Infódömping #2: Random kékek


November 1st, 2008 by Cascade

Healelni unalmas

GC ilyet szól erről az alapvető problémáról (már akinek unalmas, ugye):

Az egyik leggyakrabban felmerülő kifogás a healer kasztokkal játszó játékosok részéről a következő: “Úgy érzik, inkább az UI-t “játszák”, mintsem a játékot. A healerek gyakrabban állnak sokáig a tűzben és kevésbé reszponzívak a környezet eseményeire, mivel az esetek többségében a health barok keselyű módra való sasolása szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy még a csatatérre vagy a képernyő többi részére is megfelelő figyelmet biztosítsanak.”

Ahogy én látom ezt a dolgot:

  • Picit jobban kellene figyelni a megfelelő méretű spellek, megfelelő gyakorisággal való kiválasztására a spammelés helyett. Mivel gyakran előfordul, hogy a szituációhoz egyáltalán nem szükséges mennyiségű gyógyítást alkalmaznak a healerek, az így felszabaduló időben több lehetőség maradna a figyelem megosztására. (Azért én ezt a “több idő marad” dolgot megnéztem volna egy nerf előtti SWP-ben, vagy egy Gutrogg szintű harcon is akár :) – szerk.)
  • Nem tudjuk csak úgy, egyszerűen megnövelni a gyógyítások távolságát (jelenleg 40 yard – szerk), mert ez azt jelentené, hogy a bossok képességeinek a jó részét is újra kellene terveznünk.
  • A “nameplate” (alap UI-n CTRL-V kombináció – szerk.) funkció megfelelő alkalmazása segíthet némileg. (25-ös raidben, addokkal együtt főleg :) – szerk.)

Aztán szó esik a tankolásról is, merthogy sokak szerint jelenleg túl könnyű a dolog, a pre BC időkhöz hasonlítva. Ismét csak GC mondja:

Egyetértünk abban, hogy jelenleg elég könnyű tankolni 70-es szinten, de van itt pár dolog, amit gyakran elfelejtetek figyelembe venni.

  • 80-as szinten minden mobnak, bossnak több armorja lesz, ami negatívan fogja befolyásolni az aggró generálást általában, de leginkább a warriorokét és a maci tankokét.
  • Jelenleg nagyon sok olyan mob csoportot AE tankoltok és AE öltök meg, amit korábban nem lehetett ilyen módszerrel és ez élvezetes dolog, valóban. De ez ismét csak 80-as szintig lesz így, utána azok a bizonyos mob csapatok fognak titeket AE tankolni és AE megölni, ha megpróbáljátok továbbvinni ezt a módszert.
  • Az aggró menedzsment jelenleg könnyű és nem sokkal lesz nehezebb Naxx-ban sem. Viszont az új Naxxot belépő szintű raidnek terveztük, szóval a későbbi raid instákban ez is nehezedni fog, nem is kicsit és visszatérnek majd a túl gyors dps, vagy a túl nagy burstok miatti aggodalmak is.

Következzen pár gondolat a PvE DPS egyensúlyról is, ugyancsak Ghost .. – wait for it – .. crawler tollából:

A tiszta DPS kasztoknak meg lesz a lehetősége arra, hogy a DPS listákon a hibrid kasztok előtt végezzenek egy kicsivel. Azonban a hibrid kasztok a jelenleginél sokkal közelebb kerülnek majd az élbolyhoz és egyes esetekben – függően a játékos felszerelésétől és skilljétől – meg is fogják verni a tiszta DPS kasztokat.

A tiszta DPS kasztok a mage, a lock, a hunter és a rugó. Ezek a kasztok nem tudnak tank vagy healer specet választani. Hogy mennyi az a kicsi, amivel többre lesznek képesek, abba ne menjünk most bele, mert akkor a spawning expertek hirtelen WWS riportokat kezdenek linkelgetni, amin egyből rámutatnak majd, hogy “látod az a mage előttem végzett, pedig azt mondtad, hogy a hibridek is képesek lesznek első helyen végezni”.

