Narancslekvár


March 29th, 2009 by Hancu

A WoW aréna igazi esporttá válása előtt az a legnagyobb akadály, hogy az egyszeri nézők nagy többségének eléggé nehezére esik követni azt, amit éppen néz, meglátni a zseniális húzásokat, az igazi finomságokat. A hannoveri Intele Extreme Masters döntő utolsó előtti meccse a legjobb példa erre, ahol a koreai mage srác, Orangemarmalade 1v2-ből fordította meg a meccset a másik koreai csapat ellen. Emlékszünk még arra a kb. 15 másodpercre? Én speciel (abszolút koca-pvpsként) ennyit fogtam fel belőle real-time: az SK-Korea már a zsebében érezte a meccset, és amikor a menekülő, 10% hp-s mage után futottak, nem figyeltek, a kivégzésre készülő mage kifutott a healere LOS-ából, Orange meg egy mákos crit-sorozattal agyonlőtte.

Na ehhez képest most itt a lassított, magyarázó szövegekkel ellátott videó, amiből kiderül, valójában mi is történt, és milyen félelmetes hidegvérrel, minden gombnyomását halálpontosan kitervelve játszott Orange (és igen, szerencséje IS volt).

Tehát az alap felállás: a világ legnagyobb arénaversenyének döntője, 30 ezer dodó a tét, vesztésre álltok, ha bukjátok a meccset, elment az egész döntő is, kettő az egy ellen, 10% hp, oom-közeli állapot, az ellenfél a világ egyik legjobb csapatának mage-e és priestje, 100%-on. Mi teszel? Narancslekvár ezt tette:


Tags: , ,
Posted in Hírek | Comments (43)

43 Responses to “Narancslekvár”

  1. kispimasz Says:

    Ez nagyon beteg! Hatalmas gratula neki! Nem vagyok oda az arénáért de ez már tényleg zsenialitás

  2. Corleone Says:

    röviden : Aztakurva

  3. Aryx Says:

    Hibátlan… Mindenre felkészült és egy gramm CDje nem maradt :)

  4. frostraven Says:

    Winner.. a neve winner

  5. Dant Says:

    bocsi, de akkor most a priestet megölte végül? lehet hülye vagyok de nem vettem ki belőle.

  6. Prodruida Says:

    Gratula neki

  7. Halfhorny Says:

    ha jól emlékszem nem ölte meg a priest-et, hanem elhúzta 20 percig a meccset ami az új szabályok értelmében döntetlennek számít, ezzel tudtak bent maradni a versenyben

  8. Proxybug Says:

    hubakker:) ha nem elemzik le, hát sose jöttem volna rá.

  9. triazz Says:

    Grat nagyon ügyes és megfontolt játék, igazi profi, de nem hiszem el hogy az a priest képtelen volt leverni 1000hp-t a végén.

  10. Hancu Says:

    7 – Nem döntetlennek számít, hanem az nyer, aki több dmg-et tolt ki – így egyenlítettek 2:2-re, és a döntő meccsben aztán sec perc alatt lezergelték az SK-t, akik – érthető módon – totál szétestek egy ilyen után.

  11. Proxybug Says:

    Valaki szánjon meg (kéremszépen) egy Orangemarmalade armory linkkel:)

  12. Reave Says:

    hát kicsit tud a csávó

  13. drazsee Says:

    9 – ha jól láttam azonnal ment is invisibility-be, ezzel lelépett és piknikezett

  14. Corleone Says:

    9 – nem volt semmi manája a papnak

  15. spyof Says:

    Nem gondoltam volna hogy wotlk-ba lesz olyan arena meccs ahol ténleg taktikázniuk kell a playereknek de tévedtem :) Nem gyengén skilles a csávó és nem gyengén okos:D

  16. Skeeno Says:

    Vurtne elmehet a…

  17. Blasta Says:

    két nagy alap hibát követtek el a srácok:
    - elbízták magukat
    - lebecsülték az ellenfelet

  18. Greftorp Says:

    #3 az arcane power lejár mielőtt ellőné az arcane barraget és a missilest, nekem nem tűnik hibátlannak

  19. madar Says:

    na de hogyha a marmelade már önmagában narancslekvárt jelent, akkor miért hívnak valakit orangemarmelade-nak, ez itt a kérdés kéremszépen!
    ^^
    én mondjuk a magyarázás után se értettem egy szót se, de majd megkérdek egy maget hogy mivan :)

  20. Droid Says:

    @18 GCD !! GCD !!

