Aion – múlt, jelen, jövő


November 25th, 2009 by Attila1234

Menorel lepett meg minket ezzel az írással, ami belülről mutatja meg az Aionban jelenleg uralkodó állapotokat. Sok a félreértés e játékkal kapcsolatban. Nem árt, ha egy aktív és komoly játékos véleményét is megismerjük.

Üdv mindenkinek, aki játszott már, játszik vagy éppenséggel játszani fog az Aionnal. Jómagam az a fajta fanboy vagyok, akinek még a magyar narancs is édes; így vagyok ezzel az Aion kapcsán is. Ebben a rövid szösszenetben szeretném bemutatni a nagyérdeműnek az Aion játék múltját, jelenét és remélhetőleg a jövőjét is. A játék európai megjelenése óta kerek két hónap telt el, ez az idő kellő alapot és okot adhat egy ilyen helyzetjelentés elkészítésére.

Az Aion az egyik legvitatottabb sikervárományos MMO-nak indult, egyrészt megelőzték olyan bukások, mint a Warhammer Online vagy az Age of Conan, másrészt viszont a sokunk által gonoszként aposztrofált NCsoft-Korea terméke a játék. Sokan előre jogosan/jogtalanul belemagyaráztak a játékba bizonyos sztereotípiákat. Persze tény, hogy volt több olyan dolog is, aminek azért volt alapja.

A játék szeptember végén hatalmas bummal indult. Megtette a hatását a sok-sok hónapos hype és a fansite-ok információéhsége/éheztetése. Boldog-boldogtalan belekezdett az Aionba. Természetesen a többséget más MMOkból kiábrándult játékosok adták, akik itt próbáltak szerencsét. Az EU start – szokatlanul – stabilan indult. A szerverek nem hullottak ki az emberek lábai alól, nem voltak tömeges lag problémák. A fejlesztő cég ráadásul egyből az 1.5-ös content patch-csel indította az EU startot, ami már lényegesen több lehetőséget engedett a játékosoknak, mint a fapados 1.0-ás verzió. Már a start előtt nagyon sok “western-izált” apróság került a játékba.

Természetesen a kép úgy teljes, ha számba vesszük azért a döccenőket is. Egyből a legelején ott volt a queue probléma. A játék egy tervezési hibája miatt, valamint a területi üzemeltetésért felelős NCsoft West cég kalkulációs analfabetizmusának köszönhetően az első két-három hétben jóformán csak nagyon komoly trükközésekkel lehetett belépni a játékba. A cél az volt, hogy bármi áron is, de bent maradjunk a játékban, ellenkező esetben nem ritkán  öt-hét órás várakozással lehetett csak bejutni. Némi queue emeléssel és – egyértelműen – a lemorzsolódás miatt ez a probléma hamar megoldódott.

A problémák persze ezzel nem értek véget; az első hónapot nagyon sok gyermekbetegség szegélyezte, amelyek sorra szegték a játékkedvét sok-sok játékosnak.

Mára a problémák nagy része megoldódni látszik. Épp a múlt héten sikerült egy workarounddal elhárítani/elfedni a grafikai engine problémáját, melynek köszönhetően már részt lehet venni az ostromokon crash nélkül. Bár tény, hogy ez csak egy workaround, ami hozott azért magával problémát, de legalább már nem crashel a játék és a koreai teszt szervereken ott van már a végleges javítás is, reméljük hamarosan hozzánk is elér.

A játék természetesen napi problémákkal küzd. A területi szolgáltató (NCsoft West) képtelen normális ingame támogatást nyújtani. Ígérgetik a normális supportot, de egyelőre ezen a téren semmi komoly változás nem látszik. Ennek köszönhetően elharapódzott az egyik legbosszantóbb jelenség a: botozás. Farmoló botok hemzsegnek az összes területen és szemmel láthatólag vidáman élik életüket. Tegnap végre történt valami előrelépés ebben a témában is. A játékosok nyomására egy tömeges kitiltás indul el, aminek első lépéseként 16000 accountot tiltottak ki a játékból. Csak reméljük, hogy ez a módszer tényleg folytatódni fog és meghozza a pozitív hatását.