Nincs számszerű értéke a különbségnek, nem fogom azt mondani hogy 1%. Mert még ha ennyi lenne is, elég ránézni a fórumokra, hogy hány játékos akad ki egyből teljesen ha a saját DPS-ről van szó és nem azt látja, hogy az ő kasztja igenis versenyképes.

A lényeg, hogy ha egy raid nem fog DPS különbséget észlelni a kasztok közt, ha a hibridek is jelen vannak, az azt jelenti, hogy a hibridek skillesek, míg a tiszta DPS kasztok nem hozzák ki magukból azt, amit ki lehetne. De ha a boss lemegy, akkor így is, úgy is nyert ügyetek van.

Következzen egy nyúlfarknyi a kieg. utáni PvP egyensúlyozásról. GC, ki más:

Nem fogom megígérni, hogy automatikusan és egyből buffolunk majd minden kasztot, amennyiben adott kaszt képviselői nem tudnak elérni X ratinget az első WOTLK aréna szezonban. Ez azt jelentené, hogy minden felelősséget leveszünk a vállaitokról és úgy gondoljuk, hogy az általatok kitalált és alkalmazott stratégiák és taktikák nem fejldőnek, alakulnak át, holott ez egy nagyon fontos része az egész PvP rendszernek. Ha valahol azonban szükséges lesz, akkor végzünk majd változtatásokat a WOTLK indulása után is, természetesen.

A WOTLK egyik legtöbb változást hozó területe a hibrid kasztok teljes újragondolása volt. A változások mögötti koncepcióról is GC nyilatkozik:

Nagyjából ez volt a folyamat, ami alapján újragondoltuk a hibrideket:

1. A jelenlegi buffok felborítják a játékot, például:

  • Ret paladinok nem tudnak melee groupba kerülni, mivel annyi buffer kaszt szerepel már ott amúgy is.
  • Sámánok stackelése a Bloodlust rotáció miatt.
  • SP-k stackelése, hogy ne kelljen mana menedzsmentel foglalkozni.
  • Mage-k kimaradtak a raidből, mert jobban megérte behozni még egy lockot a CoS miatt.

2. Elhatároztuk, hogy újratervezzük a buff rendszert úgy, hogy a hasonló buffok nem stackelődnek, de kiterjesztettük a buffok hatókörét az egész raidre.
3. Igy egy 25 fős raidben sokkal kevesebb alap emberre lesz szükség ahhoz, hogy a buff lefedettség teljes legyen, ezért a fennmaradó slotokat annak lehet adni, akinek akarjátok.
4. Emiatt azonban a fennmaradó helyekre jogosan a tiszta kasztoknak lett volna nagyobb esélyük bekerülni és például a sámánok száma a raidben a jelenleg optimális 5-ről 1-re csökkent volna.
5. Ezért jelentősen megnöveltük a hibrid kasztok DPS-ét.
6. De tudtuk, hogy ezzel áteshetünk a ló másik oldalára, mert ha a hibridek a tiszta DPS kasztokkal azonos teljesítményre képesek, jobban megéri őket vinni egy raidre, hiszen általában több utility-t hoznak magukkal.
7. Ezért aztán adtunk egy ici-pici DPS előnyt a tiszta DPS kasztoknak, azonos gear és skill szinten. Azt akartuk elérni, hogy DPS kiesést jelentsen, ha csak hibridekkel töltetek fel egy raidet. (Ez a későbbi WOTLK raid instákban valószínüleg rizikó faktort jelent majd a keményre tuneolt bossokon – szerk.)

A változtatások eredménye az lett, hogy a hibridek DPS-e sokkal magasabb lett, de nem olyan magas, mint a tiszta DPS kasztoké.

