Wyrmrest Temple


July 29th, 2008 by Csülök

Titán épület Dragonblight közepén, pontosan Storm Peaks határa és a tenger között félúton. Ide járnak a dragonaspectek ügyeiket intézni, itt székelnek nagyköveteik folyamatosan. Jelenleg a Wyrmrest Accord faction NPC-i lakják, akik a Malygos okozta problémára jöttek újra össze. Maga Alexstrasza vezeti őket, meg is található a templom második szintjén. Az első szinten egyedül Lord Afrasastrasz, a földszinten pár standard vendor és egy-két questadó NPC, az alagsorban pedig egy rakás waygate található.

Az épületet jelenleg iszonyatosan sok sárkány veszi körül, mindegyik az Azure Dragonshrine felől folyamatosan érkező Azure Drake hullámok levágásával, vagyis védelemmel van elfoglalva.



Mellette hitvese, Krasus, a Bronze Dragonflight nagykövete, Chromie, a Green Dragonflight nagykövete, Lord Itharius, a Black Dragonflight nagykövete, Nalice. Tőlük mind roppant érdekes questeket kapunk, nem kis érdeklődéssel estem neki néhány napja.

Lássuk először a Bronze Dragonflightét. Chromie vidám szöveggel köszönt, majd az Infinite Dragonflight Bronze Dragonshrine ellen intézett támadása miatt gyorsan utamra is küld. Odaérve a kapott homorórát leszúrtam a földbe és megjelent a pontos hasonmásom “Future You” néven. Segít és még rendkívül szórakoztató is amiket whisperel, miközben a mobok hullámai jönnek. Nem nehéz quest de annál mókásabb. Főleg hogy állítólag az Infinite Dragonflight fejét is láthatjuk elvileg a homorórának köszönhetően, de végül “csak” Nozdormut láttuk, amit az NPC se tud mire vélni.

A Black Dragonflightot először furcsáltam, mert hogy ők gonoszak, de itt barátok között talán annyira mégsem. Szóval az Obsidian Dragonshrinehoz küld, ahol Serinar nevű sárkánynak kell segíteni. Erről a dragonshrineról tudni kell hogy valójában egy Maw of Neltharion nevű barlang mely belülről hasonlít RFC-re egy kicsit. Tele magmával és … scourge mobokkal. Szóval a Cult of the Damned a scourge-dzsel együttműködve ügyködik valamit a dragonshrine energiáinak kiszipkázásán. Néhány quest alatt kiderül, hogy egy helyi főnök ügyes spelljeinek köszönhetően az itt elhunyt sárkányok Magmawyrm formában térnek vissza és állnak hadrendbe. Kicsit eloltom a tüzet, kinyírom a fél barlangot és már mehetek is vissza a templomba, ahol elégedettek velem.

Lord Itharius a Scourge elleni fegyverért küld az Emerald Dragonshrineba, ahol maga Ysera alszik félig áttetsző formában… szóval innen kell magokat szerezni, mert az jó fegyver lehet a helyi Scourge bossok ellen. A dragonshrineban még kaptam pár questet, hogy az aspect álmát zavarókat kicsit tegyem helyre, nem vészes. Megvannak a magok, máris lehet menni Naxxramas alatt egy nagyon ocsmány abominationt, a templom körül köröző frostwyrmök egyikét és Zul’drak hatalmas lépcsői mellett egy necromancert lecsapni. Mind elite, de a magnak köszönhetően felére összemegy és a leetség is lekopik. Tetszett :D

