Bossfight 2, lovasság a zöldségesnél
September 3rd, 2009 by Hancu
Hm, a sorsolás úgy hozta, hogy a második forduló második meccse is aránylag egyértelmű és izgalommentes lett, Patchwerk ledarálta az Illidari Councilt, így Thorim után másodikként jutott a legjobb négy közé. Most viszont megint olyan összecsapás jön, amin bőven lesz mit számolgatni a legelvetemültebb excelmágusoknak is:
* Freya 25-ös Knock, Knock, Knock üzemmódban, a lovasok Naxx-25 verzióban küzdenek
* A randomfaktorok kilövése érdekében úgy játszunk, hogy a trash-hullámok sorrendje: kicsi virágok – nagy fa – három elementál (aztán újra ugyanez)
* A lovasok csak akkor ütik Freyát, ha már minden trash-sel végeztek, vagy ha már túl tudják sebezni Freya healelődését. A gyógyító fa spawnolása tauntként hat a lovasokra. A ki-kire-aggrózik problémát ezeken felül már már nektek kell kiszámolnotok ![]()
* A három elementálnak nem kell egyszerre meghalnia
* Knockback effektek nem játszanak, a nagy add gombái sem
* A lovasok, és Freya addjai is mind egy kupacban állnak (a ki kihez van range-ben kérdések eldöntésére)
* Lady Baumax void zónáit úgy játsszuk, hogy minden másodikat teszi az aktuális targete alá, a többit random akárhová
* Senki semmilyen aoe-ből nem áll ki
Tags: bossfight
Posted in Hírek | Comments (33)
33 Responses to “Bossfight 2, lovasság a zöldségesnél”
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.


September 3rd, 2009 at 10:54:01
Brutallus nem nyomta le az überhealt. Szerintem a négyes fogat se fogja.
September 3rd, 2009 at 11:25:01
szerintem Freya ubereli a 4horsmant nem hinnem h eleg dps-t ki tudnanak tolni h megoljek az addokat es freyat mielot elfogynanak a beamekben meg a kis addok robbanasaiban
September 3rd, 2009 at 11:25:31
- “stackelődjenek a körök” mondá az úr!
“kicsit” könnyít a lovasok helyzetén.
September 3rd, 2009 at 11:28:04
Én azért kíváncsi vagyok a stack-elt aura sebzés mit csinál a fogyó heales Freyával… várjuk a matektagozatosokat
September 3rd, 2009 at 11:36:08
Na ja, de az aura sebzése függ a használója stattjaitól?
September 3rd, 2009 at 11:37:30
jajj félre értelmeztem, úgy gondoltam, hogy a fény csíkok által adott buff növeli-e a lovasok által stackkelt sebbzést?
September 3rd, 2009 at 11:59:12
Szerintem azok, akik csak úgy hasraütés szerűen rávágnak valamit, szívni fognak, mert ez korán sem ennyire egyértelmű harc.
September 3rd, 2009 at 12:20:52
@7 akik korán rávágnak valamit, azok általában érzelmi alapon döntenek, és azok legalább olyan jogosak
September 3rd, 2009 at 12:59:32
#6 a napfény nem ad buffot, csak sebez.
No hát igazából a kérdés az, hogy 4 lovas bírja-e addig amíg annyira felstackelődik az aurájuk, hogy egész egyszerüen kinyírják freyát. Ami igazán durván sebzi szegény 4 lovast, az a napfény, de még inkább a sok csuri virág. Freya valószinűleg a törpére aggrózik, szerintem a meteor elég sok aggrót termel. Kár, hogy lusta vagyokj pontosan kiszámolni…:D
September 3rd, 2009 at 13:07:29
szerintem markok ki nyirják az adddokat és freja onatol kezdva hulla (4 markot kapnak 1xere
September 3rd, 2009 at 13:10:33
ha sir zeliek túléli a harcot a 4 add waveig, és ha a Holy Wrath freyat 17.nek éri el akkor az oneshot…
September 3rd, 2009 at 13:15:52
a markok nem igazán játszanak, 120 secnél van fent 8 mark, ami 4×22kt sebez, 240secnél 18mark, ami 4×32kt sebez ami a kis virágok hpjának a fele. illetve ugye minden új addon 0-tól indul a mark, ami szinte semmi. a 18 mark 11k dpst csinál aoeben, ami hát nem vmi sok.