Huh, szép adag, hamarosan jön a többi … stay tuned :)

Tags: , , , , , , , ,
Posted in Hírek | Comments (44)

44 Responses to “Infódömping #2: Random kékek”

  1. Aggix Says:

    A sámánokat ez alapján még mindig lehet stackelni , hogy a full raid kapjon 1-3 perces (attól függ mennyi sámán) Bloodlustot / heroismot . Vagy nem?

  2. lepke Says:

    “A tiszta DPS kasztoknak meg lesz a lehetősége arra, hogy a DPS listákon a hibrid kasztok előtt végezzenek egy kicsivel” remélem nem lessz olyan nagyon kicsi az a különbség mert különben nagyon izgalmas lessz a PVP. Bár az aréna eddig is az oszlopkörül rohangálás ,bujocska,cc triatlon volt. Eléggé kaszt függő skill igényel :(

  3. Father Says:

    Aggix, kapsz egy ugymond “faradtsagot” vagy mi a banatot ha egy shaman hasznalt heroism/bloodlustot a raidben 5 percig, s emiatt nemfog menni a stackeles. de az egesz raid megkapja, viszont a totemeket is megkapja egesz riad tehat ebbol adodoan 1 ele es 1 cement saman mindenkepp kell a kello supporthoz

  4. feczo Says:

    A hibridek dps-ét felvisszük dolognak örülök mivel enha sámival raidelek, ugyan eddig sem voltam rossz dps-em, de 3.0 előtt általában a lockok vitték mindig a pálmát. Na de most… :D Ha nem vagyok a top3ban dps/damage done-ban akkor már szinte szégyellem magam. :)

  5. myrtix Says:

    Remélem nem esnek át a “ló túloldalára”. Hisz nagyon gáz lenne ha egy azonos skill/gear-ü hibrid le-dps-elné az eredeti dps kaszt valamelyikét. (lock, mage, rugo, hunti)
    PL.: ha egy (pap, sámán, pala vagy dru) nem tud elég dps-t kitolni akkor gondol 1et és vagy healerre vagy tankra talentel és tolja tovább. Node az eredeti dps kasztok mit csinálnának ebben az esetben? (azonos skill/gear) Semmit…..(maradna a reroll:P )
    Úgyhogy maradjon meg az eredeti felállás, dps kasztok elöl, hibridek meg utánnuk.

  6. Bryan Says:

    #3 Father
    “1 ele és 1 cement…”

    Tévedsz megoldható az egész raid shámánok nélkül is, dps shámánok nélkül mindenképpen, ha megnézed úgy lett kialakítva a buffok/support rendszer hogy mindenki helyettesíthető valamilyen módon, kizárólag a BL az ami egyedi ability maradt shámánoknál.

    Itt egy kis link ehhez kapcsolódóan megnézheted ki mit tud rajta :)
    http://raidcomp.mmo-champion.com/

    Tetszik ez a hozzá állás hogy könnyebb legyen össze rakni egy ütőképes raidet, ne keljen bizonyos kasztoktól függeni állandóan. Viszont szerintem az a veszély megvan hogy átesünk a ló túlsó oldalára és ezentúl minden support classból csak 1et fognak levinni a többi spot pedig kizárólag “pure”-nak lesz fenntartva :)

  7. Sinclair Says:

    5#

    Szerintem ennek egyértelműnek kell lennie mindenki számára. Már az sem tartom elfogadhatónak, hogy egy sámán legyen az első 5 ben, megbocsássatok, de akinek van gyógyító/tankoló(warrior, pala) képessége, az ne legyen a dps lista élbolyában. Vagy másik megoldásként, alkalmazhatnának valami olyasmi megoldást mindenképpen eltévelyedett gyógyító kasztoknak, hogy jó, rendben, de akkor -semmilyen- gyógyító varázslatot ne tudjon használni, akárcsak anno a spap volt.
    Ennyi erővel lehetne egy olyan spec a csak sebzésre alkalmas kasztoknak, hogy x% hp/mana árán, x% al megnő a dps ük, viszont semmilyen menekülő tehetségüket nem tudnák használni, hogy pvp ben ne legyen TúlErős:P Vagy valami hasonló:)

