyságrendileg, az AHban állni és kitalálni az árakat, újraszkennelni is idő.

  48. Nokedliii Says:

    Ez most arról szól, hogy elemezzük, miként reagálnak az emberek egy kamu írásra? Mert nem akarom elhinni, hogy ezt bárki is komolyan gondolhatja…

    -eleve vicces, ahogy meglepődik: “jé, ez a farmolás?”
    -az ismerősök többsége dailyzik és/vagy farmol, de ennek ellenére 1000g alatt vannak…no persze
    -jé, tradecsatin lehet pár g-ért craftoltatni, hová tart a világ?

    Itt elvesztettem a fonalat, talán valami olyasmiről volt szó, hogy a guilden belüli kölcsönös segítség helyett vezessük be a guildkommunizmus kifejezést. Mert az olyan jól hangzik…

  49. sientech Says:

    #10 hancu. egy kicsit értetlenül állok az előtt, hogy szerinted a Lenin lelkes követőinek való titulálás teljesen normális és “más vélemény” kategóriába tartozik. Bizonyára nem raksz ki olyan írást amely Hitler lelkes követőinek, avagy Sztálin bérenceinek nevezi a normális együttműködésben játszó embereket. Pedig mind a két ideológia égisze alatt ment romlásba emberek millióinak élete. Sajnálom hogy ilyen öreg fejjel nehezen viselem ahogy idióták azt sem tudják mirő beszélnek. És azt hiszik okosak.

    Sajnálom hogy bosszúságot okozok ezzel.

  50. Invi Says:

    Boci, utólagos engedelmeddel megint átemeltem az irományodat. Amúgy szeretnék veled egy gyorsat contactolni, ha van rá lehetőség invi.gs-AT-gmail.com THX!

  51. Oggun Says:

    http://blackravens.net/index.php/2008/03/25/500-ezer-arany/
    neki sincsenek gondjai, pedig van, hogy csak AHzásból él meg
    no és tényleg, mi van vele? meg a (még mindig hőn) várt könyvvel?

  52. ortik Says:

    en ugy gondolom, hogy ez nem kommunizmus, csupan csak annyira nem antiszocialisak az emberek, hogy foglalkozzan egy jatekos tarsukkal. igen, azt is eszre kell venni, hogy ember. persze ugy tunik, hogy ez a minimum elvaras, mar egy jatekbol is eltunik, nem csak az eletbol. nem karok leszolni senkit, de sajnalatos, hogy valaki a kikapcsolodasaban/szorakozasaban, ennyire bunko legyen.

  53. triazzz Says:

    #48
    Pedig ez szerintem komoly…ha irónia akkor meg sz*r, mert senki nem vette észre :D !
    #49
    Igen, igazad van amugy.

  54. turkish Says:

    Szerintem jobb az hogy a wowos társadalom ilyen irányba megy “Rövidesen jött a válasz, találkoztunk, kérdeztem, mennyit kér a munkáért? “nothing m8” volt a válasz.” minthogy:
    -”Can u make a portal to SW?”
    -”20 g” lenne, amit egy szaros x silver árú spellért kérnek el csak azért mert az illetönek ezen képességének hiányát kihasználva haszonra teszünk szert.Aki fukar a játékban az sztem az életben is hasonlo.
    Én pl simán megcsinálok egy portált vagy egy asztalkát akárkinek egy szora, mert ahogy már mondták jofejként fognak ismerni és visszasegitik.
    Nem jo ez a haszonvadász életmód.

  55. Pety Says:

    a leirtak egyrészével egyet tudok érteni, de sokkal több dolog van amivel képtelen vagyok

    wow az 1 csapatjáték,ha segited a klánod/barátaid jobb lesz a csapatod, tehát neked is jobb lesz ,könnyebb megy az adott insta jobb lesz a társaság…szoval az h klánon belül ingyen vagy nagyon olcson craftolsz/adsz el cuccokat sztem alap

    és igen ha idegentöl pénzt kérek el vmi cuccért ami nekem idöbe/pénzbe került akkor nem érzem magam roszul
    az h bopos cuccrol pénzért lemondani…nem is a tied mien jogon kérsz érte pénzt?

    és ha vki azt hiszi h anayagi gondjaim vannak,az téved,sose voltak és azt hiszem nem is lesznek,attol mert segitesz vkin még nem leszel szegény,még ha elsöre ugyis tünik h most buktál vmit ha jo csapatban játszol akkor az késöbb biztos megtérül

    ui.:majdnem kibirtam szemelyeskedés nélkül,de elözö irásod is elég sajátos világnézetröl árulkodott,tény h vannak meg elözöben is voltak jo dolgok,de mindig sikerül a gondolotmeneted roszirányba elvinni,jah és ha tovább probálkozol az irogatással,légyszi tényleg fogd kicsit rövidebbre

  56. Pene Says:

    #50 nehogy megszivd, mert a vegen elker toled 324g-t csak azert, mert kiraktad az irasat.
    ekkora egy soher embert, te jo eg. gondolom ha muter/baratno megker, hogy vacsi utan ugyan mosogass mar el, nyujtod a markod a negyed oraert jaro otszazasert… kapsz valamit ingyen, es mar-mar lehulyezed ezeket a rendes, onzetlen embereket. gz!

    “Mikor az utolsó fát is kivágtuk, az utolsó halat is kifogtuk, és az utolsó folyót is megmérgeztük, rájövünk majd, hogy a pénz nem ehető…” (nem teljesen kapcsolodik, de vhogy ez jutott eszembe.)

  57. histrix Says:

    Ghostboci nem is értem, hogy miért nem valami single player játékot játszol, mondjuk a Gazdálkodj okosant gép ellen vagy valami ilyesmit.
    Egy dolog arra hajtani, hogy legyen 2 csillió G-d és egy másik, hogy egy közösségbe tartozzál, akik megbecsülnek és szívesen játszanak veled.
    Nekem valaki azt mondaná guildon belül, hogy pénzt kér a kraftolásért kb egy raidbe nem mennék vele többet, de szerintem nem is lenne guildtag sokáig.

    Az meg már az első bekezdésből lerí, hogy
    a., vagy sose voltál még komolyan progresselő guildbe
    b., szlekkeltél

    Bár az “a”-t azt hiszem bele is írtad.
    Egy szó mint száz, egy-egy FBK egy este alatt 2-300G-be is kerülhet / nap. Megnézném, hogy ekkora költséget mondjuk heti 5 raiddel te az utadba eső virágokból + 2-3 dailyből fedezel.

  58. histrix Says:

    Ja és akkor 1-1 kék gem 50G, 1 epic ha épp nem tud adni Gbank 300G, egy fegyver enchant 5-600G, stb stb

  59. Vald Says:

    Igazából ez így ugyanolyan lenne,mint a világ ma,kapitalista rendszer,a versenygazdálkodás dominál és a profit természetesen…ez szép és jó,csak mindenki kiszipolyozná a másikat és pillanatok alatt megtelne az ignore lista,mindenki útálná a másikat,mert a másik az ő üzleti ellenfele.Ahhoz képest,hogy ez egy játék,elég durva következményei lennének,ha mindenkinek ez lenne a gondolkodásmódja.

  60. Kiwi Says:

    Csak a main karimnak van epic flying mountja, vagyonom általában 300g. Amikor unatkozok, megcsinálok pár(ha nekiállok akkor az adott zónában az összes) dailyt, összejön így elég a raidekre. Ha van 1000+ aranyam, és tudom, hogy egyik haveromnak pl. XY-nak kell Z crafted/world drop item akkor megveszem neki. Úgy, hogy sosem kérem tőlük az árát. AH-ban tőzsdézni meg egyszerűen nincs üzleti érzékem, próbáltam sokszor. Vagy vettem server first enchant receptet, 1500g-ért. Töredékét sem hozta vissza, de segítettem vele a guildot. És most ha nekem pl 10 primal shadow kell, akkor nem AH-n veszem meg 40-60g eachért, hanem guildtárstól aki csak 25-öt kér érte. PreBC 3 world drop epic esett nekem, mindhármat havernak adtam olcsón, vagy teljesen ingyen. Ha nekik esett volna, ők is odaadták volna nekem, az más kérdés, hogy nekik nem esett. BC előtt nagyon sok örömet szerzett annak az embernek akinek adtam egy epicet, mert nem volt lehetősége raidelni(ugye akkor még mindenki örült ha meglett neki a full D1 set). Jobban éreztem volna ha 100. altomnak is epic mountját megvettem volna? Nem hiszem. Való életben biztos nem osztogatom a pénzt olyan embereknek akiket nem ismerek élőben, de ez csak egy JÁTÉK.

  61. Czera Says:

    nem értem mért kell háborogni a farmolás alantasságán, én kifejezetten szeretek waterelemeket öldösni, néha ha látok egy egy vízkört akkor azokat kihorgászom, ha jön egy hordás akkor megölöm, sztem tiszta vicc az egész :)

  62. Morf Says:

    Megfordult a fejemben, hogy kirakom ezt guild charternek és ha egyetért vele a recruit akkor mehet a pékbe…. Komolyan a való élet is tele van ilyen emberekkel, de, hogy a játékban se értékel az író semmiféle emberi/szimplán guildi kapcsolatot az szerintem egyből szánalmas és felháborító.

    edit: Ezenkívül csak, hogy Hancu is örüljön ha még nem tűnt ki a véleményem szerintem teljesen alap, hogy guild társnak vagy havernak valamit megcsináljak és ez, ha hiszed ha nem sokszor segíthet abban is, hogy bekerül egy jó guildbe, vagy legyenek befolyásos haverjaid.

  63. Horcsogg Says:

    Szerintem ez az arany téma már annyira idejét múlt, hogy vitatémát sem érdemes írni róla. Annyi könnyűféle képpen szerezhetsz aranyat, akinek nincs az csak nem akar.

  64. Nekem8 Says:

    Készültem hosszú hozzászólást írni, de #63 megvilágosított:

    Annyi gold van mint a szemét, nem kell másokat szipolyozni.

    Ismerösökre hivatkozva általános következtetéseket levonni nem túl szerencsés.
    Az én ismerőseim nem farmolnak (ha gold kell: napi questek, rare craftok, badge-vortex, badge-gem stb), és mégis mindegyiknek jóval több van mint ezer gold.
    Ha hibás adatokból indulsz ki, naná hogy hibás a következtetés :) .

  65. Nemezis Says:

    az előző irása nem volt rossz ghostbocinak de EZ…

    és mit kezd mondjuk az ilyen ember a golddal? feldugja a popójába? :)

    pofámról lesülne a bőr ha a haveromnak nem adnék ingyen receptet vagy enchantot ha hozza a cuccokat …

    komolyan epic fly mount megvan utána mire harácsolja az ember a pénzt? :D

  66. Scelusion Says:

    Nem tudom, én ilyen mentalitású játékossal még Allis oldalon nem találkoztam, örülök, hogy hordás az illető. Én úgy gondolom, h akivel együtt játszol, és segítitek egymást, attól ugyan ne kérjél már pénzt, az tényleg önzőség.. és nem “guildkommunizmus”.. Persze h ennyi pénzed van, ha nem érdekelnek a “társaid”.

  67. Skarrg Says:

    “ha valamit találtál, amit nem használsz AH-zd ki! Ne add oda havernak, ha neki kell, majd õ veszi meg az AH-ból!”

    azért ezzel nem értek 1et, persze egy olyan havernak akit mondjuk több mind1 éve ismerek, irl stbstb simán kivennék 1k goldos recipét is feltéve ha TÉNYLEG kell neki

    Ezt megcsinálom, ha tudom, hogy ha lesz nekemis vmi nagyon need (anno az engis potirecept -> igen need azótas is csak olyan potiim vannak :D )akkor csámíthatok rá.

    peace (a többi tetszett :) )

  68. Ex0dus Says:

    Az ilyen guilden belüli trógeres lejmoláson ill. lehuzáson kivül nagyobb bunkóparasztság nincsen ^^

  69. Zasshu Says:

    “Ezek alapján a meggazdagodás titka rémségesen egyszerû, sokkal egyszerûbb, mint ami a guide-ok leírnak:

    * ha valamit találtál, amit nem használsz AH-zd ki! Ne add oda havernak, ha neki kell, majd õ veszi meg az AH-ból!
    * ha valamit találtál, amit tudnál használni, nézd meg az árát az AH-ban. Gondold meg, megvennéd-e ezen az áron a cuccot. Ha nem, AH-zd ki. Ez a receptekre hatványozottan igaz. Biztos, hogy kell neked az a recept? Hányszor használnád? Behozná azt a pénzt, amit az AH-ban megadnak érte?
    * Ha instában BoP esik és többen kérik, /roll helyett ajánlj megváltást: lemondasz róla X G-ért. Ha nem tudtok megegyezni, még mindig lehet /roll.
    * Ha valaki a /2 chatin keres mesterembert, kérj legalább 10G-t a munkáért. Ha olyan receptet használsz, mely BoP vagy exalted repuból jön, nyugodtan kérj akár 50-et is. Például a Nethercobra leg armor elkészítéséért (Thrallmar exalted recept) 100-150G-t is el lehet kérni, megadják, mert az AH-ban még drágább.
    * Azt nem merem javasolni, hogy guilden belül kérj pénzt a munkádért, mert kivágnak Lenin lelkes követõi. De hozza a saját alapanyagát és õ jöjjön oda hozzád!”

    Ha igy tettem volna annó akkor lehet sokkal gazdagabb lennék 1 játék virtuális hasztalan goldjaival…ám biztosan szegényebb néhány baráttal akik ingame haverokból lettek akikkel együtt segítettük egymást, együtt farmoltunk, akár “noobként” több száz több ezer goldos cucokat adtunk ingyen a másiknak.
    Asszem én nyertem ….

  70. Nasca Says:

    Hi!

    Amennyire mulattato volt az elozo iras, annyira ostoba volt ez.

    A WoW ban ket szakmad lehet. Az egyik (ha durvulni akarsz) a 350 es LW. Marad egy hely. Vagy vannak a guild tarsaid, akik megcsinalnak mindent ingyen, mintha a te karijaid lenne ebbol a szempontbol mind. Lesz alkemid elixir- poti mastery egyszerre, lesz ki fenokovet gyartson, zsakvarro stb. EZ a kommunizmussal ellentetben mindenkinek erdeke. A kommunizmusban, amikor Te meg nem eltel tanulhattal tobb szakmat, itt nem. Lehet elversz 2k t egy szakmara, de a tobbire nem kell, mert mas is megcsinal egyet-egyet.

    2 ora alatt 200 g ert nem erdemes elindulni. Plane ha azt nezzuk , hogy ezt ketten hoztatok ossze. Kevesebb, mint 30 perc az osszes dailyt megcsinalni a szigeten, ami talan 110 g? Mellesleg 200 g par napra eleg az ismerosnek? Ha raidel akkor nem hiszem, ha nem raidel, akkor meg nem fogy.

    Egy guildben, ahova Te nem vagy valo, teljesen elfogadott segiteni a masikat. Az egesz elved ott megbukna, hogy nem megyek tobbet a bossra mert mar nem kell loot. Vagy fizessen a guild tarsam, hiszen amig szamomra mar nem profitalo bossra beteszem a labam, akar AH tozsdezhetnek is. Igy nyeresegtol esek el.

    Most utolag azt mondom veletlen volt a multkori sikered. Neked a gep elleni jatek valo. Ehhez antiszocialis vagy.

    CSao

    Lezúziusz

  71. Johnny Says:

    Ghostboci kérlek ne használj olyan fogalmakat, kifejezéseket, neveket stb amiről fogalmad sincs, hogy mit is jelent valójában, de jól hangzik és mintha lenne köze a témához. Mindkét írásodban megvannak ezek, naná hogy rossz helyen rossz értelemben.

    Már az előző írás is tele volt hülyeséggel, de legalább vicces volt… :D Ez meg nevetséges, de a rossz értelemben.

    A témát teljesen kivesézték, ahhoz inkább semmit sem fűzök hozzá. Viszont az már teljesen nyilvánvaló, hogy az írásnak olyan értelemben nincsen alapja, hogy fullepic raider javításra kölcsönkér meg ketten 200g-t farmoltok ennyi idő alatt? Valahogy nem férnek össze a dolgok, javítás pár 10 g, 2-3 napi q. Én a fullraider buildet használó holy priestemmel (azt mindenki belátja, hogy azzal nem lehet gyorsan és hatékonyan farmolni) többet szedek össze egyedül (mondjuk ha volt annyi esze valakinek, hogy a 3-4g/primal áron mozgó earth-t farmoljon akkor lehet xD). Szóval ezekután nem is értem miért ír vki wall of text-et mikor egyértelmű, hogy nem sok valóságalapja van annak amit le fog írni.

  72. Jushi Says:

    Sztem az egész pénzszerzésnek 2 fő alapelve van.

    1. midnen szart lootolj ki. az h benne hagyod a junkot mert nem szereted ha tali a tasi, az pénzkidobás. kit érdekel h tele van. majd eladod a legközelebbi vendornál. ha meg kell a hely kiszórod. nagy ügy.

    2. mielőtt költesz mérlegeld, h megéri megvenni, vagy pedig egyszerűbb ha kifarmolod.

    Okosan kell bánni a pénzeddel, mint IRL. gondold meg mit veszel, és a legkisebb pénz is pénz alapon gondolkodj.

    ahogy előbb is leirták már. sziget 30 perc dps kasztal. és 110+gold naponta. ha csak nem wipeolsz raideken 7napból 6ot akkor a farmbossokból eső 10g/boss általában fedezi az 1-2-3 progress-bossra való potikajakenésrepair kvartettet. legalábbis nálam.

    én általában megcsinálom 2 karimmal a szigeten levő 10 küldit, 30-40 perc. ezen kívűl figyelek h mit lootolok, és ritkán hagyom benne a dolgokat. nem ahzok, nem farmolok. mégis megvan minden ami kell. 2 epic flyer és 8k gold. és nem fogy…hanem gyarapszik.

  73. Tenuith Says:

    Hmmm.
    Ghostboci, téged jobban utálhatnak a szervereden, mint a sósvizes beöntést.

  74. mrviceguy Says:

    Ez egy érdekes post, igazán megpörgeti a kommenteket. Igazából tartalmilag nem szólnék hozzá, mindent amit elmondtam volna, már előttem elhintettek válogatott és kevésbé válogatott kifejezésekkel, ellenben rávilágítanék egy érdekes témára, ami mind az előző postot olvasva, mind ezt felmerült bennem. Ez pedig az a sokak által érzett vonal a provokáció és a véleménymegosztás között.

    A szellemtehén által leírt viselkedési forma erősen szociopata (a társadalom alapvető törvényei és elvárásaival szemben a szocializációs folyamat során immunizálódott egyén) jellemvonásokat tükröz, mégis van vele pár apró, ámde szembetűnő hiba (Athéne szindróma).
    Az egyik legalapvetőőb, hogy “demagóg” kijelentéseket nem szokás indoklással alátámasztani.
    Egy másik igencsak szembetűnő féltudatos, tökéletesen hatásvadász megnyílvánulás a valós világi gazdasági (és egyéb) kifejezések használata a virtuális világ általános megfelelőjük helyett.
    Szintén ellentmondásos, hogy az egyéni meggazdagodás előtérbe helyezése mellett a közös meggazdagodás ideájával érvel, pedig a konklúzióban nyíltan kimondja, hogy legyen barát, guildtárs, ha pénzt lehet keresni rajta, meg kell tenni.
    És végül – itt megint megemlíteném a fenti nevet, de nem szeretem önmagam ismételni – a legcsúnyább medvecsapda: Az előző írás egy alaposan megfogalmazott, felépített, szűrt wallpost volt, mentes mindenféle sallangtól, míg ezen látszik, (tőmondatok, jellegtelen különálló bekezdések, inkonzisztens rövidítéshasználatok, stb…) hogy “béta” állapotban érkezett a szerkesztőségbe.

    Egy rövid mondatban: Provokáció, ami meglehetősen gyenge minőség, de a célra megfelel.

  75. Acheron_w Says:

    Hát boci ezen írásával sok szinten nem értek egyet, bár érdekes eszmefuttatás.

    Abban teljesen igaza van, hogy ha pénzt akarsz nem kell megtanulni mindent/használni, még akkor se ha neked jó, ha többért el lehetne adni, mint amennyit te adnál érte. Amit nyersanyagként szerez az ember, az is pénz. Anno hülyét kaptam lvl 60-on valakitől aki váltig bizonygatta, hogy a warlock ingyen kapja az epic mountot, mert a 600-700g-t érő komponenseket, ami kell a questlánc során, ki lehet farmolni. Attól, hogy te farmolod, még nincs ingyen! Ezt tényleg megéri mindenkinek megjegyeznie.

    Az más kérdés, hogy ez egy játék, és az én maximalista lelkemnek egyik célja, hogy a szakmáim minden receptjét ismerjem, még akkor is ha tudom, hogy ezt nem hogy én nem fogom sose legyártani, de valószínüleg senki nem is hordta még a játékban :)

    Jelezném, hogy nekem sose volt gondom a pénzzel, pedig a guildkommunizmus lelkes híve vagyok. lvl 70-en azonnal epic mountot vettem és raidenként kb 100g ami a flask+kajabuffok+enchant kitesz, ledobtam a herbalizmust és tailor/alchemist lettem a BCben, és farm altom se volt sose (most végre lvl 70 lett a druidám aki herbalist).
    Farmolni max célspecifikusan mentem el (Naxxos időkben elemental eartht a resist potihoz, primal manát a legenchanthoz).

    Na jó, amikor lvl 60-on kiesett a sokszáz aranyas flask recept és ingyen odaadtam valakinek akkor fájt kicsit a szívem, de mivel én is kaptam a guildtől, pont egy héttel korábban azt a receptet ingyen, nem volt kérdés, mit csinálok :)

    BCben viszont nem igazán volt semmi jelentős eladható world droppom, persze votl egy két recept, meg pár kék BoE. Mivel szinte sose kellett a guildből senkinek, ezeket eladtam tehát ha úgy tetszik “követtem” Boci tanácsait. Azt kell, hogy mondjam ezek annyira elenyésző részét jelentették a bevételeimnek, pedig kiadásaim voltak bőven, mégis remekül megvoltam pénzzel.

    Szóval az első amire ki akarok lyukadni: az értékes BoE tárgyak eladásának/elajándokázásának minimális köze van ahhoz, hogy valaki gazdag-e vagy szegény.

    Második, hogy a WoWban a crafton nincs profit, ugyanis szinte mindent meg fog tudni valaki csinálni a guildből, sőt, ha a guild társakkal nem is vagy annyira jóban, akkor is, vedd, hogy átlag embernek van két karaktere, az tipikusan jelent két crafting professiont, 5-8 baráttal már szinte minden receptet a közvetlen baráti köröd meg tud csinálni. Ráadásul nekik ingyen van, nem kerül időbe, ezért a gyártás költsége 0, kivéve ha valami szerver szinten ritka recept tulajdonosa vagy.
    Ezt még level 60-on elemeztem ki, mikor feltűnt, hogy az alapanyag ára drágább, mint a kész terméké. Igen, mivel az alapanyagból még több féle potiont lehet csinálni, tehát dreamfoilra nagyobb a kereslet, mint a belőle készíthető konkrét termékekre.

    Harmadrészt ha már szóba került a kommunizmus kifejezés: mikor gazdaság filozófiát és történelmet olvastam, akkor elgondolkoztam rajta, hogy az MMOk szociológiai elemzései egy hihetetlen forrást jelentenek a társadalomfilozófia számára. Az elmúlt évszázad során a társadalomtudósok/filozófusok/történészek időnként szó szerint ölték egymást azért, hogy most az emberiség mindig is a maihoz hasonlóan állt a kereskedelemhez, gazdasághoz, vagy nem (pl ókori palota gazdaságok kérdése). Na most az MMOk egy kulturantropológiai kísérleti labort jelentenek, ami egyszerűen egy fantasztikus lehetőség az ilyen kérdések eldöntésére. Persze a dolog összetett, nem lehet azt mondani hogy az MMOk bizonyítják, hogy az ember alapvetően kommunista természetű, de ha megnézi az ember, hogy egy kapitalista kultúrában felnőtt emberek még a vadkapitalista EVE-online-on is milyen gyakran kommunista közösségeket alakítanak ki, akkor az azért elgondolkoztató. Az igazság valahol középen van: az embereket alapvetően nem az anyagi haszon, hanem a társadalmi elismerés motiválja – ami gyakran az anyagi gazdagságnak jár, de gyakran nem, illetve sokszor a vagyonból pont úgy lett presztízs, hogy az ember adakozott.
    Elnézést az erős offtopicért, meg a filozófiai kitérőért, de sajnos szakmai ártalom, többek közt filozófiát tanítok az egyetemen (nem röhög! :P ).

  76. chris Says:

    Sok szerencsetlen szovalasztas miatt tenyleg eleg nagy hulyeseg lett a postbol.

    Tenyek: Ha normalis guildben vagy, akkor van 1-5 guildcrafter es ha neked esik world boe/recept napkozben akkor felesleges a 1233432543. leechernek _odaadni_ ellenertek nelkul, hiszen a guild nem profital belole, csak az egyen aki kapja. Ilyenkor egy nevleges osszeg, vagy egy relativ normalis arucsere a megoldas.(Nem beszelve arrol, hogy mennyire felesleges egy “normalis” guildben ahol van minden profbol 2-5 ember akinek megvan minden letezo recept -es ingyen megcsinal neked barmit- eroltetni a ritkabb boe receptek huszonhatodizigleni beszerzeset hiszen azokat ingyen megkapod ha hozod a nya-ot. Ritka kivetelektol eltekintve jobban jarsz ha gathering profjaid vannak)

    Minden guildben van leecher. Amig nem ismered ki az embereket addig nem szabad nagyobb erteku “ajandekokkal” kedveskedni, mert elofordulhat, h szarik rad utobb. (En pl jartam igy muszaj volt gyorsban felhuzni egy uj guild lw-t belenyomtam 2k+ aranyat es nyersanyagot, hogy legyen glw, aki 1 nap alatt elfelejtette ezt, vagy csak termeszetesnek vette, hogy ketten egy delelott 0-365-ot megcsinaltuk.)

    Termeszetesen minden guildben vannak klikkek, szukebb barati korok. En is ajandekoztam preBC 1k+ felett is es penzben kifejezhetetlen erteku ajandekokat (server1st pugio, szegeny csoka majdnem sirt az oromtol;>) a barataimnak, de ezeket ne vegyuk egy kalap ala a guilddel ha lehet.

    Craftolas: Anno amikor voltak server1st receptek (lionheart, stronghold, AR(!!), nightfall, TBH formulak) sokan elkuldtek a veres faszba, mert egyeduli crafterkent megszabtam, h egy AR 50g az egy szem klikkert.. a 20int 50g.. a 15agi 5g stb, jottek es elvartak, h a maxolt prof (beleolt penz 1x) kigrindelt timbermaw rep (akkor meg nem volt ilyen izimod, szoval beleolt sok sok ora) es a TBH exalted (akkoriban ez 5-7k arany volt) rep mellett volt bor a pofamon penzt kerni a klikkelesert patch napjatol talan 3 hetig…

    Szerintem fuggetlenul attol, hogy az az 1 klikk mennyire egyszeru, illik az osszes craftert (abban az esetben ha nem klantag es/vagy elutasitja a penz elfogadasat) megtisztelni egy altalad megfelelonek itelt penzmennyiseggel, mert eljuttatta az adott tradeskillt (v lockpicket) oda, ahol te ezt hasznalod, horrible dictu kiesett neki/megvette az epic/rare receptet.

    Sok sok server1st recept es tobb(tiz)ezernyi craftolasbol bejott profit utan se szeretem azokat akik ingyen kernek egy cats swiftness/battlemaster applikalast, akarmilyen gem elkesziteset, vagy egy “top” bs boe-t, xmuter alchy cdt proccokkal egyutt “termeszetesen mert az o anyaga proccolt”. Nincs szuksegem a penzre (pl penzt warriorok kozul is csak azoktol fogadok el akit nem szeretek, es a 3,5 ev alatt barativa valt guildek egyetlen tagjatol se fogadok el semmit), a hozzaallas zavar nagyon. Lassan masfel eve nem raidelek aktivan, de a mostani passziv cdim profitjanak a felet (heti 1k gold) igy is a guild raidjeire szukseges flaskekhez/potikhoz szukseges alapanyagok megvasarlasara koltom, ezert cserebe szoktak nekem felesleges (gbankban 500k feletti penz van es a raid repairjet a gbank fizeti) vortexeket, HoD-okat es recepteket kuldeni, hogy a 8 altomat konnyebben feloltoztessem.

    Baratok, barati guildek es sajat guild szamara felre van teve allandoan 40pmc sc es swc, 100+ kh es felsteel bar, 1-1 stack minden primalbol akar altok gyors feloltoztetesere (ne kelljen cdket vasarolni) vagy egy hirtelen tank resgear (hydrossnal 2 tankot szereltek fel a bankombol egy masik guildben) elkeszitesenel ne kelljen az iszonyuan felularazott AHtol fuggniuk.

    A kommunizmust idekeverni hulyeseg, ha hagyod licselnek, es kegyetlenul exploitolnak, de ez a te hibad mert hagyod. Lehet joszivunek lenni, de az emberek 90%-aval szemben ez is felesleges.
    Ez tovabbra is csak egy jatek, viszont sajnos nagyon sokan ugyanugy allnak hozza, mint a valo vilaghoz, spammelnek, lehuznak akit ernek, es kihasznaljak a jobb szivu embereket. Tobbek kozt azert is mert RL penzre valthatoak a jatekbeli javak. Ami nehany embert erdekel, nehanyat nem.

    sry ha off v hosszu voltam:)

  77. anthony Says:

    Ez a gold téma 2 évvel ezelőtt még aktuális lett volna. Most healereknek van 10k feletti goldja, azzal együtt, hogy healerként ha nincs altod még mindig nehézkesebb a dolog. Bár van pár napi q amit pont erre találtak ki.

    A másik a gerinctelenség amit ajánlasz. Ha nincs mire költsem a pénzem minek húzzak le mindenkit. Volt hogy megcsináltam egy kis szintű LW-s cuccot egy vadidegennek, és úhy örült mint majom a farkának mert senki nem fáradt megcsinálni. Mégsem kértem érte semmit. Mert minek. Guilden belül meg teljesen alap, hogy ingyen craftolsz bárkinek…

  78. Chaka Says:

    Hmm…
    E szosszenet atbongeszese kozben egyre inkabb az az erzesem volt, mint Nokedlii-nak.
    A szoveben szereplo ellentmondasok utan beugrott, hogy a Ghostboci nick akar jatek is lehet a szavakkal ( interneten keresztul nem tudhatod ki-ki ). Van itt par ember aki nagy fan a temaban.
    Itt kezdtem kicsit oszezavarodni, mivel az elozo iras igen humorosnak es erettnek tunt.
    Az is segitett tovabb erositeni a bizonytalansagom, amikor eszembe jutott, hogy a kozelmultban volt kint egy felmeresrol szolo cikk, melyben diakok kertek segitsegunket egy pszichologiai felmereshez ( varjuk az eredmenyt ).
    Ha viszont nem ezen oldal szerkesztoinek “keze” van a dologban, akkor GB sok siker rl, mert a jatekban biztos nincs egy baratod sem.
    Maximum erdekbol.

    Pocok
    “De sejthettem volna hogy nem sok értelme lesz, mert aki azt mondja, hogy első 22es szintjénél 100gje volt az hazudik!”
    lvl 18 as reroll mainemnek 58g. A titok? Mar sokan leirtak. Miming+herb. Csak amit kuldi kozben szedtem eddig, abbol van.
    Semmit nem farmoltam egy percig sem. Vettem bagaket is. Kb enyi.

  79. Loverman Says:

    *retardhammered*

  80. Vells Says:

    kínai farmer:Dont Farm Buy Gold!………

  81. clint Says:

    Ez a “cikk” felháborító, ennyi marhaságot hogy lehet összeírni.

    Engem ez a TELJESEN ÉRTELMETLEN pár mondat idegesített fel a legjobban (mondjuk a többi is):
    ” A nagyobb gond megértéséhez tételezzük fel, hogy ketten vagyunk egy guildben és mindketten találunk egy BoE-t, ami a másiknak jó, az AH-ban pedig ezret ér. Ha mindketten kitennénk, akkor lenne 1000-1000G-nk. Ha kicserélnénk és kitennénk, akkor is lenne 1000-1000G-nk, tehát a szegénység oka nem a cserebere. A kérdés az, hogy ha az AH-ban mennyit adtunk volna érte? Ha megadtuk volna az 1000-et, akkor OK. De ha csak 400-at ért volna nekünk az item és mégsem tettük ki 1000-ért, hanem felvettük, akkor 600G kirepült az ablakon.”

    A nagyobb gondd megértéséhez.. (mintha mindenki hülye lenne), mindketten találunk egy BoE-t ami a másiknak jó, itt van az első mondat kulcsa.. Mennyire jó ?? mondjuk lvl 63 es vagyok, nagrandban esik a cucc és über upgrade, (ez mondható jó nak) akkor MI A FRANCÉRT FORDUL MEG A FEJEDBEN HOGY BETEDD A BANKBA ??? MIÉRT ???? MErt annyira h**lye vagy hogy azért veszel GC-t sokezer forintért, hogy csillió aranyad legyen és a képernyőd, 30 pixelén nézegesd, hogy mennyi virtuális aranyad van ???? Gratulálok, az ilyen mentalitású emberek cseszik el a játék feelingjét. MOndok valamit ez nem neked való játék. Hagy abba te is lenyugszol és nem ba**szod fel még többezer ember idegzetét.

    A kövi mondat : a szegénység oka nem a cserebere ??? hát ez mi ? MIért lenne az, ha van cserealapom, akor miért lennék szegény ??
    Pl. esik egy bizonyos drágakő, a másiknak egy másik fajta és az egyik a másiknak jó, és elcserélik, beleépítik a gearbe, szerinted szegényebek lettek mert nem tették be a tetves AH ba ???

    A guilden belüli fizetségek ről szóló mondatokba bele sem megyek, légyszi a szerverünk közelébe se gyere.
    (volt már szó itt a fórumon valami Helo Kitty-s játékról, sztem próbáld ki)

    Most jönnek azok a commnetek hogy minek irok ha csak fikázom, stb…, azért tettétek ki hogy olvassuk akkor pedig reagálunk…
    HUbazz jóideje írom már ezt a bejegyzést, ezalatt mennyi cuccot berakhattam volna AH ba, mekkora csóró tuskó is vagyok én…

  82. Syde Says:

    Erről az jutott eszembe, hogy a különböző vallások milyen hatással vannak, az egyén szocializálódására… Látens provokáció ez az iromány, a címmel együtt…

  83. svander Says:

    Loverman 16 alatt vagy igaz?

  84. Huvo Says:

    Hmm….sok meggyőző (meg nem annyira meggyőző) hozzászólás volt, jó a téma, de alapvetően az emberek legtöbbje a barátaival játszik akikkel 1 guildben van, és oda ő is ad meg ő is kap onnan. Egyszerű példa: resist gear kell erre meg arra a bossra a tanknak, mindenki adjon 1 primal vmit, mit kapsz cserébe? a raideken kiesett voidokból 10-12t az imba enchantodra. Mindezt ingyen megcsinálják, te is ingyen craftolod a resist geart a raidereknek blablabla. Viszont ha valamiért nincs guilded akkor nincsenek ilyen előnyeid, (mert szerintem előny ugyanis nem csak azért van az emberek túlnyomó többsége guildben mert egyedül a kara pre-qt sem tolta volna le)és nem kapsz egy csomó dolgot és ezt kihasználják, ezért esetleg te is kihasználod és kérsz pénzt a munkádért…már ha ez kihasználás… A lényeg az hogy senki sem fog belehalni az 5-10g-be amit elkérnek tőle, ha meg túl drágán adja, mert azt hiszi ő a nagyfiú? Keress másikat 30percig mindenki tudja spamelni a /2 chant.

    Ps: Hancunak nagyon igaza van (#10)

  85. Tyrannos Says:

    Amit kiirtál Ghostboci, az azzal egyenlő, hogy “Hogyan legyünk tajparasztok guide”. Ne adj a haverodnak! Adni rossz! Kérj pénzt a munkádért! 100-150 gért szipolyozd ki a srácot! Kapni jó! Hiszen azt a pénzt nem kapnád meg 1 negyed napnyi dailyizéssel! Csak pénzért mondj le a BoP lootról! Ha a ->haverguildtárs

  86. Tyrannos Says:

    Na jó, teljes comment, mert A. Csak a felét írta be annak amit beírtam, B. Nem hajlandó még editelni sem.

    Amit kiirtál Ghostboci, az azzal egyenlő, hogy “Hogyan legyünk tajparasztok guide”. Ne adj a haverodnak! Adni rossz! Kérj pénzt a munkádért! 100-150 gért szipolyozd ki a srácot! Kapni jó! Hiszen azt a pénzt nem kapnád meg 1 negyed napnyi dailyizéssel! Csak pénzért mondj le a BoP lootról! Ha a haver, guildtárs nem fizet, akkor baszd el a lootját, mert nem adott pénzt! Hiszen ez így helyes, nem?

    Nah EZ kérem a 21. század, kapzsiság, pénzéhesség.

  87. fishking Says:

    *viszlát!*

  88. Daemonduck Says:

    Már nem azért, de az ilyen embert mifelénk úgy megverték, mint a lovat. :)

    Ha az írást nézzük, akkor valóban sok lóvét lehet így pluszban (!) beszerezni. Csak minek? Ha jó a csapatod, a guilded, a barátaid, akkor a potizáson és a becsúszó javíttatáson kívül nincs sok költséged. De ott lesznek a haverok, amiket nem veszítettél el a baromságok miatt.

    Ezen kívül egy bizonyos guild-honlapon olvastam már tőled pár szösszenetet, ami matematikai úton meg is állja a helyét, de gyakorlati haszna vajmi kevés (pl. a ki mennyit tud healelni írásod ott).

    Ha több nem telik, akkor kösz, de ne írogass többet! :D

  89. mikabast Says:

    nagyon remelem, hogy ez csak egy gyenge provokacio…

  90. caitlin Says:

    Sarkos logikai hiba, az AH ugyanúgy 0 összegű játék, csak ezt nehezebb átlátni. Hiába keresek 1000 aranyat recepten, ha nekem ugyanonnan kell beszereznem a sajátomat. Egyenlő játékidő alatt, hosszú távon, minden játékosnak egyenlő számú recept drop-ja lesz; ezeket mindegy, hogy élő emberekkel szívességért, vagy egy arctalan piaccal aranyért cserélgeted. Az egyetlen, ahol profitot lehet realizálni, az a túlértékelt / aláértékelt kifarmolási idő, vagy a rosszul felmért kereslet / kínálat szorzó. De alapvetően recepteket cserélgetsz; legföljebb áltatod magad azzal, hogy te válogattad meg, mire volt szükséged, és mire nem.

    Ha lenne eszed, akkor tudnád, hogy MMO-t játszol, és bármire bármikor szükség lehet. Hiba “bölcs” jövőlátással jósolgatni, mi hasznos és mi nem, mert minden eldobott recept változhat már a következő patch-el, és mindennek az értéke a feje tetejére állhat a következő instance-al. Arcane resist gear, eleget mondtam?

    Ha komolyan gondolod, hogy tradeskillből élsz meg, akkor annyit és olyan gyorsan szerzel be, ahogy csak tudsz – mert nem rövidtávon akarsz keresni vele, ellenben pozicionálnod kell magad, mint a crafter, akit bármivel meg lehet (és fognak is) keresni. Más kérdés, hogy ha nem tudod kezelni az összes lehetőséget, akkor egy szűkebb recept-gyűjtemény talán átláthatóbbá teszi, amit csinálsz; de a mondat első felétől világos kellene legyen, hogy ez a helyzet gáz, és nem örülni kellene neki.

    Ellenben az ingyen craft a legjobb piaci fogás. Gondolkozzatok. Ha egy alkimista ingyen csinál potiont, az olcsóbbá teszi (esetenként el is értékteleníti) azokat, ami egyenesen vezet ahhoz, hogy többet használj a szükségesnél – mert kis pluszt biztosít, és mert megengedheted magadnak.

    Vagy legalábbis így érzed. Aztán amikor már hozzászoktál, hogy ketyegnek rajtad a bónuszok, de nincs időd összeszedni a növényeket hozzá…
    …akkor szembesülsz azzal, hogy azoknak viszont, a megugrott potionhasználat miatt, messze magasabb a kereslet / kínálat aránya; magyarul, drágábbak, mert több fogy (tehát több kellene, de mivel véges a kitermelt mennyiség, ezért drágul). Neked meg kellenek, mert enélkül nem hozod a szintet, amit elvársz magadtól (vagy a raid elvár tőled).

    Az alkimista meg vigyorog, mint a tejbetök, mert vagy neki, vagy egy altjának fixen van herbalizmusa. És a játékidejét nem az viszi, hogy lenyom egy gombot Shattrah közepén, hanem hogy repked körbe, növényeket keresve.
    És veled a játékidőt fogja megfizettetni.

    Más, de hasonlóan működő példa az enchanting. Egy profession egyszerre szállítja a végterméket (enchant), és a hozzávalókat (enchanting mats). Élelmes enchanter azzal gerjeszt keresletet enchantok után, hogy a végterméket ingyen (de legalábbis elhanyagolható áron) készíti el; hiszen az enchantok nyersanyagigénye hatványozottan nő azok erejével és szintjével. Ha korán megszokod, hogy mindenedre tudsz bűbájt tenni, akkor elvárássá válik azok megléte a cuccaidon; akkor a későbbi, radikálisan magasabb anyagigényű enchantokat is be fogod szerezni, márpedig azok hozzávalóit ugyanúgy ő szállítja…
    …és neki a kockázat nem egy kifarmolható recept beszerzésében van, hanem a hozzávalók beszerzésében, hiszen saját árral rendelkező tárgyakat kell megsemmisítsen érte.

    Kicsit rövidebben: megintcsak nem ott realizál profitot, hogy lenyom egy gombot Shattrah közepén, hanem hogy rákényszerít arra, hogy az általa megválasztott árú nyersanyagokból készítess el vele végterméket.

    Nézzünk egy hosszútávú modellt is.

    Ha mindenki ötletszerűen pakolja be a kifarmolt receptjeit és nyersanyagait, és a végtermék elkészítéséért számol fel csak fix árat (tehát csak azt tekinti profit-tevékenységnek), akkor az egész kereskedelmi lánc alapját, a hozzávalókat teszitek ki felvásárlók kénye-kedvének.
    És tudjuk jól, a WoW kereskedelmének jókora részéből szakítanak profitot azok, akik hatalmas pénzek befektetésével kivásárolnak valamilyen alapvető nyersanyagot (pl. netherweave), majd sokszoros áron visszapakolják egy részét, a maradékot pedig egyéb altokról, kis részletekben csurgatják, de még mindig emelt áron, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a cucc ára megugrott.