A Blue Dragonflightnak nincs nagykövete a templom tetején, de egy questsorozatuk azért nekik is van. Az egész Agmar’s Hammer nevű questhubban kezdődik Borean Tundra közelében, ahol az egyik dalarani mágus képe a közeli Highborne temető furcsaságait ment kivizsgálni, ugyanis a környéken újabban megtalálható mage huntereket hirtelen megtizedelték ennek a temetőnek a szellemei. A nyomozás oda vezet hogy a bolygó varázsvonalaival valami történik. Megkerestem a helyi vezetőt, erőszakkal elvettem tőle a gyűrűjét, majd a Ley Line Focus Ring nevű iszonyan jól kinéző tárgyból sikerült információt szerezni. Erre a questhubbeli mágust egy picit keletebbre levő tóhoz küld, ahol a tó fenekén valami hasonló történik. A hasonlóság olyannyira nagy hogy innen is keletre küldenek, az Azure Dragonshrinehoz. Ahha! Szóval ide irányítják át a varázsenergiát, hadsereggyártásra meg hasonló gonoszságokra. Na ezt az infót el kell juttatni a királynőnek, úgyhogy kaptam is egy levelet, amit a templom gondnokának odaadva majdnem rögtön kaptam is audienciát.

Azért csak majdnem mert előtte letesztel. Hát persze, hogy le kell tesztelni. A templomon kívül álló hordás nagykövethez küld (bezzeg az alliance nagykövete benn lehet a melegben egy csinos lánysárkány mellett) aki a Ruby Dragonshrinehoz parancsol. Na ott iszonyat nagy háború folyik. A dragonshrine kijáratain csak úgy ömlik ki a scourge, kisebb hadsereg tudja csak feltartóztani őket. Itt segédkezek (nagyon kemény harcolni ekkora harcban csépelni ;p) majd óvatosan beljebb merészkedek, így kiderül hogy necromancerek a halott sárkányok energiáit scourge hadsereggé transzformálják. Na de hogy fordulhatott elő? Sok védője volt a szentélynek meg minden. Hát jött egy Orbaz Bloodbane nevű death knight és a legkisebb erőfeszítés nélkül megkorruptálta a védelemmel megbízott leányzót.

Ezek után végre beszélhetünk a királynővel (aki kb kétszer magasabb a rugómnál még humanformban is). Szép ajánlólevelet kaptam a templom főnökétől a bejárat melett, így szép questet kaptam a királynőtől. Látogassam meg a középső szinten található Lord Afrasastraszt (szép a neve, mi?) és segítsek a templom védelmével. Nos ezt úgy kell elképzelni, hogy kaptam egy saját sárkányt és hiperszuper vehicle combat technológiával szanaszét lehetett gyalázni a kék sárkányokat, majd egy gyors támadást intézni az Azure Dragonshrine ellen. Szavakban leírni nem lehet mennyire jó ez az új technológia.

Érezhető némi befejezetlenség, a Ruby Dragonshrineban az ott köröző főgonosz Death Knightot nem kell megölni, az Azure Dragonshrinet csak lopakodva messziről, vagy mounton felülről látjuk mert a belsejébe nem vezet le quest, a Bronze Dragonshrineba pedig csak egy rövid quest vezet.

Viszont mindennél kúlabb, hogy rövid időn belül 3 aspecttel is találkozunk, valamint a dragonshrine-ok belülről egyszerüen lenyűgöző látványt nyújtanak, így már ebben a formában is kész áldás. Akit egy kicsit is érdekel a lore az vegye majd erre az irányt 73-74-es szint környékén. Akit nem az is, mert jó XP, fontos factionnel sok repu és nagyon változatos questek, alig van öljmegtizetebbőlaztángyerevissza20kXPért quest. Nekem nagyon tetszett.

Tags:
Posted in Hírek | Comments (37)

37 Responses to “Wyrmrest Temple”

  1. souske1 Says:

    Ezért unalmas a fejlődés sokszor, mert kevés az ezekhez hasonló quest :)

  2. Regron Says:

    lol, mielőtt megidézem a future you-t fölhúzok vmi vicces szerkót:D majd egyszer ha meglesz a wotlk..:D

  3. improved HEADSHOT Says:

    Ez nagyon jó, de kicsit zavaró, hogy aspecteknek “randomelitsárkány” skinjük van :S
    meg kicsit lehetnének nagyobbak :) Ugye ez csak PH?