  8. Sinclair Says:

    Az meg a játékosok probléméja, hogy unalmasnak tartják a gyógyítást. Én pl. Pappal toltam szinte kezdetektől, majd volt egy fél éves kihagyás BT clear után, majd 3 hónapja váltottunk Hordára, azokkal, akik már a 70 szinthatár elérése után abbahagyták, viszont mágust indítottam, mert mindíg akartam egyet. De máris hiányzik a papom, épp ismerőssel zsírozom le, hogy néha cseréljünk már, mert neki régebben mágusa volt :) És már elkezdtem szintezni vele. Szerintem aki nem gyógyít az eredetileg arra való, vagy leginkább arra való kaszttal, az rosszat választott.

  9. Teker Says:

    a mi guildünkben szerencsére az a leadership álláspontja, hogy továbbra is leglább 3 sámánt visznek minden raidre. ennek én különösen örülök, mert ele sámánt játszom :) igaz, hogy az elemental oath-ot kiválthatja egy boomkin, de a totem of wrath a +spell power miatt továbbra is kell a raid supporthoz, miután ezt egyik másik class sem tudja (és persze a vele járó további +3% spell critet sem, ami a mobokra kerül fel debuffként, és továbbra is stackelődik több ele sámán esetén). ráadásul a heroism rotationhoz is kell legalább 2 sámán, mert a debuff amit utána kap mindenki csak 5 perc, a heroism CD-je viszont 10 perc.
    a cement sáánoknak lesz nehezebb dolguk 80-on, mert az ő raidbuffjukat minden szempontból helyettesíti egy melee dps-re speccelt death knight raidbuffja. egy-két resto pedig be fog férni minden raidbe, a chain heal továbbra is a legjobb raid healer spell.

  10. pluhi Says:

    Healingről nem semmi hülyeségeket hord össze, pláne, hogy épp nerfelték a downrankingot. Mondta volna, hogy ez az alapvető játékmechanika miatt van, így jártatok. Legalább őszinte lett volna.

  11. Roscothar Says:

    Sinclair: Azok a kasztok akik tudnak hílelni is, és a DPS talentfát választották. Vagyis éppen annyit hílelnek instában mint te a pure dps kasztoddal. Nem értem miért ne lehetne egy cement/elem shamy vagy ret pala közvetlenül a rugók/lockok után? Miért fáj ez neked, ha valakinek jobban bejön a shamíy meele style, mint a rugóké? Ugyanannyit dolgozik mind2 – sőt a totem pakolás és buffolás miatt többet a sámli és még ne is legyen az első 5-ben? Sokkal kevesebben játszanának ezekkel a kasztokkal, amik sokkal jobban a támogatják a raidet , mint a rugok/büfés mágusok.

    Teker: Nekem is van egy Elem sámlim és a patch óta egyáltalán nem tapasztaltam nagy javulást dps-ben.
    A shadow pri feljött a mi szintünkre, pvp-ben ugyanugy csak csapatban vagyunk jok. Remélem a lava burst hoz valami fejlődést, mert sok elvetemült a dps métert jobban mérvadóbbnak tartja mint a valós buffjainkat és így a dagadt bagoly simán a helyünkre kerülhet.

  12. Bryan Says:

    #9 A spell critet Moonkin is tudja adni és nem stackelődik, értsétek meg nem stackelődik semmilyen debuff aminek azonos a hatása. Ehhez kapcsolódik nem tudom értesültetek-e róla hogy a Bossokon a debuffok száma limitálva lett.