A fenti problémák mellett természetesen a gameplay is sokban befolyásolta a játék sikerességét. Az Aion – sok már MMO-val ellentétben – nagyon nehéz. A karakterek szintezése itt nem egy könnyed hétvégi szórakozás, hanem kőkemény munka. A szintezés tovább nehezíti, hogy az összegyűjtendő tapasztalatnak csak egy kicsi részét adják ki a solo questek; valamint alacsony szintű instance-ekben sem bővelkedik a játék. Mi marad? Csoportos elite vagy solo nonelite grindelés. Ha valaki nem akar grindelni az persze megteheti azt is, jómagam vagyok rá a példa én nem grindelek, legalábbis értelmetlenül, csak a szintezésért biztos nem. Lehetne persze beszélni a szintezés pozitív oldalairól is, de ha már a „sötét múlt” a téma, akkor ezt inkább kihagyom. A grind probléma kapcsán is szokatlan rugalmasságot mutatott a fejlesztő cég. Első körben a szintezés utolsó szakaszát gyorsították meg egy nagyon komoly quest XP boosttal, majd tovább lépve – éppen most tesztelik a változtatásokat – az alacsonyabb szintek is kapnak komolyabb XP boostokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem extra tartalommal töltik meg a szintezést (ezzel fenntartva a kb két hónap/max lvl átlagot), hanem felgyorsítják azt. A választás eléggé egyértelmű, egyszerűbb beállítani a szorzókat az adatbázisokba, mint új contenteket generálni alacsony szintre. Ráadásul ez erősíti a „casual” faktort is. A játékból nagyon sok casual/turista ábrándul ki a miatt, mert nehéz a fejlődés, sokat kell grindelni.

A ködös jelen

Az Európai Aion jelenje stabilnak mondható. A legtöbb szerver több ezres aktív populációval rendelkezik. Nálunk a Spataloson, a Fortress ostromok során nem ritka az 500vs500 ütközet; és ez még csak a PVP aktív közeg. Ez mellett több ezren feszengnek a Steel Rakeben és a többi high-end instance-ben. Sokan panaszkodtak a játékra, hogy az instance-ek egyszerűek és unalmasak. Akik kibírták a szintezést lvl40-ig, azoknál ez a vélemény rendszerint megfordul. Kőkemény time-runok, igényesen kidolgozott instance-ek, látványos és kifejezetten nehéz bossfightokat kaptunk. A CryEngine crash fixálása óta a fortress ostromok is lényegesen látványosabbak lettek, a gyors „zergfest”-ek helyett taktikák/trükközések és legfőképpen elhúzódó állóháborúk adnak játékélményt.

A játék közössége is kezd egyre jobban kinyílni. Bár a játékban továbbra sincs add-on támogatás, de leleményes játékosok képesek voltak out-of-box megoldásokkal biztosítani azokat a funkciókat, amelyek hiánya sok játékost bosszantottak (így pl. dmg/healing meter-t, drop-rate gyűjtő szoftver, amivel valós adatokat lehet szolgáltatni a mobokról, stb.). A közösség egyre több fansite-ot, quest/mob/drop/item adatbázist és rengeteg más hasznos információt termel. Köszönhetően az out-of-box log elemző megoldásoknak egyre inkább megismerhetjük a játék mögött rejlő mechanizmusokat. Bár még nincs ElitistJerks-féle hatalmas Excel tábla tenger, amivel mindent pattanásig lehetne feszíteni, viszont az ezekhez szükséges alap információk egyre inkább világosodnak. Az, hogy a közösség működik, olyan dolgokból is levonható, hogy kezdenek megjelenni a játékban a nagy nevek. Baron Soosdon kb. egy hónapot húzott le az Aionban és ez alatt összerakott egy nagyon igényes machinimát, ami mindenféle extra csili-vili effekt nélkül mutatja meg, hogy mire képes az Aion grafikai motorja.