    Ha viszont a nyersanyagot kontrollálod, megfelelő tartalékkal, felkészülve kereslet-megugrásra (vagy felvásárlási kísérletekre), akkor kézben tudod tartani azok elérhetőségét, saját áraiddal irányíthatod árfolyamát – más szavakkal, uralhatod a piacod. És nem az lesz, hogy a baromi ritka haste potion receptedet a kutya sem csináltatja meg veled, mert két hete az egekben a terocone ára; a te terocone-od ott lesz az AH-ban, bármilyen potion-t akarjanak is csinálni belőle, plusz olyan áron, amiről még tudod, hogy megveszik, de már elég drága ahhoz, hogy fedezze nemcsak a napi javítást, de idővel akár az altod flying mountját is.

    Ez a piac kézben tartása, nem az, hogy kiszolgáltatod magad olyan embereknek, akik arra próbálnak rábeszélni, hogyan ne tudj megfelelni egy-egy kérésnek crafterként, hogyan ne legyen lekötelezetted, aki a megélhetésének egy részét a te nagylelkűségednek köszönheti (ez egy társas játék, ahol a kapcsolati tőkének messze nagyobb súlya van, mint az erszényednek!), és akik ezek szerint még mindig nem jöttek rá, hogy a jó játékost nem a közgazdasági érzéke választja el a szánnivalótól.

    Mert se a player versus pillarhoz, se a 6000 órán át koncentrált raidhealhez nem közgázdiploma kell, hanem valami egész más. Ellenben AH közepén még senkinek nem volt 2500-as aréna ratingje, se world first-je.
    …és büszke sem igen lehet senki arra, hogy mennyi pénzt sajtolt ki feleslegesen más játékosokból. Valahogy nem érzem a hősies jelleget egy zsák aranyon ülő kereskedőn. Élj meg a piacból, de ne akarj Dagobert bácsi lenni; a legértelmetlenebb emberi törekvés fel nem használható mennyiségű javakat felhalmozni.

    Záró gondolat: emlékeztet ez engem az EVE néhány “hogyan kereskedjünk” cikkére. Rengetegen írtak nagyon okos dolgokat az EVE Online fórumain, de tudni kell róluk, hogy amik tényleg működtek, mert jó kereskedők írták őket, nos, azok egyben mindig átverések is voltak. Ha pénzt keresel, nem megosztani akarod, hogyan csináltad, mert azzal csak magadnak kreálsz versenyt, és veszélyezteted a megélhetésed.
    Nem, a jó kereskedős cikkek mind megtanítottak egy-egy olyan fogást, amit ha elég játékos lépett meg a szerveren (a játék egyetlen “szerver”), akkor abból az írójuk profitálni tudok. Szép példa volt a gyönyörű táblázatokkal elmagyarázott érc-használhatósági értekezés; pár megfelelő sarkítás és egy apróbb túlzás napokon belül duplázta egy amúgy valóban alulértékelt érc keresletét… amitől a cikk írója történetesen hónapok óta próbált szabadulni.

    Tekintve, hogy a WoW ezer szerverre szétszabdalt piac, ilyen húzásra talán csak a legmérvadóbb fórumok képesek (pl. EJ mongoose vs executioner thread egész biztos lényegesen befolyásolta a kérdéses end-game enchantok árát), és rosszindulatúan befolyásolni ezt valószínűleg képtelenség.

    De ostoba piaci magatartást propagálni ettől függetlenül lehet. És azon keresni is.

    Szóval fenntartással, srácok. És igen, még ezt a post-ot is.

  91. shaime01 Says:

    sosem hittem volna ,hogy ez egy ilyen komplikált játék..

  92. twymmio Says:

    ezt most magamnak töröltem, mert amire beirtam 90. post még összeszedettebben megfogalmazta.

  93. Syde Says:

    #84

    Mármint miben igaza?! Érdemlegesen nem szólt eddig hozzá. Csak egy általános megjegyzést tett, nem szorosan a vita tárgyához tatozik, éppen ezért nincs is relevanciája, kis bologató jános…

  94. Rieli Says:

    Hát a BC beli helyzetröl nem nagyon tudok sokat mondani mert elég hamar felhagytam az aktív játékkal, (mage voltam egy high end guildben) és nem voltak soha anyagi gondjaim. A tőzsdecápaságom kimerült a Cindercloth Cloak Ah bol 20 ezustert megvetelebol AH ban 150 G ért tovabbadásából. De igázából az csak korlátozott jövedelemforrás mert egy idö után minden endguildban megvolt pár embernek. Enchant viszont mindig jol fizetett. Guildtarsakat ingyen felszortam enchanttal ha hozott materialt. Sose legyél teréz anya a te materialod költsd magadra. Viszont másoktól nem sajnalátam elkérni az alkalmankénti 10- 50 goldot. Ez és a portálokból pedig csurrant cseppent elég ahhoz hogy egy naxx után ki tudjam fizetni a 150 g-s javitasom esténként :) jahigen.. másik profession herba volt a guild alch megcsinalta ingyen a potikat.. raid elött pedig 1-2 ora viraggyüjtés nem okozott nagy lelki törést :)

  95. Loverman Says:

    *viszlát!*

  96. Rieli Says:

    @26 neha mikor antiszocialisan viselkedtem vagy taplo ember kert vizet akkor siman elkertem erte par goldot :) Time is money friend felkialtassal.. portal meg alapbol fizetös úri huncutság, hacsak nem hoz az illetö régenset :P

  97. Kisdead Says:

    Nekem se low lvl-en totál noobként se így BT-t megjárva (res cuccok, consumables, repair…) nem volt gondom a pénzzel, mind a 2 70-es karimnak epic flying mount, ha lesz harmadik, akkor annak is lesz, és nem mások lehúzásából vagy farmolásból. Mondjuk egyszer farmoltam asszem, frost mage alttal primal fire-t, poénból, néhány óra alatt lett 30-40 kb. Ment a nagy része az MT-nek res cuccra Hydrosshoz ingyen (egyet se adtam el). Még idegeneknek is ingyen craftolok, mert most kérjek 10g-t és akkor aztán sokra megyek vele, vagy 100-at, ami már meglátszana talán, de annyit meg ki ad… főleg hogy mi a fakkért kérjek pénzt, megnyomok egy gombot és max 30 sec alatt megvan a dolog, vagy az a nagy munka (lol), hogy felhúztam a skillt 375-re saját érdekből? (Persze az lehet kivétel, ha valaki pénzkeresés céljából húz fel egy professiont, de mindenki másnak örül ugye, valaki a 10g-ktől kap orgazmust, valaki csak szereti, ha segít valaki mást a “tudásával”.)

    Bőven jön elég pénz a questekből, minden vackot el lehet adni (normális áron főleg, és úgy megint csak segítettél annak, aki megvette), ha valaki nem költi minden 2. szinten az összes pénzét apró upgradekre, akkor van pénz mountra. 70-ig simán el lehet menni úgy, hogy marad egy csomó quest, abból rengeteg jön még, simán futja epic mountra, persze ha nem költünk 1000g-t egy epixxre, hanem inkább bemegyünk Karába vagy heroicba értük. Most meg vannak a daily questek is, sokszor amúgy is kell a repu, mire megvan az exalted, jött is pár ezer. Ehhez képest 10g-ket kérni craftolásért vagy valami dropért… nagyon kisstílű, főleg guildtársaktól, akik elvileg a barátaid vagymi. Ha nem, akkor valami nagyon nincs rendben, és nem a virtuális pénztárcával kapcsolatban.

    Ez egy játék, szórakozni kell vele, nem farmolni a semmiért, vagy naphosszat kiabálni, hogy craftolok valamit 10/100/X g + mats, ha okosan játszol, nem is kell. Az okos játék pedig szvsz nem az, hogy pitiáner összegeket húzol le másokról, vagy tudod, hol kell agyatlanul órákig körözni, hanem hogy nem költöd hülyeségre a goldot, ami jön innen-onnan mintegy “mellékhatásként”. :) Szerintem úgy lesz hosszútávon élvezhető a játék, ha a gold nem központi szerepet játszik, hanem eszköz ahhoz, hogy a legtöbbet kihozd a karidból, nem arra kell fordítani az időt és az energiát, hogy legyen gold, hanem hogy a lehető legjobban használd ki azt, ami van.

    Ez a wall of text inkább a “hogy legyen sok goldunk annak ellenére, hogy lusták és hülyék vagyunk” guide. Kezdőként tényleg így lehet mindig gazdag az ember, de mint feljebb kifejtettem, ha ésszel játszol, akkor ingyenkraftolással meg guildkommunizmussal is lesz mindig gold arra, ami _tényleg_ kell.

  98. aphex Says:

    Kicsit sok már ez az okoskodásból.

  99. eXeCUTor Says:

    Mindent leírtak amit a “cikk” olvasása közben gondoltam az illetőről.
    Nekem 5 70-es karakterem van, ebből kb 2-vel, néha 3-mal játszok.
    2 (lock+Dru) másik szerveren van minta másik 3 (Sámán+Pala+Mage), azokra kb 2 hetente ránézek (ott van kis híjján 5k goldom).
    Főként a sámánnal tolom, plusz a mage-el is dailyzek, fél óra = 100g. Sámánnal is letolom fél óra alatt a QD-s dailyket, plusz netherwing néha. Skinner/LW (cement sámi btw), farmolni max unalomból szoktam, mert 6k+ goldom van. Nem tudom amúgysem mire költeni.
    Olyankor felmegyek ventrire és dumálok a többiekkel, a haverokkal akik nem utálnak mert nyerészkedem rajtuk, akik kedvelnek mert rendes vagyok mint ők és segítek nekik ha kell, mint ők.
    Nekem nem okoz gondot lemenni 5-6 hc-ba egy nap ha épp kedvem van, mert nem utálnak mint valszeg’ Bocit a hülye hozzáállása miatt. Elég annyit mondanom, hogy kéne pár ember…
    Az hogy ha esik valami recept, egyértelmű hogy átpasszolom guilden belül ingyen. Bár nálunk vannak olyanok, akik ki vannak jelölve main-nek egy-egy profession-ben, ami annyit jelent, hogy ha olyan recept esik amiből boe cucc lesz (raiden/instában ofc), akkor azt ő megkapja akárkinek is esett ki. Természetesen ingyen gyárt mindenki mindenkinek, de így ha kell valami, egyből tudja mindenki hogy kihez menjen.
    A farmoláshoz még annyit, valaki írta hogy a szürke cuccokat is ki kell lootolni. Teljesen igaza van, én ha elmegyek elementalokat ölni (vagy nyúzni, bár ahhoz feltétel a full lootolás), kb egy kör alatt 50-60 goldnyi szürke cucc kiesik. Ha meg csak azért nem veszed ki a szürkéket mert lusta vagy eladogatni, tessék:

    /script for bag = 0,4,1 do for slot = 1, GetContainerNumSlots(bag), 1 do local name = GetContainerItemLink(bag,slot); if name and string.find(name,”ff9d9d9d”) then DEFAULT_CHAT_FRAME:AddMessage(“Eladva: “..name); UseContainerItem(bag,slot) end; end; end

    odamész vendorhoz és rányomsz erre a macrora, elad minden szürkét.
    Amit Bocinak szerintem meg kéne értenie az az, hogy ez egy csapatjáték, ahol a pénznél jóval fontosabb hogy olyan emberekkel vedd körül magad akikben megbízol, akik segítenek ha kell, bármiben. Akikkel jól tudod érezni magad pont ezért. Az mellett ugyanúgy lehet pénzed, nem kell átvágni hozzá másokat.
    Én is mindig ingyen craftolok, de ha éppen guilden kívül craftoltatok (mert pl nincs fent a main vagy olyan aki tudna olyat ami nekem kell, én meg türelmetlen vagyok :D ) és nem kérnek semmit, már csak becsületből is adok 10-15-g. van miből. Neki meg tuti jól jön.

    Én komolyan sajnálom a cikk íróját, hogy ilyen nézetek alakultak ki benne, mert valószínűleg nem olyan társaságban kezdett el játszani, ahol normális felfogás alakult volna ki benne a WoW-ról. Ez egy játék. Nem kerül semmibe odaadnod egy 1k goldos valamit. de még ha meg is veszed és úgy adod oda, na bumm, (max) dailyből nem visszaszerzed előbb-utóbb?

  100. Easy Says:

    Összetartás, bajtársiasság egyenlő guildkommunizmus? Biztosan naív emós vagyok én is, de nekem meg sem fordul a fejemben, hogy pénzt kérjek egy guildtárstól craftolásért (pedig gyakran craftolok), sőt, gyakran még vadidegenektől sem. Valahogy nincs szívem lehúzni azt, azokat, akik legközelebb mondjuk a falat fogják köztem (healer) és az éppen aktuális hullajelölt boss között képezni. Ghostboci, csak azt csodálom, hogy olyan ötletet nem dobtál mondjuk fel, hogy “Kérj pénzt instában feltámasztásért! Ha nem akar pengetni az arc, hadd fusson!” :) ) Kész, vicc az egész…

  101. ciao Says:

    Molière A fösvény, http://mek.oszk.hu/00400/00451/00451.htm tanulságos olvasmány az olyanoknak mint a cikk irója, és ismertlenektől igen is elkérem a bopos receptű enchantért a 10-20g-t, 1 executioner anyagköltsége melett az aprópénz, és csak elvétve van olyan aki húzza a száját, a kuncsaft nem a klikkelésrt fizet hanem a farmolásért ami a recept megszerzésére fordított idő jelent, trainertől tanulható enchantért még idegentől sem szoktam pénz kérni, guilden belül csak az akaszt ki ha a JC karakteremmel nem csak a csiszolást, de a gemet is tőlem várja, az alap hogy a mainemnek több mint 1 éve megvan az epik röpcsi a JC altnak sem kellett sokáig várni rá, pedíg a 300-700g-s receptek viszik a pénzt.

    Abban 1et értünk hogy ez a játék nem ghostbocinak való, DE azt is látni kell, hogy annak sem aki nem képes eltartani magát és a repairra valót sem képes összeszedni magának!

  102. Destru Says:

    te mekkora egy zsidó vagy… ez egy kurva játék. aki arra élvez hogy mennyi pénze van az guilden belül sem osztogatja a cuccait. kert mar tolem guildtarsam enchantert penzt, adtam neki. 100% hogy rosszul jart, hacsaknem enchanter, jc + lw altja is van repus mindenfele recivel. egy guildtars/haversrac felrakja ingyen. tudod miert? tudjak hogyha felrak neki vmit ingyen akkor o is felfogja (az adott guild progressenek eloretolasarol nem is szolva, ami ugye ujabb recepteket, akar penzkeresesi lehetoseget is jelenthet). megnyilt swp, elkezdtek esegetni a bopos, boet gyarto receptek. a szerverunkon a mi oldalunk 4-5 trasht olo klanja megegyezett hogy ingyen porog a kraft. mindenki joljart, mi legyartjuk a gyurut nekik ingyen, ok meg nekunk a kesztyut. lenne ertelme a 2 guildnek egymastol penzt kerni ezert minden egyes alkalommal? hat nem. (megjegyzem meg a boes reciket is egymasnak ajanlottuk fel eloszor megvetelre)
    elkanyarodtam. az ember kerhet ilyen nevetseges osszegeket, de komolyan, van aki enchantolasbol el meg? 5gnel nem kerhetsz tobbet, minden 2. main enchanter… repus cuccok kraftolasaert persze akár még 15-20gt is elkerhetsz!! na de kerem… elmesz napizni, 250g+zoldek. lemesz KARAba és eladod a gemeket. elmesz motet farmolni.. miota kilottek a botokat egekbe szalltak az arak. ez a 2en 2 ora alatt 200g ez vmi nagyon nagy balfaszsag, mindjart nekiallok megnezem en mennyit szedek ki.

    napikuldezes tokeletesen megoldotta a farmolasi nehezsegeket, a botok kiloveserol illetve az epic gemek badgebol kivaltasarol nem is beszelve. aki nem tudja a raidrevalot osszegyujteni az egy balfasz es ne raideljen.

    a kommunizmussal valo osszehasonlitas meg eleg fantaziatlan es csak azt mutatja hogy nem igazan ismered mi is az. jobb peldat irok. apám orvos. keres n ezer ftot havonta. megélunk belole. a legjobb baratom elment hozza mert nem erezte jol magat. nem hagyta hogy fizessen. miert? mert a baratom. ha ez tul szemelyes akkor fogd fel ugy hogyha apamnak kell majd egy kis meggy es elmegy a baratom meggyarus apjahoz akkor olcson fog kapni. ki karosodott? apam ha esetleg nem akar meggyet venni? akkor most ehenhalok? :D ha kell a penz akkor apam nem fogja elutasitani. ha nem akkor igen :) tudod miért? a cikk elolvasasa utan szerintem nem tudod. mert nem a pénzről szól az élet sem. és a wow sem. csak szurkolni tudok h tortenjen veled vmi hogy erre te is rajojj

  103. Nelsonka Says:

    nemértek a cikk írójával 1et…Én ha találok vmi jó dolgot amit nemtudok használni vagy nem upgrade nekem, azt ALAP! hogy odaadom másik ismerősömnek aki tud kezdeni valamit vele.
    Ilynekkel meg hasonló cselekedetekkel lehet ismerősökre, barátokra szert tenni. De Ő úgylátszik nem erre hajt…

  104. vavyan Says:

    Ghostboci, kellemes történet, amit leírtál, tényleg néha jó olvasni más dolgokról más emberek tollából, mint a megszokott szerkesztők ismerős stílusú cikkeit.

    „Lvl 58-on kölcsönadtam egy akkori guildtársnak epic mountra 4000g-t.”

    Ezen kiakadtam, valahogy túlzásnak érzem, ha azt mondod ennyire sikeres vagy anyagi téren a játékban.
    Ha tényleg úgy van/volt, ahogy mondod akkor minden elismerésem.
    Remélem, írsz még hasonló cikkeket nekünk. A negatív kommentekkel ne törődj,
    nem lehet mindenkinek a kedvére tenni.

    Még valami, ha ennyire sok hozzászólást kiváltasz az emberekből, azt fel lehet fogyni úgy is, hogy sikeres író vagy.

  105. Radical Says:

    Anettka is sok sms-t kapott általában.

    Rendszergazda vagyok. Ha átmegyek haverhoz, hogy megnézzem a gépét nem kérek el munkadíjat.

    Warlock encha/tailor vagyok. Ha a guildből kell valakinek valami nem kérek el munkadíjat. Erről szól a közösség.

  106. diurd Says:

    *banhammered*

  107. Bryan Says:

    Örülök hogy a többség eggyetért abban hogy boci úr véleménye hibáddzik.
    Énse kérek pl craftingért goldot még az swp-s receptnél sem, nem azért mert hülye vagyok hanem mert én azt a profot(tailoring itt pl) saját karimnak huztam fel nem pénz csinálás miatt, és valahogy nem értem miért ne csinálnám meg valakinek inygen ha egyszer csak egy gombot kell megnyomnom.
    Ezzel szemben a JC-knél már érezhető a boci féle mentalitás ők a pénz miatt lettek JC-k nemis csinálnak semmit inygen (a többségük).

  108. vejne Says:

    hat istenem szegenyt lvl 5os szinten legankeltek a csunya halalfejes gnomok, es elpattant benne valami. amugy tenyleg nem tudom eldonteni, hogy teljesen hulye, vagy csak mindig hulyekkel akadt ossze es nincs hasznalhato tapasztalata. elkepzelheto hogy sir, mikozben olvassa a kommenteket, hogy masoknak sikerult jo kozossegekbe bekerulni, ahol jol erzik magukat az emberek. :)

    latom a kovetkezo postot
    ha meghal valaki az instaba, akkor kerj 10 aranyat rezelesert. minden taunt 1G. whispeles csak okosan, mert karakterenkent 50silvert szamlazunk.

  109. Hatba Says:

    Az ingyen kraftolás sztem gyökérség. Igenis, kérj munkadíjat. Ne 500g legyen hanem mondjuk 10-20 a recepttől függően. Nem azért húzták fel a XY skillt több ezer aranyért, és nem azért vettünk baromi ritka, BOE world drop epic recepteket gyakran 1000 aranyért, hogy aztán ingyen gyártsunk cuccokat. Enchantingra és JCre ez különösen igaz, mert ott minden recept olyan 500g körül akard kezdődni.
    A többi amúgy vadkapitalista-objektivizmus. Mint a Bioshockban Andrew Ryan világnézete.

  110. Ghostboci Says:

    @17 bár kicsit off, hisz az elvről beszélünk, de a karim enchanter és folyton pakolja be az AH-ba a dustot, shardot. Elég szépen hoz. Ja, mit disenchantolok? Azt a sok szemetet, amit az emberek olcsón belapátolnak az AH-ba.

    @30, 37: lvl 22-n 100g miért ne lehetnek. Akkoriban 1 stack copper 2g-ért ment az AH-ban az így szerzett pénzen pedig vettem ami az auctioneeren olcsó volt, majd eladtam drágán. Az hogy “aki azt mondja, hogy első 22es szintjénél 100gje volt az hazudik” éppen olyan, mint hogy “aki azt mondja megölte Kil’Jadent, az hazudik, mert én nem tudom megölni”. Ja, van két “bankos” karim, akik ki sem mozdulnak a városból. Mivel én még az altjaimtól is pénzt kérek a cuccért (hogy lássam, melyik üzlet hoz és melyik nem), ezért pontosan tudom, hogy ez a két kis lvl 5-ös 3861 és 4382 goldot termelt eddig, 9 és 4 óra playeddel. Ja, TBC után kezdtem játszani.

    @39: (és mindenki aki azt írta, hogy a klán segítése önmagunk segítése a közös célért) Végre valaki értelmes ellenvéleményt ír. Nos azt írtad “Avagy hogyan váljunk egy lelkét vesztett antiszociális, kalmárlelkű pénzsóvár alakká, aki lépten nyomon mások ostobaságán gazdagszik meg. Hálát adok az égnek, hogy a WoW világa nem ezen ideológia szerint működik.” Az a nagy büdös helyzet, hogy a WoW világa NAGYON NEM működik! Ebben a pillanatban a WowJutsu 62983 guildet tart nyilván. Ennek 5.8%-a ölt Illidant. Azt az Illidant, akit már több mint egy éve firstkilleztek, kint van a strat minden siteon. Átfogalmazom: a guildek 94.2%-a SIKERTELEN! (Jó, lehetnek PvP guildok is, bár kevésről hallottam, akkor legyen a guidek 90%-a sikertelen)

    Tudom, hogy neked nem tetszett a kommunista szó, de a “mindenki képességei szerint és mindenkinek szükséglete szerint” eszme az anarcho-kommunisták (századforduló Oroszország) jelszava volt. Ők nevezték magukat kommunistának. Maga a “kommun” a kommunára utal, ahol minden közös, mindent megosztunk egymással. Szerintem a sikertelenség oka ez a kommuna-szellem. A guildeket visszahúzó elemeket (tar beastek, ritkán aktív emberek, kifejezetten kihasználásra utazó vándormadarak) a többiek a közösségi szellem nevében segítik, így a guild erőforrásai nem progressre, hanem segélyezésre megy el. Ja a “Lenin lelkes követői”-ért elnézést kérek, Marxot kellett volna írni, ő csak ideológus volt, vér nem tapadt a kezéhez.

    @nagyon sokan, akik azt írták, “jó tett helyébe jót várj”, azaz a megosztás kölcsönös, nemcsak adsz, de kapsz is. Nos IDEÁLIS esetben ez igaz lenne. Csakhogy ez nem ideális eset. Nem vagyunk egyformán skillesek és nem töltünk azonos időt a játékkal. Ha X rossz helyen farmol (ahol nem esik reci) vagy keveset farmol, akkor jóval kevesebb felajánlható recije lesz, mint Y-nak, aki jó helyen grindel és sokat. Tehát 1 év alatt X mondjuk 2 recit adott Y-nak, Y pedig 10-et X-nek. Ugyanez tradeskillekkel: ha neked van már 100 ritka és értékes recid, a másiknak meg csak 10, akkor te 10x annyit fogsz ingyen enchantolni neki, mint ő neked. A lényeg: aki keményebben dolgozott vagy okosabban, az fogja nettóban segíteni azt, aki lusta volt vagy buta. Tény, hogyha mindenki egyformán okos és keményen dolgozó lenne, akkor a kommuna működne és a pénz feleslegessé válna. Ez volt a kommunisták álma (tudod, az állam el fog sorvadni, mert feleslegessé válik, hisz mindenki egyformán termel és mindent megoszt). A valóságot te is láttad, vagy ha fiatalabb vagy, kérdezd meg szüleidet. Ami nem működött a világban, nem működhet a WOW-ban sem, hisz ugyanolyan emberi lények játszák eltérő skillel, idővel és motivációval.

    @74: igen, ez bizony elég béta volt, a friss élmény hatására írtam le. Egy nappal azelőtt, hogy írtam, el sem tudtam volna képzelni, hogy 14 emberből 13-at lazán lenyúlok. Ez megdöbbentett és elszomorított (emók), és érzelmi hatás alatt az ember nem tud jól fogalmazni. Tudom, hogy szerintetek lehúzni őket bunkóság, és azt is tudom, hogy azért, mert az autó járó motorral áll az út mellett, még nem szabad ellopni, de aki otthagyja a kocsit benne a kulccsal, az hülye. Ott és akkor úgy éreztem (emó), hogy 14 embertársamból, akikkel együtt kellene felépítenem egy jobb világot, 13 a minimális túlélésre sem alkalmas balek. Ha átgondoltam volna, ha utánaolvastam volna különböző csoportnorma-hatásoknak (azaz, hogy az ember nem úgy viselkedik, ahogy akar, hanem ahogy elvárják tőle), akkor lehet, hogy nem 13 hülyét láttam volna magam előtt.

    @75: teljesen egyetértek, hogy az embereket a társadalmi elismerés hajtja. Csakhogy, ha a társadalom, mint egész sikertelen (tipikusan, ha természeti változásnak, új ellenség megjelenése okozta kihívásnak nem tud megfelelni), akkor a társadalmi elismerés keresése a sikertelenség biztos receptje. Ha egy Illidant ölő guildben érsz el elismerést, akkor követtél egy olyan normát, mely őket sikeressé tette és ezáltal te is azzá válsz. Ha viszont egy SSC alsón dekkoló guildben szerzel elismerést, akkor csak annyit értél el, hogy “szeret egy csomó looser”.

    @81: megpróbálok úgy fogalmazni, hogy te is megérthesd. Ha találsz egy upgrade cuccot, amit el is adhatsz, akkor választhatsz: 1: kicsit magasabb lehet a statod és mehetsz farmolni. 2: kicsit alacsonyabb a statod, de lesz pénzed, így nem kell farmolással elszúrni a játékidőd.

    @90: Köszönöm, hogy segítettél rávilágítani arra, amit csak sejtettem, de megfogalmazni nem tudtam. Az AH valóban 0 összegű játék, de ezt írtam is. Bevétel a termelésből van (bosskill, trashkill, q, farmolás). Az AH a 0 összegével csak megtalálja azt az illetőt, akinek kell az, ami neked esett.

    Azt írtam, a “ne adj semmit ingyen” tesz gazdaggá, bár magamnak sem volt világos, miért. Nos most már az: a “guildtársnak odaadni” MAXIMUM 0 összegű dolog és ezt a maxiumumot azzal a határfeltétellel éri el, hogy mindenki egyformán skilles. Ha van nálad skilletlenebb vagy kevésbé aktív, akkor a dolog átmegy NEGATÍV összegűbe, hisz a cuccot pocsékba adtad. Hiába adtál neki olyan cuccot, amivel megnövelted a DPS-ét papíron, ha ez a raiden nem realizálódik, mert az illető nincs online, nincs életben, mert nem tudott kiállni a tűzből vagy a potenciális magas DPS-ét nem tudja teljesíteni rossz spell rotation miatt. Tekintve, hogy épp noobságából eredően kevesebb megosztható cuccot tud szerezni, ezért a cucc mindig a skillesektől áramlik a skilltelenekhez, azaz a guild folyamatosan pocsékol. Durva túlzással: jobb lesz a raid összDPS-e, ha te a kiesett über-BoE fegyvert eladod és veszel az árán csúcselixirt magadnak, mintha odaadnád a balféknek a zöldje helyett, mert az elixir a te skilleddel többet dob a raiden, mint a fegyver az ő skilljével.

    Amit viszont az ingyennel felpörgetett gazdaságról írtál teljesen hibás. Akkor lenne igaz, ha egyeduralkodó lennél a piacon vagy minden szereplő kartellben tevékenykedne. Ha nem ez a helyzet, akkor az ingyencuccoddal gerjesztett keresletednek csak kis része jut vissza hozzád, a nagyobb része másokhoz jut, akik viszont nem ingyen dolgoznak, így ők fölözik le a te piacváltoztatásod hasznának nagy részét.

  111. Val Says:

    Remélem anyukád is pénzt kér majd tőled, ha csinált neked vacsorát.

  112. erdoszellem Says:

    De basszus, Ghostboci! Ez nem egy igazi gazdaság, és nem is egy gazdasági szimulátor! Ez egy hősi fantasy, és nem igazi élet, hanem játék. Játék, amelyik arról szól, hogyan érezzük jól magunkat. Ha valaki attól, hogy pénze lesz, az tegye. Ha pedig valaki attól (AHOGY ÉN IS), hogy ad valakiknek csak úgy, ingyen, még ha ismeretlenek is, hát hadd tegye már lehülyézés nélkül, mert ő is csak magának dolgozik, magának szerez örömet, azzal, hogy másoknak segít! Tehát: őt is az érdekei vezérlik, mint téged, csak másban látja a sikert és az örömöt, mint te.

    Mellesleg szereztem már jó ismerőst így magamnak, és egy jó ismerős több g-t is megér, mint egy szaros pénzért craftolt elixir! Ja, és a jó ismerős sokszor még segít is. Ez az erkölcsi tőke. Az meg, hogy nem mindegyik, az a bekalkulálható kockázat. De ki nem szarik bele. Elvégre nem azért adom, hogy visszakapjam, hanem pusztán az adás öröméért. Ráadásul ez az elv még csak nem is a kommunizmus elve, hanem annál régebbi. De ellenben veled, én nem szeretnék ideológiát gyártani a hóbortomhoz. Csak játszom, úgy, ahogy nekem tetszik.

    Képzeld, milyen ökör vagyok: néha, ha megkérnek, ismeretleneknek lemegyek segíteni heroicba/non-heroicba, akkor is, ha nem kell semmi onnan. Csak úgy. Mert akkor vagy unatkozom épp, vagy erre támadt kedvem. Szörnyű! Ahogy ezt visszaolvastam, rájöttem, mit sem ér az életem, sikeres ember már nem lehetek :(

    hát cijjjactok pussyka, én asszem most öngyi lecek. bye pussy mégeccer és

  113. erdoszellem Says:

    UI: Mi van az oldallal? Rohadt lassú, és nem lehet a commentet szerkeszteni, (load comment failed), és nem csak egy gépen, hanem tegnap óta többön próbáltam (firefox 3-as van mindegyiken, ahol próbáltam)

  114. erdoszellem Says:

    UI: Mi van az oldallal? Rohadt lassú, és nem lehet a commentet szerkeszteni, (load comment failed), és nem csak egy gépen, hanem tegnap óta többön próbáltam (firefox 3-as van mindegyiken, ahol próbáltam), ráadásul az előzőzőnek a végéről is lemaradt egy sor…

  115. Morden_Boulderfist Says:

    Én soha nem kérek munkadíjat(én viszont szinte mindig adok, még hanem is kérnek), viszont az ah-t néha megbolondítom. Nagyon rég nem farmoltam már, 10k+g már tuti összejött az AH-zgatásból, amit nem is olyan brutális szinten művelek, csak 1-2 tárgyra koncentrálok rá, de arra nagyon:) Viszont volt már hogy 1-2 cuccról le kellett szállnom mert túl sokan álltak rá és már nem érte meg :)
    off: Nasca: hol játszol most(+milyen néven)?:)

  116. rockandroll Says:

    *banhammered*

  117. moonrain Says:

    erdoszellem: ahogy az életben, itt is van olyan, aki két forintért vízbe folyt és cápáz és harácsol, meg van olyan is, aki önzetlen.
    Az egyetlen különbség az annyi, hogy az életben fordított az arány. Erősen fordított. Ha ebbe belegondolsz ez tök jó, hiszen alapjaiban az látszik, hogy jólelkűek az emberek a wowban nagyrészt, nyilván IRL ezt nem tehetik meg, mert ott ha nincs Stakajád akkor az gázosabb, mintha WOWban nincs :)

    off: firefox 3-al sem lassú nálam és most épp azzal kommentet szerkesztek :)

    Ill. még kitérnék a postban a 2 óra = 200G farmra… nos én olyan 300-400G között tudok farmolni max óránként a lvl70-es t4 rugómmal, és saját szememmel láttam ennél jobbat is. Unalmasnak HALÁL unalmas, de simán csinálható. Annyit még aláírok, hogy nem szombat délután 5kor kell nekiállni :)

    Btw Sunwell Isle dailyk sztem úgy 1.5 óra az összes ami a szigeten van és az 200+

  118. rockandroll Says:

    *menj haza hülyegyerek*

  119. Ministry.Paladin Says:

    HM… Pont azért szereti az ember a guild-ét, frend listáját, mert szivességet tesznek neki és az ember is a frendeinek guildének… Sajnálom az ilyen embert és hozzáálást, melyet a cikk író próbál közvetíteni, talán sugalni, mint helyes viselkedést, mivel ez nem kicsit önző és megjátszós. Nem felháborító éppen csak annyi hogy az ilyen emberek közelségét az életben is kerülöm, játék közben meg a hányinger kerülget, ha egy ilyen típusú emberrel kell egy levegőt szívnom… Zavaró jelenség és sunyi is sajnos, remélem az én közelemben nincsen hasonló alkat, ha van megszűröm. A cikk hasznos mivel útmutatást ad azoknak az embereknek a gondolkodásához akikkel nem szeretnék közösködni, így majd könnyebb lesz felismerni őket. Thanks. Remélem valami ilyesmi volt a post célja

  120. Soul Eater Says:

    Ha egy Illidant ölő guildben érsz el elismerést, akkor követtél egy olyan normát, mely őket sikeressé tette és ezáltal te is azzá válsz. Ha viszont egy SSC alsón dekkoló guildben szerzel elismerést, akkor csak annyit értél el, hogy “szeret egy csomó looser”. – Ghostboci

    Mi SSC alján kullogunk, de attól még nem biztos, hogy looserek vagyunk. Nem kéne ennyire általánosítani és szidni mindenkit aki nem tudott “megölni” egy szárnyas-karmos pixelkecskét… 110-es kommentedben van ami igaz, de Ez például pont nem az…

  121. Soul Eater Says:

    És tényleg nagyon lassú az oldal, kommentet majd egy hónapja nem tudok szerkeszteni és ma már meg se jelenik néha. Túl sok az olvasó? :)

  122. Maudius Says:

    @110 Elsősorban köszönöm, hogy reagáltál a hozzászólásomra, másodsorban pedig én reagálnék a cáfolataidra. A legnagyobb butaság amit most kijelentettél, – és tulajdonképpen leszűrhető az egész ellenvéleményedből -, hogy azok a guildok akik nem öltek Illidant, sikertelenek. A guildok azon százaléka akik jelenleg most Illidant ölik (Vagy épp SWP-t takarítják), kijelenthetjük, hogy viszonylag PvE orientált játékosok, akiknek van elegendő szabadidejük, türelmük, akaraterejük stb. ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérjék. Ezt a réteget nevezzük javarészt Hardcore rétegnek, és tökéletesen lefedi statisztika azon részét, miszerint a Hardcore réteg a játékosállomány elenyésző része (Igen, nagyjából 5-6%). A képzeletbeli statisztika-torta nagyobbik részét a Nem-HC játékosok teszik ki. Tény, hogy nem mindenki akar (És nem mindenki képes) a Hardcore rétegbe tartozni, akik meg igen, azok szépen törekednek felfele, a WowJutsu statisztikában nagyjából az SSC/TK/HS százalékos mutatói között találhatóak. Vedd számításba azokat a baráti/nem baráti guildeket akiknek ugyan van PvE céljuk, de az nem feltétlenül a High End tartalom. Okosan megemlítetted a PvP guildeket, nos ilyenből rengeteg van (Többek között én is nagyon sokat ismerek), de ezekről nem szeretnék hasraütésszerű adatokat írni, a lényeg hogy ezek nagyon nem elhanyagolható adatok (A Twink, Alt, Funguildeket meg már meg sem említem). Gondolj bele, ha az emberek 100%-a SWP-ben takarítgatna, az nem csak az gazdaságot omlasztaná össze, (Pl.: Kinek kell ilyen meg olyan kék cucc, még az altom is fullepicbe van.) hanem borzasztó gyorsan kiábrándulnának a játékosok a High End tartalomból, arról nem is beszélve, hogy egy új High End content megjelenésével az instaszerverek szintén összeomlanának. Egy guildben mindenki olyan sebességgel tud haladni, mint amennyit a leggyengébb képességü ember ki tud hozni magából. A statisztika szerint ez valahol Karazhan/Zul’Aman körül található. Ezzel bezárólag, még annyit fűznék hozzá, hogy az olyan alakok akiket te felvázoltál a cikkedben, (Ismertem elég sokat WoW-os pályafutásom alatt), körülbelül ott tartanak, hogy sehol. Az ingame társadalom egyszerű kirekeszti őket. Céljukat nyilván elérték, sok pénzük van. Ez lenne a legfőbb cél? Nem hiszem.
    Edited:
    Bárminemű seggnyalás nélkül kijelenthetem, hogy sajnos az ilyen ideák, a pénzéhség, és a kapzsiság miatt van kihalófélben az olyan típusú játékos, mint erdoszellem.

  123. hegela Says:

    Köszönöm az előző cikkedet, de nem tudnám sajátommá tenni amit most írsz.

  124. Stickie Says:

    “Remélem anyukád is pénzt kér majd tőled, ha csinált neked vacsorát.” És ezt így hogy? Ez lenne az építő jellegű kritikád a cikkel kapcsolatban? Menj vissza legózni!
    Szerintem érdekes írás, bár sok helyen nem értek egyet a szerzővel. Örülj neki hogy ingyen craftolnak, mi lenne ha mindenki ilyen balkáni mentalitással játszaná ezt a játékot? Én úgy érzem megér egy kis kutatást az emberek viselkedése a játékon belül, engem személy szerint mindíg érdekelt ez a téma. Sajnos a végén a ‘hogyan legyünk prosztók’ pontokba szedve már egy kicsit komolytalan.

  125. Hatba Says:

    Erről a cikkről valahogy felvillan az 1930-as évek felé, Németországban “reklámozott” tipikus zsidó. Bocs… (remélem ezért nem kapok banhammert)

  126. ehran Says:

    Az eredeti cikkel kapcsolatos véleményemet többé-kevésbé megfogalmazták a szaktársak, nincs értelme az ismétlésnek. Viszont ez a folyamatos “emózás” Ghostbocitól, ettől a falat tudnám kaparni. Lehet, hogy egyszerűen már én vagyok öreg, és kimaradt ez az “emós” korszak, de amint nem egy zenei/öltözködési/világnézeti stílus követőit nevezzük így, hanem érzelmeik által befolyásoltan döntő emberekre (tehát kb. mindenkire) próbálja ráerőszakolni Boci ezt a negatív felhangú meghatározást, rögtön erőltetetté és hazuggá válik a szememben (már nem Boci, hanem ez a kategorizálás). Kedves Ghostboci, bármennyire is próbálsz teljesen racionális hozzáállású emberként viselkedni, biztos, hogy befolyásolnak az érzelmeid – mellesleg ez a hozzászólásaidban is előbukkan időnként – és ez nem szégyen.

    Wolverine:
    Mintha magamról olvasnék, kb. ugyanez a hozzáállásom a játékhoz. :D

  127. Gargantua Says:

    Szórakoztató, ahogy egyesek, elítélvén ezt a cikket nem fedezik fel ugyanakkor a szoros rokonságot az előző GB-szösszenettel :)

    Keep it up, Boci!

    Garga (gyenge emós és skilltelen láma, at your service :) )

  128. Darton Says:

    Ha tenyleg ennyi szent ember lenne a vilagban, mint ahanyan itt annak hazudtak magukat, akkor megvalosulna a kanaan.

  129. Ghostboci Says:

    #122: Jogos a felvetés, úgyhogy tovább néztem a statisztikát. A guildek 52%-a ölte High King Maulgart. A többi 48%-ról jogos a felvetés, hogy PvP-sek, twinkek, heti 2 órás casualok satöbbi. De 52% egyértelműen nekiállt a 25 fős tartalomnak. Nem véletlenül hoztam szóba pont Illidant és nem SWP-t. SWP viszonylag új, még nem nerfelték keményen, a taktikák nem feltétlenül 100%-osak. De Illidant már 1 éve ölik. A fight csak egyszerűbb lett nerfektől. Már nincs attunement. A 25 fős tartalmon elindult 52% guildből mindössze 5.8% (a bázis 11.2%-a) ölt Illidant. Ha feltételezzük, hogy a Nihilum (ahogy állítja) két hónap, napi 8 óra raideléssel ért el idáig, akkor 240 órát (10 napot) tett bele. Szerintem túlnyomó többségünk több időt töltött a BC megjelenése óta játékkal, mint 10 nap. Ha csak napi 2 órát játszik valaki, értelemszerűen nem 2, hanem 8 hónap alatt ölt Illidant. Csakhogy a túlnyomó többség (83%, a bázis 67%-a) még egy bosst sem ölt BT-ben. Tehát nem saját tempóban halad, hanem SEHOGY. Miért? Tapasztalatból állítom, hogy az SSC alsón szuttyogó guildekben nem mindenki menthetetlen noob. De ők az energiáikat nem progressre, hanem a looserek segítésére fordítják. Farmbossokra mennek, hogy a loosernek is legyen gearje, és (potenciális) vagyonukat a looserek egyoldalú segítésére fordítják. Azért kényszerülnek tryolás helyett farmolásra, mert a kiesett recepteket, BoE-ket, Heart of Darknesseket és hasonlókat nem eladják és ebből fedezik az elixir/food/oil/repair számlát, hanem odaadják a loosereknek, akik cserében nem adnak semmit. Mindezt a segítőkészség nevében.

    Summary: Az önzetlenség a játékban a való világbeli segélyezés megfelelője. Bár valóban történik kétirányú árucsere skillesek között, de ez mellékes a skilles -> looser egyirányú “cseré”-hez képest. A reci átadása ingyen a játékbeli megfelelője annak, hogy az adófizetők pénzét odaadják a putricigányoknak, csöveseknek, alkoholistáknak stb-nek. Az önzetlenség eredménye a jól gearelt looser, akit óvatlanul beveszel a PuG-odba vagy guildedbe, hogy aztán wipehegyeket okozzon. Ha senki nem lenne velük segítőkész, messziről ki lehetne szúrni őket a pirosra tört zöld gearjükról. Az önzetlenül átadott erőforrások (pénz és idő) a progressből fog hiányozni. Az önzetlen guild éppúgy saját magát heréli ki, mint a magas szociális kiadású állam (pl Mo, vesd össze Szlovákia). A játékban a progress, az életben a GDP válik az önzetlenség áldozatává.