    A spell power buffod sem egyedül álló:
    [url=http://www.wowhead.com/?spell=47240]Demonic Pact[/url]

    [url=http://www.wowhead.com/?spell=33182]Improved Divine Spirit[/url]

    Nézzétek már meg ezt az oldalt mielőtt rózsaszín fellegekbe emelkedtek hogy a te hybrid karakteredet majd nem lehet helyettesíteni :)
    http://raidcomp.mmo-champion.com

    Jobb ha felkészül mindenki, az erősebb guildekben nagyon kemény verseny lesz a dps spotokért, vége annak a korszaknak amikor valameik class “must have” volt.

  13. Bryan Says:

    http://www.wowhead.com/?spell=33182
    http://www.wowhead.com/?spell=47240

    Ehh itt nem lehet spellt direktbe linkelni :)

    /Edit gomb jó volt szerettük, kérjük vissza. /

  14. UNgaaragh Says:

    Pluhi, jajah, szerintem még életében nem látott healert ^^ Egyébként meg ha nem kell spammelni a healt, hanem a megfelelő nagyságút használom, akkor is az addont kell néznem, hogy mikor sérül és épp melyiket használjam, spam közben legalább lehet nézelődni, whisperezni, ami miatt csak néha wipeol a raid :)

    Egyébként meg adjanak normális aoe healt is a paláknak, utálok nem elől lenni healing meteren. Bár beacon of lighttal sikerül, csak ahhoz több embernek is sérülnie kell :D

  15. pluhi Says:

    12:
    hmm, ismerős a neved… Ex Sylva/Man szigeteki kelta cucc?:D

  16. Faraleth Says:

    “függően a játékos felszerelésétől és skilljétől – meg is fogják verni a tiszta DPS kasztokat.”
    ezen most nagyon meglepődtünk.

  17. Bryan Says:

    #15 ezt tőlem kérdezted? :D mert én nem értem mit kérdeztél :D

  18. ThorsHUN Says:

    Huh jo nagy adag:)
    Healeles unalmas:
    Sokaig healeltem es a palaval valoban az volt meg jo regen az MCs idokben. Volt ket spelled oszt csa.
    Az hogy downarnkigoltal nem idot szabaditott fel, csak plusz figyelmet kotott le. Tenyleg csak a zold csikok figyelese volt az ami a figyelmet lekototte. (Volt, hogy egyik pala tarsam a fal fele fordulva healelt, hogy jobb legyen az fps-e). Nah mindegy ket heallel downranking nelkul meginkabb spamszeru a dolog. Most milyen lehet healelni? Lovesem sincs, de annyira elegem lett, hogy nem is vonz.
    DPS:
    Ez az igeret kb loszar. Arra ad okot, hogy mindenki fosson es ne lehessen rajtuk semmin szamonkerni. Mint az idojarasjelentes vazze. “Delutan felhosodes varhato, tobb helyen zapor zivatar is valoszinu” Neszesemmi fogd meg jol.
    Ha hibridkent DD agra talentelek azert teszem, mert ezt szeretnem csinalni. Egyreszt. Masreszt a healerkedeshez nem csak healer talentfa kell, hanem gear es skill is (azt meg ugye senki sem gondolja, hogy ket vagy harom kulonbozo, azonos szintu geart is ossze tud szedni egy karakter ugy hogy versenykepes maradjon a pure dd classokkal). Tankolashoz meg aztan foleg.
    Onnantol kezdve meg, hogy megcsinaltak, hogy ket hibrid class buffjai ne adodjanak ossze egyszeruen totalisan tok mindegy (esetleges azonos dps eseten) hogy hibrid vagy pure kerul be a raidbe, ha mar egy hibrid class bent van.
    DD talenten meg egyik class sem healel…

  19. Scud Says:

    #18 “Huh jo nagy adag” Lesz még több is:) Mmo-champion tele van új hírekkel, lesz mit lefordítani:)