A magyar Aion közösség köszöni szépen, jól van. A legnagyobb populáció egyértelműen a Spatalos és a Castor szervereken van. Konkrét számadataink a Spatalosról vannak, ahol heti rendszerességgel légiós és egyéni ranglistát generálunk; ezzel ösztönözve a légiókat az előre haladásra. Szépen-lassan kezd a játék átalakulni. A Spatalos szerver kb. 1000 aktív magyar játékosának az egy tizede már vagy elérte a maximális szintet, vagy nagyon közel van hozzá. A jelenlegi tendenciákat figyelembe véve, kb egy-két hónap múlva ez az arány 50-70% körül lesz várható. Jelenleg a Spataloson – mindkét oldalon összesen – kb hét-nyolc nagy légió van és további tíz kisebb légió. A tagok lemorzsolódása egyre jobban lassul, akik idáig kibírták a játékban, azok már eléggé fanatikusan lettek, hogy bármi áron is, de maradjanak és játsszák a kedvenc játékukat. A lemorzsolódás mellett – meglepő módon – elég komoly az új belépők száma is. A hetente automatikusan generált listákból jól látszik, hogy átlagosan hetente 40-50 új játékos lép be a monitorozott légiókba.

A magyar Aion közösség egyébként példa értékű. Sokunk áldozatos munkájának köszönhetően sikerült a közösség nagy részét egy szerverre terelni. Ennek köszönhetően nagyon gyakran „találkozunk” össze egymással. Rutinos öreg rókákként tudjuk kiszúrni a több száz fős tömegből is a magyarokat – és akár a taktika teljes felrúgásának az árán is; de egy emberként ugrani a szerencsétlenre. Természetesen ez vice-versa így megy. Hogy ez miért pozitív? Azért, mert a közösség képes ezt ingame lekezelni. A magyar fansite-okon és blogokon – egy-két fellángolást leszámítva – normális kommunikáció megy a felek között, ami – korábbi MMO tapasztalataink alapján – tényleg meglepetés volt mindannyiunk számára. Hisszük, hogy ez annak köszönhető, hogy a játék alapvetően nehéz, ezért a problémás, nyafogós, whineolós tagok már hamarabb elbukik, minthogy értelmes PvP közelébe jusson.

Röviden és tömören – ismételve magam – : a magyar Aion közösség köszöni jól van.

A virágzó  jövő?

Az Aion jövőjéhez két dologra van szükség: elégséges, elégedett és lelkes játékos közösségre és egy fejlesztő cégre, aki képes kiszolgálni a közösség igényeit. Sokan sokfélét beszélnek az NCsoftról. A játék megjelenése óta önjelölt próféták százai állnak ki a sziklafalakra és hangoztatják: Az NCsoft nem törődik a játékosokkal, más játékban ezt, azt, amazt csináltak. Majd persze kicsivel később ezek a próféták inkább maguk ugranak le a sziklafalakról szégyenükben, amikor az NCsoft bámulatos reakcióidővel old meg olyan problémákat, amikre más MMO fejlesztők lényegesen lassabban reagálnak. Napestig lehetne sorolni a rengeteg apró változtatást, amivel elérték, hogy a játék egyre játszhatóbb legyen. Természetesen problémák vannak, de az, hogy a játék megjelenése óta már kihozták Európában is az első komolyabb patch-et (1.5.1-es verzió) és karácsonyra már várható az 1.6-os patch is; benne rengeteg játékmechanizmus változással és rengeteg bugfix-szel; az mindenféleképpen tiszteletet érdemel. Persze kérdés, hogy hogyan tovább? Az NCsoft szó szerint futószalagon gyártja a játékokat, melyek között több MMO is fut párhuzamosan. Vajon az Aion-t milyen kifutásra tervezik? A kérdést minden bizonnyal az NCSoft is fontosnak tartotta, ezért kiadtak egy „Vision of the Future” videót.