  130. shebal Says:

    Jó dolog ez az “óvatosan a flameléssel” duma főleg olyan topicnál ami szinte készteti az embert arra hogy jól képen törölje ezt a gyereket.
    Szerintem a csóróság indoka általában az hogy odamegy a sok láma AH-hoz és BOBOBOBO amig van cash-e,és nem az hogy haveroknak/guildtársaknak odaad vmi ratyi zöldet/kéket/epic-et ingyen.Amugy a mostani daily halmazzal van még egyáltalán olyan hogy szegénység? Csak azért mert ebbe se vagyok biztos.
    Egy dologban viszont szerintem irdatlanul fején találta a szöget.Ez pedig a crafting fee.90%-ban soha nem kérnek tőlem fee-t,maradék 10%ban meg pár g-ről beszélünk max.Legyen akármilyen trade skill,szerintem simán el lehet kérni craftolásért majdnem annyit mint amennyibe kerülnek az alapanyagok.Ha valaki ezt sokallja akkor meg csináltassa meg guilden belül vagy a “haverjával aki ingyen megcsinálja de most nincs online”.

  131. silentbob Says:

    @129 Ha megnézed a kommenteket, láthatod hogy az emberek többsége nem az idegennek ingyen dolgot kritizálta, hanem a barátoknak, illetve guilden belüli munkáért pénzt kérést. Baráti szívességekért pedig – úgy gondolom – hogy az emberek többsége a való életben sem kér pénzt, és ennek semmi köze a kánaánhoz amit te emlegetsz.

    Ghostboci: Szerintem a guildkommunizmus elméleted ott bukik meg hogy míg a játékban ezt csak egy pár tagot számláló közösségre értjük, addig a valóságban az egész társadalomra vonatkozott. És ez nagy különbség.

  132. Tyrannos Says:

    @125 Nem, mert most erre nem figyelnek oda, de én még anno kaptam. Ezért sem írtam le most, de igen, nekem is ez villant be, hogy kísérteties a hasonlóság.

    Viszont Ghostbocitól még megkérdezném, hogy mondcsak:
    Hány barátod van neked ebben a játékban? Hány ismerősöd van, aki kedvel téged a wowban? És még azt is, hogy napi hányszor kapsz gkicket, és anyázós whispereket? Mert ha velem játszaná el bármilyen klántag azokat az ötleteket, amiket te leírtál, hát első dolgom lenne kirúgatni az illetőt a klánból.

  133. Hancu Says:

    Jóreggelt!

    Kellemes meglepetés, 130+ komment és alig volt benne trashmob, akiket ki kellett hajítanom.

  134. Eningen Says:

    Lol! 3 banhammered + 1 retardhammered … szép teljesítmény, szerintem még próbálkozzatok, hátha ezúttal valaki erősebb lesz a szerkesztőknél :D .

  135. sientech Says:

    #130 nincs summary. egyszerűen saját magad által kitalált, teljesen logikátlan összefüggésekből próbálod meg megmagyarázni azt a butasághalmazt amit eddig összehordtál. Amint látom teljesen vakon elhaladva az érvelésed ellen felhozott ÉRVEK mellett. Hatásvadás butaságokat írtál össze féligazságokkal megtámogatva.

    Egyébként úgy az egész wowos hülyeségeidtől elvonatkoztatva. Mi a fene bajod van? Miért bánt az téged hogy egyesek szarnak a pénzre? Avagy a játékot élvezik és haladnak ahogy a tempójuk engedi? Segítenek másoknak és együtt játszanak akkor is ha az nem a legideálisabb a progress-nek? Te azt hiszed hogy nincs önzetlens segítség a világban, és nincs olyan ember aki nem csak a pénzt hajszolja, hanem azt az életet élvezi ami jutott neki. Ha fiatal vagy, akkor kezdj el gondolkozni azon hogy nagyon rossz irányban fejlődsz. ha idősebb, akkor szimplán sajnállak. De az ahogy a európa múltjának ideológiáit ilyen könnyedén veszed, számomra azt jelenti hogy nem lehetsz valami érett. Akárhogyan is van, sajnálatra méltó vagy.

  136. silentbob Says:

    @133 Sokáig aludtál :D

  137. Drakolder Says:

    “AH-zd ki” ez a kifejezés fenomenális :)

    130# sok n0obot felgearelhettél ha ennyire bele vagy keseredve, picit érthetőbb számomra ezzel a hsz-el a cikked

    Amugy sztem addig amíg nem kezdesz el komolyabban PvE tartalomba addig nem kell farmolnod, a gondok ott kezdődnek amikor 2-300+ goldot költesz el egy 4órás raiden. Akkor már el kell gondolkodni hogy megéri e x órát dailyzni…vagy inkább használni a fejed.

    Egyébként ha már többen érintették ezt közgazdasági témát a wow-al kapcsolatban, sztetek van vmi összefüggés a között a két dolog közt hogy SWP kijövetelével a játékosok(akik el akarnak érni vmit az új contentben) rá lettek kényszerítve végleg az eddig még meglévő gathering skilljeik leadására, és ezzel egyidőben mindne nyersanyagy 1,5-2szer vagy akár többszörösével is drágább lett? Hangsúlyozom ezt csak azon a serveren tapasztaltam ahol én játszom ezért érdekelne máshol mi a helyzet, de ha ez így van akkor az azt jelentené hogy eddig csak az úgymond “HC” réteg farmolt? a kazsuálok meg eldailyzgetnek.

  138. Darton Says:

    Az “idegen” guildtarsakrol van szo szerintem, ha meg van olyan, aki nem fogta fel. Es ez nyilvan nem fordul elo a 10 fos barati guildek eseteben, de ezeken kivul nagyon gyakori eset.

  139. Maudius Says:

    @130 Ne csúsztassunk azért ilyen erősen, ha egy tanknak segítünk összeszedni a gearjét attól még ő nem a putri cigány ingame metafórája, róluk nekem is megvan a magam véleménye. Nézd, van különbség az buta de önzetlen azaz regresszív viselkedés (Szegény Petiroguehunhun nem tudja nyomni a backstabot, adjuk neki inkább a Talon of Azsharát, na én is adok neki egy mongúz enchantot ingyér csakhogy legyen egy jó napja). És van a Progresszív, a haladás irányába történő viselkedés (Hmm a tanknak már csak az az epic cipő recept hiányzik amit multkor szereztem a trashből, na ingyen megcraftolom neki.) Azt ne mondd nekem hogy az előbbiből van a legtöbb, ez maximum az olyan guildeknél áll fenn, mint visszahúzó erő ahol az emberek nem akarnak haladni, és csak ilyen szociális gondozóként funkcionálnak. Az pedig nagyon csúnya általánosítás, hogy tryolás helyett farmolásra kényszerülnek. Én amikor még aktív 60-70esnként játszottam, Ttyolás -> mellett

  140. Ex0dus Says:

    azé látom egyes commentezők színvonala még mindig a “szemét zsidó sóher” szinten van megrekedve. Boldogítsatok másokat inkább ^^
    Mellesleg totálisan egyetértek a cikkiróval. A guildek nagy többsége egyszerüen azon vérzik el, hogy a “looser” kategóriát támogatja folyamatosan. “jaj adjunk neki geart/enchantot/stb., talán majd játszani is megtanul, meg egyébként is a Józsi haverja”. Aztán a guild core tagjai, ha nem viszi el őket az agyvérzés útközben, akkor egyszerüen megunják és lelépnek. A helyükre megin felveszik a noobot és a kör folytatodik.

  141. Zelgon Says:

    sorry OFF:
    van 1 olyan problémám, hogy elég régen nem léptem be a wow-ba(nem volt GC stb) és elfelejtettem a jelszavam. Oké rámegyek arra,hogy új jelszót kérek és ott van az a gondom, hogy a titkos kérdés NEM az amit én állítottam be(Pet neve):(. tudja valaki,hogy ilyenkor milyen segítséget lehetne kérni? természetesen megvan az eredeti CD kulcs stb.! előre is köszi a helpet:) és az armory azt a dátumot mutatja hogy nem léptek be, márc. 22.e óta(ilyenkor járt le a GCm)

  142. sientech Says:

    hopp csúsztak a kommentszámok:D szellemtehén utánni hivatkozásokból tessék levonni egyet :)

  143. Ghostboci Says:

    @131: épp #132 mutatta meg nagyon szépen, hogy miért áll a kommunizmus hasonlata. Ő (és még gondolom sokan) megpróbálnák kihajintani a guildből azokat, akik nem segítőkészek. Tehát a segítőkészség korántsem önkéntes, hanem a /gkick által kikényszerített. A kommunizmusban is “szabadon választott” volt a békekölcsön jegyzése, a kommunista műszakon részvétel és a Május 1.-jére járás. A kommunisták maguk nem voltak “looserek”, hanem a fejükben lévő megrögzött dogma alapján követelték meg azt, hogy az emberek ne gyűjtsenek magánvagyont, hanem a közösségért dolgozzanak. És a nyilvánvaló sikertelenség sem tudta megváltoztatni a véleményüket, mert hittek a “segítőkészség”, az “önzetlenség”, az “egyenlőség”, a “közösség” eszméjében. Sokan ma is, a történelem ismeretében is beállnak kommunistáknak.

    A jelenlévők a való életükben valószínűleg nem ajánlanák fel egy nyereményautót a helyi rádióban azzal, hogy “nekem már van, vigye olyan város-társ, akinek még nincs”. De a lelkük mélyén őket is mozgatják ezek a baloldali gondolatok, így a játékba áthozzák ezeket az eszméket. Tény, hogyha egy guild nem öl Illidant az összehasonlíthatatlanul kisebb baj, mintha egy ország csődbe jut. De az ok ugyanaz és én nagyon veszélyesnek tartom, hogy az itt játszó fiatalok azzal a normával szembesülnek napi 2-4 órában, hogy “adni helyes”, “amid van oszd meg azzal, akinek nincs”, “osztoszkodjatok egyenlően és ne érdem szerint”. Ezek a fiatalok már, vagy rövidesen választópolgárok lesznek és nem szívesen gondolok bele, milyen országra szavaznának. A tippem, olyanra, ahol a “gazdag”, azaz az, aki keményen megdolgozik a fizetéséért, annak nagy részét kénytelen leadózni és azt naplopóknak adják. Felhívnám a figyelmet, hogy az igazán gazdag ki tud bújni az adófizetés alól, mint ahogy én is mindig ki tudtam bújni a guildnek adakozás kötelessége alól. Sosem azért rúgtak ki, mert nem adakoztam, hanem azért, mert valami ilyesmiről cikket írtam. A segítőkészség áldozata nem a tőzsdecápa, hanem az, aki becsületes munkával akarja eltartani a családját (játékban: megvenni a raidre valót).

    Úgy gondolom, az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog, ami erőforrások átadására kényszeríti az embereket. (akár belső kényszerként, akár a többség véleményének való megfelelés, akár a többség büntetésétől való félelem miatt). Az erőforrások mindig a becsületesen megdolgozóktól mennek a slackerekhez és idiótákhoz. A farmbosst nem a looser öli le, hanem azok, akiknek nem is kell tőle loot. Az ingyenenchant receptjéért valaki órákat farmolt. A BoE-ért is farmolni kellett. Mindezzel a (játékban szimulált) munkával erőforrást hoztak létre (reci, BoE, gold, loot), amit aztán valamilyen módon átadnak egy olyannak, aki nem dolgozott meg érte.

    Magyarországon ma, ha a céged fizet utánad 100Ft-ot (feltételezve, hogy min 150K a bruttód), akkor abból te 43 Ft-ot kapsz meg. A többi 57Ft adó és járulék, amiből állam bácsi 13 ezer milliárdot szed be. Ebből mindössze 5 ezer milliárd kerül a közalkalmazottakhoz, katonákhoz, rendőrökhöz, kórházakba, hidakra stb. A “maradék” 8 ezer milliárdot olyanoknak adják, akik ezért semmit nem tettek. Nyugdíjasok, segélyen élők, 400 ezer “rokkant” és hasonlók. Ez tönkreteszi Magyarország gazdaságát, mindenki elhúz mellettünk, még a románok is, pedig ők aztán nem az eszükről híresek. És ezt nem valami gonosz összeesküvő kormány csinálja, a közvéleménykutatások alapján a lakosság jelentős része támogatja a magas segélyeket. És ha mindezek után leülök egy kicsit kikapcsolódni, játszani, mit látok? Azt, hogy az országot tönkretevő “adjunk a szegényeknek” ideológia hatja át a játék szimulált világát. Csodálkoztok, ha antiszociális cikkeket kezdek el írni?

  144. Rian Says:

    Első olvasatra leginkább a szerzőnek a “guildkommunizmus” összetételbe sűrített (mondjuk így:) “mondanivalója” bökte a szememet. A korrektség jegyében maradjunk abban, hogy az is lehet, hogy Ghostbocinak van valamilyen fogalma mindkettőről. De amit általában guildekről írt, az meg az én fogalmaimtól tér el, de nagyon. Előrebocsátom, hogy csak a PvE-orientált guildekre vonatkozik minden további megyjegyzésem.

    #128
    “Azt nem merem javasolni, hogy guilden belül kérj pénzt a munkádért, mert kivágnak Lenin lelkes követõi.”

    Itt vélem felfedezni a kapcsolatot, csodálom, hogy eddig nem emelte ki senki, csak a megnevezett személyt. “Kivágnak” – egy guildben
    ezt többnyire a vezetés teheti meg. Lásd a korábbi, mocsaras írásnál a hozzászólásokat, következményeket, és máris találtunk egy frappánsnak szánt oldalvágást vajon? Vagy csak egy újabb, öntudatlan adalék a “vitaindítónak” is aposztrofált szövegből odafent. Ti. ez a tipp egy gyönyörű ÉS teljeskörű általánosítás a wowos guildek vezetőiről. Továbbmegyek: mintha maga a guild mint wowos elem jelentené a problémát. És igen, jön is a #110-es, az úgy általában sikertelen guildekről, egy kis világnézeti eszmefuttatással, kiábrándulva az idealizmusból stb.

    Ghostboci, itt egy nagyon sarkított sikerességi kritériumot adtál meg, ami visszaüt. Az itteni törzsközönség egy jelentős része
    ölt már Illidant párszor (én is). A guildemben eddigi tapasztalataim szerint mégis visszatetszést keltene az, amiket a “meggazdagodás titka” résznél írtál. A hozzászólások alapján elég sokan elutasítják a javasolt módszereidet. Próbáld valahogy összerakni a kettőt. Lehet, hogy egy PVE-ben érdekelt guild számára előnyös, ha létezik kölcsönös segítségnyújtás, ha a receptek nem az AH-ban kötnek ki, ha minden szakmában vannak olyan mesterek, akik az elérhető és szükséges receptek birtokában BÁRMIT el tudnak készíteni, ami kell vagy később kellhet.

    “Azért kényszerülnek tryolás helyett farmolásra, mert a kiesett recepteket, BoE-ket, Heart of Darknesseket és hasonlókat nem eladják és ebből fedezik az elixir/food/oil/repair számlát, hanem odaadják a loosereknek, akik cserében nem adnak semmit.”

    A Heart of Darkness említése itt nem szerencsés. Nem is egy bossnál alapfeltétel a belőle készíthető felszerelés megléte, illetve néhány, az adott szinten upgrade cucchoz kell még. Ha egy guild BT-ben menetelve mind eladja a HoD-ot, akkor ezzel feladta Mothert. Ha Mothert kipipálták, néhány mentésen belül több mint elég, megkockáztatom: rendes áron eladhatatlan mennyiségű HoD lesz a raktárban. Ez nem tömegtermék, de a “felvevőpiaca” is egy nagyon szűk réteg. Amúgy ha már SSC alsót emlegetted, egyáltalán hogy jött a képbe a HoD? :)

    “Ha megdolgoztál valamiért, azt ingyen oda kell adnod (különben önzõ vagy)”

    Alapvető tévedéseid egyike. Nem ingyen, amíg egy olyan guildben vagy, ahol te is kaphatsz segítséget még (ez NEM idealizmus), és nem ingyen, ha kapcsolati tőkét szerzel vele, vagy ha ez is az AH-taktika része, lásd a #90-et.

    Rakj össze 35-40, mindenek felett önérdekkövető játékost, a fenti tippekkel. Szerinted a láthatatlan kéz vezérli majd őket a pve-contentben? Ha a válasz igen, most már feleslegesen olvastál végig. A wowos “termékek”, “szolgáltatások” piaca ugyanis nem tökéletes, szvsz.

    Rian
    Arathor

  145. sientech Says:

    #145 oké, ennél már nincs lentebb. eddig is megleptem magam azzal hogy egyáltalán foglalkoztam azzal amiket írsz, és próbáltam visszafogott indulattal reagálni rájuk. szerencsére ez az indulatom eltűnt ezzel a hozzászólásoddal, nincs benned annyi érték sem, hogy érdemben foglalkozzon veled valaki. további érdekes életet.

    bye.

  146. caitlin Says:

    @110 (OP reply)

    …nem kartell, kényszerített evolúció. Amint van olyan tradeskill-es a szerveren, aki ingyen csinál dolgokat, nem veszed igénybe más munkáját.

    Nézd meg az alchemy proc-okat. A legtöbb crafter kérés nélkül odaadja a pluszba kapott tárgyakat; részben technikai okokból (tárolási hely, kieső idő, amíg az eladásával foglalkozol), részben etikaiból. Viszont még ha csak töredék viselkedne is így csak, te már eleve nem mennél oda növénnyel egy olyan alkimistához, aki nemcsak benyúlja az extra 40-50 aranyas flask-et, de még pénzt is elkér ezért.

    Innen viszont kénytelen vagy a craft tradeskill-t reklámként kezelni, és a gather részéből megélni. Plusz hamar rá lehet jönni, hogy IF bank előtti kiabálással tizedannyi értéket sem termelsz ki, mint ugyanannyi idő alatt mondjuk Netherstorm körül herb és ore gyűjtéssel.

    Megint csak magaddal tolsz ki, ha JC-ként vakon próbálsz kék gemeket megvágni. Egyszerűbb a nyerset bepakolni AH-ba, mint kitalálni, hogy a három sárgádból haste-est faragj-e, crit-et, vagy spellhitet. A vevő speciális igényeit elégítse ki ő maga; majd megkeres vele, mert te (vagy valami más pályatársad) fogja ‘méretre vágni’, viszont neked fix pénzed és profitod van nyers ékkövekből mindenképp. Ezzel a hozzáállással kivédhetőek az olyan tipikus torzulások, mint az 50 aranyas anyagárról 90 aranyra felkúszó +AP red gem (ez szerintem a legtöbb szerveren hasonlóan megtörtént), ami miatt amúgy megcsíphető vevők tucatjai pakolták tele S1-es honor cuccaikat pusztán zöld [minőségű] kövekkel…

    Ami a háttérben történt: telerakták a JC-k megvágott kővel az AH-t, valaki erre kivette a maradék nyerset, rágerjesztett az AP értékére, és iszonyatos profitot termelt ki magának; te meg szívtad a fogad, hogy miért vágtad azt a rohadt vöröset spellpower-re, mert az nem is megy, és a haszon is kevesebb.

    …és ahová ez vezetett: amikor vörös spellpower gem kellett volna, se nyers nem volt az AH-ban, se megfelelőre vágott, mert minden JC AP-t vágott belőle, mondván 40 arany tiszta profit, csak menjen el egy. Az AP gemekkel meg Dunát lehetett volna rekeszteni, mert a kutya se adott meg érte 90 aranyat.

    Elcs.szett idő és pénz. Kivált annak a szerencsétlennek, aki ezzel együtt is kifizette a raid gearjébe a minőségi kavicsokat. Csoda, ha a következő karaktere miner / JC alt lett? Hány ilyen potenciális ügyfelet tett mások rövidtávú profithajszászása kényszerből önellátóvá?

    Oké, a kép sosem ilyen tiszta, de ha egy nyers metagem anyagköltsége 90 arany, egy staminára vágott meg 120-at ér, és ha egy nap elmegy 10 az AH-ból, de 27 van bent, akkor 17 x 120 arany ragadt bent – pusztán arányok alapján a te hármadból mindjárt kettő. Ha vágtál mana regen metát is, ami meg a kutyának sem kellett, akkor sikerült kapásból kidobni az ablakon másik 90-et.
    Vagy eladhattál volna ugyanezen idő alatt 4 vágatlan metagemet 100-ért; 90-es alapköltség mellett 10 arannyal több pénzt kaptál a nap végén, mint az egy eladott stamina gem-el büszkélkedő, és a pénzed sem állt vevőre várva.

    Hosszabb távon jobban jársz, ha minél gyorsabban vissza is jött a befektetés az AH-ból, mert meg tudod forgatni újra. A bevételnél is működik a “nem a crit számít, hanem a sustained dps” aranyszabály.

    A low skill guildie, mint negatív vákuum viszont létező dolog, de megint nem látod a teljes képet. Mert
    a) aki ennyire tehetségtelen, az leszakad, és egy idő után egyrészt nem tétel finanszírozni (korai szintezésnél duplát versz rá, és a ledobott cuccaidnak örül; raidek túlnyomó részére nem kell, ezért nem fogyaszt annyit, ami téged padlóra tenne; pvp-re használhatatlan),
    b) a guild túlnyomó része középréteg, velük nullszaldósan cserélgetsz,
    c) a guild egy jelentős része viszont vagy jobb nálad, vagy egyszerűen csak égető szükséged van rájuk. Csak egy sarkos példa: healer vagy, tehát kell tank, aki mindig jön, ha instába kell menned. Dps vagy, tehát kell, hogy ne az 1000 másikat hívja a tank meg a healer-e, hanem téged.

    Annyi magadhoz való eszed meg csak van, hogy elszórd boldog-boldogtalannak amid van, mert azzal csak a naplopókat eteted. De beszállni egy-egy guildie lovába már befektetés; neked csak egy ideig hiányzik az a pénz, mert előbb-utóbb megadja, neki meg gyorsabban lepörögnek a szintek, és hamarabb tud segíteni az erősen csapatmunkára épülő endgame-ben.

    Nagy kérdés persze, hogy olyan hozzáállással, ami mindenkiben ostobát vagy fejőstehenet lát, igen nehéz megtippelni, kikre lehet majd támaszkodni két hónappal később. Pusztán tapasztalathiány miatt. Aki sosem ad, az sosem veszít, de nem tanul meg nyerni sem. Barátokat kivált.

    Ez meg egy MMO. A többit össze tudod adni magadnak is.

    Ez a rész meg moderálandó, mert lehet sértő.

    Ez az autópálya-probléma. Nincs közvetlen haszna, csak rohadt nagy költsége annak, ha utat húzol A-ból B-be. Viszont spórolsz vele, mindenen, ami így gyorsabban megjárja a távolságot a két pont között.
    Te az az ember vagy, aki, mert nem látja a közvetlen hasznot, nem érti, mi a ráció egy ilyen útépítésben. Csak azt nem értem, hogy amikor körbenézel, és látod, hogyan működik a világ, miért gondolod azt, hogy nem a te elképzeléseidben van szarvashiba.

  147. Rian Says:

    Edit (nem működik).
    Közben megjött a mindent megkoronázó # 146. Bár nem hiszem, hogy sokáig kint marad. Sok mindent megmagyaráz, sajnálom, hogy egyáltalán hozzászóltam a témához.

  148. Zarjin Says:

    #145 OO Na látod pont az ilyen maguknakvaló nyerészkedők teszik tönkre az országot, mint te, nem pedig a 400k “rokkant”. A pontos okokba, meg a politizálásba ne kezdjünk bele, mert az teljesen más lapra tartozik s nagyon távol érdemes tartani a WoWtól úgy cakk um pakk.
    Egy kicsit ON is legyek: a cikkről elmondtak már mindent.

  149. caitlin Says:

    @145 (OP megint):

    “Az erőforrások mindig a becsületesen megdolgozóktól mennek a slackerekhez és idiótákhoz.”

    Ez majdnem tökéletes szlengesítése Marx bizonyos, az arisztokrácia által kizsákmányolt munkásosztályra épülő vezérgondolatának. Csak ő nem slackernek, hanem ingyenélőnek, és nem idiótának, hanem történelmileg túlhaladottnak nevezte őket.

    A lényeg, hogy végiggondoltad.

    Külön tetszett a nyudgíjas, aki semmit nem tett értünk rész. A nagyapád az, te szerencsétlen. Ha nem tetszik az anonim nyugdíjbefizetés, akkor tartsd el őt te magad.

  150. N4nd1t0 Says:

    csak azt nem értem h hogy az úúúristenbe tudtál 22esen 1000g-t összeszedni -_-”

  151. Oldern Says:

    Ezt az egész “hogyan szerezzünk pénz” mizériát átéltem több oldalról, a magam első karakteres szenvedései (amikor még nem is tudtam ,hogy létezik az AH, amikor 200-300gmet öltem bele egy Karazhan runra úgy, hogy mindenkinek szétosztottam az elkészített elixíreket, hogy aztán elwipe-oljuk pár óra alatt – és végül nem maradt repairra sem pénzem…), és a később, napi questek utáni élet radikálisan változtatott ezen.

    A szöveg valószínűleg jól mutatott volna 2007 első negyedévében, mára azonban erősen idejétmúlt. Bárki szerezhet ugyanis megfelelő geart és flying mountot a napi questekkel és azzal, hogy egy jó csapat részeként sokat instázik. Elég a heroic is, rendszeresen.

    Barátokat azonban nem vehetsz a pénzből, ha ilyen nyerészkedő stílusban, hazug módszerekkel, és ami a legviccesebb, az “ajánljanak fel goldot, hogy ne needelj rá az instában” módszerrel semmit nem érsz el némi pénzen kívül. Az instából kihajítanak legfeljebb. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám: várom a következő cikket az instázásról, a raidelésről és arról, hogyan legyünk leaderek és/vagy master looterek, hogy mindig megkapjuk a megfelelő cuccokat.

    De nem teszem. Mindenki eldönti magában, hogy egy jó csapatot keres, vagy a “pénzszerzés” minijátékot játssza majd. Mindkettőnek megvannak a saját következményei.

  152. silentbob Says:

    @145 A hasonlatod totálisan rossz. Te egy autóról beszélsz míg a játékban 1-2 órányi munkával összeszedhető dolgokról van szó. Éppen emiatt rossz az egész elméleted, mivel mások a következmények, mert ez egy játék. Nem hinném hogy a fiatalokat ez kommunizmusra nevelné, sokkal inkább segítőkészségre ami kis dolgokban nyilvánul meg, nem pedig autók elajándékozásában.A segélyen élős hasonlatod még nagyobb baromság, a nyugdíjasok pedig megdolgoztak a pénzükért, persze más kérdés hogy vannak akik már 40 évesen nyugdíjba mennek, de ne térjünk el a témától.

    Ui: politizálásért már nem egy ember kapott banhammert, remélem veled sem fognak kivételezni

  153. Oldern Says:

    Apropó 22-es szinten több száz G: barátnőm altozgat néha az accountommal, és vicces dolgokra képes : )
    Minden zöld tárgyat annak rendje és módja szerint bepakolt az AH-ba, minden questet szépen megcsinálgatott, és mivel a Stormscale-en húztuk az altot, iszonyatosan sok pénzt lehetett szerezni. Mondjuk a sok hunternek és a nagy pörgésnek voltak hátulütői: lv 30 és 49 között rendre egy darab íj sem volt az AH-ban : )

  154. Ghostboci Says:

    @146: egy topguildben működhet a kommunizmus, mert ott teljesül a határfeltétel: mindenki kb egyformán skilles. A topguildet nagyon komoly apply és trial period védi a balféktől. Először alaposan leellenőrzik, utána még hetekig nem vihet lootot (tehát nemhogy segítséget kap, hanem hátrányt) pont azért, hogy megakadályozzák az értékes erőforrások looserhez jutását. Csakhogy! Egy nem top-guild nem követelhet ilyen szigorú feltételeket, hisz ők maguk nem felelnének meg neki. Ha tehát az ő eléggé vegyes játékosállományukra alkalmazzuk ugyanazokat a közösségi elosztási szabályokat, ami egy gondosan kiválogatott topguildnél működik, akkor az erőforrások a slackerekhez és idiótákhoz jutnak. Természetesen ELMÉLETILEG egy alacsonyabb szinten lévő guild is szigorúan megkövetelhetné a jelenlegi szintjének megfelelést az applizóktól, de mivel tizenkettő egy tucat ilyen guild van, ezért egyszerűen elfogynának.

    @148: a gazdasági okfejtésed, miszerint a feldolgozó tradeskill csak reklám-value-add egészen jó két problémával:
    - tekintve, hogy nincs senki 24/7 online, ezért bár lehetséges, hogy van a szerveren valaki, aki ingyen megcsinálná, ott és akkor amikor a vevő kérné, nem biztos, hogy online. Így ha a vevőnek MOST kell, te levághatod.
    - ha túl sokan gondolkodnak úgy mint te, akkor érdemes 2 gatheringet tartani, és akkor ömlik nekem a drága mati, amit ingyen feldolgoztatok mással. Persze ha túl sokan csinálják ezt, akkor egyre kevesebben vannak tradeskillesek, így egyre nagyobb eséllyel nincs online egy ingyen-tradeskilles sem. Tehát az evolúciósan stabil statégia valahol a kettő között van. Túl sokat sem lehet kérni egy clickért, mert akkor tényleg vár, míg a guildtársa vagy egy random balek belép, de ingyen sem lehet megélni, mert akkor a bevételed pont annyi, mintha CSAK a gathering professionod lenne meg.

    @151: PONTOSAN! A nagyapám létrehozott értéket, gyereket, unokát nevelt, így jogos, hogy ezért ellenszolgáltatást kapjon, mégpedig pont attól, aki a munkájának haszonélvezője, azaz tőlem. Az anonim nyugdíjfizetéssel (= kikényszerített szolidaritás) pont az a baj, hogy nagyapám ugyanannyi nyugdíjat kap, mint az, aki nem nevelt gyereket, vagy adót nem fizető semmirekellőket nevelt fel. Ha azt a pénzt, amit tőlem nyugdíjjárulékként levontak, neki adhatnám, sokkal jobban élne, mint most!

  155. sientech Says:

    #155 akarommondani izé #153:) nem 17. lvl22-es altról volt szó, csak a tisztán látás végett, hanem az első karakteréről lvl22-n.

    én emlékszem az első karakteremre lvl20 körül, barrensből áthajóztam bb be mert azt sem tudtam mi az, és nem értettem hogy a halálfejes mobok miért ütnek le az első ütéssel, egy famögé bújva hs eltem vissza :) . hú jórég volt :)

    #145 ben lazán elbúcsúzom saját magamtól :D

    egyébként lvl22 még prebc ben is max két délután. annyi idő alatt ki az aki összeszed 100g-t? és minek? :)

  156. Vear Says:

    Nagyobb részben egyetértek Ghostbocival. Vannak viszont részek amivel nem, például butaság butának nevezni azt akit a játék gazdálkodási része nem érkel, mert lehet hogy azért nem foglalkozik vele, mert egyszerűen nem akar vele foglalkozni. Nem excel táblát akar bújni a wow ablak mellett, hanem egyszerűen szórakozni. Ha valaki úgy érzi hogy mást akar akkor kereshet magának egy HC guildet, vagy segíthet a guildtársaknak. Attól senki nem fog jobban gazdálkodni, ha eztán csak goldért segítenek neki. Az a kérdés, hogy ki mit akar elérni? Ha azt akarod hogy a guild haladjon progressben, akkor igenis ingyen megcsinálod azokat az enchantokat, mert egyedül nem fogsz bosst ölni.

    Vannak MMO-k amiben a játékosok közötti direkt kereskedelem, üzletelés igen jellemző és megvan a saját kultúrája. A wowban sokaknak ez tabu téma. Nem kell úgy játszani, mint Ghostboci, de akkor bizony farmolni kell. Btw, a napi-quesztelés is farmolás.

    TBC elejei példa:
    Havernak kellett jó sok primal fire, megyek-e segíteni neki farmolni? Mondom, menjünk heroicot, craftban eladom a nethert, árából megvesszük AH-ban a primalokat, a badgek meg bónusz. Volt egy jó öttletem, vagy antiszociális voltam amiért nem akartam közös farmolással tölteni az időt?

  157. Luhed Says:

    Érdekes cikk! Igazából fura hogy olyan ember ír aki nem tudja mi az hogy hc progressz… Több mint egy évig toltam hc szinten és napi többszáz goldot nem tudsz össze bányászni a leírt trükkökkel, legalábbis szerencse kérdése is, az meg hogy a guilden belül nem kérnek pénzt a kiesett receptekért az egy nagyobb érdeket a guild progresst szolgálja, egy guilden belül nem az a cél, hogy minél több pénz legyen a bankban (jobb cucca lesz aki elviszi és nagyobb dps/heal-t tol) ok okozat. Szal marad a ténleg unalmas és fárasztó napiquestek :D Ez van. Viszont a leírtakkal kevesebbet kell farmolni de azt viszont sztem nem lehet elkerülni … sajna :)

  158. Tejhatalom Says:

    Üdv mindenkinek. Kicsit ugrottam a 20. comment után. :)

    Jc/Enchanter a mainem, előbbi szakmának a receptjei több ezer goldra rúgnak, valahogy mégsem jutott soha az eszembe pénzt elkérni bármiféle vágás/felrakásért. Aki adott megköszöntem. :)
    Volt, hogy kaptam guildtárstól receptet, gyártattam velük primal mightot/gatyafoltot/lw övet/ect. cserébe szívesen elmentem velük/altjukkal valahova, vagy csak segítettem nekik valami group questben.

    Kedves Ghostboci, nem tudom puggal vagy guilddel tolod e az instákat, de ha valami boe-s recept esik aminek értéke van és nem kell senkinek a csapatból (akinek jószívvel passzoljuk), azt ált. valaki feldobja Ah-ban, és majd postázza a többieknek. Ez a “lepasszolom xx mennyiségű goldért” elég unszimpatikusnak találom első hallásra.

  159. Hancu Says:

    “Úgy gondolom, az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog”

    Na ez azért elég meredek volt.

  160. Zarjin Says:

    Lemaradó HSZ-eseknek mondom, hogy ha jól tudom, az oldal nem szereti a kacsacsőrt, s ez okozhat problémákat.

  161. Vear Says:

    Miért nem engedi beírni a teljes commentet?

    #160 Kösz a tippet

  162. sientech Says:

    #159 egy pillanatra azt hittem hogy a kártékony nyugdíjasok rész az :D

  163. Ghostboci Says:

    @159: annak idején a “Föld gömbölyű” is elég meredek gondolat volt :-)

  164. Saintanna Says:

    @163 eleg rossz dolgok kozott huztal parhuzamot, az onzetlenseg mint olyan kicsit arnyaltabb dolog annal, hogy a Fold alakja ilyen vagy amolyan. Es ugy gondolom csak Neked is a szad jar, bizonyara Te is voltal mar onzetlen es vittel veghez josagos tetteket, igy visszagondolva mind hulyeseg volt?

    Tenyleg nehez igy a temahoz szolni elfogadhato hangnemben, hogy a cikk iroja, ilyen radikalis nezeteket vall.

  165. Drakolder Says:

    Égessük el a kártékony nyugdíjasokat! :D

  166. Meridian Says:

    Sztem meg az alapanyagot külön külön jobban megveszik, mint a belőle lekraftolt cuccot… bár lehet h egy két dolog van ami megéri, de nem ez a jellemző. Meg persze a JC-s kavicsok is drágábbak, de akinek esze van az megszerzi a kavicsot és haverral lekraftoltatja – azaz itt is jobban eladható az alapanyag, sztem (mivel az több mindenre felhazsnálható, mint a kész termék).

  167. Sabee Says:

    No nincs energiam vegigolvasni most het vegen az osszes commentet (majd munkaido alatt hetkoznap). De. A vegkovetkeztetessel (ellentetben GB Mocsaras irasaval(amitol fuggetlen az iras megjelenese elott 2-3 oraval en is elmigraltam a mainemmel)) nem ertek egyet. Megpedig azert nem, mert aki ezt az utat valasztja az egy maganak valo onzo “bunko”, aki (foleg ha raider) nem varhatja el azt, hogy raiderkent barmire is jogot tartson. Se dkp-ert se semmiert. Ennyi. Az ilyen nem csapatjatekos. Az ilyen egy maganak valo onzo alak, aki, ha elerte a lvlcap-et kigyujtve minden boe-s AH cuccot/receptet/honorcuccot megveve-lecraftoltatva azokat, mas nem letezhet a szamara mas a jatekban, mint a penz haracsolasa. Mert barmily BoP-os cuccbol tudna tovabb fejlodni(a pvp honorososokon kivul) ahoz csapat kell. Emberek akikkel egyutt kuzdve szerzik meg -a ki tudja hanyadik alkalommal vegigvert instan at- az ahitott cuccot, ami a lvlcap elerese utan tovabb”fejleszti” a karaktert.
    Anno szoloztam prebcben vagy 40-50 runon keresztul BRD-t mig kiesett a trinket. Ami esett BoE-s cucc azokat elAH-zhattam volna es “gazdag” lennek (legalabbis anyagiakban), de inkabb oda adtam olyannak, akinek tudtam, hogy tenyleg “upgrade” es legalabb arra a “kis” idore oromet szerez neki, mig le nem csereli. Mert en ilyen vagyok (mas kerdes, hogy a sokszorosan eljatszott bizalom juttaott arra a lepesre, hogy elmigraljak, es vegre sajat magammal is torodjek). De akkor sem valtoztattam alap”felfogasomon”. Ha ezutan esik boe-s recept/targy elso az akit megkerdezek a barataim, aztan a guildem, mert ha nem ezt tennem akkor olyanna valnek, mint akiket eddig leneztem. Ennyi. jo dolog adni es jo dolog kapni. Inkabb legyek abban a helyzetben, hogy minduntalan adhassak, mint, hogy barmikor kapnom kelljen, mert NINCS.

  168. erdoszellem Says:

    Ghostboci: „annak idején a “Föld gömbölyű” is elég meredek gondolat volt :-)

    Na azért a te írásod koránt sem tartalmaz olyan nagyívű felfedezést, mint a hivatkozott…

    Hogy ismét magamat ismételjem (hiába, szeretem magamat ismételni, annyi okos dolgot tudok írni… ;) ), marha vagy fiam, ez egy játék vazz! Persze, hogy a való életben nem adod oda Pista néninek a piacról a frissiban lottón nyert kocsidat, csak mert neked van egy másik már, ugye, ezt te sem gondolod komolyan? De a játékban sokan, sokszor szeretünk adni. Csak úgy, mert jólesik, és csak úgy, mert ott megtehetjük. Mellesleg valóban van sok párhuzam a való élet és a játék között (például mindkettőt emberek játsszák), de nem kell mindent átvenned. Az hogy én ingyen csinálok potit egy ismeretlen törpe warriornak, vagy egy gnóm locknak, vagy akárkinek, nem jelenti azt, hogy a való életben ingyen javítok vagy tördelek könyvet.

    És még egyszer leírom: az ingyen elvégzett munka sokszor komoly kapcsolati tőkét jelent a játék során. És nem árt, hogy ha egy közösségi játékban van közösséged, vannak jó ismerőseid. Köze nincs a kommunizmushoz. Hogy ezt a sületlenséget honnan szoptad?!

    Az meg, amit írtál valahol, hogy az igazán gazdagok úgyis kibújnak az adó elől (ahogyan te is a gildadó elől), ez engem nem győz meg az igazadról. A példádban szereplő gazdag sutyeráknak én minimum elvenném az összes vagyonát, és örök életére eltiltanám mindenféle társaság, vállalkozás, alapítvány satöbbi létrehozásától. Ellenben minimális juttatásért kényszermunkára ítélném, nyugdíjas koráig. Amikor is megkapná a minimálnyugdíjat, már ha jó kedvem van, egyébkén lóf*szt sem kapna, dolgozzon tovább meckiben vagy tescóban…

    Ugyanis én a valódi életben vallom, hogy mindenért fizetni kell, mert semmi nincs ingyen. Aki azt akarja, hogy ingyen legyen, az nem normális. Ellenben az adakozók sem hülyék. Megvan rá az okuk, hogy adakozzanak, hidd el. Vagy kapcsolati tőkét kapnak érte, vagy elismertséget, vagy lelki békét. Mindhárom megéri.

    Látod? Aki egyetért azzal, hogy egy játékot színesíthet az, ha segít, nem feltétlenül őskommunista a való életben.

    (UI: megjavult az oldal elérése! HURRÁ!)

  169. Ghostboci Says:

    @166: bocs, elvesztettem a morálmérőmet, így nem tudom ellenőrizni az állításodat. Elmondanád, milyen elven működik a tied?

    Komolyan kérdem, szerintem ha elgondolkodsz a válaszon, meglepő dologra jutsz! :-)

    @168: a DKP-t valaki azért kapja, mert részt vett tryon. Akkor szerinted, ha valaki részt vesz tryon, az nem jogosult a többi résztvevővel azonos lootra, mert szerinted “önző bunkó”?

    @169: persze, hogy a való élet nem egyenlő játék! De pont ezért tökéletes terepe a játék elméletek tesztelésének. A való életben az ember nagyszámú kényszer között dönt, döntése nem feltétlenül felel meg belső ítéletének. A játékban viszont “tisztán” megmutatkozhat, hogy mit gondol a dolgokról. Az emberek túlnyomó többsége úgy dönt, hogy önzetlen, hisz csak pixelaranyakról van szó. Nyilván a családja elől az ételt nem adná oda egy “várostársnak”. Csakhogy éppen ebből adódóan még agyonnerfelés után sem tudnak sikereket elérni a játékban. Azok érnek el sikereket, akik kibújnak az önzetlenség szabálya alól. Bár a topguildek tagjai egymással lehet, hogy önzetlenek, de gondosan megválogatják a tagságot, elkerülve, hogy olyan kerüljön be, akinél az önzetlenség valódi önzetlenség lenne. Egyenlő felek között az “önzetlenség” ugyanis nem más, mint csereüzlet könyvelés nélkül.