  20. Wildfire Says:

    Nincs ezzel a “hibrid maradjon le a pure dps mögött” hozzáállással semmi baj. Annyi kell csak hozzá, hogy a dpsektől vegyék el az összes party buffot. Ne legyen a magenak Int buff, dampen/amplify magic, sőt még arcane ágon kirakott valakire pakolós crit buff sem. Hunter fejeltse el a pet critre party dps növelőkéjét, illetve az imp hunter’s markot, de még a scorpid stinget is. Lock meg azonnal hagyjon fel a curse of elements illetve armor csökkentő cucc rakásával – vagyis rakhat, de csak az ő lövéseire hasson. Meg lehetne még sorolni egy darabig, hogy miért van az, hogy hibrid!=support.
    Márpedig ha a pure dps ugyanúgy supportál mint a hibrid, akkor a hibridnek is ugyanúgy kell dpselnie mint a pure dpsnek. Ha a lock rakja az armor csökkentést, amely nem stackelődik a faerie fire-al, így elveszi a support kenyerem, akkor én meg hadd vegyek el a lock dpséből, a sajátom javára.
    Ez azonban mindent visz:
    “A lényeg, hogy ha egy raid nem fog DPS különbséget észlelni a kasztok közt, ha a hibridek is jelen vannak, az azt jelenti, hogy a hibridek skillesek, míg a tiszta DPS kasztok nem hozzák ki magukból azt, amit ki lehetne.”
    Vagyis ha feral druidaként fenntartok 3-4 debuffot, amelyek közül a leghosszabb is 16 sec glyphtelve, emellett ügyelek az energy managementre, folyamatosan számolok és mindig tökéletesen döntök, hogy most inkább rip frissítés, vagy FB, vagy +1 shred, akkor van esélyem arra, hogy a sinister strike+slice and dice szintjén megrekedt rugókkal felvegyem a versenyt. Vagy azokkal a lockokkal, akik mozgáskoordinációs hiányosságok miatt 50%-on meghalnak. Köszönöm szépen, mindig is erre vágytam.

  21. Wildfire Says:

    Előzőhöz még:
    80-on 71 pontot kell elosztani, egy olyan talentfán ahol 50+ talent kell egy fa “kimaxolásához”. Ha hibridként dpselni akarok gyakorlatilag semmi másra nem jut. Pl feralként mit tud csinálni egy dps azon kívül hogy dpsel? 1xcombat res (persze csak ha skilles, és nem ő hal meg először), 1xinervate (ami ki tudja kell-e még így, hogy a mage elementál is manát tölt), illetve 1xtranqulity, ami healeli kb harmadát mintha resto volna, 3x akkora CDn. Ja, meg át tud menni maciba, de nem lesz pl crit immune, nem lesz armorja (nem csak cucc miatt, feral dps talenten nem jut arra), kevesebb lesz a dodge, és nem lesz 12% sebzés csökkentése. Szóval mint egy dps wari pajzs nélkül kb.

  22. Dvid Says:

    Hat healeles valoban hellyel-kozzel unalmassa tud valni, bar en nem a HP-csikok bamulasaval kotom ezt egybe (nekem nem jelent szemely szerint olyan nagy gondot hogy egyszerre figyeljem a HP-kat es kozben mondjuk odafigyeljek a kello mozgasra vagy akarmi.) A downrankolas azert egy olyan lehetoseg volt, ami nemileg erdekesebbe tette a dolgot, ki kellett valasztani a megfelelo szintu spellt, ez azert lekototte a figyelmet. Most mar ez sincs.
    Papkent meg kaptunk meg erdekes buffokat, Circle of Healing most mar egesz raiden belul valasztja ki maganak a targeteit, ez irtozatosan nagy buff, megsem tudok neki orulni, mert meg unalmasabba teszi a dolgot. Ha egybe tud allni a raid akkor mar az is tokmindegy kire kasztolom, mert ugyis azt healeli akit kell. Ez is egy aprosag ami mostanaban rontotta a jatekelmenyem.
    Igazabol amugy a fo problema ott van, amikor mar egy instat nagyjabol begyakorolt a guild, a healerek vallarol nagy teher esik le, a tankok jobban geareltek, a dps jobb (nem kell manat sem beosztani annyira), a healerek is erosebbeket healelnek, az emberek kevesbe sebzodnek mert mar jobban tudjak mit kell csinalni, stb. Ezzel parhuzamosan a healeles az ilyen instakban rettenetesen unalmassa valik. Erre meg rajon az, hogy sok helyen iszonyat unalmas a trash (bar nemileg javult a helyzet mondjuk a pre-TBC szituacio ota), es egyszeruen nincs szukseg annyi healerre mint amennyi mondjuk egy boss kedveert a raidben van. Ekkor megint legszivesebben alttabolnek tetrisre.
    Minden bizonnyal Sunwellben mas a szitu, en oda nem jutottam el, ugyhogy nem tudok nyilatkozni. De prebc is megjartam par raid instat, most kiegben is, es ezt tapasztaltam.