  4. Blint Says:

    OMG! A WotLK minden eddigi WoW kiadast a sarokba szorit. Nagyon kitettek magukert a Blizzardosok azokboll ietelve amiket eddig a kiegeszitobol lattunk. Hogy is fejezzem ki…: Nagyon reszletgazdag! Tetszik:)

  5. Blint Says:

    #3: Szerintem a hires/neves kreaturak kapnak egyedi modelt, vagy legalabb skint. Last Kalecgos-t, akinek ember es sarkany formaban is egyedi modelje van.
    Szerintem mivel meg rengeteg munka van a WotLK-ban, igyekeznek eloszor a quest rendszert es hozza tartozo dolgokat osszehegeszteni, kozben pakoljak be az elkeszulu uj modeleket. Pl. a DK szemet is most valtoztattak csak meg, pedig miota elerheto mar:)

  6. Vlado Says:

    Ilyen jó questek még sose voltak.szép munka blizz :D

  7. mateos Says:

    Krasus az egyik kedvenc sárkányom :)

  8. Daforth Says:

    Remelem nem fogytak ki az otletekbol lvl80-ig, mert ez nagyon jo. Lore alapu questchaineket meg :)

  9. Nardhuur Says:

    “Krasus, a Bronze Dragonflight nagykövete”

    Krasus vörös sárkány, más néven Korialstrasz. Nem a bronz sárkányok nagykövete, hanem a ahogy a képen is van, vörös királynő hitvese :)

  10. DeluksZ Says:

    @4 Volt eddig kettőt az eredetit is beleértve… :)

    Csülök, nagyon szép munka, gratulálok. Meg merem kockáztatni, hogy a Wotlk kiadását követően ezeknek a cikkeknek a fordított formája jelenti majd a szinetézéshez nyújtott nemzetközi segítséget a világ WoWos társadalmának:) Annyit kérdeznék, hogy készülsz vagy készültök-e a megjelenést követően egy olyan összefoglaló küldisegítséggel amelyben ezeket a cikkeket összegyűjtitek, vagy térképen noteokkal jelölve beírjátok hol vanna a Questhubok vagy hasonlók. Azt hiszem BC előtt is volt ilyen. Biztosan nagyon hasznos lenne.

  11. Nouse Says:

    Nozdormu… Infinite Dragonflight fezetoje hmmm… Lesz meg sarkany aspect akinek a feje le fog hullani meg a Wrath (Malygos) utan is, ugy nez ki.

    Mar ha Malygost megszabaditjuk attol a nagyon okos buksijatol egyeltalan.

  12. Nouse Says:

    #10 Hat aki a wow kuldikben elveszik az megerdemli, hogy rerolloljon a Hello Kitty Worldben imo. Bar ki tudja, lehet hogy ott nehez kuldik vannak, nem tudom nem jatszottam :}

    Amugy meg a Blizzplanet.com on is cikkeznek errol a reszrol boven, a nemzetkoznek megvan a sajat forrasa :P

  13. Nura Says:

    #11
    Nem hiszem.. Akkor igencsak lecsökkenne a repunk Brood of Nozdormuval :D

  14. DeluksZ Says:

    @10 nem arrol van szó, hogy az illető elveszik, csupán biztosan sokan vannak vele ugy mint én és szeretik kiaknázni a területeket. 1-2 komolyabb questhubot a városokban és egyéb helyeken, ahova elküldenek minket biztosan mindenki felfedez de lehetnek rejtve bujdokló NPCk barlangokban vagy hegytetőkön, akik nem törvényszerűen kerülnek utunkba, mégis jó kis küldikkel dobálnak meg minket. A fontosabb mégis inkább egyfajta how to lvl70-80 lenne a komolyabb Qchainekkel a repuk és rewardok miatt illetve a megfelelő szint/terület arányokkal. Mondom csak azért mert ugy emlékszem BC release előtt is kapott a nép egy ilyen helpet. Enélkül is mindenki 80 lesz persze. (És Hello Kitty Online CLosed Betán voltam^^)