September 3rd, 2009 at 13:17:57
Ha számolgatni akar valaki, azt nézze majd meg hogy a mazo-virág mennyiszer stackeli fel magára a buffot, és mennyi sebzést visz be mielőtt összecsukják.
Tippre minden egyes aura-felkerüléskor kap egyet-egyet (tehát 4et össz), és akkor még nem néztük a meteort meg semmi mást se.
/off
A Frakció csere meg a Kolosszeum-post közötti miért lett törölve?
Vagy az ugyanaz a hír lett volna mint az előbbi?
/off
igen, egyszerre írtuk meg Attilával a frakciócserét, illetve én egy kicsit később a sajátomat, ezért aztán törtöltem is – H
September 3rd, 2009 at 13:31:15
Ha az elsős wavet meg tudják ölni, amire igen nagy az esély, mivel kb csak a void zone kinyirja őket, akkor a 4. wave-nél csak 15 add lesz (10 kisvirág+3 nagyvirág+nagy fa+freya), az 5. wavebe meg nagy fa jön megint csak, de mire az megjön, a kis virágok megint halottak, így Freya semmiképpen se fog one shotolódni sajnos.
September 3rd, 2009 at 13:31:31
11 – Hm, jó észrevétel, szüntessük is meg ezt a randomfaktort, és mondjuk azt, hogy a Holy Wrath véletlenszerű ugrálása mindig úgy megy, hogy a láncban középre rendezi a nagyobb/veszélyesebb célpontokat, és páros számoknál hátrafelé kerekít.
Tehát ha 10 kicsi virág van, akkor a sorrend: 5 virág – Freya – 5 virág
Ha a három elementál: elementál – elementál – Freya – elementál
Ha három hullám egyszerre: 5 virág – 2 elementál – Freya – nagy fa – elementál – 5 virág
és így tovább
Ha vannak lenn rootsok, azokat a lánc elejére, és végére illeszti be.
September 3rd, 2009 at 13:34:34
Hancu nekem még mindig álmatlan éjszakákat okoz hogy kinyert Muru vagy Shartarion…
vagy majd nagy bumm és mind a 2 en továbjutnak vagy egyik sem? vagy WTF?
>.< ezt még elfelejtettétek közzétenni
cliffhanger, muhaha – H
September 3rd, 2009 at 14:08:43
* Marks:
Each of the four horsemen cast their own Mark, which have identical effects. Cast after 24 seconds and then every 12 seconds for Kor’Thazz and Rivendare and every 15 seconds for Zeliek and Blaumeux. Stacks infinitely. The first stack will do 0 unresistable shadow damage. The second 500. The third 1500. The fourth 4000. The fifth 12,500. The sixth 20,000. The seventh 21,000. The eighth 22,000 and so on increasing by 1,000 every subsequent mark. While the initial damage caused by the application cannot be resisted, the application of the Mark can be resisted. 45 yard range. 25 second duration. Marks hit everyone in range and will reduce the threat on the Horseman of everyone hit by 50%. Should there be no one in range in the raid to receive a mark, the entire raid will instead be hit by a very powerful AoE.
Engem érdekelni mekkora dmg az aoe ki kéne probálni ahhoz.