  23. Charmed Says:

    A healelés már csak ilyen marad. Egy minijáték a wow-on belül.

  24. Cascade Says:

    Na, ne vessétek el a súlykot. Pont ezt írta GC is, hogy nagyon kicsi lesz az eredendő különbség egy hibrid és egy tiszta dd kaszt DPS kimenete között.

    Azaz egy maxra játszott hibrid mákszemnyivel kevesebb dps, több utility és egy maxra játszott dd mákszemnyivel több dps és kevesebb utility.

    Ez nekem így nagyon jól hangzik, a kérdés már csak az, hogy mikorra fogják tudni belőni ezt az egyensúlyt normálisan, mert jelenleg ugye a melee dd dominanciája elég erős a kaszterek felett.

  25. Sorspöröly Says:

    Azt nem értem, hogy miért beszélnek hibrid kasztokról??? Olyan mély talentek vannak, mint az atom. Tank paladinnal nem állok neki healelni, ahogy ütleg sámánnal sem. Szerintem el lehet felejteni ezt a szót. :P

  26. Dvid Says:

    Jajj ne kezdjuk meg el ezt a vitat a “hibrid” szo jelenteserol legy szives…

  27. Cascade Says:

    Pedig alapvetően igaza van Sorspörölynek is, meg neked is Dvid. A vita a hibrid jelentéséről teljesen felesleges, mert a különbség csak annyi, hogy van a DD-n kívül másra specializált talentfájuk, ami egy DD kaszt szemszögéből totálisan mindegy.

  28. ThorsHUN Says:

    ” Pont ezt írta GC is”
    Aha irta… es akkor az bizony ugy is lesz… vagy nem. :S

  29. szilcsi Says:

    “Picit jobban kellene figyelni a megfelelő méretű spellek, megfelelő gyakorisággal való kiválasztására a spammelés helyett.”

    ezt mondja azután, h az alacsonyabb rangú spellek, több manát esznek, mint a nagyok, illetve pl a normal priest Heal több mana, mint a Flash heal? Akkor miről is beszél ez a kék???

  30. Cascade Says:

    szilcsi, nem spell rankok kiválasztására, hanem különböző spellek kiválasztására. Lesser Healing Wave, Healing Wave vagy Chain Heal, ez itt a kérdés, ha a sámánokat vesszük példának.

  31. dranaris Says:

    #30

    Chain Heal kb ugyanannyi mana, mint egy LHW, viszont az még az első targeten is többet healel. Bár a CH még 300 hasttel sem éri el a standard LHW cast time-ját, jó időzítéssel/érzékkel sokkal hatásosabb spellnek bizonyul imo.

    ui: WTB downranking QQ

  32. UNgaaragh Says:

    Pluhi, bezony :) Aingeal, Kyrara és Caile voltam még ott :) De régen volt már, azóta Xaviuson hordázom Shellagh néven :D
    Neked hogy megy? Még mindig dudu CL vagy? :)

  33. triaz Says:

    WoWozok már 3 éve,de a mai napig nem értettem meg, hogy miert jo hibridnek lenni PVEben? PVPben még értem (lásd sl/sl), de PVEben az miért jó? Ráadásul aki képes hibrid lenni (healer+casterdps mint a druida) annak ugyis van mindkettőhöz normális geare, és mindig oylanba öltözzön amelyiket a raid igényel. Most lesz dualtalent, ez mellett még kevésbé értem miért jó hibridnek lenni?