A video főleg azok számára mutathat sokat, akik napi szinten játszanak/játszottak az Aionnal, de szerintem érdemes megnézni mindenki másnak is.

A video röviden és tömören bemutatja, hogy az Aionnak nagyon komoly jövőt szánnak. Nem csak finoman akarnak adagolni egy-egy kis contentet, egy-egy új Abyss setet, hanem alapjaiban akarják megváltoztatni a játékmechanizmust és a játékélményt.

Aki nem játszott Aionnal az nem tudhatja, hogy mekkora dolog az, hogy hamarosan lehet úszni és mountot használni. Ráadásul nem aprózzák el. Ha már mount akkor eleve több üléses mount, amivel ráadásul még harcolni is lehet. Bekerül a játékba ráadásul egy legion housing rendszer, amit szintén nem apróznak el. Nem csak simán kapsz egy házikót, de azt magad tudod berendezni, bútorokat oda rakod ahova szeretnéd, stb. Látom magam előtt a Variance légió disznóólát. Ami viszont a legjobb, miután felépítetted és csodásan berendezted a birodalmadat; mehetsz lerombolni az ellenkező frakció légió házait, ezzel bosszantva és komoly anyagi károkat okozva az ellentétes frakció tagjainak. Mindemellett új fegyvertípusok jönnek be, új class skillek és rengeteg új terület. És ami a legszebb újítás lesz: dinamikus évszakkövetés. Télen a hóesés folyamatosan lepi el a tájat, tavasszal pedig az olvadás szintén szakaszosan történik meg. A játékban az idő egyébként kb 10x gyorsabban telik, tehát egy valódi évben kb. tízszer csodálhatjuk majd meg az évszakok változását. Sokáig lehetne még sorolni a rövidke videóból kiolvasható változásokat, de inkább rövidre fogom: ez nem csak egy „kiegészítő” lesz, ezek a változások egy új játékot adnak.

Végezetül sok-sok hasztalan anekdotát tudnék most mondani, ezek helyett inkább csak ismétléssel zárnám a „helyzetjelentést”: Kösz, jól vagyunk…

Posted in Hírek | Comments (45)

45 Responses to “Aion – múlt, jelen, jövő”

  1. vonos82 Says:

    Hajrá AION, a Cata után megyek… de azt már csakazértis alapon :P

  2. Radiator Says:

    Az előző threadbenfeltett kérdésem (Hogy oldják meg, hogy ne lepjék el a világot a házak?), úgy látszik válaszra talált. Ha jól vettem ki, akkor csak a légiók (vö.: guildek?) kapnak saját erődöt, így nem lesz _annyira_ sok. Bár fogalmam sincs mekkora maga a világtérkép, de ez még így is ijesztőnek hangzik, ha az ember belegondol mennyi légió lehet egy szerveren. Ergó: ez még mindig soknak tűnik.

    Amit én levontam még az egészből, hogy questek ritkasága miatt nem igazán kapunk történetet a világról. Kvázi hiányzik a lore része a dolognak. A kérdések ehhez a dologhoz: mennyire rúgja szét ez a hangulatot? Mert esetemben egy levegőben lógó, alap hiányábn szenvedő világ eléggé meg tudja ölni a dolgokat. A másik: Mennyire befolyásolja ez az RP-zést, már ha egyáltalán van ilyenre lehetőség/külön szerver?

  3. vonos82 Says:

    Bocsi, duplapost:

    Komolyan, szerintem én kivárok… Imádok GMekkel chatelni, theorycraftokat olvasgatni, adatbázisokat böngészni… ilyesmi. Megvárom, amíg lesz az AIONhoz normális support, rendes adatbázisok, és tapasztalt raidblogok (én már csak ilyen kényelmes vagyok).