  170. Goston Says:

    Leragadtam annál a gondolatnál h amit találsz ne oszd meg mással/a klánnal hanem fordítsd a magad hasznára. Ha mindenki így gondolkodna nem lenne gbank, hacsak az adott guild nem vezet be adót persze…
    Én olyan ember vagyok hha kérnek tőlem vmit szívesen segítek, akár craftolásról van szó, akár nyersanyagról, akár receptről. És bár valószínüleg így jelentős összegtől esik el a “kasszám” úgy gondolom hogy akikkel már régebb óta 1 klánban vagyok megérdemlik és nem sajnálom Tőlük, és valószínüleg ha nekem lesz szükségem Tőlük valamire akkor Ők fognak a segítségemre sietni (és ez eddig is így volt és ezután is így lesz).
    Arról már inkább említést sem teszek hogy gyakran IRL is adok az utcán élő embernek 1 szál cigit, hha kér, annak ellenére hogy minimáis az esély arra hogy ezt a szívességet bármien formában is viszont várhatnám Tőle. Persze hiszem hogy jó tett helyébe jót várhatok, de nem Tőle várom hanem inkább az élettől, és eddig nem kellett csalódnom…
    Ghostboci vannak meglátásaid, és igazából nem zavarnak a kiskapukat használók, hisz énis gyakran élek ilyen-olyan “lehetőségekkel” (persze jellemzően IRL), de talán nem kéne minden embert erre ösztönözni…

  171. Uwa Says:

    Jezusom… soha nem gondoltam volna hogy egy wow-os cikbol a vegen az derul ki hogy irl lojjuk bele a dunaba az osszes embert akiket a tarsadalom tart el az adofizetok veres verejtekes munkajanak gyumolcsebol :) Minden nap tanul valami ujat az ember.

  172. Oldern Says:

    Ghostboci:
    Nagy hibát követsz el azzal, hogy úgy gondolod, hogy önzetlenség == lack of progress.
    Pont te akartad mélyreszántóan elemezgetni azt, hogy mi az oka a rossz guildeknek, kik tartózkodnak benne.

    És most, 2008 közepén szerinted TÉNYLEG az az oka, hogy hogy bánnak a pénzzel? Hogy egy klasszikust idézzek: REALLY?

  173. erdoszellem Says:

    #170. Ghostboci: „[...] Bár a topguildek tagjai egymással lehet, hogy önzetlenek, de gondosan megválogatják a tagságot, elkerülve, hogy olyan kerüljön be, akinél az önzetlenség valódi önzetlenség lenne. [...]”

    Érdekes ötlet, de én egyetlen guild felvételi követelményeit és kizáró tényezőit felsoroló topicjában sem olvastam, hogy a valódi önzetlenség kizáró ok lenne.

    Elvárnak skillt, elvárnak jó gépet, jó geart, enchantolva/gemezve. Elvárják, hogy tudd finanszírozni a saját szükségleteidet, és legyen mindig elég cucc nálad raidre. DE: azt sehol nem tiltják, hogy szabad idődben és szabad goldoddal a szomszéd Petikének a karakterét tápold. Vagy szétszórd a szegények közt shattrath főterén. Ha holnap is lesz eloég poti nálad, azt csinálsz, amit akarsz.

    Abban igazadvan, hogy a játék környezetében simán képet kaphatsz a játékosok lelki világáról. De édeskeveset tapasztalsz meg a politikai irányultságukról.

  174. Ghostboci Says:

    @171: ki az ördög mondott ilyet?

    @172: nem. A pénz a wowban mellékes, hisz a legtöbb loot BoP. A pénzzel bánánás viszont egy ELV alapján történik, mely megmutatkozik másban is. Itt érhető legkönnyebben tetten. Aki elmegy farmbossra, ahonnan neki nem kell loot, ahelyett, hogy progress tryra menne, az is ezen elv szerint cselekszik.

    @173: félreértettél. A topguildok skillt várnak el, így az önzetlenség értelmetlenné válik, mint az adakozás olyan országban, ahol nincs egy koldus sem. Ha nincs looser, nincs kivel önzetlennek lenni! Ha utána egymással önzetlenek, az valójában csak csereüzlet, amit ma neki adok, azt holnap vagy egy hét múlva jó eséllyel visszakapom.

  175. Zarjin Says:

    #170 Te nem vagy rossz ember, csak szimplán hülye. Nyalifali által említett ideológiád miatt nem akarod fontolóra venni amit mondunk s talán elgondolkodni azon, hogy mivan, ha Te tévedsz valamilyen szinten. Nem is azzal van már nekem a bajom, hogy más nézetekben hiszel(najó, ez csak félig igaz :D ), hanem, hogy képtelen vagy arra, hogy elgondolkodj más érvein.
    Egyetlen egyszer sem mondtad azt, hogy “lehet ebben valami amit mondasz” max elkezdtél össze vissza magyarázgatni, hogy “top guildben működik” aztán a köv félmondatban meg erre cáfolsz rá. Foggal körömmel ragaszkodsz a saját igazadhoz, s közben már olyan magyarázatokkal jössz elő, amik ellentmondanak önmaguknak.

    Mellesleg a kommentezők 98%-ának Nyali elvén működik a morálmérőjük.

    #174 Ha még nem voltál életedben top guildben, mi alapján teszel kijelentéseket? A skill önmagában nem elég, a humán oldal is ott van, bármikor lecserélnék Vér Pistikét, aki úgy viselkedik, mint Te, egy, mondjuk 5%al kevesebb dmg-et toló, de 1000szer szociálisabb arcra. Kivétel ez alól talán max ha 100 klán lehet akik olyan szinten csak progress orientáltak, hogy a loot tartja egyben az egész klánt. A tévedés lehetőségét fenntartom :P

  176. lawgiver Says:

    Hát nehéz indulatok nélkül bármit is irni. Túl gépies a gondolkodásod egy társasjátékhoz. Ha ezt egy sima kalandjátékhoz irod, ahol te vagy az egyedüli emberi résztvevő, azt mondom egész jó kis írás. De nem mondom, mert kihagytad azt, hogy más és más a célja és a lehetősége a résztvevőknek a WoW-ban. Ez nem a Doom, ahol csak elöre mehetsz. Kihagytad a számításodból az Embert, ugye így mennyivel egyzserübb?
    Ghostboci, öszintén, mi a célod ebben a játékban?

    u.i: él bennem, hogy nagyon uborkaszezon van a hírekben és ezt máskor visszadobtrák volna a kékek kis átírásra :)

  177. Oldern Says:

    174:
    “. Aki elmegy farmbossra, ahonnan neki nem kell loot, ahelyett, hogy progress tryra menne, az is ezen elv szerint cselekszik.”

    A farmbossból esik badge, ami megint csak felhasználható a progressre is. De egyébként nem láttam sehol fent, hogy egyazon időben futó két raidből valaki írta volna, hogy ő inkább a farmbossra menne, bár nem kell tőle semmi. Az önzetlenség az, ha olyasvalakinek segítesz egy számodra “farmboss” megölésében, akinek NAGYON nem az – vagyis segítesz a másik progressében.

    Ez pedig szerintem az egyik legszebb és legjobb önzetlenség, még ha tíz emberből hat meg is ragad annál a bossnál, mert nem akar skillesen, fórumokat bújva, etc játszogatni, csak “raidelget.”

  178. mikabast Says:

    ha segitek egy guildtarsamnak akkor hulye vagyok, es romba dontom a guildet?
    ha kajat fozok a csaladnak abbol az alapanyagbol amit a sajat fizetesembol sajat magam vettem a boltban, akkor romba dontom a csaladot?
    ha meghivom egy piara a haverom, akkor romba dontom a barati tarsasagom?
    ha befizetem az adot, azzal romba dontom az orszagot?
    ha tamogatok egy alapitvanyt, ami gyogyszert kutat, azzal romba dontom a tarsadalmat?
    ha befogadok egy kobor kutyat, akkor romba dontom a termeszetet?
    ha majd arra nevelem a gyerekeimet, hogy osszak meg egymassal a jatekaikat, azzal loser noobokat hozok letre?

    egy ember azert van egy guildben, mert szeret a guildben levo emberekkel jatszani… persze elofordul, hogy nem mindenkit kedvelsz, de ebben az esetben eloszor megkerdezed a haverjaid, hogy kell e nekik a cucc, es csak aztan jotekonykodsz, vagy nem copyzod be az item linket addig, amig online vannak a slackerek.
    azzal, hogy penzt adok a haveromnak repairre, MINDKETTEN gazdagabbak lettunk. o nehany megjavitott cuccal, en pedig azzal, hogy holnap is jatszhatunk egyutt, mert a torott cuccai nem akadajozzak meg benne.
    ha nem kedveled azokat akikkel egyutt jatszol, akkor ne jatssz veluk, ilyen egyszeru…

    neked Ghostboci pedig tiszta szivembol kivanom, hogy SOHA ne talalj magadnak guildet, es SOHA ne legyen egyetlen baratod se.. se online, se irl… kivanom, hogy a csaladodban mindenki gyuloljon meg teged, es a tarsadalom vessen bortonbe a nezeteidert… koszi a figyelmet…

  179. Ghostboci Says:

    @175: Nincs kétségem, hogy az emberek 98%-ának úgy működik a morálmérője, mint Nyalinak. A kérdés az, hogy TUDJÁTOK-e, hogy hogy működik? Vagy csak fekete dobozként működik és kérdés nélkül elfogadjátok az eredményétM

    @177: Ha badget akarsz, 9 saját szintedben lévőt szedj össze és 2:15 alatt told le Karát.
    “Az önzetlenség az, ha olyasvalakinek segítesz egy számodra “farmboss” megölésében, akinek NAGYON nem az – vagyis segítesz a másik progressében. Ez pedig szerintem az egyik legszebb és legjobb önzetlenség”
    NEM! Ez a legkártékonyabb. Pont ezért vannak az SSC alsós guildek még mindig SSC alsón SSC felső helyett! Mindig lesz valami noob, akinek kellene valami Maggitól vagy Lurkertől! De tudod mit? Mi lenne, hogyha a jobb playerek önző módon magukra hagynák öket és elmennének Vashjra? Lehet, hogy a noobok rákényszerülnének, hogy összekapják magukat és EGYMÁSSAL összefogva, SAJÁT EREJÜKBŐL lenyomják Gruult! Na az progress lenne. Ha T6-badge gearben lévő emberek húzzák végig őket Lurkeren, az nem progress, hanem segély!

  180. barguza Says:

    Gondolatvezetesed Ghostboci teljesen ertelmes es vilagos. A szamitas mindig helyes ha azt mondjuk 2+2=4. Logikus es egyszeru. Egeszen addig amig azt nem mondjuk 2vizcsepp+2vizcsepp= es ugye hiaba a szamitas varazsa mert az eredmeny ittmar =1db kis tocsa. Igy valtoztatja meg a valosag a racionalis csodat mit istenitve esznek hivunk. :)

  181. Gargantua Says:

    @143 by GB: “Úgy gondolom, az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog, ami erőforrások átadására kényszeríti az embereket. (akár belső kényszerként, akár a többség véleményének való megfelelés, akár a többség büntetésétől való félelem miatt).”

    No, csak sikerült végre morálisan totálisan a béka segge alá kerülni? Eddig sem volt kétségem, hogy menni fog, de azért ez a teljesitmény meglepett :D

  182. Oldern Says:

    179: És visszatértünk az előző témához, hogy egy guildben bizony nem mindig ugyanolyan érdekű emberek vannak. Van, aki szeretne jobban progresselni (te az a fajta vagy, aki szeretné, hogy MINDENKI SZERESSEN PROGRESSELNI inkább), és van aki nem igazán.

    Senki nem fog csak azért nem járni mostantól csak “progress-bossra”, mert józsikának kevés a gearje, és dögöljön meg ott, ahol van. Felhúznak tíz józsikát, mert emberek vagyunk, és bízunk abban, hogy négy a tízből segít majd nekünk is tovább progresselni. Ez nem feltétlenül az a játék, ahol 8-10 guildet kell szétrombolni ahhoz, hogy mindenhonnan összeszedjük azt a 25 embert, akik ha pont mind online, és pont mind ugyanazt akarja, akkor mehetnek progresselgetni.

    A közösség nem így épül fel.

  183. Evalie Says:

    Remélem, hogy majd WotLK-ben valami ultraritka enchantot vagy gemet, amiből 1 vagy 2 van a szerveren, a saját guildtársad fogja neked megcsinálni 1000 goldért mert olvasta az írásod. A többieknek: felesleges leírni 100x hogy önző, szenvtelen, buta írás, mert az, de rajta kívül úgyis minden más ember normális és önzetlen, és ezek nélkül a tippek nélkül is lehet rengeteg pénzt csinálni, úgy hogy közben megmarad a bizalom és a jószívűség irántad, ami pénzen nem megvehető.
    MOD: Ja és még valami. Ha ilyen ügyesen végiggondoltad a dolgokat, abba gondolj még bele: ha mindenki így tolná ahogy te, akkor annyival lenne drágább a kraftolt item AHban amennyit a munkadíjért elkérnek, mindenből sokszor annyi lenne AHban, mivel mindenki el akarná adni ajándékozás helyett, mivel mindenki ugyanezekkel az alapelvekkel játszana, és JÓVAL kevesebb pénzt tudnál szerezni a cuccokból. Te kis ügyes.

    Üdv.

  184. Nemezis Says:

    ghost itt irja a oldalnyi hozzászólásokat, de ennek mi a lényege?

    aki nem progressel az sikertelen, aki meg igen és nem megy neki, nincs pénze az is sikertelen tehát adja fel és hello kitty online, 100 oldalba is megmagyarázhatod szted az emberek 90% a hülye és béna vagy leirod egymondatban hogy akinek nincs pénze [de neked ugye van x csillió goldod] az semmi, egy 0.

    Csak éppen emiatt a 90% miatt van neked ennyi pénzed, a tény az tény vannak bénák vannak n00bok de az értékrendedtől, a viselkedésedtől , játékstílusodtól eltérő emberek is léteznek és ugyanolyan emberek mint te vagy én…

    erdőszellemmel értek 1 et. olyan jól megfogalmazta, egyesek véres gazdaságpolitikát látnak a játékban, úgy beszélnek róla mintha valami éhség elől menekülnének a játékban.
    vagy van x csillió goldod vagy szereztél barátokat akikkel megoszthatod a játékélményt…
    személy szerint nem lennék ghostboci barátja, aki egy JÁTÉKBAN nem adná oda nekem a 700g s recit mikor dugig van zséval hanem aszondja:
    BERAKOM ah ba vedd meg! LOOOL111!!!444

    TE MELYIKET VÁLASZTOD?

  185. szilcsi Says:

    noooos… van itt ilyen is olyan is :) személy szerint én ritkán farmolok, akkor is csak horgászok, a szerveremen én vagyok a fő golden fish stick dealer :) ha nem “farmolok” 2 hétig, akkor is azt látom, h több lett a pénzem. 3×70es karakterrel, mindháromnak epix flying mount maxolt tradeskillek, enchantok, gemek, mindent ah-ból veszek, nem megyek semmit “kifarmolni”. mégis van vagy 18k goldom atm. Bnőm igazi “ah guru”, elad mindent és csodálkozom, h minden sz*rt megvesznek az emberek, olyat is, ami szerintem vendortrash. Ezért én is csodálkozom, hogyan lehet néhány embernek gond pl a javítás.

    arról meg, h ha esik egy 700g-s recept és kell vkinek a guildben a véleményem az, h az adott 2 ember (guildtárs) egyezzen meg egy reális árban(pl 300g) és akkor mind2 jól jár! szvsz ez teljesen fair.

  186. Sápi Says:

    Ertekelem a munkadat Ghostboci szep osszeallitas . Az allabiakban leirt dolgokat ne vedd tamadasnak stb .
    Talaltam par erdekes dolgot, nehany dologgal egyetertettem nehannyal viszont nem . Sajnos ez az egesz embertipus fuggo hogy ki mit enged meg maganak respekt stb… Teny hogy ha ezt egy ember vegigcsinalja amiket te leirtal lesz penze, viszont nem tudom te mennyire vagy topguild tagja vagy akar egy hetente 5-6 alkalommal raidelo guild tagja, tudod-e milyen az amikor heti 1000g is elmehet siman repaire plusz Consumable reagens stb stb, vagyis rengeteg penz elmegy, napi 6 orat raidelsz emelett meg neha benezel heroicokba plusz van aki altokra is koltoget stb . Teny az is hogy az ilyen casualoknak altalaban van penzuk mert nagyon nincs amire koltekezzenek stb . Masreszt amint irtam kicsit fenntebb a respekt temat . Ez embertol fugg hogy guilden belul megkerded kell-e valakinek, ha nem is ingyen de joval olcsobban adod el a cuccot stb . En pl nem erzem jol magam ha egy szaros enchantert elkerek 10gt, van hogy olyan kedvemben vagyok hogy 20gt is elkerek, de ugy kb 2.3 ota az ilyen Armor craftokert meg ilyenekert 150g az mar lejart dolog . Nallam ez akkor mukdoott amikor a PRimal Netherert kertem 200gt es szarra craftoltam a dolgokat a fel realmnak . Masreszt ami a szo szerinti farmolast illeti…Mit mondhatnek en altommal szoktam farmolni vagyis a regi szerveren ahol jatszottam es ezzel a bizonyos primal/elemental nevezd ahogy akarod farmolassal nem csak 200gt lehet osszehozni, kell tudni hogy hol es mit kell persze kis szerencse is es t obbet is ossze lehet hozni, persze hulyeseg csak ebbol megprobalni megelni mert tul idoigenyes es nem termel annyit .
    Mondom tuti van akinek az irasod hasznos de lehet hogy ezt akkro kellett volan osszeallitanod ha midnen szemszogbol ismered a kotlsegvetest stb . Grat megegyszr a WoTdhez :D

  187. Asdam Says:

    Sajnállak ha így vélekedsz erről a Gameről és szánalmas ez az írás

  188. Pene Says:

    ezt irod GB #129-ben: “Az önzetlen guild éppúgy saját magát heréli ki, mint a magas szociális kiadású állam (pl Mo, vesd össze Szlovákia). A játékban a progress, az életben a GDP válik az önzetlenség áldozatává.”

    nem ertem hol hereli ki magat egy guild v. egy orszag? mintha a GDP lenne a legfontosabb mutatója egy allam fejlettsegenek. vagy az lenne a legfobb celja egy-egy orszagnak, hogy ezt az erteket noveljek. tudod, hogy milyen teteleket szamitanak bele a GDP-be? peldaul az orzo-vedo cegeknek, risztorendszereket gyarto cegeknek stb. eladott/megtermelt termekeit/szolgaltatasait. az hol mutatja egy orszag fejlettseget, sikeresseget, hogy 500 dollarral tobb lett a GDP, csak mert szazezrek riasztokat szereltek a hazaikba? fejlettebb lett az orszagom, ha no a GDP? csak mert kenytelen volt az OTP még 500 biztonsagi ort alkalmazni, mert egyre tobb a bankrablas? javult az orszag helyzete, mert ezerrel tobb kozuti baleset tortent iden es igy tobb korhazi eszkozt adhattak el? vagy foldrenges volt, es az ujjaepites megnovelte a GDP-t?

    #143 “Úgy gondolom, az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog, ami erőforrások átadására kényszeríti az embereket.” – Pontosan! Itt ez az oldal, amit naponta olvasol. Kartekony, rossz, nem is tudod miert is jossz vissza nap mint nap. Sot! Mar ketszer is rakenyszeritett, hogy eroforrasaidat a szolgalataba rendeld, utobbit eppen e cikkel. Komolyan kezdem azt hinni, hogy Te olyan vagy, aki elott ha nem megy el a busz, hanem a sofor megvarja, mig a sarokrol odafutsz, akkor duhbe gurulsz, es jol leoltod a vezetot.

    “Ez tönkreteszi Magyarország gazdaságát, mindenki elhúz mellettünk, még a románok is, pedig ők aztán nem az eszükről híresek.”

    Kb. semmit sem tudsz a romanokrol, de lenezed oket. Mit tudsz mondjuk a Roman Tudomanyos Akademiarol? A roman Nobel-dijasokrol? A szellemi kozeletrol? Semmit, CSAK LEIRSZ EGY MONDATOT, MIKOZBEN GOZOD SINCS ARROL, AMIROL EPPEN IRSZ.

    “És ezt nem valami gonosz összeesküvő kormány csinálja, a közvéleménykutatások alapján a lakosság jelentős része támogatja a magas segélyeket. És ha mindezek után leülök egy kicsit kikapcsolódni, játszani, mit látok? Azt, hogy az országot tönkretevő “adjunk a szegényeknek” ideológia hatja át a játék szimulált világát. Csodálkoztok, ha antiszociális cikkeket kezdek el írni?”

    Valoszinuleg ugy esett, hogy a 14 megkerdezett mindegyike magyar volt (a “nothing, m8″ tipikus magyar valasz). Vagyis ujabb hulyeseget irtal le (pontosabban a kiindulasi alap hibadzik, es ettol kezdodoen minden), ez nem magyar ideologia, szerencsere a vilagban sok millio onzetlen ember el, s mellette jatszik WOW-ot. Gondolom ha rakeresel valamire a Google-ön (ami mar onmagaban paradoxon, hiszen ingyen van, nem is fizettel erte semmit, eg a pofad, hogy hasznalod, es ezt probalod a barataid elott is titkolni), es az veletlen kiad egy Wikipedias linket, akkor majdnem elhanyod magad. Gusztustalan, tobb szazezer ember onzetlen modon osszerakott egy lexikont. Fujj:D

    Ha igaz lenne amit irtal, akkor: Mivel nem vagy tagja egyetlen HE pve guildnek (vagy olyannak aki illidant olt), ezzel a sikertelenek koze tartozol. Mivel sikertelen vagy, ezert nem pont a Te okfejtesed fogja megvaltani a vilagot, vagy nem pont erre fognak hallgatni az emberek. Igy felesleges. De mivel mar az az allitasod sem volt igaz, hogy a guildek 5,xxx %-a sikeres, a tobbi nem, ezert persze ez is hulyeseg. A siekressegnek nem az a fokmeroje, hogy oltem-e Illidant vagy sem. Egy haromgyerekes apuka, aki mivel napi egy orat jatszik fel eve a WOW-val, es ezert meg csak 70-es epic karija sincs, az sikertelen lenne? Baromsag.

    “@151: PONTOSAN! A nagyapám létrehozott értéket, gyereket, unokát nevelt, így jogos, hogy ezért ellenszolgáltatást kapjon, mégpedig pont attól, aki a munkájának haszonélvezője, azaz tőlem. Az anonim nyugdíjfizetéssel (= kikényszerített szolidaritás) pont az a baj, hogy nagyapám ugyanannyi nyugdíjat kap, mint az, aki nem nevelt gyereket, vagy adót nem fizető semmirekellőket nevelt fel. Ha azt a pénzt, amit tőlem nyugdíjjárulékként levontak, neki adhatnám, sokkal jobban élne, mint most!”

    Mi akadalyoz meg abban, hogy elhagyd ezt az orszagot? Menjel szepen Kongoba egy oserdei faluba, es akkor nem kell fizetned adot, akar az osszes megtermelt javadat odaadhatod nagyapadnak. Semmi kikenyszeritett szolidaritas, semmi modernkori hulyeseg (ertsd: nyugdijjarulek, onkentes nyugdijpenztar, bankszamla)! Persze lehet, hogy az elso fara felhuz egy csunya, baluba torzshoz tartozo emberke, de Te megkapod amire vagysz! Nincs ado, nicns nyugdij, eltarthatod nagyapadat (persze latni sohasem fogod, mert nem erne meg szegeny, olyan alacsony ott az atlageletkor).

  189. sil3nt Says:

    MMORPG – főleg a “role play”-en van a hangsúly.
    Honnan tudod Te, hogy aki ingyen craftol neadj isten, az azért csinálja, mert ő így képzel el “nemes” hőst, akiről a mesékben hallott mondák zengnek.
    Véleményem szerint, ha mindenki ilyen extrémen gondolkodna a progressről, akkor nem lenne 10kk player az fix. Akkor kezdődnének csak a recruit gondok :D

  190. Sh3n Says:

    És még most is repkednek a kommentek….
    Elgondolkodtató írás, nem értek vele egyet. A többi kommentezőnek meg üzenem, hogy miért szar? Mert nem tetszik? Ezesetben /gz az összesnek.

    #10->133 : Na, megteszi? :D

  191. bithalver Says:

    Gusztustalan, felhaborito, ostoba szemleletu iras.

    Leginkabb az zavar, hogy nagyon erzodik a fiatal eletkor, es kommunizmust emleget. 100%-ban le merem fogadni, hogy a T. torzskozonseg maximum 1%-a volt nagykoru 1990-ben, igy a tobbieknek csak elmeleti fogalmai lehetnek a kommunizmusrol. OK, a nagytobbseg erti mi az, de a cikk iroja nem.

    Hadd irjak szemelyes peldat: iszonyat penzert huztam fel az enchantingot (pl a kedden kijott BC-ben szombaton mar volt +6 all stat chest-re), nagyon megerte: a harmadik Karazhan-on esett Moongoose recept, csak en tanulhattam be, tehat enyem lett. Magatol ertetodik, hogy minden guild tarsnak es baratnak ingyen tettem fel (anyagot nyilvan hoztak), barat baratjanak szinten, “jossz eggyel” szoveg kisereteben, DE idegennek 50g+mats volt az ara. A vicces: login utan kapom a 3 whisper-t, hogy “ugye te tudod ? ugye tenyleg CSAK 50g+mats?” az idegenek is kuldtek a kuncsaftokat …

    Szo nelkul fizettem ki 100g + mats-ot a Primal Nether-rel sulyosbitott epic tailoring craft-olasokert. Jobb lett tole a karim ? Sokkal. Akkor meg miert ne ?

    Bocs, en nem adtam oda ingyen az igazan ertekes receptet a kozeli ismerosoknek, de korantsem AH arat kertem erte; cserebe ugyanezt kaptam.

    BC elejen az osszes 5 fos insta-ban szoltam idoben, hogy az osszes lv60-62 kozotti zoldet egysegaron 2g-ert felvasarolnam, kell az enchanting huzasahoz; senkiben meg se fordult, hogy ne nekem adja el. NEM lejmoltam, a tobbieknek megvolt a bevetel, nekem meg a skill.

    Es, ohm, bocs, de ez a tipikus “az osszes osom kozeli jaffai rokonsaggal rendelkezik” hozzaallasu embereket IRL olyan erovel uvoltom pofan, hogy a foldrengesjelzo hivatalban riado lesz.

    Komolyan, ilyet ne tegyetek ki, olyan hatasa van, mint kiehezett oroszlanok koze veres hust dobalni es aztan sikongatni, mert nem maradnak nyugtom.

    Ghostboci, te meg nem erted, hogy a penz az ESZKOZ es nem CEL. Ha majd ezt felfogod, akkor irj legkozelebb, addig tanulj meg. Sokat.

    BROAF.

  192. Oggun Says:

    (bocs, hogy ilyen “messziről” szólok hozzá)
    #143: egyszer láttam egy tök ismeretlen druidot farmolás közben. megkérdezte , miért farmolok(ez még terokkarban volt), én visszaírtam neki, hogy természetesen epic flight form, és visszakérdeztem, neki miért kell, ő erre írta, hogy neki is, és neki már “csak” 1300g kellett…
    nos, én voltam olyan “hülye”, hogy az 1500 aranyamból adtam neki 1300-at… és visszajött nagyjából a másfele ennek az összegnek.
    lehet, hogy rossz, meg kártékony, de még van jó oldala.

  193. ubul Says:

    No, szerintem ne tegyetek ki több cikket, elrágódunk ezen az új kiegészítőig….

  194. Derry Says:

    Én csak azt nem értem, hogy egy szerkesztő miért rak ki olyan cikket, amivel önmaga sem ért egyet.

    Nem ismerem Ghostbocit, így csupán az itt olvasottak alapján tudok róla némi képet alkotni, és ezek alapján egy végsőkig besavanyodott embert ismertem meg. Az írásai nem vitaindítóak, hanem az ő nézeteit tükrözik. Ez persze lehetne alapja értelmes és nagyszerű vitának, ha ezek a nézetek nem valami hiper-radikális szintet ütnének meg és elfogadná, hogy nem bebetonozott univerzális igazság, amit leírt.

    Igen, tényleg idegesítő tud lenni a sok “1g plz” és “gief goldz for rprz”, de ezeknek az ég egy adta világon semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki önzetlen a klántársaival néhány alkalommal. Az ok egyszerű lustaság és hogy egyesek képtelenek bánni a pénzzel (teszem azt, a való életben megy apuhoz, ha elfogy).

  195. Karthas Says:

    Hát én nem szoktam sose közösködni, ami esik nekem és nekem nem kell megy egyből AH-ra és sose fogadok el semmit ingyen max pár apróbb enchantott akikel tényleg baráti viszonyban vagyok és cserébe adok mondjuk egy large prismatic shardot, kölcsön adni adok annak akiről biztosan tudom ,hogy vissza is tudja adni (habár van aki már fél éve jön 500g-vel..), nem szoktam boostolni senkit sem és én se várom el senkitől se ,hogy boostoljon és ezért nem tartom magam önzőnek,hisszen azért játszok ,hogy jól érezem magam ,nem peddig azért ,hogy más helyet dolgozzak és sztem a meggazdakodáshoz nem kell farmolni, sosem farmoltam primalt csak dailyzek mert én élvezem és mindig úgy csinálom ,hogy a g-nak egy nagyobb részét félre teszem és a többiből fedezem a kiadásokat.

  196. Czera Says:

    azt észrevettétek hogy ha rövid a cikk akkor a kommentek is 1-2 sorosak, most meg hogy egy hosszabb írást raktatok ki mindenki hirtelek kitapintotta az írói vénáját xD:D:D

  197. Kassh Says:

    uborkaszezon? :]

  198. ptk Says:

    #195 Karthas, en a fel haveri körömet vegigboostolom instan, egy nap alatt 6 szintet is lepett mar valamelyik 30-40 között, lettek neki jó cuccai, cserébe énis visszakaptam, kb alig kell questelnem az altjaimmal, full kék cuccokban mászkálnak igy ha questelnem kell kb pvp izimód.

  199. Goston Says:

    #175 Zarjin, Te ugye elnézted a számozást? Az én hsz-emben tuti nem találsz ilyen mondatot: “top guildben működik”. Amit elvileg pontosan idéztél tőlem…
    Illetve nem értem ezt a mondatodat: “Foggal körömmel ragaszkodsz a saját igazadhoz”, azt nehéz úgy hogy ez volt az első kommentem amire reagáltál és még csak ellenvélemény se jött rá, kivéve Téged.
    Úgy érzem összekeversz Ghostbocival, vagy nem olvasol a sorok között, vagy már kifolyt a szemed sok fordítgatástól és csak írtál valamit , i don’t know…
    Ha nekem szólt akkor erre csak annyit, hogy lehet hülye vagyok, de legalább vannak barátaim, és ha Te szerinted ez hülyeség…hát kár Érted.

  200. kulcsika Says:

    200. :)

  201. Loverman Says:

    *elég volt belőled, szia!*

  202. Reppa Says:

    így este nem olvastam végig a kommenteket.(lehet már írtak hasonlót)
    Ahogy látom ő követi az “üzletben nincs szerelem/barátság” elvet.
    Hát ha egy IRL legjobb haver kéri, akkor simán odaadom neki.. nemtudom, nálam így megy, és 1000g alatt vagyok általában, de tudok javítani, reagenst/potit venni:P szoval nem egy 5g-m van.

  203. Zarjin Says:

    #199 (Goston) Nyugi, nem néztem el, csak közben a törölgetések miatt csúszott a dolog, s azt Bocinak írtam :)

  204. Karthas Says:

    #198 jó az te vagy, nekem az altjaim mind hordás oldalon vannak (mert ally

  205. Spellbreak Says:

    Gyerünk,gyerünk meglesz az a 300

  206. Wolverine Says:

    Akárhogy is nézem, a legtöbben még mindig nem értenek egyet… ez valahol megnyugtat :)

  207. Dragonbreath Says:

    Boci (#143), nem biztos hogy okos dolog párhuzamot vonni a játékban történtek és a valós élet között… Nem valószínű hogy azért húz el mellettünk minden más ország gazdaságilag, mert a WoW-ban valaki segít a haverjainak, esetleg ad nekik valamit ingyen.

    U.i.: Szerintem attól, hogy valaki kér, elfogad vagy önként ad valamit, még nem lesz loser, noob vagy slacker.

  208. Acheron_w Says:

    Azt hiszem Boci az a nagy bajod, hogy elég kevés tapasztalatod van a WoW raid guildekről, hisz csak nemrég kezdted, és a siker titkát túl leegyeszerűsítve látod. Én láttam már sok mindent, voltam általad “emos”-nak nevezett raidben, láttam amikor sikeresen működik, és láttam, amikor szétesik. Jártam hardcore guildben, láttam amikor az sikeresen működött, és amikor az szétesett. Igazából a legtöbb guildnek élete van, tündöklése és bukása.

    Való igaz, hogy a játékosok jelentős része raid guildben játszik, tehát igenis kitűzött cél előttük Illidan (nem csak 5-6%-nak, hanem inkább 50-60nak). Másrészt viszont ettől még nem kudarc amit tesznek, elvégre ha én a gimnáziumi focicsapat vagyok akkor az kudarc, hogy még nem tudom megverni az X ország válogatottját? Nem.
    Csomó world top 10 guild szétesett. Szerintem az nagyobb kudarc, mint az a guild, aki még csak most tart tier6 elején, de egészségesen működik.

    Akármilyen meglepő is amúgy, a raid progresshez amire leginkább szükség van az a játékidő. Heti 4 raid körül van az én tapasztalataim alapján a fordulópont (persze mindkét irányban vannak kivéetelek). Márpedig sok ember nem ér rá a heti 4-5 napra, és ennyi a dolog nyitja.

    Az egyéni képességek a WoW raidingben (nem a world first ligában) igazából elég kevéssé számítanak. Persze van aki jobb WASDban és van aki nem, van aki bír 4 órát koncentrálni és van aki nem. De a közeg sokkal fontosabb. Ha egy játékos, aki normálisan viszonyul a dolgokhoz, hiába nem olyan jók a reflexei, koncentrációs képessége, nagyon sikeres lehet a megfelelő közegben. Elvégre lehet 5 perc szünetet tartani óránként pár laza trash mob alatt, vagy akár wipe nighton “na jó most mindenki elmegy pisilni/teázni”, stb. Csak olyan közeg kell, ahol elvárják a teljesítményt és tanácsokat adnak hozzá, előtte futnak, hogy gyorsabb tempóra serkentsék, de nem lekörözik és kigúnyolják, stb.

    Egy guild sikerének az égvilágon semmi köze sincs a pénzügyek kezeléséhez, vagy ha van, hát pont fordítva amit te írtál, elvégre ez egy csapatjáték, egy guild akkor sikeres, ha olyan tagjai vannak, akik egyéni érdekeiket nem helyezik a guild elé (bár ez nem azt jelenti, hogy “nem viszem el a geart, ami segítene a progressben, inkább odaadom Jocó 15. altjának, mert olyan kedves ember” – valóban vannak ilyen hajlamú egyének, és ez tényleg a ló túlsó oldala).

    Hogy egy konkrét példát mondjak a raid guildek valódi problémáiból: ott vannak a guild jumperek (kb mint amit te is javasoltál az előző eszmefuttatásodban). Emberek, akik ugródeszkának tekintik a guildet, felszerelkeznek, majd mennek tovább, a gearrel, amit a guild farmolt ki. Egy ilyen embernél a guild jobban jár a kevésbé ügyes, kevésbé skilles, de hűséges játékossal. Az a gond, hogy ugye a guildeknek vannak sikeres és sikertelen korszakaik, de mivel ez egy játék, ezért sok ember kevéssé hajlandó kitartani a nehéz időkben, hanem megy tovább, és ekkor pedig pótlásukra máshonnan kell szipkázni embereket, akiknek legtöbbje úgyszintén az egyéni progresst a guild hűség előttinek tekinti, hiszen különben nem jöttek volna el. Vagyis a guild jumperek egy szükséges rossz, és nagyon sok guild halálához nagyban hozzájárultak. Ez a probléma akár egy server first guildet is tud sújtani, lásd például a Naxxos időkben a Four Horsemenhez “szipkázz el 5 db a 4-5 tier3-mal felszerelt MTt” követelményt.

  209. Bene0ssz Says:

    surmó, de gazdag. ez így megy az életben is. lehet osztani meg skótozni, attól még neki lesz a zsebében pénz és nem neked.

  210. Rincewind Says:

    Köszönjük, Emese. Mintha pár postal lejjebb már meg lett volna a 15 perc hírnév. Ezen kár volt ennyit gondolkodnod, Boci…

  211. julian7 Says:

    Háhá… AoC-ben egy szintén WoW-ból átigazoló figura mondta, hogy healer mindig lesz elég, mert mindig van elegendő számú megalkuvó ember… lássátok be, félhülye idióták mindig lesznek, és elég sok belőlük az olyan, aki MMO-zik.

  212. sientech Says:

    szerk: mindegy :)

  213. mikabast Says:

    julian7 korul belul 2millio embert sertett meg azzal, hogy “meglakuvo(…) felhulye, idiota”-nak nevezett mindenkit aki healer classal jatszik… szoval kerem a postjanak banhammerrel sulytasat..

  214. Valkenheiser Says:

    Teljesen gáz ez az írás (is), sajnos süt róla a hozzá nem értés és az önzés.

    Ghostboci, nem csodálom, hogy guildről guildre járkálsz és nincsenek barátaid, mert ezzel a hozzáállással majd állhatsz egyedül Shattrath közepén a tömérdek pénzeddel, de még a goldsellerek sem fognak rád whispelni.

    Fogalmad sincs dolgokról, fogalmad sincs egy normális guild működéséről és az összetartásról, egyszerűen semmi közöd a WoW-hoz, azon kívül, hogy uyganúgy kell benne gombokat nyomogatni, mint akármelyik másik játékban.

  215. Maudius Says:

    @209 Na és akkor mi van, sok pénzed van de zéró szociális érzéked. Nincs barátod a játékban, az aranyaidon kívűl nem tudsz senkivel sem beszélgetni. Bravó. Tulajdonképpen egy senki vagy, csak sok pénzzel. Így megy ez az életben is hidd el, barátokat nem lehet venni.
    Más.
    Nem feltétlenül helyes dolog csak azokat a gondolatokat megcáfolni, amire épp maradt még egy morzsányi ellenérved a tarsolyodban. A 188, 191 komment tökéletesen megdönti az általad írt cikk minden bekezdését, kíváncsian várom az ellenvéleményedet. A morálmérős dologról meg annyit, a kutyát nem érdekel hogyan működik, a lényeg hogy van. Amikor már baromira ki kell menned WC-re mert majd besz*rsz, téged komolyan érdekel hogy milyen zsigeri folyamatok játszódnak le a beleidben?
    Korábban azt állítottad nem voltál még top guildben. Kérdezném én, hogy akkor honnan a búbánatból lehet neked minimális fogalmad arról, hogy mit várnak el, de legfőképp arról, hogy hogyan működik? Ez teljességgel abszurd egy olyan embertől hallani, aki még csak a közelében sem volt Black Templenek.
    Nem csak az a probléma, hogy tulajdonképpen nem cáfolsz meg egy hozzászólást sem, hanem az, hogy egy homályos kanyarítás után rápakolsz még egy lapáttal a saját gondolataidból. Olykor nem ért tisztában lenni az olyan fogalmakkal mint a GDP (Ami baromira nem fedi le egy ország gazdasági helyzetét, de azért jól hangzik.) vagy a kommunizmus, amiben még csak nem is éltél (És én sem). A legnagyobb meglepődést számomra a “az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog” című mondatod okozta számomra. Itt döbbentem rá, hogy akárki akárhogy próbál téged meggyőzni az igazságról, egyszerűen képtelen lesz rá. Egyszerűen átsiklasz a lényeges mondatok felett, a borzasztóan mechanikus a gondolkodásod pedig annyira leszűkíti a látóteredet, hogy csak a saját gondolataidat vagy hajlandó igaznak elfogadni.
    Remélem nem vetted személyeskedőnek a hozzászólásomat.
    Maradok továbbra is tisztelettel:

    M.

  216. Yv@n Says:

    215: “Egyszerűen átsiklasz a lényeges mondatok felett, a borzasztóan mechanikus a gondolkodásod pedig annyira leszűkíti a látóteredet, hogy csak a saját gondolataidat vagy hajlandó igaznak elfogadni.”

    Azért mutass már párat az elmúlt 215 hozzászólásai közül, amire ez nem húzható rá.

    Én ebből az egészből egy dolgot olvastam ki. Leírta, hogy szerinte mi az a legegyszerűbb módszer, amivel meggadagszol, ez pedig egyértelműen az, ha nem szórod lapáttal a pénzt az ablakon. A kis iromány végén összefoglalta. Tény hogy csúnyán hangzik, de ettől még valóban így van, ez IS egy út a gazdagsághoz. Lehet zászlót lengetni, hogy node a barátság, meg a szeretet, de nem eről volt szó, hanem a puszta anyagiakról.

    Erre a hozzászólások jó része megreked azon a szinten, hogy próbálják túllicitálni egymást bunkóság terén. Már már akad, aki az országból is kitoloncolná(“költözz a kongó mellé”. Logikus, hogy ez a legjobb megoldás. Ha valakivel nem egyezik a véleményünk, akkor az takarodjon az anyjába, nem? Hát mi a frászt képzel…).

    Számomra ez – nomeg az, hogy láthatólag páran fel sem fogták, hogy ez egy elemzés, megfejelve a véleményével, nem pedig holnaptól kezdve az EULA – valamivel szánalmasabb, mint maga a téma.

    194: “Én csak azt nem értem, hogy egy szerkesztő miért rak ki olyan cikket, amivel önmaga sem ért egyet.”
    Egyrészt leírta az első bekezdésben, másrészt a _végső_ következtetéssel nem ért egyet. Maga az írás inkább eleje inkább elemzés, a második felétől megy át magánvéleménybe. A leosztott hozzászólások számából pedig nagyon jól látszik, hogy a vitaindító szerepét tökéletesen betöltötte.
    No persze az is előfordulhat, hogy simán csak kíváncsi volt hányan képesek valami értelem jelét kipréselni magukból.

  217. Rieli Says:

    Azért tudtok ilyen nagyon egyetértően megegyezni erröl a dologról, hogy megosszátok egymással az amúgy egyedileg elért értékeket, mert a dolognak VALÓS tétje nincs. Értsd nem a sajat fizetéseden segited ki a másikat, nem a vacsorád kell megoszd egy idegennel, illetve nem egy asszony kegyeiért kell versengj. A dolognak semmi tétje. Lehet álszentkedni hogy az ember ugy él a való életben ahogy játszik és vice versa, de nem igy van. Nem hiszem hogy az elöttem szóló 210 komment írói mindennaposnak tartják,hogy vadidegeneknek vacsorát vagy pénzt adnak (ha már olyan szívesen emlegettétek a család-vacsora párhuzamot…). Igenis van különbség és aki nem látja be álszent vagy hazug vagy maga Teréz anya. Te döntöd el hova sorolod magad.

  218. Nardhuur Says:

    A sikernek két titka van:
    1. Sose árulj el mindent, amit tudsz!
    2.