  34. ThorsHUN Says:

    #33 sztem te keversz vmit…
    Nem a hibrid talenteket ertik hibrid alatt, hanem azon classokat, amik talentelestol (es gearelestol, skilltol) fuggoen tobb feladat ellatasara kepesek.

  35. Fecniii Says:

    Szerintem ez a hibrid DPS < pure DPS teljesen egyértelmű ahogy itt korábban valaki leírta: a Hibrid ha akar simán áttalentel viszont a pure dps max rerollolhat. Ráadásul a hibridek mostmár sokkal jobban megtudják közelíteni a pure DPS-t szal még örülhetnek is.

    Kicsit OFF, de remélem a pure DPS-ek közül a mage lesz a top mert ugyebár a WoW kezdete óta neki kéne a legtöbb dps-t tolni, mert se leather le állandó pet nem áll a rendelkezédére. A mage mindig is CC és eszméletlen burds class volt csak a PVP miatt lenerfelték a picsába. :(

  36. Dvid Says:

    Fuu pedig a leather az valami irgalmatlan tap dolog PVE-ben! ;)

  37. ThorsHUN Says:

    :D :D:D na jah:D
    Igazabol a rugonak kellene lennie a topdpsnek sztem.
    Mert melee es ezaltal hatranyban van. Meg lehet nezni a ~15 dps helyen 1:2 aranyban oszlik meg a meleek- rangedek aranya…

  38. Fecniii Says:

    #36 akkor a leather helyett mondhatnám a folyamatos stun-t és a stealth-t

  39. Fecniii Says:

    #38 tudom az sem ér semmit PVE-ben de akkor is mage a legyen a top DPS-ha már azért választottam a mage-t :D

  40. Meridian Says:

    @5: ha egy retri paladinról retalentolsz holyra, vagy protra, az is felér egy rerollal… aki ezt nem hiszi, az még nem próbálta.

  41. Dvid Says:

    Nah persze, csak eppen nem kell felhuzni 70 szintet, azert az nagyon nem mindegy.

  42. Wildfire Says:

    @33. Ja, hát gyűjtsön dpsre is, meg tankra is, meg healre is setet, valószínűleg neki 3x annyi dkpja lesz mint másnak, így mindhárom set színvonala simán tudja követni a többiekét.
    Dual talent meg olyan mint a kutya vacsorája: vagy lesz vagy nem, ha lesz akkor se tudni hogy mikor lesz, és hogy milyen megkötések lesznek (hol és mennyi időnként lehet váltani, meg mondjuk 1 resto/feral interface is kicsit más szokott lenni, stb).

  43. Wildfire Says:

    @35. “Ráadásul a hibridek mostmár sokkal jobban megtudják közelíteni a pure DPS-t szal még örülhetnek is. ”
    Ja, de WWS statisztikákat ne nézzünk, mert ha a hibrid nem teljesít jól, akkor 100% hogy ő a f.szláma, nem annyi van a kasztjában. Én konkrétan cica dpsben 5-10%-al teljesítek a szimulátorok által számolt optimális alatt olyan bossokon, amiknél korrekt az összehasonlítás a szimulátorral (nincs sok mozgás). Ez volt olyan boss ahol elég volt 15. helyre a dps listán (mindenki életben maradt). Rugók kb 1.5x annyi dpst tolnak mint én. Ennyire durván sose voltak még előttem BC kezdete óta. Azért ez nem apró nüansznyi eltérést, amit majd kipótol a support.

  44. triaz Says:

    #34
    Ok köszi kicsit kevertem a dolgot :P !

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.