    Jelenleg a wowacc is freezed, de a következő kieget csak megnézem. Kíváncsi vagyok a lore-ra, meg Arthasra. De kábé ez minden, amire izgatottan várok (nem érdekelnek az új tier-ek, az új petek, mountok, blabla…)

    Ezután számot vetek: Mit akarok csinálni? (PvP, PvP?) Ez hol a legjobb? (AION, WoW, SW, akármi?) Mit kapok a pénzemért? (Support? Petek? Vizuális orgazmus?) Hol vannak barátok, ismik?

    Ezeket ábrázolom egy koordinátarendszerben, és majdcsak lesz valahogy:D

    Ha az AION-t dobja ki, akkor ott találkozunk:D

  4. Menorel Says:

    Először is köszi, hogy az FS lehozta a postot. Másrészt meg köszi azoknak akik elolvassák az irományt és annak fényében reagálnak, commentelne. Előre is elnézést kérek, hogy miattam most rövid idő alatt dupla aion post született az FS-en. Tudom, hogy ez jónéhány wow-hívőnél kivágja a biztosítékot, de remélem kivételesen ezt most elnézitek nekem :)

    Nem tudunk sokat sajnos a videoban is szereplő dolgokról, csak következtetni tudunk a játék jelenlegi állapota alapján. A housing rendszer szinte biztos, hogy légió alapú lesz. A “területfoglalási engedély” pedig gondolom Legion contribution Point alapján fog menni. Tehát a legaktívabb légióknak lehet házuk. De persze ez is csak tipp.

    Az Aionban valóban kevés quest van, de a questek egy jó része komoly belepillantást enged a lore-ba. Tehát nem kell félni attól, hogy a questelések során nem lehet belemelegedni a történelembe. Ráadásul az Aion-ba a sima questek is gyakran sok-sok (akár 10) lépéses chain questek valójában.

  5. Sandwraith Says:

    “A magyar Aion közösség egyébként példa értékű”

    Megint kicsit visszaemlékezés. A WoW-ban is kb a BC-ig tökéletes közösségek voltak. Nagyon rendesek voltak egymással az emberek (az ókori Bloodscalpról beszélek), segítettek egymásnak, ha valaki bajba került, megvédték egymást, ha kérdés volt válaszoltak, ha kezdők kerültek be a közösségbe, segítettek nekik. Nem az volt a cél, hogy mindenkin áttiporva szerezzenek javakat, hanem inkább a közösség elismerése, “szeretete”. Aki még emlékszik valamennyire, azt aki ninjázott valaha valamit is azt teljesen kitagadta a szerver. Nem vették be egy klánba sem, nem is foglalkoztak vele.
    Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a WoW is egy mintaközösség volt, nagyjából egy helyre osztott emberekkel (3-4 szerverre oszlottunk szét) és nézd meg most mi lett belőle :/

  6. Westy Says:

    Erre direkt van egy külön quest “típus” Aionban, a missziók. Gyakorlatilag erősen történetközpontú, hosszú kifutású quest chainek, zsíros ajándékkal a végükön. Leginkább ezek mesélik a történetet, bár belakadtam elég sok rendes küldibe is, ami érdekes volt.

  7. Cathfaern Says:

    @4
    Meg azért ha a WoWból kivesszük a töltelék questeket, és csak a loret hagyjuk meg, akkor nem marad olyan túl sok quest :)

  8. Radiator Says:

    Köszönöm a válaszokat, de egy kérdésre nem jutott: RP? Szerepjátékos szerverek, vagy bármi hasonlatos dolog?

  9. Gozarak Says:

    #2 Azzal ellensúlyozzák az épületek elszaporodását , hogy az ellenséges frakciónak le lehet rombolni azt( legalábbis a videóból és a szövegből ezt vettem ki. )

    Offpost : itt jó hogy elítélik az Aion-t ez egy WoW Blog és egy okos embertől hallottam általában mindenkinek az a kedvenc mmo-ja amivel kezdte nagyon ritka ,hogy valaki átszokik 1 éves game után egy másik mmora ugyanis olyanokkal fog találkozni amit nem szokott meg és így nem is fog tetszeni neki mivel egyik game se ugyan olyan mint a másik különben mi értelme lenne .