  219. skaven Says:

    vegre rajottem hogy ha karacsonyra nem adok senkinek ajandekot, akkor sokkal jobban jovok ki az egeszbol anyagilag. :D

    GB valoszinuleg soha nem lesz tagja semmilyen jobb teljesitmeny nyujto raidguildnek ezzel a hozzaallassal, vagy ha igen, akkor nem sokaig. de az teny, hogy sok aranyat tud osszeszedni, es az is teny, hogy erre sokan nem kepesek. o ennek orul, masok lehet hogy irigyek ra, megint masok meg leszarjak. nagy ugy. mindaddig amig az en guildemben nincs ilyen ember, addig nem erdekel. :)

    de legalabb elobujt a szelsojobboldali szog a zsakbol. :D

    amugy tenyleg siman ossze lehet szedni tobbszaz aranyat 22-es szintre, mas kerdes hogy minek. nagyon kenyelmesen meglepem kb. barmilyen karival a 22es szintet 12-15 ora alatt ugy hogy csak par bena taskat kuldok neki. (igen, ennel lehet sokkal gyorsabban is, itt inkabb a kenyelmesen van a hangsuly). ez alatt ki lehet banyaszni mondjuk 6 stack ore-t. az alig 20 arany. el lehet tolteni ennel sokkal tobb idot is ezzel, es siman meglesz a penz. de en addigra kenyelmes jatekkal 40es szint folott vagyok es ennel tobb aranyam van. el lehet donteni hogy ki jart jobban…

    mas kerdes hogy volt mar olyan hogy az adott szerveren kb. 14es szintu volt a legnagyobb karim es volt 2000+ aranyam. ott alltam mondjuk par orat a darkmoon fairy elott, de ez van. :) sztem meg igy is kevesebb idom ment el ra mint GB hulye ore farmolasara es AH-s szenvedesere. :D

  220. Kindred Blades Says:

    el van írva a post címe. A helyes: ‘Hogyan érjük el, hogy guildtársaink az első alkalommal megszabaduljanak tőlünk guide’. (jogosan) :P

  221. Ghostboci Says:

    220 comment. Jelentős részének nem tetszik, de nem leszarja, hogy hülyeség, hanem olvassa és commentel. Vajon miért?

    Előszöris a kommentek egy jelentős része nem tartalmaz semmilyen ellenérvet. A “költözz Afrikába” vagy “morális 0″ tartalmúak attól függetlenül nem érdektelenek. Mutatják, hogy írója egyrészt teljességgel elfogadhatatlannak tartja a cikket, a másrészt viszont maga sem tudja miért, hisz akkor leírná az ellenérveit.

    A kommentezők nagyobb része mantraként emlegeti vagy magát az elvet, hogy “ma te vagy önzetlen, holnap veled lesznek”, vagy példákat hoz fel tömegével, hogy neki hogy jött vissza az önzetlenség. Ez viszonylag egyszerűen cáfolható:
    - Ha az általuk felvázolt ideális helyzet létezne, ahol a másik tud és akar is viszonozni, akkor az üzleteléssel nem veszítenének semmit. Ma ő ad nekem 1000G-t a reciért, holnap én adok neki. Az eredmény ugyanaz, mintha önzetlenül adtunk volna, a recik cseréltek, a pénz maradt.
    - Ha a helyzet legalább részben egyoldalú, azaz X egy év alatt 8 recit farmol ki, Y pedig 6-ot akkor, ha üzletelnének, X-nek 2000G-vel több lenne az év végén, mint Y-nak. Ha viszont nem üzletelnek, akkor X valóban hiheti (helytelenül), hogy önzetlensége megtérült, hisz nem emlékszik konkrétan minden esetre és Y valóban adott neki recit. Ezzel pontosan két probléma van
    ….. X rövidebb lesz 2K-val, azaz ennyivel több ideje megy el farmolásra progress (vagy fun) helyett
    ….. Y nincs is tudatában annak, hogy ő most ki volt segítve, így szentül hiszi (helytelenül), hogy mindent jól csinál. Nincs rákényszerítve a fejlődésre, így megmarad butának (önhibáján kívül).
    - A guild-jumperek és egyéb önző alakok kiszűrhetetlenek. Bár lelkesen mondja mindenki, hogy az ilyet kirúgná a guildből, saját tapasztalatból mondom, hogy nem tudjátok. Engem soha, sehonnan nem rúgott ki senki azért, amit csináltam. Azért rúgtak ki, mert leírtam! Ha csendben maradok, életem végéig csinálhattam volna. És nagyon sokan csinálják. Ők pedig tömegével szívják el az erőforrásokat. Tipikus ugye a guildbe nyálas dumával (én azt sose csináltam, pedig nagyon hatékony) belépő kék-zöld emberke, aki SZAVAKBAN lépten nyomon deklarálja a segítőkészséget, barátságos, kedves, bókol, elsőként GZ-zik, felajánl minden vendortrasht, közben szépen felöltözik, felrecizik és lelép. Ezek ellen NINCS más védelem, mint a szigorú számlázás. Ha fizetnie kéne 2G-t (AH-s ár) 1 potiért, hamar kifogyna a pénzéből és nem tudna többet lejmolni. Ha viszont mindenkitől CSAK 1-et kér, van 24 potija, ebből megiszik 4-et, betart 5-öt, arra az esetre, ha másnap valaki emlékezne arra, hogy kölcsönkért, 15-öt elad. Az a helyzet, hogy hiába rázzátok rá az öklötöket, TEHETETLENEK vagytok velük szemben. Az egyetlen megoldás a szigorú számlázás lenne, de azt meg nem vezetitek be, mert ellenkezik elveitekkel.

  222. Ghostboci Says:

    Ja és egy félig-meddig off kérdés, elsősorban azoknak, akik engem tökéletesen ismerve leírják, hogy milyen nagy 0 vagyok:
    Én ugye Arathor szerver, horda oldal szinte összes SSC alsó guildjét megjártam. Ott raidelgettem Gruult, Maggit, Lurkert, Voidot stb. Ehhelyett, miért nem tőzsdéztem össze 200K-t, adtam oda egy nemzetközi guilnek full T6-ért, majd transfereltem egy új szerverre és appliztam az ottani topguildbe? Miért pocsékoltam inkább az időmet azzal, hogy guildfórumokra írogattam az ötleteimet és kirúgattam magam?

  223. Gargantua Says:

    GB: “Előszöris a kommentek egy jelentős része nem tartalmaz semmilyen ellenérvet. A “költözz Afrikába” vagy “morális 0″ tartalmúak attól függetlenül nem érdektelenek. Mutatják, hogy írója egyrészt teljességgel elfogadhatatlannak tartja a cikket, a másrészt viszont maga sem tudja miért, hisz akkor leírná az ellenérveit.”

    Ebbe ne éld bele magad! A morális 0 azt jelenti, hogy olyan szintre sikerült jutnod, ahol már érveknek sincs helye.

    GB:”Miért pocsékoltam inkább az időmet azzal, hogy guildfórumokra írogattam az ötleteimet és kirúgattam magam?”

    Jó kérdés! Mi a válasz?

  224. Shinta Says:

    @16 BoP-re ha mindenki greed akkor utána hogy veszed meg? okoska.

    Amugy ez az írás hogy is mondjam… ***** :) Közhelyeket sorol fel. A farmolással én is szopok, 4 óra alatt 3 primal (bármi ami nem earth). No comment :)
    AH-val lehet egyedül jo pénzt keresni, anélkül, hogy meghülyülnél :D Az én serveremröl elüldöztem a tuxedos csávot aki folyton vitte föl az árakat. Tiszta jo.

    Az meg, hogy nem adja havernak/guildtársnak, mocskos zsidó dolog. Én odaadom mégis van épp elég pénzem.

    Az igazság : daily + AH = gold.

  225. Barree Says:

    Teljesen egyetértek az íróval. Oké, ne kérd el a cucc 100%-át ha felajánlod guildcsatin, de kérdezem én: Milyen jogon várja el akárki is hogy ő ingyen kapjon cuccokat? Barátod vagy nem a barátod, azt nem úgy kell kifejezni hogy a gép előtt azért kockulsz hogy őneki gyártsd a drágábbnál drágább cuccokat.
    Rendben, én is felháborodtam amikor nem elég hogy játékban ismerem de RL barát elkérte kb a cucc 110%-os árát ami tényleg szemétség volt, de szerintem az hogy elkérsz érte valamennyi pénzt egyáltalán nem az.

    Sőt, már azért is jófejnek számítasz szerintem hogyha olcsóbban adod a cuccot valakinek csak mert a barátod.

  226. Halaa Says:

    #224 ha ez így halad tovább pls GB ne írj több cikket,menj inkább valami mást csinálni, mert már kezdik a zsidózást…(nem mintha te tehetnél róla)

  227. szikla Says:

    Kérdem én ha nem vagy Raidguildben minek a lové ? mert ugyebár nem kell pénz javításra,potira,flask ilyesmi,epixmount-on kívűl nincs semmi értelmes dolog a játékban amit olyan hű de sok pénzért meg kell venni.Ezzel az AH tőzsdézéssel sem lettünk okosabbak és hogy őszinte legyek elég sok kamu szöveg van az írásban szerintem a jó részét másoktól hallottad.

    Ha valaki ingyen ad valamit Guilden belül szive joga,amugy meg ebben a játékban nem a pénz a minden.

    irtad hogy össze vásárolál minden féle alapanyagot és kerested az arcokat akik majd csinálnak belőle cucot amit majd AH ban eldtál.
    Na ez a legnagyob kamu rész az írásban biztos vagyok hogy sokkal több időd ment el az egészre mint a farmolással,megnézni mi hez mi kell és az mennyi ah-ban és mennyit lehet rajta keresni aztán embert keresni majd alkudozni akkor gyere ide mert TB ben vagyok és nincs HS em stb.. stb..
    csatlakozom az elöttem szólóhoz “közhelyek”

    ennél jobbakat kérünk

  228. Kindred Blades Says:

    A gond itt leginkább a hozáállással van. Lehet álszentkedni, féligazságokkal bíró érveket írni, ez színtiszta önzőség, s ez így akkor sem stimmel. Nem lenne annyira gáz, ha ez az egy módja lenne a pénzszerzésnek, de jelen pillanatban ritka…(beépített banhammer protection) … ez a hozzáállás.
    Ha 220 kommentből mondjuk 120-an el is olvasták, és azok közül 100 nem ért egyet, az azért mutat valamit. Először pl. magam is azt hittem, hogy ez valami szatíra. Aztán szomorúan jöttem rá, hogy nem.
    “Engem soha, sehonnan nem rúgott ki senki azért, amit csináltam. Azért rúgtak ki, mert leírtam! Ha csendben maradok, életem végéig csinálhattam volna” Ebből pedig világosan látszik, hogy magad is elismered, ez a viselkedésforma társaságban nem állja meg a helyét. És ha már magad is beismered, akkor talán nem kéne ennyire védeni ezt az álláspontot, hanem elgondolkodni rajta, hogy miért rúgnak ki csont nélkül, ha kiszagolják. És pláne nem kéne másokat is erre buzdítani (bár belátom, hogy valaki megfogadja-e a leírás végén írtakat, az csak saját magán múlik).
    Lehet egyébként, hogy célszerű. De amikor annyi más módon lehet napi fél – egy órával tetemes pénzt összeszedni…

  229. Yv@n Says:

    223:
    “Ebbe ne éld bele magad! A morális 0 azt jelenti, hogy olyan szintre sikerült jutnod, ahol már érveknek sincs helye.”
    Ahham, ha nem tudunk/akarunk vitatkozni, akkor jelentsük ki, hogy az ellenfél félkegyelmű = instant WIN ?
    Usákia vs terrorizmus ugye? Elég rámondani valakire hogy tömegpusztító fegyverei vannak, egyből nem kell tárgyalni vele, lelőhető mint egy kutya.

    227:
    “Ha valaki ingyen ad valamit Guilden belül szive joga,amugy meg ebben a játékban nem a pénz a minden.”
    Adhatsz. Bárkinek bármit. Továbbra sem ez a lényeg. Az alap téma nem az volt, hogy hogyan legyen 40k gold tulajdonosa a játékos, úgy hogy kifosztja a guildjét, hanem az, hogy hogy lehet valaki olyan balfasz, hogy törött felszerelésben szambázik, javításra kell kölcsönt kérjen, mert nincs pénze még arra sem.

    “biztos vagyok hogy sokkal több időd ment el az egészre mint a farmolással,megnézni mi hez mi kell és az mennyi ah-ban és mennyit lehet rajta keresni aztán embert keresni majd alkudozni”
    http://www.auctioneeraddon.com/ (említette épp mintha)
    Mondhatni pillanatok kérdése, míg lefőzöl egy kávét, behúzza a teljes AH tartalmát.

    228:
    Miért önzőség? Akkor lenne az, ha rámolná a táskába a kapott cuccokat, miközben ő maga súlyos pénzeket kérne mindenért. Ő nem ezt írta, hanem hogy MINDENKI kérje meg az árát.
    “És ha már magad is beismered, akkor talán nem kéne ennyire védeni ezt az álláspontot, hanem elgondolkodni rajta, hogy miért rúgnak ki csont nélkül, ha kiszagolják.”
    Nos ő közölte…inkább azon gondolkozz el, hogy hány esetben nem jönnek rá és maradnak tovább a guildben azok, akik míg kapnak, addig nem, vagy csak minimális mértékben adnak cserébe.

  230. Zarjin Says:

    #222(GB): A morálisan 0 inkább egy tény, nem érv, amit az írás után von le az ember mint következmény. Nem is azzal van gond, hogy mondjuk az ember egy kis pénzt kér craftolásért, vagy, hogy guilden belül se teljesen ingyen menjen el egy 1000g-s recept, ilyenkor az aki kapja is át tudja érezni, hogy neked ez komoly pénz kiesés ha teljesen ingyen átveszi(jobb esetben).
    De a te önző és kizsigerelő írásod ami mentes az önzetlenség legapróbb szikrájától, bizony kiveri az embereknél a biztosítékot, s kérlek szépn, azért írnak több száz kommenten keresztül, hogy megprobáljanak Téged, hasztalan, egy talán jobb útra terelni, ahol te is boldogabb lehetsz, mert úgy talán lesz pár barátod s végre élvezheted ezt a JÁTÉKOT. Eddig semmivel nem voltál képes rácáfolni, hogy egy nulla vagy, az előző írás is csak ezt alapozta meg.

    “….. X rövidebb lesz 2K-val, azaz ennyivel több ideje megy el farmolásra progress (vagy fun) helyett
    ….. Y nincs is tudatában annak, hogy ő most ki volt segítve, így szentül hiszi (helytelenül), hogy mindent jól csinál. Nincs rákényszerítve a fejlődésre, így megmarad butának (önhibáján kívül).”
    Aha, itt a baj, hogy nagyon rosszul látod a dolgokat. Tudod akik önként adnak egymásnak dolgokat nem számolgatják, hogy most ki mennyinél jár, nem ez az adakozás célja, majd probáld ki, talán rájössz. A másik: valakinek adsz 2 receptet akkor ő most egy n00b? Hé! Hé! Valaki gyors küldjön XYZ-nek 1k goldot meg 5 receptet, attól ő lesz a server leggyengébb láncszeme. Ugye átérzed ez mekkora baromság igaz?

    “Az a helyzet, hogy hiába rázzátok rá az öklötöket, TEHETETLENEK vagytok velük szemben.” Talán ahol te voltál, ott azok voltak, de ebből megint messzemenő következtetéseket akarsz levonni, mint ahogy meg akarod mondani mi történik egy olyan hc guild életében ahol a büdös életben nem voltál még. Oo Erre is szeretném valamikor hallani a válaszod, hogy honnan akarsz dolgokat tudni a wow ezen oldaláról. Meg arra, hogy hogyan lesz valaki rossz ember, vagy rosz játékos azért, mert néha kap valamit a barátaitól. Nem nem, a nincs rákényszerítve, hogy farmoljon s elhülyül a sok jótól egyszerűen nem válasz! Azt meg nem tudom elképzelni, hogy minden guildben azt láttad, hogy van Vér Pistike aki annyira retard, hogy azt se tudja melyik növényt kéne leszedni, hogy agi potija legyen s mindig az irgalmas szamaritánus gtársak adtak neki mindent raid előtt, sőt még wc-re is elkísérik, hogy minden rendben legyen.

    “Ja és egy félig-meddig off kérdés, elsősorban azoknak, akik engem tökéletesen ismerve leírják, hogy milyen nagy 0 vagyok:
    Én ugye Arathor szerver, horda oldal szinte összes SSC alsó guildjét megjártam. Ott raidelgettem Gruult, Maggit, Lurkert, Voidot stb. Ehhelyett, miért nem tőzsdéztem össze 200K-t, adtam oda egy nemzetközi guilnek full T6-ért, majd transfereltem egy új szerverre és appliztam az ottani topguildbe? Miért pocsékoltam inkább az időmet azzal, hogy guildfórumokra írogattam az ötleteimet és kirúgattam magam?”
    1. Mert az így megszerzett cuccal képen röhögnek, hogy ez nem bizonyítja, hogy bármi közöd is lenne a kasztodhoz, ennyi erővel vehetted volna Ebay-en, tudod a korábbi guildek s insta tapasztalat kérdések nem dísznek vannak egy g-apply formban.
    2. Mert igényled a közönséget akiknek irogathatod a baromságaidat.
    Ez abból látszik, hogy kb meg se hatott, hogy milyen mennyiségű negatív kommentet kaptál ezelőtt. Mellesleg, ha nem lennél egy ennyire beszűkűlt ember, aki ücsörög a kis fekete dobozában és nézeget a kifele a kulcslyukon, akkor egész jó írások lehettek volna.
    Most elárulok neked valamit. Régen, a szép 60as időkben még teljesen normális volt a pénzért craftolás, ott nagyobb súlya volt a pénznek is, emlékszem milyen nagy dolog volt sokaknak az epic mount, ami ugye 900g, nem is olyan nagy összeg, nem igaz? Akkoriban én is betettem az epicet a az AH-ba amit találtam, hiszen most 30 jelentkező közül, hogy a fenébe döntsem el igazságosan és minden sértődés nélkül, hogy kinek adjam? Viszont a recepteket teljesen ingyen adtam mindig, sose felejtem el, mikor a gtársaimnak kiesett DM-ben az egyik ritka LW recept(lehet epic volt, talán az 1 spell crit-es back) s attól függetlenűl, hogy volt lent asszem egy LW mégis nekem küldték, látod milyen jó ha az embernek vannak barátai? De most ezzel én kevesebb lettem, meg rosszabb játékos, meg ingyenélő retard?
    Lényeg a lényeg, hogy ezek az idők már elmúltak, most pár perc munkáért kapsz 10g-t egy egy dailyvel, nem olyan nagy szívás a farmolás, mint amikor írtottuk Tyrs Handet cloth-ért meg az 1g-t érő szürkékért -.-
    A régi arcok emlékeznek erre, s már elszoktak a pénzért craftolásért(főleg mikor húzták fel a skillt, s örültek, ha valaki náluk craftoltat), max honoráriumot kapnak( ez nem vonatkozik a nagyon ritka receptekre, azért én is kérnék felárat a mai napig). De most megcsinálni pár apróságot, ugyan már.
    Kezded már látni, hogy hol tévedtél? Fel kéne végre adnod azt a helytelen következtetésed, hogy mások megsegítésével őket tesszük rossz emberré, és kérlek, a legfontosabb, túl szoros párhuzamot vonsz RL és játék között, értem ez alatt, hogy abban nagyon is igazad van, hogy a bizonyos emberek állandó segélyezésével csak nagyon nagyban ártunk az egész ügynek s most nem mondom ki, hogy a cigá… jaj majdnem kimondtam ^^ nah tehát tudjuk kikről van szó. De! Ismétlem de, ez nem a való világ és itt nem ilyen igyenélő bagázst hozol létre azzal, ha képes vagy egy kis önzetlenségre, hanem támogató barátokra lelsz. (megsúgom a kormány sem önzetlenségből osztja a segélyt hanem támogatásért)
    Béke

  231. Faszomat Says:

    Nem tudom, hogy miért ekkora divat a más embernek az oltása aki leírta, hogy ő hogyan látja a dolgokat és szerintem hancunak sem hiányzik ez a sok f*szkalap nagyképű beugatása akik nem képesek bármit írni csak ugatni. Vannak ferdítések a szövegben az tény, de ettől még elképzelhető, hogy a srácnak lvl22-n volt 100g-je. Gondoljunk pl a Clothokra az AH-n. Aki most húzza tailoringot vagy altnak a repus küldit akarja leadni és látja hogy milyen drága nem csodálkozik egyből. Ez az elementál farmolás kicsit érdekes ám leírta, hogy 2en farmolták tehát 200-200g. A munkadíjról meg annyit, hogy ha elkérsz 100-150g-t és megadja akkor kit érdekel, hogy mekkora pofátlan vagy? Inkább örülni kéne hogy magyar társunk ennyiért tud dolgozni… Szóval semmi személyeskedés, de sok a paraszt alpári cigány rohadék örök elégedetlen magyar legalja szenny. Köszi, puszi

  232. Gargantua Says:

    223:
    “Ebbe ne éld bele magad! A morális 0 azt jelenti, hogy olyan szintre sikerült jutnod, ahol már érveknek sincs helye.”
    Ahham, ha nem tudunk/akarunk vitatkozni, akkor jelentsük ki, hogy az ellenfél félkegyelmű = instant WIN ?
    Usákia vs terrorizmus ugye? Elég rámondani valakire hogy tömegpusztító fegyverei vannak, egyből nem kell tárgyalni vele, lelőhető mint egy kutya.

    Nem, pusztán annyi, hogy bizonyos színvonal alatt nincs értelme érvelni (ami nem jelenti azt, hogy érvek nincsenek is, ahogy azt GB sugallja; csak épp “feleslegesek” :) ) Senkit nem kell emiatt lelőni, mellesleg ki mondott ilyet ?

    ((Mellesleg, bizom benne, hogy a cigányozós-zsidózós vonalon pörög az a banhammer, kezd olyan lenni a topic mint a [[self-censored]] :( ))

  233. mikabast Says:

    Ghostboci… harmofele hulyeseget lehet mondani, az elso amikor azt mondod, hogy “kek az eg”… erre valoban csak annyit fog mindenki kommentelni “lol”… a masodik, amikor azt mondod, hogy 61/0/0 arcane spec kiraly, ekkor nehanyan persze lolozni es noobozni fognak, de lesznek paran akik kuldenek egy linket az ide vonatkozo EJ forumra, vagy maguk irjak le a matematikai bizonyitasat annak, hogy tevedsz. A harmadik tipus, amikor annyira embertelen, es foldtol elrugaszkodottat allitasz, amit nem lehet megcafolni racionalis ervekkel, hiszen teljesen mas axiomarendszerben gondolkozol mint mi…
    ettol fuggetlenul volt nagyon sok racionalis erveles, csak olvasd el alaposan a kommenteket. es most enis probalkozok valami ilyesmivel…

    ezt irod:
    “Az elsõ 100G-m lvl 22-n lett meg. Amikor a lvl40-es mountomat vettem, emlékszem, hogy 1000g felett maradtam. Lvl 58-on kölcsönadtam egy akkori guildtársnak epic mountra 4000g-t.”
    ahogy olvasom (es latom a repuidat elnezve) te a burning crusade megjelenese utan kezdtel el jatszani. ezt, hogy ilyen alacsony szinten is mar ennyi penzed van ne vedd termeszetesnek. amikor mi elkezdtunk jatszani a jatek megjelenesekor vagy utanna par hettel, akkor ezek a dolgok meg teljesen mashogy mukodtek. akkoriban meg nagyon nagyon sok (nemcsak noob) embernek problemat okozott osszeszedni lvl40-ig a 100g-t az elso mountjara. sot! voltak sokan akik csak joval kesobb lvl50 korul vettek meg. miert? mert akkoriban meg csak azeroth volt, es minden zonaban nagyon sokan voltak. volt, hogy nem lehetett egyetlen viragot vagy ercet sem talalni a kezdozonakban, es nem a kinaiak miatt. ha akkoriban kitettel egy stack coppert 2g-ert akkor az volt a legkevesebb, hogy pofanrohogtek, hogy kepzelsz ezert ennyit kerni… kesobb 60-on (akkoriban ez volt a max szint) ha tudtal 25g/oraval farmolni akkor mar kiraly voltal. Ennel nagyobb teljesitmenyt pre-aq alott nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett elerni 5 fos party nelkul. nezz meg nehany farming guide videot abbol az idobol. lesznek olyanok amiket csak egy bizonyos classal lehet megcsinalni, csak specialis talentezessel, jo gearben, nemi exploitot vagy design bugot kihasznalvi koszos 40-50g/oraert… ennyi volt kb a max pos-aq utan is (marmint 50g/h).. ezt ugy erted el ha silithusban tudtad solozni a prophetet, egyedul voltal, es senkivel nem kellett megkuzdened a fel oras respawnert…
    osszefoglalva az, hogy neked lvl70-ig nem volt anyagi gondod annak koszonheted, hogy post-bc kezdtel el jatszani, es kihasznaltad, hogy azeroth teljesen kiurult. egyfajta inflaciot gerjesztettek a devek, ami csak azokra hatott negativan, akik outlandre koltoztek a lvl60-asukkal. ugyanis ha tobb aranyat szerzel orankent outlanden akkor nem fogsz visszamenni farmolni, es ezt a low lvl jatekosok, a rerollerek, es a kinai farmerek pofatlanul ki is hasznaltak. kepzeld el mi lett volna, ha egy casual guild 40 vagy megtobb eltero lvl-u tagja ugy dont, maradnak low lvl zonakban, es nem veszik meg a bc-t. csak egy ilyen guild kell ahhoz, hogy a szerveren a low lvl itemek arat ugyanugy a padlon tatrsak, mert nekik megerte volna ugyanannyiert farmolni mint korabban. ha lett volna egy ilyen guild a szervereden, akkor hidd el, te is megszenvedtel (farmoltal) volna minden egy copperedert, es nagyon elgondolkoztal volna lvl50-en, hogy kivedd-e ah-bol azt a 7g-s zold cuccot…

    nah de ez csak egy aprosag, ugyhogy ugorjunk is tovabb:
    “Én inkább tovább kerestem az emberek szegénységének okát. Tegnap, véletlenül találtam meg. Kellett néhány táska, az AH-ban épp drága volt, megvettem hát az alapanyagot és „LF tailor who can make [tudomisénmi bag]”. Rövidesen jött a válasz, találkoztunk, kérdeztem, mennyit kér a munkáért? “nothing m8” volt a válasz. Ott álltam, mint a sóbálvány, kezemben a táskákkal.”
    igen ez igy mukodik… mingyart le is irom miert, de elobb… vannak olyan mmo-k ahol penzt kernek a buffokert… nemcsakhogy penzt kernek, hanem chaten gyakran latni azt, hogy LF valamilyenclass aki tud valamilyenbuffot ram rakni CSAK ennyi meg ennyi penzert…
    bizony van sok jatek, ahol mindenert penzt kernek, de az ilyen jatekokban meg is kell szenvedni mindenert (vannak olyan spellek (buffok) aminek a megtanulasahoz szukseges cucc nagyon rare world drop) az egesz design oldalon dol el es nem az emberek fejeben. a wow game designerei is donthettek volna ugy mar az elejen, hogy legyen minden spell drop, vagy quest reward, ugyanugy ahogy az osszes recept is, es ha igy lenne, akkor hidd el, ebben a jatekban is mindenki penzt kerne/adna mindenert. de nem ez a jatek design filozofiaja. a spellek 99%-at trainertol tanulod, es a recepetek 90%-at is, a maradek 10%-bol pedig legalabb 8 repus, vagy fix dropos cumo. tehat nagyon gyenge dumanak tunhet a “nem adok penzt mer a guildym ingyer megcsinalja csak nincs online”, de ez tenyleg igaz. minden legalabb 100 karaktert szamlalo guildben tudnak craftolni majdnem mindent. kar hogy nincs errol is valami wowjutsu szeru site, mert akkor latnad, hogy tenyleg igy van. nagyon keresni kell az olyan recepteket, amiket egy szerveren 10-nel kevesebben ismernek… szerinted hany leatherworkornek van thrallmar exaltedja a szervereden? meglepodnel ha tudnad mennyire soknak.
    tehat az, hogy senki nem ker penzt a munkajaert, az nem azert van mert az emberek retardaltak, hanem azert mert igy csinaltak meg a jatekot. ugy, hogy a legritkabb recept is legyen olyan gyakori, hogy a jatekba kerulesetol szamitott fel even belul legyen eselye minden crafternek megszerezni ha szeretne. es meg is szerzik. nagyon sok a gyujto. aki minden receptet meg szeretne szerezni a crafter karakterenek ami csak letezik a jatekban. nagyon nagyon sok. miert teszik? egyreszt mert a crafting skill sokak szamara olyan mint a karakteruk szintje, vagy gearje. szeretnenek minnel jobbak lenni benne. szeretnenek minden receptet ismerni, mert ez is egy fejlodesi ut a jatekban. egyszeruen jo erzes nekik, hogy barmit le tudnak kraftolni amit a jatek megenged nekik. a masik ok a mar sokak altal emlitett “ki tudja mikor jon majd jol”. amikor silithust kipofoztak, de meg nem volt aq, akkor beraktak cenarion repura nature resistes cuccokat. akkoriban meg senki nem tudta, hogy lesz a jatekban egy huhuran, amihez budos sok nature resist kell majd. de sejtettek. es volt nehany, szamodra valoszinuleg idiotanak tuno ember aki kitolta a cena hold exaltedot, csak a receptekert. ez akkoriban (aq elott) sokaknak honapokig (!) tarto farmolast jelentett. de ez is egyfajta siker volt szamukra, sot! kesobb sokan veresre kerestek magukat azzal, hogy a huhurannal megakado guildeket nr cuccokkal lattak el. es igy van ez mindennel. emlitettek itt korabban az arcanres geart, szinten nagyon jo pelda. ki tudja, mi lesz ha wotlk-ben bevezetnek egy olyan bosst, ami triplat sebez, ha nem ugyanannyi az osszes resisted es nem minimum 150 mindegyik, szerinted mennyit fognak akkor erni az all resistre ado cuccok? biztos nem annyit mint most… de ha viszel matsot akkor is mindenki ingyen fogja majd craftolni, mert minden embernek meglesz a recept. egyszeruen igy mukodik a jatek, azert mert igy talaltak ki a developerek. lehet szeretni vagy utalni, de igy mukodik, es ezen semmilyen moralis vagy kozgazdasagi fejtegetes nem fog valtoztatni.
    egy szemelyes velemyenyem persze nekem is van ehhez. en mindig mindenert adtam penzt. mindenert… ideertve a mage portalt, a mage kajat/piat, a buffokat, a craftolast, egyszoval mindent. pre-bc 3g koruli osszeget adtam a mageknek 6 stack vizert. ez mai arfolyammal szamolva olyan 15g-t jelentene, bar ebben lehet tevedek… a lenyeg a miert-en van. azert adtam penzt (es ilyen sok penzt) egy egyszeru kattintasert cserebe, mert kulonben meg se mozdulnanak. pont amiatt mert senki nem ad penzt semmiert, ezert senki nem is csinal semmit szivesen, ha nem guildyrol van szo. ha nem ugy allsz oda a mage ele, hogy “3g for 6 stack water?”, akkor szimplan elmegy melletted, es meg talan ignorra is tesz. kerdezd meg a warlockokat, hogyan szeretik a random “summon plx” whispereket.
    en azert adtam sok penzt minden aprosagert, mert en azt szeretnem, hogy ha beirom a chatre a “WTB water”-t, akkor ugorjanak a magek, es egymas ala licitaljanak az arban, ahelyett, hogy kapok kapasbol 6 ignoret.
    de sajnos ez soha nem lesz mindenki szamara termeszetes, mert a jatek nem igy lett designolva, es megintcsak azt lehet mondani, hogy megszokod, vagy keresel egy masik jatekot…

    ugorjunk at a boe epic kerdesre:
    “Elfogadni valamit egy guildtárstól ingyen, aztán drágán kiAH-zni, /gkick osztályú bunkóság. Így ha lát valaki valmit a chatin, ami neki improvement, akármilyen kicsi is, akkor elkéri, majd felteszi. A potenciális profitot, ami a termék kiAH-zásakor képzõdött volna, az egész guild elveszíti.”
    igen, es ez igy termeszetes. miert? mert a jatek celja az, hogy minnel erosebb karaktered legyen, es ezaltal minnel erosebb guilded/arenacsapatod legyen, es ezaltal minden nagyobb legyen a progress. ez a jatek celja miota rpg-k, megpontosabban mmorpg-k leteznek. mindegyikben ez volt a cel…
    ha megiszol egy elixirt, amitol kapsz mongyuk +12 statot, azzal konyebben fog lemenni egy uj boss? nem, valoszinuleg eszrevetlen marad a valtozas. de ha mindenki beissza a +12-es elixirt akkor mar biztosan konnyebben fog lemenni a boss. ugyanez vonatkozik a boe epicekre is. tegyuk fel, hogy egy guildtarsad kap egy ilyen cuccot ami csak +12 statot jelent neki (ennyi improvement azert minimum van egy boe epicen egy craftolt cucchoz, vagy egy questblue-hoz kepest, hogy erdemes legyen felajanlgatni). ezzel nem fog lemenni konyebben az uj boss. de ha minden guildtag kap egy boe epciet/ingyen craftolt epicet/barmi hasonlo cuccot amin van neki +12 stat, akkor biztosan konyebb lesz lenyomni a bosst, pont ugyanugy mint az elixirek eseteben.
    es nem ervelhetsz azzal, hogy de te ezert megdolgoztal, teged illet a profit, hiszen nem dolgoztal meg erte. a boe epicek 99%-a world drop (vagy valamilyen zonahoz kototten world drop). tehat nem dogloztal meg erte, szimplan csak mazlid volt, es ugyanez vonatkozik a ritka receptekre is. van olyan ember, akinek nincs ekkora szerencseje a jatekban. van akinek tobb szaz ora played time utan sem esett meg ki soha semmilyen boe epic, vagy ritka recept. egyszeruen nincs szerencseje. ez az elonye egy jo guildnek. az, hogy megsokszorozodik az eselye annak, hogy valaki a guildbol egy ritka, es ertekes cucchoz jut, es ez improvement neki, igy a raidnek is, igy a guildnek is.
    picit mas tema de fontos megjegyezni: ha kiraksz ah-ra egy 1000g erteku cuccot 1000g-ert, es a guildtarsad megveszi, akkor az nem nullszaldos csere. mert te csak 950-et kapsz erte az 5%-os auction house cut miatt. tehat buktal 50g-t, igy az egesz guild is bukott 50g-t…

    nah de terjunk is at a guildek kerdesere, mert eza leglenyegesebb hibaja az ervelesednek…
    veled ellentetben a wow-os tarsadalom nagy resze azer van egy guildben mert vannak benne olyan emberek akiket kedvel (haverjainak/baratainak hivja oket). ezek azok az emberek akik fontosak szamara a jatekban, es szeret veluk egyutt jatszani. ha most megkerdeznel x embert, hogy miert jatszik meg mindig ezzel a jatekkal, akkor egy tetemes hanyaduk azt valaszolna, hogy azert mert a haverjai is jatszanak, es szeret veluk egyutt jatszani. rengetegen hagytak abba a jatekot a miatt, mert a haverjai is abbahagytak. ilyen egyszeruen mukodik. ettol tobb az mmorpg mas jatekoknal. barmikor jatszhatsz egyedul is, 1 haveroddal egyutt, 2 haveroddal egyutt, vagy akar 24 haveroddal egyutt. ezert kedvelik annyian ezt a jatektipust. persze sok ember nem olyan szerencses, hogy irl haverokkal tud egyutt jatszani, de ok vannak annyira erzekenyek szocialisan, hogy baratokat keresnek abban a guildben amibe beleptek. ez ugyan olyan mint amikor egy uj iskolaba, vagy egy uj munkahelyre mesz. megprobalsz baratokat keresni. megprobalod felvenni a kapcsolatot olyan emberekkel, akikkel jol erzed magad, avagy elfogadod ezeknek az embereknek a kapcsolatfelveteli kiserletet. igy mukodik az ember. minden elettereben megprobal minel tobb baratot talalni. ez biztonsagerzetet, es oromot okoz az embereknek. ha szeretned errol tobb 10000 oldalnyi pszichologiai irast tudok neked belinkelni, de nagyon remelem, hogy elhiszed nekem. tedd fel a kovetkezo kerdest a kil’jaident megolt top raidereknek: “kik a legjobb barataid a guildbol?”… fogadjunk kapasbol felsorol majd 3 nevet, pedig nem is azt kerdezted, hogy “van-e olyan ember akit kedvelsz a guildben?” persze sok a rosszfej, es sok az olyan ember, akivel egyszeruen nem talalod a kozos hangot, de minden tarsasagban, meg a top guildekben is biztosan vannak jofejek. sot! biztosan nem is csak egy. kepzeld magad egy top guild tagjanak a helyzetebe. hetente 6szor napi 6 orat raidelsz progressidoszakban. azaz minimum 36 orat toltesz egy heten veluk, de ennel valoszinuleg tobbet. te eltolenel heti 36 orat csupa olyan emberrel akit utalsz csak a progress/loot kedveert? nem hiszem. egyetlen epeszu ember sem tenne ilyet. tehat axiomanak vehetjuk azt, hogy a guildedben azert vagy (tobbek kozott termeszetesen) mert kedveled a guildtarsaidat, avagy meg szeretned kedvelni a guildtarsaidat.
    ezert termeszetes minden embernek (es itt kommentezonek) az, hogy ha talalok valamit, akkor eloszor megkerdezem a haverjaimat, azaz a guildtarsaimat, es csak utana gondolkodok azon, hogy mennyiert rakjam ki ah-ra. a legtobben ugy neznek a guildjukre mint egyfajta csaladra, vagy nagy barati tarsasagra (ezert is irnak ilyen hasonlatokat). ha nyersz egy autot, de neked mar van egy, akkor termeszetesen nem adod oda egy idegennek. de a testverednek odaadod gondolkodas nelkul, ha joban vagy vele. ugyanigy a guildeknel. nem vadidegeneknek adod oda a cuccot, hanem azoknak akiket kedvelsz, akikkel egyutt jatszol, akikkel gyakran egyutt toltod az egesz napodat. azert adod oda nekik, mert biztosan tudod, hogy meg fogjak halalni. legroszabb esetben is azzal, hogy a rajuk kerulo 12 stat passzivan ugyan, de elorebbviszi majd a raideteket a progressben.
    az itt kommentezo emberek nem azert irnak peldakat arrol, hogy hogyan halaltak meg nekik a segitseget a guildtarsaik, hanem azert mert ez szamukra termeszetes, sot mindennapi dolognak szamit. az, hogy fejenkent csak egyet irnak, az nem azt jelenti, hogy az ev tobbi 364 napjaban lehuzzak oket a slackerek. persze biztosan mindenki talalkozott mar halatlan emberekkel, de ez benne van a pakliban. egyszeruen nem keresed utana a tarsasagat, es ha raiden megkerdezi, kitol kerhetne potit, akkor egyszeruen befogod a pofad, es nem adsz neki.
    azt, hogy kivel vagy egy guildben nem feltetlenul te szabod meg, de azt, hogy kinek segitesz, kivel jatszol egyutt, es kitol kersz szivesseget, azt mar te kontrollalod, ugyanugy mint a valo eletben. olyan emberekkel veszed korul magad, akiket arra erdemesnek talalsz. olyan emberekkel baratkozol, azokat a csaladtagjaidat latogatod, es azokkal a guildtarsakkal mesz heroicozni, vagy epp arenazni.
    es ezek azok az emberek akiket eloszor megkerdezel, ha kiesett a boe epic vagy a ritka recept.
    az a fo baj az erveleseddel, hogy egyszer guildtarsaknak es haveroknak, maskor pedig vadidegeneknek nevezed ugyanazokat az embereket. nekem a guildtarsaim soha nem voltak vadidegenek, amikor rerolloltam alliancera, es az egyik irl haverom behivott a guildjukbe, az elso nap azzal ment el, hogy no akkor kezdjuk el megcsinalni az onyxia questchaint, es kozben ismerkedjunk. es az elso heten annyi instaba vittek le amennyibe csak tudtak, hogy megismerjenek engem, es hogy hogyan jatszok. ugyanez volt az elso horda oldali raider guildemben. egy vagy ket het utan mar a guild felet ismertem, hallotam hangjukat ventrillon, es sokukkal jatszottam is egyutt. tehat tavolrol sem vadidegeneknek segitek azzal, ha egy boe epicet felajanlok valamelyikuknek.

    nagyon nehez ezekrol a dolgokrol irni, mert ezek szamunkra trivialitasok. szamunkra a jatek celja, hogy a baratainkkal egymast segitve minnel elorebb jussunk a jatekban, es kozben minnel jobban erezzuk magunkat, minnel tobb haverunkkal egyutt. es itt az egymas segitesen van a hangsuly, ugyanis egy mmorpg-rol beszelunk. bocsanat, hogy mas kommentezok neveben is beszeltem, de szerintem nem allok tul tavol az altalanos emberi velekedestol.

    Ghostboci.. ne probalj meg tobb ezer eve mukodo es jol mukodo dolgokat megvaltoztatni, mert nemcsak, hogy nem fog osszejonni, de egy lepessel kozelebb kerulsz ahhoz, hogy egy erre tevedo pszichologus szociopatanak diagnosztizal. es ha a fenti ervelesem sem volt eleg ahhoz, hogy meggyozzelek, akkor tovabbra is tartom magam a kettovel ezelotti commentemben leirt jokivansagaimhoz…

  234. ReSiKe Says:

    Nemazér de mi a fasznak kell pénz lvl70 után?

  235. Shinta Says:

    ^zomg fáj a szemem ¤.¤

    @232
    “(Mellesleg, bizom benne, hogy a cigányozós-zsidózós vonalon pörög az a banhammer, kezd olyan lenni a topic mint a [[self-censored]] :( ))”

    cigányozni egy dolog, de ha jártál iskolába, akkor tanítottak téged a zsidókról :) És akkor értenéd.

  236. Gargantua Says:

    @235: Jah, és ha tanultam a zsidókról, és értem a “poént”, akkor már zsidózhatok is, igaz?

    mikabast: Totális respect! /bow

  237. Sorspöröly Says:

    Ghostboci:
    “NEM! Ez a legkártékonyabb. Pont ezért vannak az SSC alsós guildek még mindig SSC alsón SSC felső helyett! Mindig lesz valami noob, akinek kellene valami Maggitól vagy Lurkertől! De tudod mit? Mi lenne, hogyha a jobb playerek önző módon magukra hagynák öket és elmennének Vashjra? Lehet, hogy a noobok rákényszerülnének, hogy összekapják magukat és EGYMÁSSAL összefogva, SAJÁT EREJÜKBŐL lenyomják Gruult! Na az progress lenne. Ha T6-badge gearben lévő emberek húzzák végig őket Lurkeren, az nem progress, hanem segély!”