September 3rd, 2009 at 15:02:03
Nah először is a fontosabb adatok a számoláshoz:
_____________________________________________________________
Sir Zeliek – Holy Wrath
1 target-re: 3000 dmg, (2)4500, (3)6750, (4)10125,
(5)15188, (6)22781, (7)34172, (8)51258, (9)76869
(10)115330 damage
total dmg: 330k
DPS: 22k
ezek az adatok a virág packnál fontosak
aura sebzések
Kor’Thazz és Rivendare
(24 secnél) 0,(36)500, (48)1500,(60)4000,(72)12500,(84)20k
(96)21k,(108)22k,(120)23k,(132)25k,(144)26k,(156)27k
(168)28k,(180)29k,(192)30k,(204)31k,(216)32k,(228)33k
(240)34k,(252)35k,(264)36k,(276)37k,(288)38k,(300)39k
(312)40k,(324)41k,(336)42k,(348)43k,(360)44k
Zeliek és Blaumeux
(24)0,(39)500,(54)1500,(69)4000,(84)12500,(99)20k,(114)21k
(129)22k,(144)23k,(159)24k,(174)25k,(189)26k,(204)27k
(219)28k,(234)29k,(249)30k,(264)31k,(279)32k,(294)33k
(309)34k,(324)35k,(339)36k,(354)37k
Meteor dps: 3400
Unholy Shadow dps: 1100
Shadow Bolt dps: 4500
holy bolt dps: 4500
void zone dps: 4250 dps / target
____________________________________________________
freya hard wws-ek alapján:
Sunbeam: 12k-t üt, ~15 sec cd = 800 dps / target
Nature’s Fury: 3500 dps / target
Unstable energy: 5500 dps/ target (3-t rak le egyszerre)
10 sec ig van fent és 1percenként rakja
Ground Tremor: 400 dps / target (12k 30 sec-enként)
Iron roots: 2750 dps / target
3-t rak egyszerre, 50 sec cd
freya melee dps: ~15k (erre a fightra számolva)
storm lasher melee dps: ~6000 dps
storm lasher lightning lash dps: 3000 dps
~ 15 sec enként tolja a 3k dps arra lett számolva hogy mind
a 4 lovast megsebzi.
Ancient Water Spirit melee dps: 3600 dps
detonating lasher melee dps: 1300 dps fejentént
10 van egy packban
detonating lasher detonate dps: 10k sebzés / találat
Ancient Conservator melee dps: 16000 dps
_____________________________________________________________
Freya healje 24k HPS
Attuned to Nature 4% /stack 150 stack = 600%
total HPS 168k
virág pack: 19200 HPS
3-as pack: 28800 HPS
nagy fa: 24000 HPS
Jöjjön a fight
_____________________________________________________________
ELSŐ WAVE VIRÁGOK
_____________________________________________________________
0 sec pull
virág pack spawnol – total HP kb 2.6 millió
meteor, unholy shadow, shadow bolt, holy bolt, holy wrath
total dps: 35k + a melee = 40k total
Mivel a pack egyben van a void zona mindegyiket üti
void zone total dps: 42500
Summ dps: 82500
Pack halála: 2.6 millio / 82500 dps = 31 sec
Ez alatt kiosztanak
1300 melee dps X 10 X 31 sec = 400k melee dmg
10k detonate X 10 X 4 lovas = 400k robbanás
Total detonate lasher 800k DMG
innentől freyat ütik a lovasok hatástalanul a heal miatt
……………………………………………
a 2ik wave ig freya által kiosztott sebzés:
melee: 15k X 60 sec = 900k
5500 as tikk X 4 target X 10 sec-ig tart X 3 darab van belőle:
sunbeam = 12k dmg X 3-t tol el X 4(mind a 4-t éri mert egyben állnak) = 144k
Nature’s Fury: 1 re rábaszza másik 3-t sebzi: 3500 DPS X 3 X 60 sec = 630k
Unstable energy 1x rajak le (3x darabot): mivel egyben áll a 4 lovas ezért mind3 éri
mind a 4 targetet
660K
Ground Tremor: 1x lesz : 12k X 4 target = 48k DMG
Iron roots: tételezzük fel hogy 10 se alatt leverik magukról:
2750 DPS X 3 X 10sec = 82k
…………………………………………………………
első wave freya által kiosztott total dmg: 3264000 dmg
Ez ugye több mint 1 lovas élete kérdés meghal-e valamelyik vagy sem?