  21. Dvid Says:

    Ugyes a ficko, az ketsegtelen, az ellenfel meg nagy hibat kovetett el, de ezt csak egy igazan ugyes jatekos tudta igy kihasznalni. Persze a hihetetlen mazli is kellett hozza. :)

  22. kismarkez Says:

    azért jó sok minden történt 15 mp alatt, én így lassítva is belezavarodtam:D

  23. KennyMc Says:

    Van aki pár másodperc alatt így átlátja a helyzetet, és zseniálisan kivitelezi, az woahjuhh grt neki.

  24. Summer Says:

    Én azt vettem le hogy minnél több spell powert akart szerezni (és szerzett is)(arc power,morogrim mage trinket(+225spellpower) mana shield, lopott pw:shield,fire ward) , a papnak meg nem volt manája… amúgy meg nem wandal lövöldözte volna..

  25. Fayth Says:

    Hát igen, ilyen velünk is előfordult már 3v3ban: ellenség paladinja az első 10 secben meghalt, örültünk, hogy win, csak hogy a 2 DK máshogy gondolta…:)

  26. Summer Says:

    off : Ezt úgy írtam hogy télleg zseniális ahogy ezt ennyi idő alatt így megoldotta!

  27. flaire Says:

    Btw ennek az Orangemarmalade-nek volt mar par ilyen huzasa 70en is, eleg durva dolgokat muvel.
    #16 Azt azert nem.
    #24 A 225 sp a gembol t7 2pc setbonus (ugyanaz mint a trinket de), nem a trinket.
    Ez utan meg ment a meccs osszesen 20 percig amikor, a kiosztott dmg alapjan nyert a lekvar.

  28. Hyneman Says:

    A marmalade nem foltetlenul jelent narancslekvart, lehet siman lekvar is. Itt az armory link ha erdekel valakit
    http://eu.wowarmory.com/character-sheet.xml?r=EU+Event+Realm+1&n=orangemarmai

  29. phobia Says:

    be lehet beszélni, hogy azért használt shieldeket hogy spellpowert nyerjen, szerintem túlélni akart

  30. flaire Says:

    #28 de az orange, feltetlenul narancsot jelent. :D

  31. Hancu Says:

    29 – A túlélésre egyetlen esélye volt, ha nagyon gyorsan kinyírja a mage-et a túloldalon. A mage kinyírására egyetlen esélye volt, ha felstackel sok spellpowert, és reménykedik, hogy beproccol, aminek be kell.

    Túlélni akart – nyilván – de legalább ennyire fontos volt neki a spellpower szerzése is. Sőt.

  32. Sheza Says:

    Rendkívül ügyes volt de azért mintha túldicsérnék a videó elején.

  33. Proxybug Says:

    És az az érdekes, hogy még erősebb lehetne… a koma :)

  34. Neferkai Says:

    Én minimum szivrohamot kaptam volna. De ha annyira ügyes a srác akkor, hogy került ilyen helyzetbe ? Miért nem ölték meg öket az eljén már ? Egy bizos nagyon higgadt tudott maradni és nagyon nagy szerencséje is volt.

  35. Ignore Says:

    #22 Nekem ez a 15 mp arra lett volna elég, hogy elnyúljak egy mana shieldig mondjuk. xD

  36. Ninjja Says:

    Dontoben akkor mit tesznek ha egy fear miatt beszorul valaki a gyertyatarto meg a fal koze bugmiatt?

  37. hellbeck Says:

    @36 káromkodnak..

  38. Hangya Says:

    Azért örültek rendesen. Én az SK Innerflame meccset láttam élőben, ott a bolgárok úgy ültek, mint egy marék jégkocka…

  39. Hancu Says:

    HAH! Én meg mit össze agyaltam azon, hogy ki küldözget nekem sms-eket a Cebitről, hogy hogy áll a wow aréna… :D

  40. tntmax Says:

    Pure skill, megadurva mage power… sokadszorra nézem, egyszerűen frenetikus kivitelezés.

    @16: Én nem mondanék ilyen butaságot, Vurtne is és Flekz is nagyon ott van a szeren. A slusszpoén pedig hogy Vurtne frost, Flekz fire, Orange pedig arcane. Megnézném őket akár együtt, akár egymás ellen, biztos nagy csata lenne. :)

  41. tntmax Says:

    @36: Kiszedi!

  42. Hancu Says:

    40 – “Orange pedig arcane”

    Ja, ezen a meccsen éppen arcane volt, egyébként meg pont azzal kergette az őrületbe az ellenfeleket, hogy minden egyes meccs előtt áttalentelt/átglyphelt, és hol frost volt, hol arcane, hol a kettő valamilyen kombinációja.

  43. BlaZe Says:

    Elég pro a srác…

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.