    Akkor én egy kártékony féreg vagyok, amiért néha segítettem a legjobb wowos cimboráimnak… Amikor még kicsi volt a guildjük, én tankoltam nekik Maulgart, Gruult, Magtheridont, meg Voidot is először, sőt, az első raideket én is vezettem, de többen is voltunk T6+badge cuccban segíteni nekik. Mindezt persze a mi heti 5 raidnapunk mellett. Frankón végignézhettük, hogy fegyelmezetlen csürhéből hogyan lett fegyelmezett társaság, hogyan lett x játékosból jó RL és nagyon megérte a dolog. SSC alsóban (ami úgy látom vörös posztó valamiért a szemed előtt, csakúgy, mint az emberi érzelmek, és az önzetlenség megnyilvánulásai) már nem raideltem velük, mert totál megvoltak nélkülem, Morogrimet pl saját erőből ütötték meg, ami nekik nagy szó (nem tudom, hogy ettől miért lesznek csúszó-mászó férgek a szemedben) volt.

    A legtöbb ilyen “SSC alsó” (Lehetne akár SWP alsó is, ott is sokan elbénáznak, csak ott nagyobb szám van a T után írva…) guild viszonylag új, és az ilyen guildekbe nem a (szerinted) “pro” játékosk fogják egymást taposni, hogy bekerüljenek, ettől függetlenül érnek el sikereket, amikért – néha keményen, néha kevésbé – megdolgoztak, és nyilván örülnek is neki. Te mit szólnál hozzá, ha focizgatnál a haverjaiddal, megjelenne X világhírű focista, és elküldene az anyádba, meg lehordana a sárga földig, mert:
    1. nem vagy skilles játékos
    2. skilles játékos vagy, de foglalkozol a noobokkal
    De ezer példát lehetne mondani arra, hogy milyen szarul esik az, amikor a legjobb teljesítményedet (legyen az akár egy kara clear, vagy egy illidan) valaki jól megkritizálja, és legagyizza.

    Volt még itt egy érdekes dolog a top guildekkel kapcsolatban:
    Én a szerveremen a legjobb magyar hordás guildben játszhattam, és meg kell hogy mondjam, hogy ott is ugyanaz van, mint a többi guildben: vannak nagyon jó, jó, és kevésbé jó játékosok.
    Szóval azért mert egy jól csengő guildnév van valakinek a neve alatt, még nem ő szarja a spanyol viaszt, és nem lesz ultraskilles játékos.
    A legfontosabb dolog egy ilyen guildben szerintem, hogy
    legyél ott minden raiden (vagyis játssz rengeteget)
    legyen jó géped (30-60 fps)
    legyen jó netkapcsolatod (lehetőleg 100ms alatt)
    legyen ventrid/ts-ed, és mikrofonod
    És ha ezek megvannak akkor tudd, hogy melyik gombbal lehet előre, hátra oldalra menni, meg melyik gombot kell nyomkurásznod, hogy nyomjad a kishealt.

    De mondok valami nagyon újat erre a mondatodra:
    “Mindig lesz valami noob, akinek kellene valami Maggitól vagy Lurkertől!”

    A régi guildemben, amiről az előbb is írtam, van egy warrior t6 cuccok, sunwelles craftolt cuccok, azzinoth, miegymás. A mai napig kellene neki a következő trinket Gruulból: http://www.wowhead.com/?item=28830
    Most akkor ő noob? Segítek. Ő az egyik legjobb dps warrior, akit ismerek. Pedig azért volt már szerencsém megismerni párat. Kapaszkodj meg jó erősen! Van egy olyan dolog a játékban, hogy droprate. Lehet, hogy neked még nem gyűlt meg a bajod vele, de van akinek igen (a nihilumos azzinoth ügy pl). Nálunk az egyik tank úgy tankolta Illidant, hogy Karazhanos pajzsa volt, mert Nightbane óta nem tudott pajzsot vinni, mert egyszerűen nem esett. Akkor most ő is noob volt?

    Szerintem az van, hogy ilyen hülyeségek írogatása helyett inkább próbálj meg JÁTSZANI ezzel a JÁTÉKKAL, és úgy egyáltalán megismerkedni vele, mielőtt ilyen marhaságokat írsz, hogy “Sosem értettem igazán, mit jelent „farmolni”, miért szidja mindenki ezt a tevékenységet.”.
    Emlékszem, milyen fasza volt AV reput farmolni a TUF miatt, Tyr’s handben clothot farmolni, hogy a shadow rez cucchoz való Primal Shadowkat már ne is említsem (Valai merész nyerész csillagászati áron pakolászta be AH-ba, talán épp egy ismeretlen bankos alttal….).

  238. Attila1234 Says:

    Először is hadd fejezem ki hálám és csodálataom a FS! közösségének. Komolyan mondom, ezek a Ghostboci féle írások elképesztő, hogy mennyi okos commentet képesek generálni. Ezt minden irónia és guny nélkül mondom. Maxi respect! /bow
    Ghostboci írásáról pedig annyit, hogy óriási hiba, ha a haverokon, guildtársakon szeretne nyerészkedni. Mert – bevallom – nekem ez jött le. Lehet, hogy ez a dolog működik, ha arra törekszünk, hogy sok pénzünk legyen, de a végeredmény úgyis az lesz, hogy seggfejnek fognak nézni. Az meg egy közösségi játékban nem igazán jó. A gold farmolás ma már gyerekjáték a WoW-ban. Akinek nincs pénze annak vagy nincs gazdasági érzéke a WoW-hoz (nem tud AH-zni) vagy lusta (nem képes megcsinálni pár napi questet). Ennyi. Baromira nem kell ezt túllihegni. Addig kemény csak a gold kérdés, amíg nincs meg az embernek az epic mountja. 5000g-t összeszedni azért nem egy hét. De utána? Ugyan már.

  239. Acheron_w Says:

    Boci itt elhangzott az érveléseddel szemben pár alapvető kritika, amik felett elegánsan elsiklasz. :)

    1. Mint azt már többen megjegyezték, az AH/kereskedelem 0 összegű játék. Pénz a játékba a questeknél jön be és a vendortrashnél, és repairnél/retalentnél megy ki. Tehát az, hogy ha tanácsodat sokan megfogadnák, akkor sokan ölnének Illidant, nem működik. Maga a pénzforgalom mgeváltozása nem előnyös, sőt, ha kevesebben termelnek, akkor egyenesen hátrányos. Tehát tanácsaid közvetlenül biztos nem teszik sikeresebbé a raidelést. Nézzük közvetve:

    2. Emberek “jobb” mentalitásra nevelése. Az szűrődik le a szavaidból, hogy mivel a játékosok a pénzzel nem bánnak jól, szerinted nem helyesen állnak hozzá, ezért aztán máshoz se állnak helyesen hozzá (ahogy te eléggé arrogánsak kijelented “önhibájukon kívül buták maradnak”), és ha máshogy állnának a pénzhez, akkor a raidelés is sikeresebb lenne.
    Erre mondtam, hogy te nem láttál eleget a WoWból. Te láttad az SSC elején tartó guildeket, és láttad, hogy ott “guildkommunizmus” van. Felállítod a hipotézist, hogy a “guildkommunizmus” miatt járnak még csak az SSC elején. De itt sokan, többek között én is, elmondtuk, hogy a sikeres guildekben is “guildkommunizmus” van, tehát ha te egy értelmesen vitatkozó ember vagy, ideje elfogadni, hogy hibás a hipotézised.

    3. Ami igazságmag van abban, amit írsz az szerintem a potion lejmolás körüli történet, csak éppen rossz irányba általánosítod a dolgokat. Az, hogy valaki nem hoz elég potiont/elixírt, az azt jelenti, hogy nem fektet bele energiát a raidelésbe (effort), és ha nem csak a potionok terén van a probléma és nem csak egy emberrel, akkor ez valóban árt a raidelés sikerének.
    Nálunk pl természetes volt hogy ingyen adjuk a recepteket egymásnak, meg a cuccokat, de ha valakiről láttuk, hogy nem felkészülten jön raidelni az kőkeményen le volt baszva. A híres enchant policeunkról nem is beszélve. Még az alt karában is lebaszták, aki nem enchantolta fel a gearjét “de ez csak egy zöld item, amit mindjárt lecserélek” “kuss, és legalább egy armor patchet rakj rá” :)
    Szóval igen, a “potion lejmolás” lehet egy komoly probléma egyik tünete, csak doktor boci rosszul azonosította be a problémát. The problem is: Lack of effort. Nem pedig a pénzügyek kezelése.

    Ráadásul ez egy játék bakker, ha valaki nem akar heti 4 nap raidelni, és előtte még raidenként egy órát készülni (potiont farmolva/EJ fórumot olvasva/bosskill videókat nézve), akkor ne tegye, neki van igaza! Igen, nem fog Kil’jaedent ölni szeptemberre, na és? Nem önámító retardált idióta az, aki focizik, de nem akar válogatott szinten játszani.

  240. Ghostboci Says:

    @238: Nem! Seggfejnek akkor néznek, ha leírod. Ha csendben csinálod, senkinek nem tűnik fel.
    @239: A csúcsguildek megengedhetik maguknak a kommunát, mert mindenki skilles és beleteszi az effortot. EZT pedig, ahogy írtad, keményen ellenőrzik. Ha mindenki egyformán skilles és eleget tesz bele, akkor a kommuna jobban működik, mint az üzlet, mert nincs benne AH-cut, és nem kell árakat fejben tartani, számlákat írni, pénzt hordani, bankot fenntartani, banktisztviselőt fizetni, stb. CSAKHOGY! Amint belekerül a rendszerbe CSAK 1 valaki, aki a közösbe nem akar (mert önző) vagy nem tud (mert buta vagy lusta) beletenni, úgy ő nettó haszonélvezője lesz a rendszernek. Az ilyen alakokat a csúcsguildek keményen szűrik. Az alacsony szinten lévő guildek nem tudnak szűrni, így ott olyan sok a potyautas (akár az önző, akár a butalusta fajtából), hogy a guild teljes erőforráskészletét elszívják. Egy raidguildben valóban nem a pénz a fő erőforrás, fontosabb a raid idő, ez farmraidekre megy el, mert BloodStephan & co képtelen vagy lusta kiszedni a HC és kara epiceket és raidről akar öltözni. A pénz csak azért jó példa, mert sokkal könnyebb követni.

  241. Sorspöröly Says:

    @239
    Áh mégegy focis hasonlat. :)

  242. gimage Says:

    Soha nem fogadtam el pénzt enchant felrakásért, portalért. SWP try guildben vagyok, de ha valakinek kell valamilyen recept az need, mert ez a megszokott.
    Ha ezek miatt a dolgok miatt kevesebbet kellett volna farmolnom igazából lesz*rom, mert csakis akkor teszem, ha máshoz nincs kedvem, vagy halálra unom magam, mint amikor ezt a szöveget is elolvastam (mostmár sajnálom). Van 14k goldom, 4 karim epic mounttal. Ha megfogadnám a guideban leírtakat, lenne ~5k-val több, de minek?

  243. Sorspöröly Says:

    @240

    Voltál már “csúcsguildben”?
    Majd ha voltál, akkor írd le légyszíves, hogy “mindenki skilles és beleteszi az effortot”. Majd megpróbálunk nem kiröhögni.

    Addig csak arra válaszolj, légyszíves, hogy mitől vagy ilyen ménkű módon okos, és ilyen hozzáértő ebben a témában?
    De most komolyan.

  244. Zarjin Says:

    #240 (GB)
    1. Nem, nem. Attól még seggfej vagy. Ez olyan, mint a törvény, a nem tudása még nem mentesít.
    2. Megint megkérdezném, hogy honnan tudod hogyan működik ez egy top guildben? Ha tudnád nem kevernél ide mindenféle hangzatos irl dolgot, mint a számlázást meg kutyafülét.
    Kezdenek unalmasak lenni a légből kapott elképzeléseid, főleg, hogy tényként probálod beállítani.

  245. koteltancos Says:

    Ghostboci:
    Azon kéne elgondolkodnod, hogy talán azért “könnyelműbbek” a játékosok a wowos aranyaikkal, idejükkel, mert ez egy játék és a többség nem vágyik arra, hogy a kikapcsolódásra, hobbyjára szánt időben is minden olyan legyen, úgy működjön, mint irl?

  246. Hancu Says:

    Kezdtünk megint átmenni durván személyeskedőbe, kicsit takarítottam a kommentek között.

  247. Pene Says:

    #216 nem toloncolnam ki, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe, hogy milyen uton-modon tudna elkerulni legalisan a nyugdijbefizetest.

    “A leosztott hozzászólások számából pedig nagyon jól látszik, hogy a vitaindító szerepét tökéletesen betöltötte.”

    az, hogy egy iras vitaindito-e, nem a hozzaszolasok szama tukrozi. vita ervek es ellenervek egymas utani felsorakoztatasa, de amig GB (vagy mas) nem valaszol ERDEMBEN a leirtakra, addig ami itt folyik csak monologok osszessege. egyedul az AH-zas kozgazdasagi mibenlete korul alakult ki parbeszed (mert arra GB volt szives valaszolni), a tobbi maximum “vitakezdemenynek” nevezheto egy-egy GB idezetre adott valasszal. a labda most az o terfelen pattog, 150 hozzaszolo varja, hogy reagaljon a szerzo az altaluk leirtakra. (mellesleg eme komment utan en is befejezem, majd irok, ha GB erdemben valaszol egy-ket kommentre.)

    GB #221: “220 comment. Jelentős részének nem tetszik, de nem leszarja, hogy hülyeség, hanem olvassa és commentel. Vajon miért?”

    azert, mert teljesen megdobben az olvasokozonseg azon, hogy mennyire el vagy tevedve. azert, mert nem elfogadott szamunkra (sot, egyenesen befogadhatatlan, feldolgozhatatlan), hogy egy recit ne a baratunknak/guildtarsunknak adjunk oda, hanem inkabb probaljuk meg eladni, hogy gyarapodjon virtualis bankunk.

    “Előszöris a kommentek egy jelentős része nem tartalmaz semmilyen ellenérvet. A “költözz Afrikába” vagy “morális 0″ tartalmúak attól függetlenül nem érdektelenek. Mutatják, hogy írója egyrészt teljességgel elfogadhatatlannak tartja a cikket, a másrészt viszont maga sem tudja miért, hisz akkor leírná az ellenérveit.”

    amit elottem meg nem irtak le tizen, arra reagaltam, a tobbit minek irjam le MÉGEGYSZER? azokra sem reagaltal, pedig megtehetted volna. hasonlo velemenyen vagyok az elottem szolo tobb tucat emberrel, de feleslegesen nem koptatom a bilentyuzetet. majd ha azokra reagaltal, utana lesz alapod kerdore vonni, azt feltetelezni rolam/rolunk, hogy magunk sem tudjuk mi nem tetszik az irasodban.

    a legfurcsabb az egesz hozzaallasodban az, hogy egy szamitogepes jatek resztvevoinek probalod megmagyarazni azt, hogy hogyan is legyenek onzoek, hogyan huzzanak hasznot meg barataikbol is stb. mindez, meg ha a valos eletben tortenne, akkor sem felelne meg a mai normaknak, de miutan ez egy teljesen komputerizalt vilag, ergo fizikailag neked semmit sem nyujt, ha van 1234565 aranyad (kiveve, ha eladod, vagy ha erre izgulsz fel), igy szimplan erthetetlen es hulyeseg. a penz nem minden, s meginkabb huszadrangu, ha virtualis.

  248. Ghostboci Says:

    @245: egyértelműen a játékban sokkal jobban szabadjára engedi magát, de éppen ezért lehet nagyon jól vizsgálni a saját, szabad döntéseit. Az IRL életbeli döntései gyakran kényszer következményei, de a játékban nincs kényszer, hisz a “rossz döntés” következménye virtuális kár.

    @244: Na most vált világossá egy alapvető tévedésed. A magasságod és a súlyod objektíve léteznek, azaz ha nincs mérleg a világon, ami megmondaná, hogy 70 kg vagy, egy 69 kg-t elbíró ág akkor is leszakad alattad. Ha én rádnézek és azt mondom, 70 kg vagy, akkor csak egy objektíve létező tényt állapítok meg. Ezzel szemben a “seggfej”, a “jó ember”, a “kedves”, a “szép”, a “bunkó”, a “hős”, a “morális 0″ mind mind emberi értékítéletek és csak az ítéletet hozó fejében léteznek. Ennek kézenfekvő bizonyítéka, hogy míg mérleget lehet konstruálni, addig jóságmérő gépet nem. Tehát amíg nem veszel észre, hogy nem adok a többieknek semmit, addig nem vagyok önző a fejedben. Én azáltal váltam “seggfejjé”, hogy neked (és másoknak) nem tetsző gondolatokat írtam le. Ha nem írtam volna le őket, azt sem tudnád, hogy a világon vagyok.

    ÉPPEN EZÉRT nem működik a kommuna, sem a játékban, sem az életben. Ahhoz, hogy fellépjenek a közösséget megkárosító viselkedés ellen, le kell az illetőt buktatni. Mint mondtam én, noha láthatóan nem kicsit vagyok “seggfej”, sose buktam le. Az az alapvető tévedés, miszerint könnyű az “ilyet” észrevenni, pont abból ered, hogy az emberek, hozzád hasonlóan hajlamosak erkölcsi ítéleteiket objektívnek és nyilvánvalónak hinni. Tudat alatt azt hiszed, hogy épp olyan egyszerűen felismersz egy “seggfejet”, mint egy 100kg-s nőt. Pedig NAGYON nem! Az igazság az, hogy a “seggfej” azt csinál, amit akar, és csak akkor bukik le, ha nagyon hülye, nagyon balszerencsés, vagy valaki direkt (személyes ellentétből) le akarja buktatni és minden lépését követi és dokumentálja. Az viszont elképzelhető, hogy a HC guildben azért működhet kommuna, mert a sokkal több együtt töltött idő miatt megnő a lebukás esélye.

  249. Skarakien Says:

    ugyan úgyse fogja ezt senki elolvasni, de jah…
    #2: ha bölcsészes lenne, akkor nem írna le ilyen messzemenő hülyeséget.

    A szegénység oka pont hogy az AH-zás kéremtisztelettel.

    1., Aki AH-ba ad, az valószínű nem a nehezen megkeresett dolgait fogja belerakni, hanem olyan cucct, ami neki abszolúte nem kell, mondván “ehh… ennél sokkal imbább pwnolós stuffom van.” ( amúgy ki lenne az a hülye, aki komolyan a neki kellő, de 4 millió g-ért eladható tárgyait berakná AH-ba?:DDD)
    2., AH hazárdjáték, és nem tuti, hogy kifizetődik. Sok olyan elmebeteget láttam, akik pillanatnyi árucikkhiány miatt gondolták “majd a sok hülye megveszi 2000g-ért a 2g-s cuccot”, és berakván az árút drágán (Bloodscalpon ez dívik) jöttek az ajánlatok utána bagóért.
    3., guildkommunizmus jó, mert ha az ember az altjával is ugyanabba a guildbe lép be, akkor klántársai ugyanúgy mindent ingyen nyomnak neki. ergó könnyen twinkelhetnek.

    többnyire ennyi. de ez csak saját vélemény

  250. Vazul Says:

    Két féle ember van:
    aki a saját anyját is AH-ba vágná 1000g-ért meg aki nem ;-)

    Viccet félretéve a cikk a kommunistás hasonlattal nagyot ferdít: a kommunizmus nem tudjuk, hogy működik-e társadalmi méretekben, igaz, a számos próbálkozás ellenére sem sikerült senkinek megvalósítani eddig, de ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Másrészt kis közöségekben bizonyítottan működik (pl család, barátok). Gyakorlati példa: ki az a skót aki a haverját nem hívná meg egy sörre ha az otthon hagyta a pénztárcáját? Vagy: te figyi, asszonynak elfojt a magzatvize be tudnád vinni a kórházba, mert nekem gipszbe a lában? Persze 50g!

    Az ilyen ember súlyosan értékzavaros, vagy csak feltűnési viszketeksége van. Szerintem utóbbi…

  251. Rieli Says:

    szerintem 300 alatt lesz… nem tipp

  252. Daemonduck Says:

    Igyekszem elkerülni, hogy személyeskedésbe menjek át,de akinek szól, az majd úgyis magára veszi.

    Ha pusztán a töménytelen mennyiségű, önző és egy szint felett már felesleges pénzszerzésről szóló célt vesszük alapul, akkor az írás nagy része nem is lenne hülyeség. De az írás nem erről szól.

    Az írás az én szememben egy “önéletrajz”. Egy beilleszkedésre képtelen személy önajnározása, hogy “hú, mekkora nagy király vagyok”. Az iró és a hozzá hasonlók elfelejtik azt az aprócska tényt, hogy ez a játék nem a teljesítményről szól elsősorban (persze van akinek igen, de ha azt szereti, csinálja).

    Miről szól a játék pl. számomra?

    Egy fárasztó, vagy kevésbé fárasztó, munkanap utáni kikapcsolódásról és szórakozásról. Ha ezt egyedül akarnám csinálni, akkor nyilvánvalóan szarok a többiekre, vagy offline játékot játszanék. Egy MMO a közösségről szól. Ezt többen kifejtették már. Ahol az esetek többségében az egyéni érdek a közösségi mögé szorul. Ha ezt az elvet valaki nem tudja magáévá tenni, akkor guildről guildre fog vánodorolni. (Na, ki ismert magára? :P )

    Egy picit kénytelen vagyok mégis egy személyhez szólni.

    A kommunizmusról szóló érvek is igen sántítanak. Gyanítom, hogy a május 1-jei felvonulásokon nem sokat vettél részt. Az irl élettel kapcsolatos példákat felhozni nem érdemes, hiszen, ha a játékban nem eszik a karaktered, nem hal éhen. Ha egy város főterén logolsz ki, a kutyát nem zavarja. Irl éhen halnál, a Deák térről meg a rendőrök rugdosnának el, ha lefekszel az út közepére.

    Statiszikában, száraz elemzésben otthon vagy, ez látszik. De úgy őszintén: szerinted kit érdekel a 10mill játékosból, hogy Te mit gondolsz róluk? Engem pl. abszolút nem érdekel. Viszont ha az “elméleted” leírod, majd publikálod/publikáltatod, azzal gyakorlatilag felkéred az olvasóközönséget, hogy minősítsenek. Ez megtörtént, és egy józan, normális értékrenddel bíró személy ennyi hozzászólásból le tudja vonni a helyes következtetést önmagára nézve.

    Be kell látnod, hogy csak a Te szemszögedből nézve helyes, amit gondolsz. Valójában szemben úszol az árral. Tényleg el kellene gondolkodnod azon, amit már sokan említettek: ez a játék valóban neked való?

    Ismétlem önmagam: ha csak ennyire futja, akkor ne írj többet! Felesleges.

    Még valami: ilyen gondolkodásmóddal menj el a légióba! Ha eljutsz az első bevetésedig (nem fogsz mondjuk, mert a kiképzők agyonvernek érte), a saját társaid lőnek majd le. (Nem, nem én voltam légiós, hanem egy nagyon közeli barátom és az egyik családtagom. Én “csak” 10 évet húztam le fegyveres testületnél, de én is hasonlóképpen cselekedtem volna.)

  253. Malebolge Says:

    TLDR volt a sok post, annyit fűznék hozzá a topic nyitó nem rövid írásához, hogy
    az általa leírt “farmolásra” utoljára sztem vanilla wow-ban volt “szükség”, TBC-ben egyértelműen ésszel lehet pénzt csinálni.
    Most 7.5k goldja van a mainemnek, de a 3 70esem mindegyik epic flying mounton ül, és már jó 3 hónapja a daily pvp-n és altokkal questelésen kívül nem csinálok semmit wowban.
    Amit OP leírt, az csak egy érdekes pszichológiai vetületére hívja fel a figyelmet a guiild életnek, arra hogy egymás között megosztják a sok g-t érő cuccokat.
    Ez engem mint TBC eleje óta guildless ronint egyáltalán nem érint, de emeleett sem kell szegénynek lenni.

    5k -t összeszedni a következő módokon lehet gyorsan, legalábbis ez az ami nekem bejött:
    - engineer-ként mote extractorral farmolni a primalokat,
    - miner/herbalistként összeszedni az utadba kerülő node-okat
    - disenchanterként szétszedni a zöld trasht ami esik
    - alchemistként transmuteolni a primalokból és a zöld fos kövekből a metagemeket
    - j/c-ként megvágni a metagemeket és AHzni
    A fenti 5-6 profession nálam 3 kari formájában testesült meg, így az eredmény minimális, kifejezett “farmolásra” fordítot idővel napi fix 200g bevétel.
    Amikor aktívan farmoltam, napi 1000g-re tornáztam ezt fel.
    A lényeg: csekkold az AH-t hogy mik azok a termékek, amiknél a profession a legnagyobb hozzáadott értéket nyújtja, és állíts össze egy zárt termelési rendszert erre, amiben ki tudod zárni a versenyt, hogy már csak a késztermékkel kelljen a piacon versenyezni, de mivel a termelésnél olcsóbban megúszod, ezért könnyebben tudsz versenyezni. A példámnál maradva: a hunteremmel (mine/herb) repu farm közben felszedtem az érceket és füveket, a pala jc/engimmel szétszedtem az érceket, a kék köveket megvágtam a zöldket a napi 30 perc max primal water farm eredményével együtt átküldtem a druid alchemist disenchanteremnek, aki amúgy a zöld szarokat is szétszedte, utóbbival transmuteoltam egy metagemet, azt jc megvágta, az bement az AH-ba és ennyi. A melléktermékek szintén szépen hoztak.
    A B-terv: farmolj thoriumot silithusban a hangyabolyokban ész nélkül. :)

    A professionökkel szolgáltatóként nehéz pénzt keresni, mert a skillhúzás miatt elvárás hogy ingyen/olcsón csinálják, hisz neki “semmibe” (2-5k gold 375ig …) sem kerül megvágni egy követ vagy tank-puskát craftolni.

    Nah mind1, csak úgy leírtam, mert a hogyan csináljunk pénzt topic mindig kihozza belőlem :) .

    Písz

  254. bithalver Says:

    @233, max respect, gyonyoruen osszefoglaltad !

    @248: Van egy (nem pontosan idezett) indian mondas: addig ne kritizalj valakit, mig nem jartal a cipojeben !
    Ezert aztan kerlek ne hasznald a “kommuna”, “kommunizmus”, “HC guild”, Top guild” kifejezeseket, mert egyiket sem erted; egyiknek sem jartal a kozeleben sem.

    Az onmagaban undorito, ha BC utan kezdtel, es a farmolas ellen beszelsz. BC elott voltak dolgok, amik nem mukodtek enelkul (ld “regi” cenarion repu AQ elott); ahogy tobben leirtak, korantsem volt termeszetes, hogy volt 100g-d lvl40-en, plane, ha nem volt gathering skill-ed.

    Nem felreerteni, de egy pelda erejeig hadd legyek az ordog ugyvedje: a nehai Szovjetunioban, Moszkvaban, ha felszalltal egy tomegkozlekedesre, felmutattad a berleted. Nem valamilyen alkalmazottnak, hanem a tomegnek; az emberek sajat maguk ellenoriztek, nem log-e senki. Ez is a kommunizmus egyfajta megnyilvanulasa, es EZ eppen mukodott.

    Nagyon nagyon kisfiu vagy, es ez nagyon-nagyon erzodik; itt paran jelentosen benne jarunk a felnottkorban (sokan vagyunk 30+), es van nemi IRL megszerzett XP, amivel (nemi szintlepes utan) novelhettuk az INT es WIS tulajdonsagainkat (ld DnD3); ezen folyamatnak te meg az elejen jarsz, ami onmagaban nem gond, DE az a teny, hogy a hosszabb, jol osszeszedett irasok UTAN sem latod be, miert nem jo a cikked … az gaz, nagy gaz.

    A vilagnak vannak olyan reszei, ahol MUKODIK a kommuna; bevallom, nem nekem valo, de letezik, es ez a lenyeg.

    Ucsitszja, uszitszja, ucsitszja. (Oroszul van, jelentese: “tanulni, tanulni, “… es … ooo … asszem a harmadik is “tanulni” :) )

  255. Zarjin Says:

    #248 Aha, tehát ha megölök valakit és senki sem tudja meg akkor már nem is vagyok gyilkos? Zsír… Vagy még jobb példa a sikkasztás :D
    Ha seggfejként viselkedsz csak a többiek nem tudnak róla még az vagy, ezt ne probáld meg nekem kimagyarázni. -.-
    #253 Arra a tényre gondolsz, hogy elkezdesz találgatni pár személyes dologról? Ugyan már, az olyan volt mikor GB magyarázta egy HC klán életét, alaptalan és naiv.

    “egyértelműen a játékban sokkal jobban szabadjára engedi magát, de éppen ezért lehet nagyon jól vizsgálni a saját, szabad döntéseit. Az IRL életbeli döntései gyakran kényszer következményei, de a játékban nincs kényszer, hisz a “rossz döntés” következménye virtuális kár.”
    Ez pedig butaság. IRL is szabdon döntesz, az már más kérdés, hogy mik a következmények, ha kés van a torkodnál akkor is 2 választ adhatsz, csak az egyik jobban fáj. Gondolom itt a kényszer alatt mellesleg azt érted, hogy lesz-e holnap ebéd az asztalon. Nah most, te magad is beismered, hogy teljesen lényegtelen, ha játékban 10g-vel több vagy kevesebb, mert attól még az IRL életminőséged ua. marad, ergo nem lehet jobban vizsgálni, a játékbeli felelőtlenséget és pénzszórást, mert nem jár retorzióval, nem fog éhen halni az 5 peted, a 4 mountod meg a karid, ha elfogy a pénzed, akkor meg nem mind1, hogy most buktál 5csillió g-t ha holnap vissafarmolhatod?

  256. Gargantua Says:

    GB: “Na most vált világossá egy alapvető tévedésed. A magasságod és a súlyod objektíve léteznek, azaz ha nincs mérleg a világon, ami megmondaná, hogy 70 kg vagy, egy 69 kg-t elbíró ág akkor is leszakad alattad. Ha én rádnézek és azt mondom, 70 kg vagy, akkor csak egy objektíve létező tényt állapítok meg. Ezzel szemben a “seggfej”, a “jó ember”, a “kedves”, a “szép”, a “bunkó”, a “hős”, a “morális 0″ mind mind emberi értékítéletek és csak az ítéletet hozó fejében léteznek. Ennek kézenfekvő bizonyítéka, hogy míg mérleget lehet konstruálni, addig jóságmérő gépet nem. Tehát amíg nem veszel észre, hogy nem adok a többieknek semmit, addig nem vagyok önző a fejedben. Én azáltal váltam “seggfejjé”, hogy neked (és másoknak) nem tetsző gondolatokat írtam le. Ha nem írtam volna le őket, azt sem tudnád, hogy a világon vagyok.”

    Tévedsz Boci, megint. Attól, hogy nem látszol, még létezel (egzisztencialista módon.)

    Az etikát is tekintheted relatívnak (az is, bár ezen lehet vitatkozni), de nem tehetsz úgy, mintha 1.) nem is létezne, 2.) ha létezik is, akkor is csak a te fejedben van. A szubjektiv idealizmus szép dolog, de az a gond vele, hogy amennyiben cselekvést is generál (márpedig generál!), akkor sajnos “materializálódik” és megitélhetővé válik.

    (Elnézést a bölcsész szösszenésért, magyarán arról van szó, hogy ha GB szimpla “seggfej” lenne, DE NEM írogatna össze-vissza okosságokat, akkor tényleg nem is tudnánk róla. De hát ő ír ugye, és ebben a pillanatban kiteszi magát “az emberi értékítéleteknek”. Az viszont sajnos tévedés, hogy azt megelőzően, hogy ő napvilágra szülte volna elméje virágát, 1.) ő maga ne ezeket gondolta volna, és 2.) mások ne ugyanezeket gondolták volna, ha nem is róla (mivel ő még ismeretlen volt, ugye), de arról, ami irt :D EDIT: Vagy még egyszerűbben: “Ha seggfejként viselkedsz csak a többiek nem tudnak róla még az vagy” copyright by Zarjin, cheers :D ! + Anélkül is tudod milyen egy “seggfej”, hogy épp az orrod előtt állna egy :) )

    ————
    “ÉPPEN EZÉRT nem működik a kommuna, sem a játékban, sem az életben. Ahhoz, hogy fellépjenek a közösséget megkárosító viselkedés ellen, le kell az illetőt buktatni. Mint mondtam én, noha láthatóan nem kicsit vagyok “seggfej”, sose buktam le. Az az alapvető tévedés, miszerint könnyű az “ilyet” észrevenni, pont abból ered, hogy az emberek, hozzád hasonlóan hajlamosak erkölcsi ítéleteiket objektívnek és nyilvánvalónak hinni. Tudat alatt azt hiszed, hogy épp olyan egyszerűen felismersz egy “seggfejet”, mint egy 100kg-s nőt. Pedig NAGYON nem! Az igazság az, hogy a “seggfej” azt csinál, amit akar, és csak akkor bukik le, ha nagyon hülye, nagyon balszerencsés, vagy valaki direkt (személyes ellentétből) le akarja buktatni és minden lépését követi és dokumentálja. Az viszont elképzelhető, hogy a HC guildben azért működhet kommuna, mert a sokkal több együtt töltött idő miatt megnő a lebukás esélye.”

    Ezt hivják paranoiának. Arra figyelsz, hogy le ne bukj, holott arra is figyelhetnél, hogy beilleszkedj egy közösségbe! A kommuna ti. csak annyit tesz “közösség”. Nem Lenin találta ám fel azt se! Te komolyan ennyire szociofób vagy, vagy csak rájátszol?

  257. Shinta Says:

    Egyébként a “cikkíró” számára egy info : a kommunizmus nem arrol szol hogy mindenkinek minden ingyen van :) A közgázos könyvet meg tedd el, ugysem érted, fölösleges belöle kiirni dolgokat.

    “Ezzel szemben a “seggfej”, a “jó ember”, a “kedves”, a “szép”, a “bunkó”, a “hős”, a “morális 0″ mind mind emberi értékítéletek és csak az ítéletet hozó fejében léteznek. Ennek kézenfekvő bizonyítéka, hogy míg mérleget lehet konstruálni, addig jóságmérő gépet nem.”

    A jóságmérőre nincs szükség, ott vannak az emberek visszajelzései, bár gondolom emberek nem szivesen mennek a közeledbe, félnek hogy eladod a karórájukat (vagy öket).

  258. Crazy_Achmed Says:

    A cikk alapvetően egy “szintező guild”-re alapul. Ott jönnek mennek az emberek, egy két hero kara ilyesmik. De egy hc-bb guild masszív játékosmaggal az már másabb. Ott nemigen működik a “cigányozás”, és valóban mindenkinek hasznos, ha odaadsz valami receptet.
    Sőt a receptek nagy része bop-os, vagy repus. 1-2000 aranyakért meg senki nem vesz receptet AH-ból, mert úgyis kiesik majd egyszer valahol, vagy valaki úgyis odaadja neki a guildből. Innentől fogva nem is működik a dolog, amit ghostboci felvázolt.
    Kicsit túlértékeled szerintem a pénzt. Igazából azt a párszáz, vagy párezer goldot mindenki összefarmolhatja, ami sokáig elég. Más kérdés, hogy ezt mivel szerzed meg? Primal farmolás hülyeség, AHzás sokkal unalmasabb szerintem, mint napi questelni. Az a t6os cimborád szimplán lusta, nem pedig a guildkommunizmus áldozata. Sőt rengeteg raidert ismerek, akik szinte büszkék rá, hogy csórók, és útálnak farmolni.
    Egy enchanter – herbalista karival szoktam napi questelni. A reward zöldeket disenchant, közben szedem a növényeket. Növények mennek a alkimista altnak, csinálok belőle potit, vagy ami kell. 30k goldom van úgy, hogy nem basztam át senkit. Igaz nem raidelek, mert most nincs guildem, mert általában csak szombat-vasárnap szoktam játszani. De így is “dől a lé”, és csak 2x játszok egy héten. És igazából tökmindegy, hogy 3000 vagy 30000 goldom van, mert úgysem tudok venni belőle semmit. Innentől fogva a görcsös garasoskodás teljesen értelmetlen.

  259. Crazy_Achmed Says:

    #257 Igazából ott már el van baszva az egész, ha valaki valódi közgazdasági összefüggéseket keres a JÁTÉKban. Az ilyen gboci mentalitású játékosokat sokkal nagyobb kockáknak tartom, mint a heti 7 napot raidelőket. A játékban játszani kell, a való életben kell harácsolni. Mindenki a saját értékrendje szerint.

  260. Crazy_Achmed Says:

    “Én inkább tovább kerestem az emberek szegénységének okát. Tegnap, véletlenül találtam meg. Kellett néhány táska, az AH-ban épp drága volt, megvettem hát az alapanyagot és „LF tailor who can make [tudomisénmi bag]”. Rövidesen jött a válasz, találkoztunk, kérdeztem, mennyit kér a munkáért? “nothing m8” volt a válasz. Ott álltam, mint a sóbálvány, kezemben a táskákkal. Aztán reménykedni kezdtem, hogy csak a skilljét húzta, vagy épp a szerver balekját fogtam ki, úgyhogy rohantam az AH-hoz és ész nélkül mindenféle alapanyagokat vásároltam, majd kerestem LW-t, JC-t, enchantert, BS-t, meg amihez csak volt anyagom és gyártattam. 14 emberrel találkoztam, ebbõl 5 kért pénzt és az 5-bõl 4-nél sikerült 1-2G-re lealkudnom a munkadíjat azzal, hogy QQ-ztam egy kicsit, hogy milyen szegény vagyok. Az alapanyag és a termék ára között AH-ban gyakran 50-60G is volt és mégis, 14 emberbõl egyetlenegy kérte meg a munkája árát.”

    Kíváncsi vagyok, hogy ez úgy általában mennyi idő? Megnézni a végtermék árát, ki ahzni a cuccot, embert keresni, alkudozni, visszarakni, reménykedni. Nem egyszerűbb, és gyorsabb megcsinálni pár napi q-t? Meg majd egyszer felfedezi valaki, hogy ez az ember feszt /2 LF akármi to make akármi, és valaki “elfelejti” legyártani a cuccot, lelép a cuccal, és akkor oda a profit, meg szopatják a szopatót. :)

  261. Nouse Says:

    Amiota scammelesert permaban jar, nem igazan felejtik el visszatradelni a legyartott cuccot.

  262. Nasca Says:

    Hi!

    Jo moderatorokkal, jo blog. Orom volt olvasgatni. Eddig.

    Nyilvan ez csak egy ember velemenye, de atlepett a WoW hu forumainak szintjere. Ennek a “gyereknek” fogalma sincs milyen volt orosz katonnakkal kiserve menni suliba, fogalma sincs miylen felelosseg dolgozni, eltartani egy csaladot es adozni. Es megis hagyjatok itt ostoba ervelgeteseket irogatni.

    Sajnalom, hogy igy leraktatok a mercet.

    Amugy sok sikert a tovabbiakban, remelhetoleg egyszer ujra a hozzatok melto szintet publicaljatok.

    csao

    Lezúziusz

  263. Augustmoon Says:

    őszinté sólva nem értem a kommentek 90%-nak szerzőit. nem az volt a cikk célja, h a társaid lehúzására buzdítson. 1-2 dologgal én sem értek egyet, egyébként úgy igaz az egész ahogy van. voltam már server first guildben, most egy olyanban vagyok, ahol a barátok miatt játszom.

    miért baj az, ha keresek 100g-t egy golden spllthreaden, mert nincs AHban 1 sem, én meg megveszem az alapanyagot, megcsinálom, és lesz aki lusta, nem keres craftert, hanem megveszi. mielőtt badge-ért lehetett epic gemet venni, akkor azzal kereskedtem, és volt hogy 3 másodperc munkáért 3-400g-t kaptam. gyűlölök farmoni, tavaly nyáron amikor BTben és Hyjalban progresseltem, primalokat farmoltam, napi 100-200g,ráfordított időtől függően. alig volt pénzem, a raidkit és a javítás elvitte a 80%át, ha új enchant kellett, gondban voltam. abbahagytam a wowot pár hónapra, majd miután visszajöttem, nem voltam hajlandó farmolni. akkor jött a kereskedés. az elején flaskokat gyártottam, 20-30%-os haszonnal, de ez lassú volt, nagyon függtem a lotus-októl. a golden spellthread és az epic gemek hoztak 10 nap alatt kb 8k-t.

    senki sem vette észre, hogy a cikk nem arról szól, hogy legyünk velveto-k (az arathorosoknak mond vmit, a többiek nézzenek utána :) ), hanem arról, hogy lehet elkerülni a gyűlölt farmolást, hogyan lehet ésszel összeszedni nnyi pénzt, hogy meglegyen mindened, és akármikor akármi kell, azt megvehesd. van 10k g-d? valóban nem kell több, értelmesen nem lehet elkölteni csak sok idő alatt.

    az első 1-2k a nehéz (illetve volt, a napi q-k miatt már röhej az is), onnantól kezdve mindenki eldöntheti, hogy napi 10-15 perccel vagy 1-2 órával szedi össze azt a pénzt amennyi neki kell.

    a guildes gondolatokhoz – igen a guilden belül ingyévan minden craftolás, DE NEM az alapanyag. jártam már úgy, h guildtárs húzott le x00 g-vel, és azóta valahogy nemhogy ingyen nem adok, de még úgy sem, hogy majd később visszaadja. mielőtt jönnének az okos hozzászólások, h antiszoc vagyok, akiket ismerek és akikben megbízom, azoknak szívesen adok kölcsön, szívesen úzom az altjait, vagy megyek velük instába.

    és röhögni fog minden önzetlen, felebarátait szerető játékos, GBnek igaza van azzal kapcsolatban, h az ilyen viselkedés visszahúzza a progresst. és nem, ettől még nem leszek számító, fösvény és köcsög, egyszerűen elvárom a többiektől azt, amit én is megteszek azért,h a guild működjön. még ilyen hozzáállás mellett is létezik gbank, még ilyen hozzáállással is viszem a cauldronokat a raidkre saját költségen, mert jófej vagyok. de ettől még megkérem a munkám árát, nem 2 óra és nem 100g volt az aldor exalted, vagy pl a JC receptjei. aki elvárja, h miután vagy 10k-ért vesz valaki recepteket és utána ne kérjen pénzt azért, mert legyártja őket, el van tévedve. igen ez csak egy játék, de én nem attól érzem jól magam, hogy szétszórom a javaim a szerver népessége közt…

    el lehet gondolkodni azon, hogy az ilyen hozzáállású emberek mennyi kárt tesznek akár a való életben is, csupán azért, mert nem látnak az orruknál messzebb, pedig ők csak jót akarnak. példát is szeretnétek? rosszul értelmezett humanizmus: mindenkinek joga van az élethez, és ezért kötelesek vagyunk a lehető leghosszabb ideig életben tartani mindenkit. ez egy csodálatos dolog, de lehet annak a gyereknek, aki nyílt gerinccel születik és meghal 5 évesen már más erről a véleménye. hogy wowos példát is mondjak: talán már egy éve is volt annak, hogy egy önzetlen, másoknak segíteni szerető játékos felkarolt egy kezdő srácot, aki – valljuk be – nem volt egy skilles játékos, vett neki sok boe cuccot, epic mountot etc etc. a gyerek megjelent az iskolatársai előtt ingame, akik mindig cikizték a béna játéka és a béna cuccai miatt, majd amikor meglátták epic mounton epic cuccokkal, akkor nagyot bámultak. csak később kiderült, h kapta mind, na onnantól kezdve szerencsétlen gyereknek egy perc nyugta se volt, az addigi csesztetés baráti törődés volt az azutániakhoz képest.

    mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket (az enyém: aki önzetlen, nem lesz sikeres. ez nem jelenti azt, h szükségképpen bunkó vagy, lehet kedvezni akár ismeretleneknek is, de hosszútávon ebből neked nem szármzik semmi jó. igen, sokan mondták, h de a barátságk, amik így születtek! aha, nézd meg milyen barátok lesznek, ha nem adsz nekik semmit, irl sajnos több példát láttam arra, h kihasználják az embert, mint arra, h viszonozzák a kedvességet. az üzlet az üzlet, barátoknak, családtagoknak, guildtársaknak ingyen dolgozik az ember, de azon kívül kérje el a munkája árát.)