Freya melee dps-t leszámitva mindegyik aoe sebzés tehát
3264000- 900k(freya melee) = 2364000 aoe dmg / 4 lovas = 591k /lovas
mivel freya valoszinü ugyanazt a lovast üti végig
591k+900k = ~1500000 tehát mind 4 lovas életben van
………………………………………………………………
Freya HPS-e 148800 ra csökken
Freyan az aura dps-e 1 wave végén (60ik másodpercnél) 11k
_________________________________________________________________
2_IK WAVE NAGY FA
_________________________________________________________________
Fa HP 2.2 milló
meteor, unholy shadow, shadow bolt, holy bolt, holy wrath
total dps: 15k mivel a legnagyobb sebzés a holy wrath kiesett
void zone dps 4150
Summ DPS: ~20k
Fa halála: 2.2 millió / 20k = 110 sec ezalatt 8 stack aura menne rá fel
ami már jelentőset belesebeznie ezt beleszámolva a fa halála ~ 70 sec nél van
(tehát átmegy 3ik wavebe)
ezalat a fa kioszt 70 sec X 16k dps = 1.1 milliót
itt már azért megnézzük hátha át tudják ütni freya healjét
……………………………………………………
Freya healje 148800 HPS 3ik wave érkeztekor mivel a fa még mindig él
aura sebzése (60+45 = 105ik másodpercnél járunk) 82k
total DPS 82k+45k = 127k
TEHÁT MÉG MINDIG A HEAL AZ ERŐSEBB
++++………………..
halt-e meg lovas eddigre?
első wave végén legsérültebb lovasunk 1.5 millát kapott
2ik wave végére freyatol bekap további 900k-t
illetve az egyéb aoe részből 591 k körül
tehát meghal 1 lovas azaz csökken az aura dps-e 28k val illetve
a lovas képességével ami total 30k
………………………………………………………..
maradék 3 lovas a wave végére egyenként 1.1 millót kap be aoeből
illetve egyikük még további 1.1millát a fától
tehát a HP-juk ugy áll hogy
1.2 millió
magyarul majdnem halott a 3ik lovas is
1.2 millió
100000
___________________________________________________________
3-IK WAVE 3 KISCSÁVÓ
___________________________________________________________
A fa még él további 10 sec ig ez alatt kioszt 16k X 10 sec = 160k-t
TEHÁT meghal még1 lovas
Aura DPS-e tovább csökken 44k-ra
……………………………………………………….
3 kiscsávó total HP-ja 2.5 millió
mivel 2-en vannak a lovasok csökken a dps-ük
total HP-ja a 2 lovasnak 2.4 millió ezzel ki kéne még birniuk 4 wavet
Ami teljesen esélytelen
FREYA NYER valahol a 3ik wave vége fele, legkésöbb 4 wave-ben
______________________________________________________________
______________________________________________________________
THE END részemről
September 3rd, 2009 at 15:24:39
állat
September 3rd, 2009 at 15:26:49
Elég meggyőző, de annyit hozzátennék, hogy ha idő előtt hal meg egy pack, akkor nem időre jön a következő, hanem pár seccel később.
September 3rd, 2009 at 15:28:51
Akkor freyan még kevesenn stack lesz amire a 3ik wave jön szal még elöbb elszállnak a lovasok esélyei
September 3rd, 2009 at 16:08:14
Lesz itt sírás- rívás ha a Boss Arena szezont egy holy priest nyeri.
De addig is…
Hajrá M’uru! Hajrá M’uru!
September 3rd, 2009 at 16:08:52
#16 Hancu azért nem válaszolt, mert azok még mindig bunyóznak.