  15. Evalie Says:

    #13: Nozdormu a Bronze Dragonflight aspectje, nem az Infinite -é, az Infinite akar keresztbetenni Nozdormunak, lásd a CoT instákat… Az Infinite Dragonflight Aspectjének én is rálépnék a tökére… vagy amivel épp rendelkezik, ha nőnemű :D

  16. Evalie Says:

    Jah, szóval azt akartam kihozni belőle, hogy nem csökkene le a repu… játéktechnikailag se lenne értelme, de kivételesen még lore miatt se lenne. :D

  17. improved HEADSHOT Says:

    #9 Mellette hitvese, Krasus, a Bronze Dragonflight nagykövete, Chromie

    Igen, kicsit nyakatekert a fogalmazás, de itt arról van szó h Krasus a hitves és Chromie a bronz követ :)

  18. zolij Says:

    @15 igen, de lehet hogy Nozdormu jövőbeli énje az Infinite Dragonflight vezetője

  19. vizoo Says:

    #18 Mint az Idő “ura” nem hiszem, hogy Nozdormunak lenne jelenbeli, jövőbeli, netalán múltbeli “énje”. Legalábbis az én meglátásom szerint.

  20. improved HEADSHOT Says:

    Lehet h Sargeras megkorruptálta?

  21. Sheza Says:

    Nozdormu meg fog halni az volt már említve de az az érdekes hogy tudja a saját halála időpontját.

  22. cocki Says:

    Kellemes les szintezni Wotlk-ban legalább lesz végre több q is aminek az adott terület keretet ad történések szempontjából és köze van a lorehoz mármint a sárkikhoz.
    Ami viszonz nem tetszik, hogy a sárkányok megitn csak szinezésen estek át és mind Alextrasa és mind
    Krazus csak egy BE modellt kapott. Remélhetőleg ezeket lecserélik vagy Alextrasa maradhat, de Krazusra soha sem ugy hivatkoztak mint elfre hanem mint félelfre.
    Ha Kalecgos kapott külön modellt igazán kaphatnának az aspectek is járna nekik, és legalább nem ugy néznének mint mint egy huszadrangú q mob amire ráaggatuk BC után szabadon az egyik volt H.E. insta lootjait.

  23. Sheza Says:

    Már nem azért de nem jó szerencsétleneknek az a szép sárkánymodell? Azon mit lehet variálni.

  24. improved HEADSHOT Says:

    #23: Azt, hogy azok a modellek amik most vannak már vannak máshol (pl: Nozdormu ugy néz ki mint a fia, Maly is mint nemtom hirtelen melyik randomelit böszmesárkány, Ysera meg mint random emerald dream kapuőrző) és ők mégis csak az ASPECTEK! Szép modell, de ha WotLKWiki-n megnézed modelleknél a kék sárkányokat, azért azok máris jobban néznek ki. És egy aspect azért megérdemelne legalább valami kis runamintát vagy mittudomén a bőrére.
    De ez úgy tűnik, hogy csak PlaceHolder, bár a képeken én nem láttam még a PH feliratot :P

  25. pirokbah Says:

    #23 bocs még a kapuörzök között is van más skin:P pl Lethon szoval nagyon remélem hogy a blizz ki fogja javitani/átalakitani a jelenlegi skineket mert nekem kicsit illuzióromboló.

  26. improved HEADSHOT Says:

    off(off?): Arthas vagy Sargeras az erősebb?