  264. Wolverine Says:

    #262: Lezúziusz, speciel hasonló topik nem sokáig maradna életben a wow.hu fórumán sem. (legalábbis a flame – ami szinte elkerülhetetlen – miatt hamar vége lenne)
    Kérlek, ne szólj be olyan fórumnak, amit szemmel láthatóan nem ismersz.

    Wolverine, wow.hu fórumadmin

  265. Narsul Says:

    “ha valamit találtál, amit nem használsz AH-zd ki! Ne add oda havernak, ha neki kell, majd õ veszi meg az AH-ból!”

    Igazad van. Ha ezt és a többi tanácsod megfogadod, akkor nem lesznek anyagi gondjaid.

    Mindenkinek aki WoW-al, vagy más MMORPG-vel tölti szabadidejét, van egy célja, vagy inkább oka, amiért játszik, még ha az nem is tudatosult benne. Van akit az tesz boldoggá, hogy minél több aranya van, minél jobb cucca van, területeket fedez fel, küldizget egyedül vagy haverokkal stb.
    Ha valaki a pénzre hajt, és az minden másnál fontosabb számára, akkor fogadja meg a fenti tanácsokat.
    Én speciel mainemmel egy ok miatt vettem fel JC-t, mert a guildben nem volt rendszeresen online JC-s kari. JC-vel baromi sokat lehet keresni, engem azonban nem érdekel túlzottan a pénz, így nem sokkal több pénzt hoztam ki belőle mint amibe belekerült (ha 1000g felett vagyok, akkor nem érzem szükségét hogy még több pénzem legyen). Guildtársaimnak ha kellett vmi epic gem, saját pénzből vettem meg azokat, és ingyen gyártottam/gyártok nekik. Ettől függetlenül továbbra sem érzem magam hülyének, mert jó érzéssel tölt el, ha valakinek szüksége van valamire, és én tudok neki segíteni ebben.
    Matematikailag egyáltalán nem hatékony az amit művelek, ha csak a mérhető, számokkal kifejezhető elemeket vesszük figyelembe, ennek ellenére én meg vagyok elégedve, és számomra ez elég :)

  266. Shinta Says:

    ^ az a nyitott gerinces rész eléggé ööö 1: nem oda illö, 2: értelmetlen

    Én meg önzetlen vagyok, összefarmoltam guildtársnak egy egész setnyi primalt, most minden karimnak van kb 800-1000 goldja, és nemtok mit vele kezdeni. potot stb dailypénzböl megveszem.

  267. Jimbo Says:

    *retardhammered*

  268. Nardhuur Says:

    *…*

  269. Daud Says:

    Ez tré szerintem :P Megint a semmirol beszel…

  270. Nardhuur Says:

    *hm, úgy tűnik, nem sikerült megértened, miért lettél egyszer már kimoderálva innen*

  271. Crazy_Achmed Says:

    #263 Persze egy-két gondolat a cikkből igaz. Nyilván ha megszerzel valami receptet, guilden kívül pénzért gyártod. Ez ok. Viszont kihasználni azt, hogy más esetleg ingyen csinálja, és visszarakni ahba a kész cuccot, ahhoz nekem pl. nincs pofám. Ráadásul szarakodni az alapanyaggal, meg alkudozni, embert keresni. Inkább megcsinálok pár napi questet annyi idő alatt.

  272. Jimbo Says:

    Én is önzetlen vagyok, nem szoktam pénzt kérni idegentől, ha hozza az alapanyagot, guildtárstól meg alap, hogy nem.
    RENBKTHB.

  273. sientech Says:

    #263 “őszinté sólva nem értem a kommentek 90%-nak szerzőit.”

    és fel sem merül benned ilyen esetben hogy nem biztos hogy te megértetted a cikket? a hozzászólásod alapján szerintem nem.

  274. Darton Says:

    Ezek utan a kommentek utan uj fajtaja fog kialakulni a rasszismusnak, radikalis bolcseszellenesseg.

  275. Yv@n Says:

    273:
    “és fel sem merül benned ilyen esetben hogy nem biztos hogy te megértetted a cikket? a hozzászólásod alapján szerintem nem.”
    Vagy épp fordítva?

    Lehet persze az is, hogy itt a nagytöbbségnél(az említett 90%), annyira hibátlanul működik ez az adakozás dolog, hogy fel sem merül benne, hogy van ahol ez így van. GB egyetlen hibája, hogy nem vett fel az egyenletébe egy változó paramétert, ami a guild minőségét jelöli(magyarán mennyire, barátság az a barátság.). Ha már egyszer megtörtént az emberrel, hogy egy egészen addig nagyon kedves, nagyon barátságos, nagyon jó fej arc, hopp megpattan egy nagyobb mennyiségű pénzzel amit csak kölcsön kér, másként látja a dolgot. Hiába vagyok egy nagyobb raid csoport tagja, a szerveren konkrétan kb 3 embernek adnék ingyen oda valamit, a többiben történetesen nem bízom meg ehhez eléggé.

  276. Goston Says:

    #203 Okés Zarjin felejtsd el amit írtam akkor, csak érdekes volt h msnen ezzel fogadnak h leoltottak FS!-on…Felhúztam magam h mibe lehet 1 ilyen hsz-be belekötni:P, és amúgy is a régebbi cikknél is furcsállottad Ghostboci véleményét, nem értettem most miért véded ilyen elánnal velem szemben:).
    Hát ez a banhammer mindenkivel kitol:P

  277. kalkira Says:

    Ghostboci direkt húzza itten a népet, azt ennyi. Nem lehet, hogy ezt valaki komolyan csinálja. :D

  278. Shinta Says:

    Darton, tudod egyáltalán mi az a bölcsészet? :)

  279. ehran Says:

    Amúgy Ghostboci figyelmébe: M2-esen most megy a Tőzsdecápák c. film. :)

  280. Jules Says:

    Az első szösszenetnek több értelme volt, bár az a személyes sérelmekből indult ki.
    Valahogy határozottan az az érzésem h GB barátunk a legkirályabb játékos, egy igazi csiszolatlan gyémánt… :D
    Igazából mint az előzőnél is, itt is arról szól a szöveg dióhéjban, h mennyi buta ember van, amíg “én” itt próbálok kitörni mellettük mert bennem megvan az akarat és a tehetség…
    Talán meglepő de a wow társasjáték, olyan ahol ha az ember jól akarja érezni magát akkor bizony tesz dolgokat önzetlenül a barátaiért, a klánjáért. Ettől lesz csapatjáték, ettől van olyan érzése az embernek h tartozik valahová. GB barátunk nem szeret sehova tartozni, ez kiderült a múltkori gernictelen ötleteiből és bizony itt is felfedezhető. Ő szolóban tolja a wow-ot. Neki az a lényeg h vele párhuzamosan leledző (non)Personel Charakter-ek segítsék őt anyagilag és/vagy progress-ben. Mivel ebből indul ki, így már könnyebben érthető és emészthető az a félnaív/irónikus rácsodálkozás másokra akik nem így játszanak.
    Végezetül remélem, h az ismerősei nem buzdítják majd egy 3. szösszenet megírására is…

  281. Nardhuur Says:

    “Végezetül remélem, h az ismerősei nem buzdítják majd egy 3. szösszenet megírására is…”

    Ebben reménykedik mindenki.

  282. sientech Says:

    #275 erre nem tudok mit mondani, sajnállak. komolyan. és azért is mert nem látod mi a bajunk azzal, amit ez a szerencsétlen itt összehordott.

  283. Lord Perdon Says:

    Az én meglátásom az,hogy ingyen dologozni (csak alapanyagért cserébe legyártani a kérdéses cuccot) főleg a guildnek illetve ugyanott átadni másnak tök ingyen a recepteket egy teljesen normális dolog,sőt,mondhatni,hogy így kell tennie az embernek. Ennek két oka van,és mindkettő az ember társas viselkedéséből fakad (természetesen hozzá kell tennem,hogy vannak kivételek,de aki nem olyan “magányos farkas,megmutatom én a magyarok Istenét” – típus,arra vonatkozik);
    1., Akármennyire is tagadják egyesek, a dominancia minden csoportosulásban nagy szerepet játszik. Az ember – természetesen totál akaratlanul – késztetést érez arra, hogy segítsen a gyengébbik (tehát a nála alacsonyabb rangú) társán, jelen esetben azon,akinek a kérdéses recept nincs meg. Azzal, hogy az ember ingyen és bérmentve felajánlja a receptet, (akármilyen neki nem kellő cuccra is igaz), népszerűséget akar elérni,ezzel dominánsabb helyzetbe hozhatja magát. Nem is beszélve arról, hogy örül annak,hogy valakin segíthet. (Ez az érzés nagy endorfin elválasztást idéz elő, és mindenki endorfin-függő…)

    2., Az ilyen szerepjátékokban nem találkozik -általában- személyesen az egyik játékos a másikkal, ezért nem befolyásolja a két embert a nonverbális kommunikáció. Ez azért fontos,mert ismeretlennel szemben a normálisabbja (főleg,ha nem látja) sokkal segítőkészebb a kérdéses személy,mivel nem ismeri,és nem akar a másiknak hátrányt okozni. Természetesen ebben a fejtegetésben vannak hibák, de általánosságban erről van szó,részletekbe és apró boncolgatásba most nem mennék bele.

    És mindenek előtt van még egy fontos dolog, éspedig az,hogy a szerepjátékok az embereknek kikapcsolódást jelentenek, mivel a való életben a pénz és a gazdaság csúcs szerepet játszik,ezért igyekszik ettől is megszabadulni a játékos.

    U.I.: Ne haragudjatok,ha nem voltam érthető,kicsit késő van,és attól is elnézést kérek,aki már hasonlót írt,nem olvastam minden bejegyzést át.

  284. Proxybug Says:

    A pénzről…
    napiquestek az uj szigeten (+shatt környékén:) komolyabb erőfeszítés nélkül megvan a 220 g +ami esik. per karakter:)
    Ha valakinek nincs pénze= kevés ideje van és vagy lusta.
    4-5 bg helyett pár q és máris megvan a pénzmag
    u.i. itt ez a tüzfesztivál… szövetséges tűz majdnem 6g ellenség tüze 12g.. oda kell menni és kattintani…
    Amúgy nem csoda hogy szegény Ghostboci ilyeneket ír(t) amilyen guildokhoz volt szerencséje… Kívánom, hogy egyszer fogj ki egy “családias” jellegű de ugyanakkor profi guildot. ]:)

    Triazz féle: “vagy mage pénzt kérne vízért”
    guildon belül mindenkinek ingyen van, ismerősöknek is, de amikor vadidegen rámcsattintja az ablakot “adj kaját/manát/portalt/akármit” akkor autoignore a következős secben:)(illetve “a kaja/mana/akármi ingyen van de az időm nem, további szépnapot”:)

    “De sejthettem volna hogy nem sok értelme lesz, mert aki azt mondja, hogy első 22es szintjénél 100gje volt az hazudik!”
    BS lvl 12. 150g kicsi ahzással kipróbáltam lehet e úgy, hogy nem kapok sehonnan segítséget. Lehet.

    GB pár végkövetkeztetésével nem értek egyet, csak ezzel:(bnem kell minden receptet megtanulni, mert egy csomó lesz, amit nem fogsz használni)
    A haver azért haver, mert lehet rá számítani.

  285. Proxybug Says:

    “Ez hazugság. 58ason 4000g is képtelenség”
    nofene.
    A játéknak van egy olyan része, amikor az ember az aht jobban élvezi mint magát a játékot. Kell hozzá affinitás.
    tehát akinek, nincs kereskedelmi érzéke, az nem szed össze lvl58 on 4000g-t.
    akinek meg van, az nem mondja meg hogy kell:)

    (az altjaim között általában nincs pénzmozgás, a legujjabb most dingelte a 25k-t lvl63 on…

  286. Rocky Says:

    Ezen mit lehet ennyit vitázni? Az életben is ugyanez van, csak egy kicsit másképp. Ott is vannak gazdagok, szegények, törekvők, bunkók, kapzsik, nyerészkedők, újgazdagok, arisztokraták, stbstb. Látszik a téma érdekeltségén, hogy a mai világba minden a pénz körül mozog, és valaki mindig hasznot akar húzni a másik jó indulatából. Sok sikert az életben neked Ghostboci, ugyis rád lépnek majd csak akkor ne felejts el síkitnai :P !!!

  287. Darton Says:

    #278 Shinta

    Miert, Te tudod? :)

  288. Wildfire Says:

    Nekem csak 9K goldom van, a páromnak 25K, mindkettőnk herbes, miner karijának epic form/mount, és ő pl nem sajnált 2000g-ért teknőc polyt venni, mert az olyan aranyos (sőt, vett guild társ altjának is, szülinapi ajándékba). Napi küldiket akkor csináljuk amikor éppen kell az adott repu, pl SSO, illetve ha valami értelmes dolgot adhat, pl főzős küldi (új recept), vagy pecás küldi. Farmolni nem igazán szoktunk, bár enchantra a primalokat ritkán vesszük AHból, de korán kelésünknek hála ha mi megyünk elementált szedni ritka a konkurencia. Eladásra viszont primalt sosem farmoltunk.
    AH csak akkor komolyan, ha kell a zsé (pl első epic form), egyébként meg ha már túl sok sz.r gyűlt össze, ami majd jó lesz valamire, akkor azt bedobáljuk.
    Ja, és én kezelem a guild bankot is, ez olyan napi szinten 1-5000g AH forgalmat jelent.
    Ennek fényében:

    “ha valamit találtál, amit nem használsz AH-zd ki! Ne add oda havernak, ha neki kell, majd õ veszi meg az AH-ból!”
    Ésszel ez igaz. Nem fogok 800g-ért eladható kék 19-es cuccot adni senkinek sem, ami egy altunk boostolásakor esett vmi kis instában. Viszont egy 100g-s receptet, amivel tudja húzni a trade skillt nem fogok megtagadni a közeli ismerősöktől. Új felvételes, nem haver guild tagnak kb semmit.

    “ha valamit találtál, amit tudnál használni, nézd meg az árát az AH-ban. Gondold meg, megvennéd-e ezen az áron a cuccot. Ha nem, AH-zd ki. Ez a receptekre hatványozottan igaz. Biztos, hogy kell neked az a recept? Hányszor használnád? Behozná azt a pénzt, amit az AH-ban megadnak érte?”
    Receptnél ha esik megtanulom (nyilván amiből bop lesz csak akkor, ha jó nekem), AHból csak akkor, ha szükség van rá fejlődéshez/várhatóan kitermeli az árát. Fejlődéshez nem kell kék/epic cucc, az tény. Azok inkább mennek AHba, twinkek jól fizetnek.

    “Ha instában BoP esik és többen kérik, /roll helyett ajánlj megváltást: lemondasz róla X G-ért. Ha nem tudtok megegyezni, még mindig lehet /roll.”
    Van egy pár guild tagunknak egy bankos guildje, az a nevük, hogy skót zsidók. Szerintem a cikk írója simán beléphetne ez alapján:-D

    “Ha valaki a /2 chatin keres mesterembert, kérj legalább 10G-t a munkáért. Ha olyan receptet használsz, mely BoP vagy exalted repuból jön, nyugodtan kérj akár 50-et is. Például a Nethercobra leg armor elkészítéséért (Thrallmar exalted recept) 100-150G-t is el lehet kérni, megadják, mert az AH-ban még drágább.”
    Nálam ez 5g, és ő jön oda ahol én vagyok. CD-s cuccot pedig nem csinálok senkinek se, inkább AHba megy a transzmutálás eredménye, vagy elrakom a “majd jó lesz még valamire” szemetek közé. Ez a sok1000g-t költök prof húzásra is hülyeség. Olyan profot nem kell húzni :-) Alkímia bőven pluszosra jött ki úgy, hogy a discovery részhez nagyrészt AHból vettem a herbeket, és abból gyártottam tonnaszám mana potit. Nemhogy sok1000g-be került, de pár 100g-t hozott is nettóban, hogy 375 legyen az alkímia, és felfedezzek minden flaskát.

    “Azt nem merem javasolni, hogy guilden belül kérj pénzt a munkádért, mert kivágnak Lenin lelkes követõi. De hozza a saját alapanyagát és õ jöjjön oda hozzád!”
    Alap, hogy alapanyagért csinálok guilden belül mindent. Ez fontos, hogy ne pénzért, mert akkor már legyen olcsóbb mint az AH ár, stb. Francokat, vegye meg ő a hozzávalót, elég nekem lecraftolni. Mondjuk ettől nem hinném hogy Lenin követője vagyok, max azt, hogy nem vagyok egy skót-zsidó keverék.

  289. Shinta Says:

    287 – ne kerülgesd a kérdést ^^

    Wildfire – Egyetértek :) föleg az utolso mondattal :D :D
    (am. melik szerveren nyomod? O.o)

  290. Darton Says:

    #289 Shinta

    Tudom. Feltetelezem Te mas ertelmezesere gondolsz, mint en.

  291. Shinta Says:

    Lehet. :o Nyo mindegy :D Nem is ez a lényeg. ^^

  292. Rumil Says:

    őőőő, bocs ha nem olvasom végig de van 3 70-esem.

    Szeretek virágot farmolni
    szeretek bányászni

    éshogy miért ? nemtom izgi propectelni, izgi hogy fel lotus esik :) Nem napi órákat…heti 1-2-3 max óra…szeretem magam megcsinálni amit meglehet magamnak, szeretem inkább lassan kifarmolni az alapanyagot cuccokhoz. Mellesleg 2 karinak is megcsináltam az SSO exát meg a netherwinget ami szintén zsé….aki ennyire képes annak nem lesz anyagi gondja, aki meg minden fost emgvesz AHban az ne csodálkozzon hogy nulla léje van.

  293. sientech Says:

    #285 szerintem normális menetű játék mellett gonolta ezt. amennyiben ki szeretnénk forgatni mindenáron a szavait, akkor nekem van egy lvl1-es karakterem pár ezer arannyal. de azért érezhető hogy nem az igazi így nem?

  294. Darton Says:

    #291 Shinta

    Az a lenyeg, hogy fogalmad sincs mit akartal ebbol kihozni.

  295. Arker Says:

    Én már ott kibuktam, hogy a guildek 95% sikertelen, és ezért a wow tárasdalom szar.
    Ennek az egésznek a motiváló ereje FUN. Ezért veszel havonta GC-t, vagy fizetsz rá elő. Ha valakinek az a fun , hogy sok pénzt keres akkor hajrá, de én ajánlanám, hogy a raidelést is próbálja ki. Nekem pl fun, hogy raidet vezetek, szenvedek azzal, hogy minden magenek meg legyen az összes encsantja a guildben, hogy a lockokkal ordibálok, hogy FFS NEM COA HANEM COE, stb. Mellesleg 3 év game után az első karimon a héten lett meg az epix mount, az is fun. De, ha én ezért valamilyen beteg gondolatmenet folytán, nem vagyok hasznos tagja a wow társadalomnak, akkor ajánlanám hogy a társadalom szót boncolgassuk kicsit.

    Kedves Boci: Hajrá szerzzél még 12875891357g-t 0,0001 sec alatt, de hidd el kérlek, ez a játék nem erről szól. Egyszerűen azért vannak emberek akik ingyen dolgoznak, mert NEM ÉRDEKLI ŐKET A PROFIT. Várják a raidet.

  296. ReSiKe Says:

    Netherwing+Mining+egy uncsi nap = 1000g+egy kis pvp :P

  297. Enokh Says:

    Lehet kicsit későn reagálok nem tudom mennyire él még a topic, de néhány kérdés (ismét Ghostbocihoz)

    Tekintve, hogy egy más aspektusból bár, de immár kiderült hogy ugyanarról beszélünk mint az előző postodban.

    “Hogyan építsünk fel egy olyan csapatot (mik a jellemzői egy olyan csapatnak), amely képes a wow high end pve tartalmának végigvitelére.” Jól értem?

    Akkor néhány gondolat ehhez és a végén a mostani postodhoz egy kis gondolkodnivaló, egy olyan jelenséggel kapcsolatban amiről neked – szerintem – még nincs tapasztalatod.

    GB: Én egy olyan csapatban vagyok, akiknek sikerült elérni jelenlegi pve tartalom végefelé (kis szerencsével WoTLK-ig be is fejezzük) méghozzá egy az általad leírt mentalitástól teljesen eltérő felfogással. Emellett ismerek egy olyan csapatot is, amelyikben nagyon hasonló a felfogás, mint amit Te ideálisnak jelölsz meg. Mindkét guild ugyanott áll (Brutallus-t ölte, hacsak az EG le nem verte Felmystet a hétvégén).

    Fogalmam sincs melyik a működőbb rendszer, gondolom mindkettőnek más hibái vannak, de mindkettő nagybetűvel MŰKÖDIK. Éppen ezért engem az írásodban (amelynek igazságtartalmával 1000%-ig nem értek most egyet) kizárólag a megdönthetetlen kijelentések érzete zavar. Mintha nem egy témát vetnél fel, hanem kinyilatkoznál. Én a helyedben sokkal többet használnám a “szerintem”, “véleményem szerint” és hasonló szavakat, mert az egyszeri olvasó valóban nem tud beszélgetni kinyilatkozásokkal kapcsolatban, hiszen azokat áhitattal szokták hallgatni és nem kritizálni ugyi, de hát egyikünk sem gondolhatja komolyan, hogy itt erről lenne szó, ez a Te privát VÉLEMÉNYED. Ha jól sejtem.

    Szóval én úgy gondolom, hogy a sikeresség mércéje hogy olyan csapatot találj ahol a tagok és még inkább a vezetés UGYANAZOKKAL az elvárásokkal vannak a játék felé, mint Te. Ez a legfontosabb. Ne légy lusta. Keress amíg meg nem találod. Mintegy 10 millióan játszuk ezt a játékot, elképzelhetőnek tartod, hogy nincs egyetlen olyan Guild Leader sem aki ugyanezeket az elveket vallja, mint Te? Ugyan már… Márpedig ez a vezető tárt karokkal fog fogadni Téged és ott jól fogod érezni magad. Ilyen egyszerű. Nagyon unszimpatikus, hogy lelámázol (tar beastezel) embereket kizárólag azért mert nem úgy állnak hozzá ehhez a játélhoz mint Te. Mintha lenne valamiféle egyetemleges igazság a témával kapcsolatban és Te azt megtaláltad volna. Nagy fenéket. Az írásaid alapján intelligens embernek tűnsz, nem feltételezem rólad, hogy ilyesféle téveszméid lennének.
    Ha adhatok egy jótanácsot mostantól valami olyasmi címeket adjál a cikkeidnek (amikről tök jókat lehet beszélgetni és vitázni, még ha sok barom, akiknek több a foga, mint az intelligencia hányadosa ezt nem is veszi észre) hogy “Szerintem…. (ide a téma), avagy egy lehetséges út, ahogy guildet lehet építeni.” Mindjárt szebb a dolog.

    És akkor a jelenség konkrétan a mostani írásoddal kapcsolatban:

    Tudsz róla, hogy szinte az összes high end guild legnagyobb problémáját nem a betanítandó új-, vagy eltartandó tagok, hanem fullosan felöltözött, lootokban már nem érdekelt és emiatt unatkozó régi tagok jelentik? Akik rerollolni akarnak és az újabb tagok előtt felöltöztetni az altjaikat is (gondolom hiányzik nekik a bizsergés, amit a lootosztás előtt / közben lehet érezni), akik nem jönnek raidekre mert nem érdekli őket és helyette altot lvl uppolnak (és ha megvan a lvl 70, jön az előbb említett probléma), és akik egy idő után végül simán, minden lelkiismeretfurdalás nélkül el ebay-ezik a karaktert. (Erről a PE tudna mesélni, szerintem simán ezen múlt a top 20, vagy a top 10 – pedig én kurvára drukkoltam srácok – )

    SZERINTEM 10 SWP-ző guildből 9, vagy 9,5 simán inkább azt a játékost választja akibe energiát kell fektetni (a befektetni szükséges energia mennyisége amit még eltűr persze guildenként más és más), mint valakit aki egy kiesett receptért pénzt kér a csapattól, mert abban a valakiben egyértelműen látszik a mentalitás. A 8/8 T6-ért master lootra vált és ki fogja osztani magának szabályoktól függetlenül, egy legendary itemért majdhogynem “embert öl”, mindenesetre bármikor cserben hagyja majd a többieket, mert számára Ő > Guild. Ez a legnagyobb hiba. Szerintem.

    Nem tudom, hogy a top 50 guildben hogyan megy ez, de nálunk az Order of Watchersben nem a pénz a legfontosabb. Nem az, hogy mennyi energiát kell valakibe befektetni mire teljes értékű tagként tud jönni velünk játszani. (Akkor sem ha végül az derül ki, hogy nem vált be és idézőjelben “felesleges” volt a munka.) Még csak nem is a sokak által annyira istenített skill. Nálunk ami a legfontosabb, ami egyedül számít az a BIZALOM. Mert enélkül nincs csapat. Szerintem.

    Összefoglalva Ghostboci úgy gondolom veled kapcsolatban, hogy ne légy lusta. Keress magadnak egy csapatot, aki azonos elveket vall, mint Te. Ha kell válts szervert, ha kell húzz fel egy új karaktert valahol máshol. Elég ismert már a neved és a hozzáállásod, nem hiszem hogy olyan nehéz lenne megtalálnod a helyed. És akkor megszűnik majd ez a frusztráció, ami csak úgy süt minden írásodból.

    Szerintem…

    (bocsánat a wall of textért)

  298. tuzvihar Says:

    “Egy napon, ami el sem jön talán, majd én is kérek tőled egy szívességet, Bonasera.”

    Így működik az ingyen craft dolog. :)

    Azon is érdemes volna elgondolkodni, hogy a való életben nincsen world drop boe epix/recept, vagy csak én vagyok szerencsétlen. Velem még nem fordult elő, hogy egy csótányt leütve ferrari “esett” volna ki belőle.

    A való életben is szerezhetsz pénzt több módon:

    1. Dolgozol = farm/daily
    2. Tőzsdézel = AH
    3. Dolgoztatasz = alapanaygból craft
    4. Örökölsz = egy kilépő játékos rádhagyja a vagyonát
    5. Lottó = Kurva szerencsés vagy és hullik az epix mint az eső

    Az más kérdés, amikor elmúlsz 25 rá fogsz jönni, hogy a pénz nem minden. A pénz csak egy eszköz, amivel olyan dolgokat tudsz vásárolni, amire azt gondolod szükséged van, sikeresebb leszel tőle, elfogadottabb. Elutazhatsz egzotikus helyekre, drága ruhákban járhtsz, de gyanítom nem leszel tőle boldogabb, max elégedettebb. Nem azt mondom, hogy a pénz rossz, vagy szükségtelen. Amikor az ember eljut arra a pontra, hogy nem kell nélkülöznie, nem éhezik, van valami hobbi aminek hódolhat, és emelett az egészség is adott, akkor a pénz mint olyan nem lehet cél. A cél a boldogság, amit véleményem szerint az emberi kapcsolatokon keresztül lehet valamilyen formában megtalálni.

  299. HeiNeKKeN Says:

    300th! This is SPARTAAA!! :)
    Mellékesen kezd ellaposodni ez a flame-vihar, már a popcorn is elfogyott.. :D

  300. Ghostboci Says:

    @298: Teljesen jogos észrevétel és rákényszerít, hogy átgondoljam az álláspontom. A “morális 0 vagy és húzzá’ Afrikába” hozzászólásokkal pont az a baj, hogy ellustul mellettük az ember és kialakul benne az a teljesen helytelen álláspont, hogy “nekem feltétlenül igazam van, hisz akik nem értenek velem egyet, azok látványosan hülyék”.

    Jogosan nézted ki az írásomból azt, hogy valamilyen “tökéletes igazság kinyilatkoztatása” és ez az én hibám.

    Tehát, mire keresek választ?
    - Hogyan lehet sikeres PvE guildet szervezni, melynél a siker MATEMATIKAILAG STABIL. A matematikai stabilitást leginkább azzal szokták érzékeltetni, hogy képzelj el egy kést. Le lehet fektetni a bal és jobb oldalára, illetve – ha az ember ügyes – meg lehet állítani az élén, sőt a csúcsán is. Az oldalán fekvő kés mindenki szerint stabil, az élén-csúcsán fekvő kés pedig instabil. A matematikai definíció egyébként az, hogy stabil az az egyensúly, amiből a rendszer kis kitérítésre visszatalál. Az oldalán fekvő kést, ha kicsit meglököd, billegés után visszafekszik, az élén álló felborul.

    Nagyon sokféle guild lehet sikeres. Akár olyan is, amelyik teljes mértékben szembemegy minden logikus elvvel. Csakhogy ezen guildek instabilak abban az értelemben, hogy külső behatásokkal szemben képtelenek egyensúlyukat megőrizni. Pár példa a teljesség igénye nélkül:
    - az IRL barátok köré szervezett guild nehezen integrál új, idegen játékost
    - a karizmatikus vezető köré szervezett guild nem tud megküzdeni a vezető akárcsak átmeneti inaktivitásával
    - a “minden áron world first” guild nem bír megküzdeni azzal, ha nem ők lesznek a world first
    - a szigorúan hierarchikus guild tipikusan nem tudja megtartani az officiereknél skillesebb, de náluk alacsonyabb rang miatt “alárendelt” playert

    Olyan szabályrendszert próbálok kitalálni, mely automatikusan, egyéni beavatkozás nélkül képes garantálni a sikert, (feltéve, hogy az adott körülmények között matematikailag létezhet, azaz a szerveren van elegendő, azonos nyelvet beszélni tudó, PvE endgame-ben érdekelt játékos).

    Úgy gondolom, hogy a “barátságosság” elve instabil, mert
    - nem tud mit kezdeni az az öncélúlag kihasználó emberrel, vagy csak későn, amikor a kár már megtörtént
    - nem tud mit kezdeni az ügyetlen/lusta játékossal, aki csak kivesz, de betenni nem tud, mivel nincs semmije
    - nem tud mit kezdeni azzal, ha játékosok között – játéktól független – ellentét alakul ki, így “nem szívesen” közösködnek

    Úgy gondolom, és azt kellett volna írnom eredetileg, hogy az erőforrások szigorúan értékarányos, csereberéje automatikusan megoldja az erőforrások helyes megosztásának problémáját. Ha van valamilyen erőforrásom, és azt csak piaci áron engedem át valakinek, akkor
    - az engem kihasználni akarót észre sem kell vennem, hisz ha megadta az árat, akkor nem vagyok kihasználva, ha meg nem adta meg, akkor meg nincs is vele dolgom.
    - az ügyetlen/lusta játékosnak nem lesz pénze (csereerőforrása) az általam felajánlott erőforrásért, így AUTOMATIKUSAN azt kapja, amit érdemel: semmit. Nem kell az ő ügyetlenségét felismernem, őt kiismernem, az erőforrás-hiánya automatikusan kizárja azt, hogy kapjon valamit.
    - az, hogy az illetőt esetleg nem kedvelem, nem akadályozza meg, hogy üzleteljek vele, hisz nem “jót teszek vele”, hanem fair üzletet kötök.

    Tudtommal a különböző típusú erőforrások (pl recept, anyag, “húzzál végig WC-n”, “én kapjam a BoP-t”) egymás közötti átváltására a világ még nem talált ki jobb módszert mint a pénzt, ezért javaslom, hogy az erőforrások elosztásának alapja a játékban legyen a gold.

    “Tudsz róla, hogy szinte az összes high end guild legnagyobb problémáját nem a betanítandó új-, vagy eltartandó tagok, hanem fullosan felöltözött, lootokban már nem érdekelt és emiatt unatkozó régi tagok jelentik?” Igen tudok, és írni is fogok róla (már ha Hancunak nincs már elege abból, hogy keze nem pihenhet a banhammeren, ha én írom a cikket). Ennél a cikknél csak azt akartam bizonyítani (rosszul), hogy a megfogható és tradelhető javak (receptek, BoE) esetében a pénzalapú csere a legjobb. A többi erőforrás később jön.

  301. Enokh Says:

    Ghostboci: Nagyon, de nagyon sok mindenki bukott már bele ebbe a problémába azon egyszerű oknál fogva, hogy azt hitte az emberi reakciók kiszámíthatók. Mert nem azok.
    Főként nem ilyenek “A matematikai definíció egyébként az, hogy stabil az az egyensúly, amiből a rendszer kis kitérítésre visszatalál. Az oldalán fekvő kést, ha kicsit meglököd, billegés után visszafekszik, az élén álló felborul.”

    Az emberek ugyanis azonos szituációban, azonos ingerekre hajlamosak TELJESEN eltérően reagálni amennyiben bármilyen eltérő érzelmi behatás érte őket. Lefordítva: Sose fogod tudni KONTROLLÁLNI az embereket, ne is akard, mert belebuksz.

    Az emberekkel foglalkozz, ne a rendszerekkel. A jó wow vezető pszichológus, nem matematikus (érzelmi és nem logikai alapon vezet).

    Szerintem.

  302. Gargantua Says:

    Nézd, Boci (totálisan egyet értve a 298-as poszt minden sorával!), szvsz matematikailag NINCS (rendkívűl kis ezrelékben létezhet) esély arra, hogy te (vagy bárki!) olyan “szabályrendszert” sikresen “kitalál[jon], mely automatikusan, egyéni beavatkozás nélkül képes garantálni a sikert, (feltéve, hogy az adott körülmények között matematikailag létezhet, azaz a szerveren van elegendő, azonos nyelvet beszélni tudó, PvE endgame-ben érdekelt játékos)”. Nincs ilyen rendszer, ti. nem elég amit felsorolsz kritériumként (elég, azonos nyelvű, PvE orientált játékos), mivel figyelmen kívül hagyod azt az apróságot, hogy ezt a játékot EMBEREK játszák, nem robotok.

    De jobbat mondok, nem is kell ilyen szabályrendszer, mivel a dolog, töménytelen bizonyíték támasztja alá, működik és kész! Leírni ettől még le lehet a “működés” elvi kritériumait persze, de 1.) nem veheted ki belőle az “emberi tényezőt” (= eleve NINCS két egyforma emberi elvárás a játékkal szemben, max. hasonló, ráadásul ezek az elvárások változnak az idő haladtával! + az emberek etikai lények, nem matematikaiak), és 2.) nem írhatod le a működési elvet (a flém kockáztatása nélkül) kinyilatkoztatás formájában, mert hübrisz!

    EDIT: Nah, nagyjából azt mondom, amit Enokh :)

  303. narnia Says:

    ÉN is úgy vagyok vele, hogyha kiesik egy BoP os item és valakinek ez hasznos akkor odaadom neki.Természetesen ha jó barátom nem mindig a hasznot keresem.Régen enchanter/miningos voltam.ha enchantolni kellett valakinek tök ingyen megcsináltam mert ez örömmel töltött el és nem úgy voltam vele h “na tejejjé kis kö..ög”.Guildtársaknak örömmel adtam mindig föleg ha healer(holy pap)és nem volt altja se amivle vmi tökére tegyen szert, mert úgye a holy pap max healre jó semmi másra.AM sztem maga ez a szó h guildkommunizmus rettentő gusztustalan.Maga az írás tetszett csak így tovább.Egyébként az van h én (BS hordán gamelek)ha elmek segíteni haver altjának SMbe és látom h ott áll mondjuk 3 30as allys nem ölöm meg őket mert tudom h szar érzés nekik, persze van egy két haverom aki arra veri h a a 30as magéba beleveri a 3k-s ambush-t nagy ügy…Én a gank nélkül is megvagyok és ismeretlentől se kérek pénzt ha csinálok neki vmit mert énnekem ettől jó kedvem lesz, mert tudom h valakinek jót tettem.

  304. FreddyHawk Says:

    OFF

    #298
    Több éve nincs közvetlen információd arról, hogy hogyan és miként szerveződik az EG, arról is csak közvetett információid lehetnek, hogy mi történik nálunk valójában. Van egy fixa ideád, amelyben az OoW a “jó” míg az “EG” a gonosz zászlóvivője és ezt nyomatod mindenhol, holott ez egyik csapatnak sem tesz jót. Sokkal jobb lenne, ha nem szembeállítgatnád a két guildet hanem a két csapat közötti jó kapcsolatot erősítenéd. Természetesen ha a szar kavarása a célod, akkor csak így tovább.

    ON

    Elnézést, GB posztját amúgy nem olvastam mert a múltkoriból már lejött hogy igazából áltudományos okoskodás aminek egyetlen célja a látogatottság és a commentek számának növelése, kipécéz mindíg valami megosztó témát és bedobja a koncot, így nyárra ez tökéletes is, mindenki jól szórakozik aki szereti az ilyet, és ugye a blog célja a szórakoztatás.

  305. Enokh Says:

    Ugyanakkor GB ha valóban ilyen válaszokat keresel, ne hagyd abba! Aki pedig azért fikáz, mert Te legalább gondolkozni próbálsz az tehet egy szívességet…

    Tényleg mi a véleményed az abszolút hatalommal vezetett diktatórikus rendszerről? Ahol nincs szabad gondolat, erős és zömében JÓ (mégha mindenkinek éppen akitálisan éppen nem is tetsző) utasítások vannak és az azoktól eltérőket azonnal és keményen büntetik. Ez ugyanis egy működő rendszer. Vélemény?

    Freddyhawk: Elnézést kérek, ha az jött le a postomból, hogy az EG rendszere rossz. Nem ezt akartam írni (hosszú ideje nem ezt akarom már írni). Az EG rendszere egyszerűen más. Valami olyan amit én nem tudok értékelni, de ez nem baj. Az EG működik (ez az eredményekből egyértelműen látható), az OoW is működik. Ennyi.

    Az pedig, hogy mi valaha – rég volt tán igaz se volt – barátok voltunk és ebből sajnos mi lett, az tényleg nem a FS! oldalaira való.

    Még egyszer sajnálom, ha úgy lehet kiolvasni az írásomból, hogy az EG a gonosz. Beszélni szerettem volna róla, hogy egy ilyen rendszer hogyan működhet. Ennyi az egész.

  306. Deathcrow Says:

    Bizonyára nagyon jó magányos farkast játszani a nagy WoW dzsungelében és így éldegélni, de:

    1. Soha az életben nem lesz normális társaságod a wowban, ha ismernék ilyen embert menne rögtön az ignore ingame.
    2. Semmilyen normális guildbe nem kerülsz be ezzel az attitűddel.

    Megéri? Nekem nem, akármilyen “hasznosak” is ezek a tanácsok.

    Ahelyett, hogy a sunyiságok kicsiny almanachját állítanád össze inkább egy kicsit empatikusabban kéne közelíteni a dologhoz.

  307. Lord Perdon Says:

    Helló Boci!

    A céljaid világosak a számomra is,viszont 1 valami van,amit meg kell értenie SZERINTEM mindenkinek,hogy az emberi kapcsolatrendszereket nem lehet, vagy nagyon borzasztóan iszonyatosan nehéz matematikai egyensúly rendszerekkel leírni. Minden ember más és éppen ezért máshogy viszonyulnak a másik emberhez, és pont ez a szép az egészben. Biztos vagyok benne,hogy az egészre egyszerűen nem lehet ráhúzni valamilyen sémát, maximum az emberi viselkedés bizonyos összetevőire.

    A WoW (és persze más MMORPG játékok) egy külön, szerintem igen bonyolult helyzet, mivel az ember egyrészt nem önmagát alakítja,másrészt pedig nem veszi a többi ember minden reakcóját,csak egy bizonyos igencsak megszűrt személlyel kommunikál. Szerintem pont ezek miatt teljesen tökéletes matematikai szabályrendszer nincsen (túl sok a változó),és akár fölösleges is ilyet keresni.

  308. FreddyHawk Says:

    DC véleménye teljesen egyezik az enyémmel, most hogy elolvastam miről is van szó kb ;)

    Enokh :

    Hihetetlenül érdekes és tanulságos lenne egyszer a két elképzelést vagy a két guild szerveződési módját összehasonlítani, legalább 300 post-os elemzés lehetne belőle, de a múlt történései miatt Én nem vagyok alkalmas arra, hogy hideg, objektív és érzelemmentes fejjel értékeljek, elemezzek. És ahogy nagyon jól mondtad legutolsó postodban erre az ezerszer lerágott vitára már a kutya se kíváncsi.

  309. Enokh Says:

    Ráadásul ideszabadulna az összes IQ nulla hülyegyerek akinek bármi baja volt az elmúlt három évben és aki nem tudja a gondolatait a “kurva anyád te hüje köcsög bla-bla” szintnél magasabb színvonalon leírni aminek két eredménye lenne. 1. Megint olyan lenne, mintha ellenetek nyílt volna a topic 2. Nem lehetne normálisan beszélni.

    Pedig NAGYON sokat lehetne egy ilyen elemzésből tanulni abban biztos vagyok.

    Na mindegy kár érte.

  310. FreddyHawk Says:

    #310
    Igy van, pontosan.
    Ez a szelence maradjon már örökre zárva.

  311. Enokh Says:

    Elnézést a kis publikus – privát offért mindenkitől… :)

  312. Ghostboci Says:

    @303: tudok arról, hogy az emberek nem robotok, és arról is, hogy a Szociálpszichológia című 1000+ oldalas összefoglaló egyetemi tankönyv első oldalán mottóként áll, hogy “minden ember a saját szubjektív valóságában él, és a társas befolyásolás mindent áthat”. Csakhogy a valóság ettől függetlenül létezik és a tetteinknek a természet törvényei szerint (illetve a játékban a játékmechanika szerint) következménye van. Természetesen vannak olyanok, akik szemrebbenés nélkül elmennek a raidre egy általuk is rosszabbnak tartott játékossal, mert jó embernek tartják és szeretik. Csak ennek a következménye farmbosson a lassabb harc, tryon a wipe. A WOW pont azért jó terepe ilyen vizsgálódásoknak (szemben pl Second Life-al), mert létezik “valóságos” kihívás, melyet nem lehet “emberileg” megoldani. Vashjt nem tudod rávenni, hogy jószívűségből eldobja magát. Ez a játék azért lehetne nagyon hasznos, mert pont a “legemósabb” csoportot, a tizen-korai-huszonéveseket döbbenti rá arra, hogy a világ rideg szabályok szerint működik, amit nem lehet “társas (érzelmi) melegséggel” megoldani. Ha nem adtok el X autót, akármilyen jó a kollektíva, becsődöl a kereskedésetek és mehettek munkanélkülinek. Ha nem toltok ki 29.2K DPS-t, Brutallus enrage-elni fog. Pont. Az egyetlen különbség, hogy Brutallusra bármikor újra rátryolhatsz, az állás ügyében pedig akár hónapokig is járhatsz interjúra. A játék sokkal megbocsátóbb, mint az élet, jobb lenne, ha a fiatalok itt jönnének rá, hogy az “élj mindig a napos oldalon”, meg a “szívedre hallgass” csak a TV-ben működik.