September 3rd, 2009 at 16:22:53
Add irtasnal szamoljatok bele h 25os zeliek holy bolt-ja (vagy mi az) pattog, egyre tobb sebzest osztva. Eleg csunyan eldaralja a kis gazokat.
September 3rd, 2009 at 16:30:28
@24 bele van számolva ha figyelmesen elolvastad
September 3rd, 2009 at 18:06:43
Van hiba van a #18 számításával, amúgy nagy respect neki.
Egyik, hogy ha 60 secnél korábban veri le az egyik add hullámot valaki, akkor rögtön jön a következő. Szóval nincs olyan hogy az első hullám után még fél percig hatástalanul üti a 4 horseman Freyát, amíg az tolja beléjük a sebzést.
Másik, hogy a nature’s fury-t a nagy fa add tolja, nem Freya, tehát az csak akkor van, amikor az az add van.
Tehát a második hullám megjelenéséig nem volt nature’s fury, nem volt még iron roots, és a többi sebzés is fele annyi, mert csak 30 secig tartott a wave1, szóval még nagyon jól állnak a lovasok, távolról se kaptak még be 3.2 m hp sebzést.
A wave 2-nél meg már csak 20k-nak számoltad a lovasokat, pedig ha 5k-s white singet számolsz, akkor az már 23k, ami nem annyira mindegy. Így kb 95 sec míg átvágnak ezen a fázison + közben 268k-t kap be a stackelődő auráktól, vagyis pont 84 secnél az épp akkor tickelő aurák nyírják ki.
Tehát eddig összesen 30+84 sec a harc, vagyis 114.
4 horsemanbe tolt sebzés:
Lasherek 800k
Freya melee 1.725m
Sunbeam x2 300k
Nature’s Fury kb 500k
(csak a nagy fa alatt van és én úgy láttam, hogy nem az idő 100%ában)
Unstable energy x2 440k
Nem hinném, hogy ha egymás mellett van több, akkor a sebzés is sokszorozódik.
Ground Tremor x2 100k
Iron roots 100k
Fa dps 1,344m
5.3 millió, mire leverik a fát a 114 másodpercnél, de ekkor már 24 másodperce ütik őket a hármas addok is, amit még nem számoltunk bele.
Kicsit tovább húzzák a fiúk, de kinyírja őket Freya, és nem a healje miatt, hanem mert a csomó képességével és addjával iszonyatos dpst tol ki. Még akár Patchwerket is beveri majd dpsből. No de hát ja, hardest hard mode is hard.
September 3rd, 2009 at 18:53:58
Üdv mindenkinek én mondjuk csak szinpátia alapján szavaztam a 4 horsie ra de ha Freya leveri öket hát leveri. Amugy a lányeg részemröl kedves 26 os (no offence ofcourse
)
Blizzard Maded Patchwerk to his avatar of war … ergo nincs ellenfele XD
September 3rd, 2009 at 18:54:55
/WTB edit button : Lényeg
September 3rd, 2009 at 19:14:35
#18 Sk0rp10
nem semmi kis számolás, grat hozzá!
September 3rd, 2009 at 21:35:22
#27 jeneidőben make múltban made
maded nincs max a feka szlengben de ott a motherf*cker is csak trógert jelent
September 4th, 2009 at 09:15:04
26: számomra mimiron hardabb volt hardban mint Freya+3
September 4th, 2009 at 09:49:29
31: ja, playernek hardabb, a boss vs bossfighton az durvítja el Freyát, hogy nem állnak ki semmiből, mindenkire rárobbannak a kis fák, benne állnak a fényoszlopokban, nem távolodik el az akin elektromosság van, stb.
September 4th, 2009 at 09:49:48
#18 #26 – Grat, nekem ehhez mar qrvara nem lett volna turelmem!
Amugy atolvasva amit irtatok, csak bologatni tudok, sajnos a 4 lovas gyorsan elverzik…