  27. halo Says:

    Nem arról volt szó, hogy Alexstrasza eltűnt?
    Valaki megkérdezhetné tőle akkor most hol is van, Grim Batolban, vagy a másik helyen ami nem jut eszembe…

  28. Gontar Says:

    @26 valszeg sargeras elvégre ő egy titán, míg arthas csak egy deathknigt-á alakult ember aki felvett egy ork sámán halhatatlan lelkével átitatott páncélt :D csak sargeras kicsit halott most vagy valami :)

    egyébként nagyon jónak tűnik ez a küldisorozat. nemcsak történetileg de a helyszínek is nagyon szépek. remélem lesz sok ilyen mert akkor tényleg nem lesz unalmas a fejlődés :)

  29. Sheza Says:

    Alexnak nem lehet megmondani hova menjen, ő egy emancipált sárkánynőszemély. Sargeras meg…

    “As Medivh died, the portion of Sargeras’s spirit that had possessed him was released and swiftly dispersed. This spirit was sent reeling in pain back into the Twisting Nether. There it remains in limbo, unable to access a vessel body powerful enough to hold his demonic spirit.”

    Vagyis Metzen elrakta ingujjba aduásznak hogy ha szükség lenne újra egy nagygonoszra kicsaphassa az asztalra egy kiegnek, warcraft 4-nek WoW-3 nak vagy aminek jólesik.

    Sargeras azért is érdekes mert szabadidejében bolygókat döf át kardjával http://www.wowwiki.com/Image:Sargeras.JPG
    de egy miniszoknyás máguscsaj aki magzatát veszélyezteti nehéz fizikai megerőltetéssel és univerzumgyilkoló sötét titánok seggének porhanyósításával leveri mint vak a poharat és ezért egy reskinnelt barkós night elf modell használatával kénytelen kaput nyitni az orkoknak, partikat rendezni és csalni a sakkban hogy a friss tankokat távol tartsa a kings defendertől. Ez a felfelé ívelő karrier úgy ért véget hogy minden idők egyik legnagyobb mágusán Lothar az arms warri és kis raidje átbökött egy kihegyezett fémdarabot. Minden világok elpusztítója, az élet ellensége egyre alább adja, nemsokára már egy lvl 12 gnóm rugó is le fogja verni. Továbbá Sargeras egész létezése retcon mivel egy manualbeli lábjegyzetből írta fel Metzen a WoW univerzum főellenségévé.

  30. kockacukor Says:

    Chromie átköltözött Ruins of Andorhalból oda, vagy -amolyan bronzsárkányosan- ott IS jelen van?

    Sheza…lol ^^

  31. Sheza Says:

    30@
    Ugyanúgy mint ahogy Akama vagy Corki(aki Nagrandban van egyszerre több ogreketrecben is)
    is több helyen van egyszerre mivel egy MMO csak így tudja megoldani hogy haladjon a történet és az újonnan jövők és belrohanjanak Araj-ba. Például a draenei kezdőzóna is egy történetet mesél el, az Ammen Vale-i lezuhanástól kezdve, az szövetséggel való találkozásan és a tibérium… izé… bloodcrystal fertőzéssel való küzdelmen át Sironas megöléséig, Vector Coil felrobbantásáig és a Sun Gate bezárásáig is egy történetet mesél el ami időben nem egyszerre történik. A WPLen játszódó események, és BC között máris két év van és BC meg WotLK közözz is eltelik valamennyi ezért nyugodtan feltételezhető hogy Chromie aki egyébként gnóm létére sikertült elérnie az aranyosságot befejezte a kukacirtó munkáját és átrepült Northrendre.

  32. Angloinar Says:

    de Alexstrazsa és Krázus miért bloodelf?én úgy tudtam Rhonin miatt inkább emberré szoktak válni :(

  33. Sheza Says:

    A sárkányok jobban szeretenk magas poligonszámú lényekké alakulni. Fact.

  34. nylax Says:

    az ősök háborúja trilógiában Krasus ien night elfhez “hasonlító” “lénnyé” alakult át. ami a belf től igen igen távol áll

  35. aminosav Says:

    A könyvben Krasus egy hullafehér bőrszínnel ellátott elf egyeddé alakult = Bloodelf…

  36. improved HEADSHOT Says:

    Krasus elfes beütésű volt, de megnézitek a könyv borítóját (amin krasus feje van) eléggé emberi! (ja a könyv a: végtelen forrás

  37. Hellcryer Says:

    Nagyon tetszenek

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.