  10. csirke Says:

    Az évszakváltozás szerintem remek ötlet, wow-ban is ugye csináltak egy hasonló effektet, de ott nem minden területen, és a területek egyéni változatossága miatt ez sajnos nem lehet globális, de azért el tudnám viselni mondjuk felwood-ot, ahogy enyhén havazik, és néhol már kicsit be is lepi a tájat. (:

    Egy dolog viszont nagyon is bosszant, ez pedig a trial. Én már régóta szeretném kipróbálni az Aion-t, de megvenni csak azért nem fogom, hogy rájöjjek: nem tetszik. Valami akárhány napos trial-t igazán csinálhatnának. Netán már létezik ilyen? Ha valaki tud róla valamit, meséljen plz!

  11. Darksoldier Says:

    Mint már mondtam annyiszor, ha valaki ingyen hozzám vágja, kipróbálnám

    (minden hétköznap a 33/33E avgy a 233E buszon megtalálható vagyok, ártatlan, szende és aranyos mosolyommal )

    *giggle*

  12. Hatba Says:

    Van trial? Nincs. Akkor? 10k forint egy játékért amihez nix “demo”?

  13. SleepWalker Says:

    Hmm. Ez a post bejövős, csak azt nem értem , ha minden klaffa és pörfekt miért lépnek le a max ill high lvl-ek mondvan “nincs mit csinálni?” High lvlen szívesen kipróbálnám, de az ismerősök akik abba hagytak mind törölték a karijukat. :(

  14. SleepWalker Says:

    Trial: ezzel az a baj, hogy nem látnád a “valódi” játékot. Én talán lvl 10ig bírtam az autóhitelgetést és kétlem, hogy magas szintig engedne egy próba verzió. Alacsony szinten pedig semmi skilled nincs és csak mókust meg valami kutyámajmot ütsz.

  15. Menorel Says:

    #13 SleepWalker: Van akinek bejön a játék, van akinek nem. Mindenki hoz magával egy bizonyos mennyiségű MMO tapasztalatot, amiből felépít magában egy elvárást. A mai napig találkozok olyan emberekkel, akik már bőven lvl40 felett járnak és ilyen kijelentéseket tesznek: “már alig várom a max lvles PVE raid contentet”.
    Sokan nem igazán mérték fel, hogy pontosan mivel is akarnak játszani. Ez sok esetben gondot jelent.
    Picit egyébként mi is aggódtunk, mert az Abyssi fortress rendszer nagyon lassan és nagyon rosszul indult be. Pontosan az volt az elején, amit prognosztizáltak: Gyors zergeléses fortress csiki-csuki. Szerencsére 2-3 hete ez a dolog megoldódott. Mostmár presztizsé vált birtokolni a fortresseket és a frakciók tűzzel vassal védik is azokat. Kemény facepalm, amikor heteken keresztül nem tudtok elfoglalni egy fortress-t, mert megvédik a mocskos Zuzmók, és katarzis, amikor a harmadik héten hatalmas takikai trükközés árán 2 óra alatt sikerül elfoglalni azt.
    Szivesen irogatnék a játék endgame élményéről, a légiónkban már jópáran kóstolgatják azt hetek óta. De szerintem akit ez tényleg érdekel, az hamar utána tud nézni és el tudja dönteni, bejönne-e ez neki.

  16. nadjp Says:

    Nem tudom, én autohittel egyetlen mobot sem birnek megölni Aionban.

  17. Z3li4k Says:

    Próbáltam az Aion-t voltak dolgok, amik nem tetszettek, de összeségében nagyon élveztem, ami végülis ellene döntött bennem, az bizony az ára volt, mert ugyan annyit mint WoW nekem nem jelentett. A jővőkép is tetszik, ha legalább ennyi erőt fordítanak az (apró de roppant boszantó) bugok kijavítására akkor, még van esélye nálam, gondolok itt arra, hogy például bizonyos helyekre nem lép fel hanem beakad, és néha a kamera is furcsán értelmezte számomra az aktív fogalmat:)

    Összefoglalva: Örülök, hogy tesznek, sok sikert kívánok nekik és még meg is győzhetnek, de egyenlőre ennek még nem áll fenn a “veszélye”.