    @306: az abszolút hatalom nem működhet, mert az kellene hozzá, hogy a diktátor (vagy diktátori osztály) elég okos legyen az összes kihívás megoldására. Ez még a sötét középkorban, különösen bölcs uralkodók (Hunyadi Mátyás, Nagy Péter, II. Erzsébet) esetén meg lehetett, ma, amikor a dolgozók 80%-a szellemi munkát végez, semmiképpen. Diktatórikus vezetés csak olyan esetekben működhet, amikor a megoldás nyilvánvaló, csak nehéz. Pl ha sűlyed a hajó 50 emberrel és 30-nak van mentőcsónak, mindenki számára nyilvánvaló, hogy 20-an a halakkal fognak vacsorázni, csak senki nem akar a 20-ban lenni. Ha ott van egy “diktátor”, aki (pl fegyveres erővel) kiválogatja a 30-at, akkor azok megmenekülnek, ha nincs, szépen egymásnak esnek és addig verekszenek, míg el nem sűlyed a mentőcsónak is, és mind meg nem hal. Egy normális körülmények között működő rendszer túl bonyolult ahhoz, hogy egy mégoly zseniális diktátor is átlássa és jobban managelje, mintha mindenki a saját eszével keresné a saját kis megoldását és a sok kicsiből kijön a nagy.

  313. FreddyHawk Says:

    Tyíhíííj, feszegeti ez a post is a következő 300 postot tartalmazó szelence tetejét, de CSAKAZÉRT SE ! :D

  314. Enokh Says:

    Szerinted miért kussolok? :)

  315. kamaron Says:

    Ghost!

    Az viszont jól esik ha egy instában kieső kék tárgyat az enchanter ingyen kapja szét??? vagy azért is fizetsz?

  316. tuzvihar Says:

    “Szociálpszichológia című 1000+ oldalas összefoglaló egyetemi tankönyv első oldalán mottóként áll, hogy “minden ember a saját szubjektív valóságában él, és a társas befolyásolás mindent áthat”. Csakhogy a valóság ettől függetlenül létezik és a tetteinknek a természet törvényei szerint (illetve a játékban a játékmechanika szerint) következménye van.”

    Ha minden ember másképp éli meg a dolgokat, de létezik az objektív valóság, akkor te azt mivel és hogyan tudod mérni/érzékelni minden szubjektivitástól mentesen? Minden tettnek következménye van, ez egy alap igazság, de hogyan is függ ez össze az objektív valósággal? Azért kérdezem, mert egy mondatban taglalod a kettőt. Tovább megyek, nem egy hanem milliárd valóság létezik a könyv állítása alapján.

  317. Khes Says:

    Azt azért őszintén remélem, kedves Hancu, hoyg a “Ghostboci-összesből” majdan megjelenő anyag köszönet rovatában név szerint is meg leszel említve, mint aki helyet biztosított e többrétegű felmérésnek. Mert olyan nincs, hogy ezeket csak úgy “önzetlenül” ide kirakosgasd :-)

  318. Ghostboci Says:

    @317: totális objektivitás nem létezik, pontosabban szubjektív ember által elérhetetlen. Viszont a tárgyi valóság nem szubjektív, hanem lényegéből adódóan objektív (object = tárgy), így ha tárgyi (természettudományos) kihívásnak felelsz meg (vagy nem felelsz meg), akkor valamilyen tulajdonságod objektíven megítéltetett, szemben az emberek szubjektív véleményével.

    Tehát, az hogy “okos” vagy-e, egy szubjektív kérdés, emberek aggatják rád az “okos”, “zseniális”, “középszerű”, “buta”, “idióta” címkéket.

    Ezzel szemben, hogy meg tudod-e oldani a “2x + 3x^2 = 16″ egyenletet, az objektív kérdés, minden emberi beavatkozástól mentes. Természetesen az ebből levont általánosítás miszerint “jó vagy matekból”, már szubjektív.

    A játékmechanika matematikai képletekkel leírt, így az objektív valóság tűrhető szimulációjának tekinthető (a szimuláció jóságát rontják a bugok és a mindenféle cheaterek, goldsellerek). Az, hogy a “jószívű”, “becsületes”, sőt “skilles” játékos vagy-e, emberek szubjektív ítélete. Az, hogy ki tudsz e tolni 1750 DPS-t 6 percig kitartva, objektíve eldönthető.

  319. Daemonduck Says:

    “Ez a játék azért lehetne nagyon hasznos, mert pont a “legemósabb” csoportot, a tizen-korai-huszonéveseket döbbenti rá arra, hogy a világ rideg szabályok szerint működik, amit nem lehet “társas (érzelmi) melegséggel” megoldani.”

    Boci! Veled tényleg komoly bajok vannak! Volt neked bármiféle játékod kisgyerek korodban, amivel valóban játszottál? Puszta szórakozásból. Tudod?

    Egy játéknak NEM szabad arról szólnia, hogy a fiatalokat felkészítse arra, hogy a világ rideg szabályok szerint működik! Ennyi erőlvel felkészíthetnél mindenkit arra, hogy rezzenéstelen arccal és érzelmek nélkül öljön, mert lehet, hogy valakinek az életét menti meg majd egyszer, ha képes rá! Ha logikusan nézzük és azt a szabályt vesszük alapul, hogymindenki tökéletesen pontosan értelmezi az adott szituációt és mindig csak a jó érdeket szolgálja vele, akkor TALÁN helyes is lenne a gondolkodásmód.

    “A játék sokkal megbocsátóbb, mint az élet, jobb lenne, ha a fiatalok itt jönnének rá, hogy az “élj mindig a napos oldalon”, meg a “szívedre hallgass” csak a TV-ben működik.”

    Nem. Nem kell itt rájönniük! Itt szórakozniuk kell! Ami az IRL életükhöz kell a mindennapokhoz, azt a szüleiktől tanulják inkább meg vagy a barátaiktól. Egyre inkább azt gondolom, hogy neked komoly problémáid vannak IRL (akár magánéletiek is), ha így gondolkodsz. Én IRL is próbálom fenntartani az egyensúlyt a boldog élet és a szükséges javak megszerzése között. Képzeld működik! Emiatt számomra a a világ nem rideg, hanem barátokkal teli. Akikért képes vagyok IRL áldozatot hozni, akik miatt IRl is a szívemre hallgatok és akik miatt az élet napos oldalán élek. Nincsenek milliárdjaim, de elmondhatom, hogy jól élek. De emellett nem vagyok frusztrált és imádom az életet ÉLNI! :D

    Egyszer a matematikai elemzéseidből bújj ki egy kicsit és próbáld lazábbra, emberibbre venni a játékot is! Ahogy Enokh és FreddyHawk is írta: képzeld ott is működik, akár még top szinten is! A lényeg, hogy úgy érj el eredményt bármiben, hogy szórakoztasson is!

  320. Delfi Says:

    Ghostboci felveteseivel az a legnagyobb gondom, hogy az elet nem ilyen fekete-feher. En pl. barmilyen szembejovo allysnak tolok buffot, mert nekem nem kerul semmibe, neki meg jol jon. Ez nem wowos talalmany, KO-ban, Silkroadban, es meg tucatnyi mas jatekban ez mukodik es hasznaljak a nepek.Ugyanakkor a bg kezdetekor a “buff!” bebufogesre csak annyit szoktam valaszolni, hogy nem mondtad ki a varazsszot. De itt rogton bajban is vagyunk a fekete-feher dolgokkal, mert idokozben-ezalatt felbuffolom eloszor a sajat csapatomat, majd mindazokat, akik korulottem allnak, es kijelolhetoek. Akkor vajon jobban jart volna az illeto, ha meg szolal, csak sunnyog a kozelemben?
    Volt itt nehany hozzaszolo, aki a magus krealt vizeert fizet. Ez valami perverzio lehet, hiszen az a magusnak abszolut ingyen van, es feltehetoleg elkuldene a jo Edesanyamba, ha en meg kernek 2g-t a papi buffert.
    Kommunizmus ide vagy oda, en kifejezetten haragszom azokra, akik bg elott, amig nulla manaba kerulnek a spellek, nem buffolnak, nem csinalnak vizet, hanem ehelyett idiota spellekkel tancolnak a tobbiek idegrendszeren.
    De terjunk at a guilden beluli dolgokra. Szamomra elfogadhatatlan az, amikor valaki arra hivatkozik, neki mennyibe kerult az adott szakma. Gondolom azert huzta fel, mert szuksege volt ra. Ha pedig sajat celra hasznalja az adott lehetoseget, akkor ne rajtam akarjon mar megterulest keresni, hiszen nem az en kedvemert tanulta meg. Az emberek java resze csinal ilyen onzetlen, irracionalis dolgokat. Ugyanakkor en nem kedvelem a “nincs valakinek 2-300 runeclothja, skillt huzok” szoveget, mert igenis mindenkinek esik tonnaszam, csak van aki valahova eltuntette, es most a guildtarsain probalja ezt bepotolni. Ilyenkor en szoktam kozolni, hogy az a runecloth mindenkinek pontosan ugyanannyit er, menjen es farmoljon maganak penzt vagy termeket.
    A guildbank is egy erdekes temakor, hiszen pl. a shardok java resze raideken betort itemekbol kerul be oda, es elvileg az jo dolog, ha a guild erositese erdekeben hasznajuk fel a guildtarsak enchantolasara.
    Viszont itt mi alapjan lehet besorolni, hogy ki erdemes az enchantolasra, es ki nem? Nekem volt olyan guildtarsam, aki kikert nagyon sok alapanyagot, majd egyszeruen abbahagyta azzal a karakterevel a jatekot.
    Vagy egy masik ismeros, aki elvitt egy igen draga receptet(ketten lettek volna ra, de o megbizhatobban volt ott a klaneletben), majd ra nehany napra kozolte, hogy bizonytalan idore abbahagyja. Az adott pillanatban tokeletesen egyetertettem azzal, hogy kapja meg a receptet, kesobb viszont bantam, hogy nem a masik tag kapta meg. Persze ettol meg ujra odaadnam, csak a tuske bennemarad az emberben, igy egy frissebb tagnak nem biztos, hogy lenne erre eselye. Viszont azt elkepzelhetetlennek tartanam, hogy guilden belul penzt kerjen barki craftolasert.
    Ghostboci mentalitasa szerint valoszinuleg az sem ferne be neki, hogy a guildbankbol megfinanszirozza pl. a tank javitasi koltsegeit, mikozben egy atlag dps negyedannyi javitast sem fizet, de a raid hasznabol ugyanugy reszesedik.
    Az altala felvazolt “megkerek valakit a trade chanelen” dolog nalam max. akkor mukodne, ha alacsony szintukent, alacsony szintu cuccot kerne, nem kereskedelmi mennyisegben.
    Erdekes modon, nekem sohasem kellett az altala leirt modokon ugyeskednem, megis tudtam mindharom karimnak azonnal epic mountot vennem, egyszeruen jatszottam es ahztam, de utobbit sem capakent, csak ertekesitettem, amit a karakterek kitermeltek. Es utalok farmolni. : )

  321. Gargantua Says:

    GB: “tudok arról, hogy az emberek nem robotok, és arról is, hogy…”
    Boci, ha tudod, hogy az emberek nem robotok, akkor azt is tudod, hogy adott helyzetben másként és másként fognak reagálni. EZ valóság, ha úgy tetszik tény. Az, hogy Vashj-nak mennyi sebzés kell, szintén egy valóság (tény). De míg az utóbbi X (állandó), addig a másikat hogyan fogod lemodellezni matematikailag? Vagy itt most arról van szó megint, hogy egy és csak egy, egyedül üdvözítő módszer van rá, hogy Vashj megfeküdjön? Nem cáfol rá erre némileg a “valóság” másik fele?

  322. Delfi Says:

    #313: Tudod, ha csak 30 hely van, akkor az elso harmancnak szerencseje volt. Mi jogon kezdenel el Istent jatszani, es kijelolni, ki elhet tovabb, es ki halljon meg? Mi alapjan valogatnal? Mint a Titanicon, akinek van penze, az beszallhat?

  323. Daemonduck Says:

    @323: Na ja! Azért én is kíváncsi lennék, hogy a fenemód racionális életszemlélete mit mondana neki, ha közölnék vele: itt maradsz. Pedig MATEMATIKAILAG kiszámítható, hogy ha ő is beszáll a csónakba, akkor az elsüllyed. :D

  324. Ghostboci Says:

    @320: persze hogy voltak játékaim. A legóautónak például megvolt az a barátságtalan, sőt embertelen szokása, hogyha rosszul raktam össze, nem ment. Persze ez a te Barbie-jaiddal nem fordulhatott elő, azokat bármibe öltöztethetted, akkor is szépek és emberiek voltak. :-)
    Komolyabban: a játékos tanulás a legszórakoztatóbb, egyben a legesleghatékonyabb.

    @321: én sem vagyok fekete-fehér, a szembejövő allysoknak én is mindig tolok buffot. Faery firet feltétlenül, mielőtt retalentáltam, insect swarmot is. :-) Komolyabban: a BG-n a társak felbuffolása egyáltalán nem önzetlen, hanem önérdek. Az a warrior, akire rátettem a MoTW-t, lehet, hogy pont azzal a plusz 180 HP-val éli túl a PoM-Pyrot és pont azzal a +18 strength-el tud akkorát ütni, hogy kifekszik az a lilacopfos rugó, mielőtt én teszem.
    “Ghostboci mentalitasa szerint valoszinuleg az sem ferne be neki, hogy a guildbankbol megfinanszirozza pl. a tank javitasi koltsegeit” Akkor a következő cikken nagyon meg fogsz lepődni!

    @322: Az emberi viszonyokat a pszichiátria és pszichológia tudománya próbálja lemodellezni, több-kevesebb sikerrel. Szerintem az erről való vita szűk szakmai és nagyon off lenne.

    @324: a fenemód racionális életszemléletem azt mondaná, hogy keressek egy mentőmellényt, egy jókora fadarabot, egy üres vizespalackot, egy vízálló lámpát vagy bármit, amibe kapaszkodni lehet és/vagy jeleket tud adni. Ha nekiállnék a mentőcsónakért harcolni, 0 lenne a túlélési esélyem, mentőmellényben úszva, égre villogva kicsi, de nem 0.

  325. sigill Says:

    Átkerült a cikk a második oldalra, megszakadt a ‘dehát a szigeten elég pénz van’ hozzászólások sora, és teret kapott a mélyebb diskurzus. Örülök.

    Nem vagyok járatos a politika filozófiai alapjaiban, de olyan érzésem van, mintha az, amit GB felvet / elképzel, a liberalizmus egy radikális, ‘every man for himself’ ága lenne (talán a neolib), amit több országban sikeresen alkalmaztak, ha a slackerek száma meghaladta a kritikus értéket, vagy rá kellett döbbenteni az embereket arra, hogy valójában a ‘mocsárban’ stagnálnak (ld angol bányászok és egyéb szakszervezetek sztrájkja Thatcher idején, és az ezeket követkő struktúrváltás, átképzések, stb, a hatékonyság érdekében). (Ó jaj, a banhammer árnyéka.)

    Hangsúlyozom, szerintem.

    Hogy mennyire állja meg a helyét ez az analógia, illetve ha megállja is, valóban ez a fő oka a progress hiányának/lassúságának, vagy az emberek / GL más személyiségjellemzőiben (amik nem feltétlenül hibák IRL) kell keresni, az esetfüggő.

  326. Gargantua Says:

    GB: “Az emberi viszonyokat a pszichiátria és pszichológia tudománya próbálja lemodellezni, több-kevesebb sikerrel. Szerintem az erről való vita szűk szakmai és nagyon off lenne.”

    Ne haragudj, Boci, de ezek után (kiemelések tőlem!)….

    GB: “Miért ajánl fel bárki bármit ingyen? Mert úgy érzi, ez az ELVÁRÁS felé. A guildkommunizmus NORMÁVÁ VÁLT, aki nem ajánlja fel a cuccát a guildtársaknak, az “ÖNZŐ”. (…) A kommunizmus NORMÁJA pedig olyan mélyen beeszi magát a fejébe, hogy már ismeretlenektõl sem kér pénzt!!!”

    GB: “Úgy gondolom, az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog, ami erőforrások átadására kényszeríti az embereket. (akár BELSŐ KÉNYSZERKÉNT, akár a TÖBBSÉG véleményének való MEGFELELÉS, akár a TÖBBSÉG büntetésétől való FÉLELEM miatt). Az erőforrások MINDIG a becsületesen megdolgozóktól mennek a slackerekhez és idiótákhoz.”

    … tényleg off lenne, ha válaszolnál a kérdésemre :) ? Vagy annyi, hogy nem akarsz rá válaszolni (de tudnál :D !), noha te tudod, hogy KELL lemodellezni “emberek” egy (több) csoportját “matematikailag”, hogy Vashj X hp-ja 0-ra menjen :) ?

  327. sigill Says:

    ‘#313: Tudod, ha csak 30 hely van, akkor az elso harmancnak szerencseje volt. Mi jogon kezdenel el Istent jatszani, es kijelolni, ki elhet tovabb, es ki halljon meg? Mi alapjan valogatnal? Mint a Titanicon, akinek van penze, az beszallhat?’

    Ahogy GB is írta, ennek a megvalósításához erő kell, pl fegyver, vagy katonák, vagy legalább a kapitány tekintélye. A Titanicon sem (csak) a gazdagok, hanem a nők és gyerekek mentek előre.

    30 megmentett ember > 0 megmentett ember. Ezen az alapon.

  328. Gargantua Says:

    Ezzel a csónakos témával az ám a bibi, hogy nem az a kérdés, hogy a 30 > 0 kijelentés igaz-e vagy hamis, hanem hogy nem krumplik szerpelnek benne (vagy számok), hanem emberek, ÉS a döntést is EMBER hozza, nem egy számítógép. Etikai probléma, nem számtani, ennél fogva baromira nem analóg az eredeti témával, itt ti. SEMMELYIK döntés sem jár végleges és visszafordíthatatlan következményekkel, ez ti. még mindig egy JÁTÉK! (Magyarán itt max. Vashj nem borul meg, na bumm.)

  329. Ghostboci Says:

    @327: a Vashj emberi viszonyok szerinti leverését egyedileg oldja meg minden ügyes GL. Valakit leszid, valakit lelkesít, valakinek lootot igér, valakit -DKP-val fenyeget. Az emberi viszonyok szubjektív lényegükből adódóan minden guild számára mások, általános, MINDENKI által követhető guide-ot nem lehet belőle írni, illetve a guide az egész pszichológiai tudomány irodalma lenne. Én egy olyan technikai guide-ot szeretnék írni, mely az embereket bizony “krumpli”-ként kezeli és objektív kényszereken kereszül hat. Például a slackert, aki lusta volt primalt farmolni a tradeskilles ruhája megvarrásához, lehet emberileg kezelni pl azzal, hogy a “mindenki meg tudta csinálni, te is képes vagy rá”, vagy azzal, hogy “ha ilyen lusta vagy, nem viszünk raidre”. Én azt az objektív megoldást javaslom, hogyha nincs meg a 850 DPS-e, akkor nem jöhet és oldja meg, ahogy tudja.

    @329: Lehet, hogy neked etikai, de a hajóroncs nem fog túl sokáig a felszínen maradni. A döntés így vagy úgy de meg fog születni, akár etikus, akár nem. Hogy “Vashj nem borul meg, na bumm.”? Erre írtam, hogy a játék egy megbocsátó szimuláció, melyben az életre nézve hasznos skilleket is elsajátíthatunk.

  330. Zarjin Says:

    “Akkor a következő cikken nagyon meg fogsz lepődni!”
    Neee, kérlek azt ne! Hanyagold kérlek mind az írást, mind a gondolkodást, mondjuk úgy jó 40 évre, addig elfelejthetünk. Vedd már kérlek észre, hogy senki sem kíváncsi a légből kapott hülyeségeidre és eszmefuttatásidra, olyan témákban, amikhez annyi közöd sincs, mint légynek a diff. egyenletekhez. Szánalmas, hogy próbálod pl megmagyarázni, hogy egy HC/Top klánban ez meg az van, mikor még csak bele se szagoltál egybe se, nem, hogy huzamosabb időt tölthettél volna ott, amik alapján értekezhetnél. Amíg te magad nem értél el jelentős dolgokat a játékban addig teljes mértékben nincs hitele annak amit írsz! Ez kb olyan, mikor a csöves kezd el arról mesélni hogyan kell gyorsan meggazdagodni. Szánalmas. Ezt a mostani adag kommentet vidd el inkább dili dokihoz, hátha elzárnak egy darabra :P Nincs kedvem még egy wall of textnyi agyament baromságot végig olvasni, s nem is fogom. Bár kint lesz, igaz Hancu? :P

    Ui: Ezt most azt jelenti, hogy majd milyen nagylelkű meg önzetlen leszel a gbankkal, mert a top klánokban mindenki beleteszi az effortot?
    Ui2: kivételesen arra kérlek, hogy mégis csak írj egy utolsót, egy érdemi választ az eddigi összes érvemre, korábbról is, mert kicsit nélkülözve érzem magam :( :D

  331. Gargantua Says:

    Boci, ha neked emberi életről vagy haláról DÖNTENI nem etikai kérdés, akkor igazán nem tudom te mit gondolsz annak (ti. NEM a hajóroncs dönti el, hogy mi legyen). De ha figyelmesen olvastad volna, amit írtam, akkor látnád, hogy a gondom az vele mint példázattal, hogy (bár baromi meggyőzően hangzik, de) NEM hozható SEMMILYEN értelemben analógiaként a WoW-beli BÁRMELY döntési helyzet modellezésére sem!

    A “minimum-raid gear követelmény” mint intézmény meg még emós-öncsalóéknál és kazsuáléknál is egy bevett dolog, pontosan nem értem mire szeretnél rámutatni :)

  332. tuzvihar Says:

    BG csinálj egy guildet, ott a te szabályaid szerint fognak játszani az emberek, vagy kirúgod őket. Meglátjuk mennyire lesz sikeres.

    Healereket, tankokat mi alapján osztályoznád?

    Az 50 emberből 30at kiválasztásával sem az a probléma, hogy kiválassz 30at, hanem az, hogy magadra vállald a felelősségét 20 ember halálának és ezzel élj együtt életed végéig.

  333. Enokh Says:

    #331

    Ezt fejezzétek be jó? Így legalább beszélünk ezekről a témákről. Legalább is az értelmesebb blogozók beszélgetnek, míg Ti többiek osztjátok a nagy semmit a világba.

    Most őszintén ennek mi értelme volt? A szánalmas az, hogy Te akinek nyilván VAN tapasztalata a témáről nem ír semmit, de fikázod azt aki igen.

    Majd ha letettél valamit az asztalra, akkor osszál másokat ha kérhetem. (És ez szól mindenkinek aki hasonló trollkodásban leli örömét)

    Gogo Ghost írd csak meg. Lehet nem fogunk vele egyetérteni, de legalább beszélünk a témáról…

  334. Khes Says:

    #334 Ne haragudj Enokh, de Zarjin több szempróbáló wall of textet is bevetett érvekkel. Választ meg nem kapott, ahogy nagyjából senkise. Szóval most épp nem érdemelte meg a leto..lást.

    Érvekre választ meg senki nem fog kapni. Ragaszkodni vagyok kénytelen ahhoz az elképzelésemhez, miszerint egy kutatás kísérleti patkányainak szerepét rótta ránk Hancu. Különben úgy járok, mint az egyszeri bácsi az állatkertben a zsiráf előtt: ilyen állat márpedig nincs.

  335. Ghostboci Says:

    @332: A minimum raid gear követelmény ugyan valóban kint van az emós-öncsalók oldalán is, csak valahogy mindig találnak “emberileg érthető” mentő körülményt, hogy X ezek nem teljesítése ellenére miért jöhet.

    @333: “Healereket, tankokat mi alapján osztályoznád?” Látom, alig várod a következő cikket, amiben pont erről lesz szó! :-)

  336. Enokh Says:

    Oops nagy öngól tényleg nem oda ment ahova kellett volna. Bocsánat Zarjin.

  337. tuzvihar Says:

    @336 Siess vele, mert ha erről lesz szó, várom tényleg. Persze azért ne csapd össze. :)

  338. Zarjin Says:

    #334 (Enokh) Jogos, abban igazad van, hogy nagyon lerúgtam a lécet azzal a szösszenettel s bocsi érte, de már unom, hogy nem lehet egy rendes érvelést/vitát kezdeményezni(csak egy oldalú monológokat folytatok magammal minden ellenreakció nélkül, max annyi, hogy “Zarjin nem ismer és utál” s ezzel le vagyok tudva, innentől nem érnek semmit az érveim gondolataim?(ne értsetek félre, nem feltűnési viszketegségem van, csak irritál mikor valaki levegőnek néz miközben hozzá beszélek, ez szimplán bunkóság, amit nem csak velem csinált GB)). Mellesleg vezettem raidet, nem keveset, de még így se vállalkoznék egy guide írásra, most hirtelen nem is tudnám mi a jó fenét lehetne írni róla, max azt, hogy ismerd ki mire képes a csapatodban, a szerint oszd be, s legyél mindig, de mindig a türelem mintaképe. Ez persze gondolom nem elég, de már nagyon régen volt. Minden esetre továbbra is fent tartom, hogy amíg Boci nem ért el kb semmit a játékban, addig igenis tartózkodjon az olyan kijelentésektől, hogy “egy top guildben ez így meg úgy működik, itt így meg úgy mennek a dolgok”, mert megsúgom, nem úgy működnek, s már végtelen idegölő.
    Amit meg Boci képtelen észrevenni, hogy semmi matematikai alapja nincs az egésznek, teljesen ember és helyzet függő minden.
    EDIT: Semmi gond, nincs harag ;)

  339. Lord Perdon Says:

    Én csak még annyit fűznék hozzá, hogy ugyan ezzel a cikkeddel nem értek egyet (feljebb olvashatod,miért),de azért kíváncsi vagyok,hogy mit és hogyan akarsz kihozni ezekből, Boci,szóval hajrá!

  340. Gargantua Says:

    GB: “A minimum raid gear követelmény ugyan valóban kint van az emós-öncsalók oldalán is, csak valahogy mindig találnak “emberileg érthető” mentő körülményt, hogy X ezek nem teljesítése ellenére miért jöhet.”

    Ahhha! Szóval ez MINDIG így van! Hát, ez tényleg vitathatalan, LOL! Mea klumpa :)

  341. Darton Says:

    Legyen meg sok hasonlo cikk. Nagy orommel lapozok at minden 1 oldalas szofoso kommentet.

    Normalis vitakorulmenyek kozott talan meg valami ki is sulhetne a temabol. De igy, hogy minden masodik hozzaszolo a tobbtonnas agymeneseivel bombazza a helyszint, nem sok jo sulhet ki belole.

    Enokh volt talan az egyetlen, aki ugy vette fel a fonalat, ahogy azt illik. Ha ezt a stilust tobben is maguknak mondhatnak, talan egy izgalmas es eredmenyes beszelgetes alakulhatott volna ki.

  342. Enokh Says:

    #339 Akkor mondjuk el neki és a többieknek is akik esetleg nem tudják. Ez így működik.

    Egyébként szerintem senki nem tudna általános guide-ot írni, annyira emberfüggő a dolog. Én 3 év játék után egyetlen mondatot tudnék megfogalmazni.

    “A siker záloga, hogy a csapatodban lévő játékosok ugyanazt várják el a játéktól, mint Te.”

  343. Khes Says:

    342 Darton, szerinted mi a normális vitakörülmény?

    Adott egy 2 oldalas eszmefuttatás, mint vitaindító. Ha két sorban válaszolsz, akkor az max minősítés, netán személyeskedés, kerülendő. Ha ténylgesen reagálni akarsz rá, netán kifejtve vitatni az állításait, akkor legalább egy képernyőnyit össze fogsz pötyögni. Szóval mi lenne az ideális?

    A témánál maradva, ha valaki úgy ír topguild/hcguild működéséről, hogy nincs róla tapasztalata, és annak, aki ezt felveti az a válasza, hogy deigenakkorisígyműködik, az nem vita, de még csak nem is beszélgetés.

  344. sigill Says:

    Korán örültem, hogy elkezdődött valamiféle beszélgetés. Remélem, aki az eddigi két cikk alapján unszimpatikusnak találta Bocit és a meglátásait, az a továbbiakat átugorja, vagy legalább mellőzi a személyeskedést, ill. érvekkel vitázik és nem tekintéllyel. Javaslom pl ezt a képet: http://www.roadsigns.me.uk/cow/cow-fr-2.jpeg

    Nekem ez a cikk kevésbé tetszett, mint az első, talán mert kevésbé éreztem a problémát valódinak, de azért érdeklődve várom a következőt. Örülök, ha van miről vitázni :)

  345. Daemonduck Says:

    @336: “@333: “Healereket, tankokat mi alapján osztályoznád?” Látom, alig várod a következő cikket, amiben pont erről lesz szó!”

    Ha jól emlékszem, akkor ilyet már írtál egy guild fórumán. (Uniqum talán? Ha nem, majd kijavítanak. :) ) Ott is elmondták neked, hogy amit te MATEMATIKAILAG kiszámolsz healingben, az csak elméletben működik, gyakorlatban nem!

    Egyre inkább be tudlak sorolni az “elméleti szakember” kategóriába. Tipikusan az a fajta, aki tudja, hogyan működhetnének a dolgok tökéletesen, de nem is próbálta soha és nem is tudja megvalósítani a gyakorlatban.

    Hiába kérik itt többen, hogy igenis írd meg azt a cikket… Inkább ne! Vagy ha meg is írod, akkor kérlek, hogy valami ismeretlen helyre postold! Tankolásról, healingről össze lehet szedni infot. Ráadásul nem csak egyetlen kivitelezhető és KIPRÓBÁLTAN MŰKÖDŐKÉPES módja van ezeknek.

    Max akkor van értelme, ha el tudsz vonatkoztatni az itt bemutatott stílusodtól!

  346. tuzvihar Says:

    Nem lennének ezek rossz írások, még ha a tartalmával nem is értek egyet, csak ne lenne ez a lekezelő, énvagyokapro tihülyékvagytok stílus.

  347. Delfi Says:

    Tenyleg, miert beszel mindenki ugy, hogy “az AH-tõzsdézés 0 összegû játék” amikor az negativ osszeget eredmenyez a levonas miatt?
    Ha valaki szarul jatszik az AH-val, akkor a vasarlasi osszegen tovabbadott aru neki mar negativ eredmenyt fog hozni.

  348. sientech Says:

    Gyakorolj még egy kicsit. Nem megy ez még neked.

  349. prybaby Says:

    Maximálisan egyetértek Ghostboci gondolataival!
    Én a helyedben a sok pénzedből csinálnék egy Ghostboci Ltd. klán ahol a tagok teljesítménytől függő goldot kapnak a raidelésért és goldért vehetik meg a kiesett cuccot. Nyilván az elején veszteséges lenne az üzlet, de ha híre megy akkor egyre olcsóbban jönnek az emberek, és ahogy egyre többet fizetsz ki nekik a raidért, úgy gazdagodnak és egyre drágábban fognak elmenni a kiesett tárgyak.

  350. sientech Says:

    #349 szerk.: most már látom hogy ghostbocinak igaza van, és én is szeretnék tőle egy új cikket látni. nyílt világlátású, objektív, tapasztalt szakemberektől a legjobb tanulni.

  351. Arker Says:

    Mióta ovastam ezt a cikket, annyira jól esik ingyen csinálni mindent. (annyira, hogy pl goldban ezt ki sem tudnám fejezni :D )

  352. Dvid Says:

    Latszik a kedves cikkiron hogy meg nem volt lehetosege normalis guildhez tartozni, igy persze nincs is modja atlatni a dolgot. Az a dolog amit te eleg negativ modon “guildkommunizmusnak” hivsz nem ugy mukodik ahogy gondolod. En magam is ingyen enchantolok es tailorkodom guilden belul. A dolog lenyege hogy nekem ez meg is terul jocskan amikor ingyen foznek-mosnak-vasalnak nekem is.(Persze ehhez kell az is hogy olyanokkal legyen korulveve az ember akikrol tudja hogy nem fogjak atverni. Azok akikkel tobb eve egyutt jatszom, egy reszet szemelyesen is ismerem, szoval azokban megbizom annyira hogy igenis mukodik a dolog. Jah bocsanat, ehhez kellenek tisztesseges ismerosok a jatekon belul is… Nyilvan 3 hete a guildben levo embernek nem ad a kezebe senki 400g-s receptet.) Csak latni kell a nagyobb kepet, nem mindig azt nezni hogy ebbol nem volt pillanatnyi hasznod. Ez is resze a un. kapcsolati tokenek.

    Abban egyetertek hogy fura dolog ingyen dolgozni trade csatin craftert kereso embereknek. En is mindig elkerek egy tisztesseges arat a dolgaimert. Itt persze alkudozni is tudni kell, de ez mas kerdes. Az is igaz hogy “farmolni” sokan nem tudnak, ennek csak orulni kell mert az okosabbak annal inkabb jol jarnak.

  353. sientech Says:

    #352 tönkre fogod tenni a guildedet. autót ajándékoztál már?

  354. Arker Says:

    354-ke. Te neszóljál beeeee. Amikor neked vartam ingyen healt a gyatyádra, akkor nem fájt mi ???:D

  355. Oldern Says:

    Érdekesség guildcraftoláshoz:

    Van Béla, napi száz arany elkölthető pénzzel.
    Ha Tibinek (enchanter) fizetnie kell az egyik enchant miatt, akkor lehet, hogy kevesebb potint tud venni az esti raidre, s lehet hogy emiatt lesz gyengébb a dps-e aznap.

    Azért segítünk a guildtársaknak ingyenes crafttal pl, mert velük megyünk raidelni, s ha ők jobbak, nekünk is jobb. Ez persze ez csak egy leegyszerűsített példa.

    A tank/healer dolgot pedig várjuk: pont pár napja pedzegettem a guildemben, hogy állhatná a dps a tank+healer repairköltségeit, erősen kinevettek instant módon :D D

  356. Shrai Says:

    Offtopic leszek sorry érte:

    A topic beleértve az eredeti postot, és utána az összes többi reakciót, most kb. egy teljes szakdolgozat :) ))

    Megtalálható benne minden ami egy kísérlethez kell, elsüthető legalább két témakörben.
    Szerintem aki gazdasági, szociólógiai, filozófiai témakörben akar szakdolit írni, az mentse le az egészet :P

    On

    A 288+ GB reakciókból az a véleményem, illetve erre már Enokh is kitért, hogy az eredeti post KONKRÉT kijelentéseit általánosítva kell tekinteni. Azaz magát a szituációt, és nem azt hogy ezt GB pl. hogy oldotta meg a saját világán belül.
    Tehát a felvetett problémák, szituációk stílustól függetlenül léteznek, ergo lehet beszélni róluk konkrétan.

    Saját véleményem szerint, én inkább farmolok, mert annak a közvetlen vagy közvetett eredménye adja a legtöbb örömöt. Tehát ha minden egyes kis primal-t, 200csillió cloth, miegymás után MAGAMNAK meg tudom csinálni az áhított cuccot, akkor úgy érzem, hogy igen, megdolgoztam érte.
    Ez viszont vonatkozik nálam valamiért arra is, ha mások kérnek tőlem cuccot. (JC-ként ha velem szedetik szét a tonna ore-t, és sikerül valami kultúr proccot kihozni, az is elég jó érzés tud lenni, függetlenül attól, hogy leszakad már a kezem 400 ore után…)

    Nálam abszolút morális kérdés ebben a játékban szinte minden. Vezérelvem hogy mindenki dolgozzon meg mindenért. Speciálisan ha kérnek valamit hogy craftoljam le, akkor nem fogok pénzt elkérni érte, mivel már megdolgozott érte azzal hogy összeszedte a matikat. Ez nálam nem csak guild-esekre, hanem mindenkire igaz. (Jó, nagyon a kezdetekben volt olyan h nem guild-estől kértem pénzt csiszolásért, ha valami ritka/fizetős receptes gem-et akart)

    Loot nálam ugyanúgy ez a kategória, ha úgy érzem hogy akinek még kell az többet dolgozott érte, akkor egyszerűen nem húzom föl neki (raiden dkp-s lootok pl) – még ha nekem is nagyon kéne. Viszont ezt nem mindig kapja vissza az ember.
    Irgalmas szamár vagyok-e ? – Lehet, de eddig csak 1x bántam ezt meg igazán, de ettől függetlenül tartom magam ehhez.

    Na kicsit elkanyarodtam a végére, sorry.

  357. Valkenheiser Says:

    Azt jól olvastam fentebb, hogy Ghostboci a tankokról és a healerekről akar cikket írni SSC-s tapasztalattal?

  358. Sorspöröly Says:

    @358
    Valken papa:
    Miért farmolásról írni pre bc tapasztalat nélkül nem érdekes? :D

  359. tuzvihar Says:

    @359 Hajnal 3ra volt beállítva a csörgő, hogy tudjak essence of watert farmolni, hogy meglegyen az epic mountra a pénz. :D

  360. Ignore Says:

    @143 “Úgy gondolom, az önzetlenség egy kártékony, rossz dolog, ami erőforrások átadására kényszeríti az embereket.”

    Én meg úgy gondolom, hogy kissé fogalomzavarban szenvedsz. Az az önzetlen ember tudtommal, aki másokat előnyben részesít magával szemben, még ha ez neki abban az adott helyzetben nem is a legjobb.

    A legszörnyűbb az egész cikkben az, hogy okosakat írsz, de emellett ha tovább nézzük mindet, nagyobb baromságokat keresve sem találni. (Sajnos túl sok minden motoszkál most a fejemben elnézést, ha valamit kifelejtek.) Végig arról írsz, hogy nem az adott pillanatbeli nyereséget kell nézni, hanem, hogy mi lesz belőle a végkifejlet, hosszútávon mi éri meg jobban, erre pont itt hozol egy ellenpédát, hogy az önzetlenség rossz dolog, amikor pont az a jó hosszútávon? Nekem ez kicsit furcsa.

    Azzal viszont egyetértek, hogy nem kell minden vadidegennek ingyen adni bármit is elsőre, csak mert miért ne. Viszont ha hiszed, ha nem, léteznek még mindig ÖNZETLEN emberek, vagy szimplán jótakaróak. Az a baj ezzel az egész mizériával szerintem, hogy a véleményedet tényként állítod be, akárcsak jónéhány ide kommentelő, mikor mind csak vélemény, “ki hogy szereti” ugyebár. Az nálam evidens, hogy ismerősöktől, haveroktól nem kérek pénzt a segítségért, el sem igazán fogadok, mert JÓL ÉRZEM MAGAM attól, hogy ÉN örömet okoztam NEKIK. Innen jön az, hogy jajj a n00b-okat gearelik a gazdag “skillesek”. Az ilyen mondataid után valahogy már nem igazán tudtam véleményként tekinteni az irományodra/kommentjeidre. Aki ezt a két szót használja, azt csak úgy tudom elképzelni, mint egy magánakvaló pvpkirályt. Tudom, hogy most én is általánosítok ezzel, de olyan guildben még nem voltam, ahol pl raid közben, ha valamit rosszul csinált bárki, ne segítettek volna inkább, hanem “0mfg r0fl n00b gtf0″ lett volna. Az ilyen emberre bármiféle megbánás nélkül nyomnám a /gkick-et. (tudom én is neokommunsta (lol) vagyok és csak követem a nyájat… nem, szimplán EMBERI érzelmek hajtanak) Ezt az érzést már csak a tetőfokáig tudta növelni az a mondatod, hogy: “Durva túlzással: jobb lesz a raid összDPS-e, ha te a kiesett über-BoE fegyvert eladod és veszel az árán csúcselixirt magadnak, mintha odaadnád a balféknek a zöldje helyett, mert az elixir a te skilleddel többet dob a raiden, mint a fegyver az ő skilljével.” . Itt megkérdezném tőled, hogy minek is akarsz te akkor egyáltalán guildben lenni, ha sajnálsz mástól bármilyen cuccot. Legyen az recept, fegyver, material, vagy szimplán gold.

    Lényeg: Ne akard megmagyarázni senkinek (és ez a kommentelők egy részének is szól), hogy az amit te csinálsz, csak az a helyes, és aki bárhogy máshogy cselekszik/gondol, az mind hülye n00b low-skilles, stb. Én mint átlagember “casual” nyugis tempóbal eljátszogatok wow-al, szeretek adni olyanoknak akiknek szüksége van rá, jobb kedvem lesz tőle. Véleményem szerint ebben nincs semmi rossz, bár ahogy nézem te másképp látod, ezzel nincs is semmi gond, csak nekem ne próbáld megmagyarázni, mint egy hittérítő, hogy attól nekem jobb lesz. Azért döntöttem így, mert szerintem nekem így a jó.

    Ja és mielőtt elfelejtem. Nagyon sok példát hozol a való életből is a véleményedhez. Nagyon nem kéne összekeverni a kettőt. Lehetséges, hogy itt is ott is van ilyen meg olyan, de ettől még a kettő nem ugyanaz. Hogy egy nagyon ökör példát hozzak, én csak nőstény karaktert indítok, mert nem bírom elviselni, ha egy hím hátsóját kell bámulnom egész végig ahogy játszom, arról nem beszélve, hogy a karakteremmel nem saját magamat személyesítem meg (mint ahogy nézem te teszed), hanem úgy tekintek rá, mint egy “háziállatra” erős túlzással, amilyen a karakter, olyan személyiséget kap “általam”.

    Sorry a wall of text-ért csak a kommentek olvasása utána kikívánkozott, és no-offense, mint mondtam, szimpla véleménnyílvánítás, tudom, hogy a kommentemtől benned nem fog változni semmi és támadólag nézel majd rá, de ahogy szüleim is mondták állandóan, és mennyire igazuk volt: mi csak a javadat akarjuk. Bár ahogy nézem neked nem célod, hogy bármilyen közösségbe is tartozz, legalábbis ezen a játékon belül biztos nem. off

  361. Ignore Says:

    Omg, most nézem csak o.O 2008-as cikk, hujaj, azt hiszem ezt nem vettem figyelembe XD na mindegy, lesz min röhögni :D .

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.