  18. csirke Says:

    #14 – Ebben igazad van, de szerintem 10 lvl alatt nem csak az derül ki, hogy egy adott class mire képes. Egy quest, egy mob megölése, egy akármi által már rá lehet jönni, hogy tetszeni fog-e maga az irányítás, képi megvalósítás (mozgás, harc stb..), story, valamint az, hogy milyen a gazdasága a játéknak. Szerintem ezek sokkal fontosabbak, mint a PvP vagy PvE max szinteken. De ez szigorúan csak – szerintem -

    Viszont ha valaki tegyük fel megvette, de már nem játszik, mert neki mondjuk nem jött be, én szivesen feltöltöm az accot 1 hónapra, hogy kipróbálhassam! (:

  19. zska26 Says:

    Örülök hogy az NCsoft végre kezeli a problémákat és örülök hogy normálissá vált az AION (elején lévő hosszú várólisták után) .De nekem amikor döntenem kellet rövid játék után hogy wow vagy aion ,inkább előbbit választottam.Valamiért nem tudott megfogni a játék annyira, és kis szünet után a wowba pedig mégnagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam.

  20. Szolo Says:

    #13 Sleepwalker
    Mint Menorel is írta, a fejlődéshez sok időt igényel az AION. Az átlagos játékos a 40. szint környékén van jelenleg. A következő szintre fejlődéshez szükséges idő egyre nő, ahogy haladsz előre. 1-10 fél nap, 20-25 hosszú hétvége legalábbis, 30-35 egy hét, 40 fölött pedig már örömünnep, ha dingelsz.
    Ha valaki abbahagyja, akkor vagy a 25 utáni nehezedés környékén, vagy 40 után, amikor sokáig nem lép szintet, és elfogy az lelkiereje.
    A te esetedben a magas szintű szinte biztosan nem a játék hibái hagyja abba, mert a hibákra addigra már rájött, és megszokta/elfogadta a megfutamodás helyett, azért jutott el magas szintre. Aki már magas szintű mostanra, az egyszerűen nekiugrott a játéknak kijövetelkor, napi 8 órákat kockult, és egyszerűen eddig bírta a feszített tempót. Kifogyott, mint a WoW top klánok, akik napi 10 órában raidelik az új helyet a world first címért intravénás Red Bull-lal megtámogatva, aztán takarékra kapcsolnak, amikor leosztották a pozíciókat már egymás között. Akik fenn hangon sírtak, hogy mennyire rossz az endgame, szépen szivárognak vissza nálunk, csak kellett nekik kis idő, amíg regenerálódtak.

  21. zolik Says:

    Érdekes volt a post , nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
    A közösséggel kapcsolatban tényleg igaz, hogy a kezdetekkor (wow 1. éve) nem nagyon lehetett olyat látni a chatikon, hogyha kérdeztek valamit akkor kiröhögték az illetőt, hogy milyen hülye hogy még ezt se tudja.
    -
    Sajnos a jelenlegi wow-os contentbe egyre kevesebb embert köt le a pajta ulduar farmolása, a hc pajta meg eléggé hát hc. Nem csodálkozom hogy sokan abbahagyják a wowot vagy másfelé nézelődnek és most az AION pont kapóra jött nekik. Ha még legalább 1 hónap mire kijön a 3.3 biztos, hogy még többen mennek el akár AION-ba akár máshova.

    Nekem a jövő héten jár le az előfizetésem és 100% hogy karácsonyi szabadságig nem hosszabítok.

  22. Menorel Says:

    #20 Szolo: kicsit félreértetted amit Sleep irt. Ő konkrétan azokról beszélt, akik felhúzzák a karijukat lvl50-re. Valamilyen szinten belekóstolnak az endgame-be (talán mennek néhány Dark Poetat, kicsi Dreadgion, stb.) Majd elbúcsúznak azzal, hogy na itt nincs endgame.

  23. Cathfaern Says:

    AION-al játszóktól kérdezném: mennyire van szükség guildre Aionban? Ugyebár WoW-ban ha bármi komolyabb PVE-t szeretnél, máig muszáj, hogy klánban legyél. Aion endgame ha jól értem inkább PVP alapú, itt is szükség van az erős szervezettségre, vagy “PUG”olva is bele lehet kóstolni?

  24. bitU Says:

    Sajátvélemény (lvl 37 Templar): Nekem tetszett a játék, azonkívül hogy szép és hangulatos, elég sok tartalmi újdonság van benne (chainskillek, szárnyak stb.). Az ok amiért mégis visszatértem a WoWhoz, az NCSoft hozzáállása a játékhoz … lehet hogy jönnek ki a patchek, és javítják a hibákat, de számomra mégis olyan érzésem van, hogy “hülyének néznek”. Ahelyett hogy hotfixelnének néhány apróbb, de annál zavaróbb hibát (néha kikapcsol az autoshot/autoattack), újabb táncokat meg egyéb vackokat kapunk (Aether Poison, ez miért kellett?). Őszintén szólva, amit az NCSoft csinál, egyszerűen parasztvakítás. Kiadták a játékot, és ennyi?
    Sajátvélemény volt, lehet nemszeretni, belekötni.

  25. Regent Says:

    LF GUIDE AION!

    van az aion-nak próba lehetősége? letöltés és esetleg trial játék? mert maga a grafika és a világ tetszik és szivesen kipróbálnám, de amikor utóljára keresgéltem mindent találtam csak épp a lényeget nem, azért meg nem fogok fizetni, hogy esetleg mégse jöjjön be.

    ha tudtok adjatok egy normális linket az európai aion-hoz mert elvesztem eléggé a neten

    köfi :)

  26. Szolo Says:

    #22 Értettem, csak 48+-on az ember nem hagyja abba a játékot, hacsak nem égett ki az erőltetett fejlődés miatt. Csúcson az ember nem hagyja abba, főleg nem befizetett hónap kezdetén. Azt kétlem, hogy még az első hónap alatt 48+ is Sleep ismerőse, és már az első fizetős hónapot sem fizette be. Ha endgame esetleg nem is jön össze neki, mert nem sokan erőltették a max. level minél gyorsabb elérését, és így nem volt társa a raidekhez, akkor is talál a játékos kihívást, ha keres. Riftezés, ellenséges oldali portyázóktól még mentes max. szintű területek, alt indítása, amit a magas szintű már komoly felszereléssel tud segíteni, (SM-em pl. a clericemtől kapott felszereléssel határozottan gyorsabban haladt Verteronban, és Eltnen is gyerekjáték így).
    Aki kiégett, pihenjen, és kész.

  27. Szolo Says:

    Ha pedig kipihente magát/erőt gyűjtött, újra nekivág a játéknak.

  28. Meridian Says:

    @5: még én is beleestem abba az ókori WoW-ba, és szvsz ezért sírják az “öregek” vissza a vanila wow-ot, nem a content ilyen vagy olyan mivolta miatt :)

  29. Meridian Says:

    személy szerint a mainkarimmal lvl37-es vagyok, nem sietek, mert akkor unalmas lenne. gy könnyed és szórakoztató, mellette van már egy 26-os altom is, aminek a nagyobbikkal kraftolok ruhát. EZ az első játék ahol a kiskarimat nem grindelt cuccokból öltöztettem fel, hanem fullosan kraftolt, méghozzá 5 szintenként újabbra cserélgetve, cuccokkal öltöztettem fel. És nemcsak jók a kraftolt cuccok, hanem extra szépen is néznek ki. És csak a szimpla zöld cuccokat csinálok, lehetne fokozni az extrább (worthy) zöld cuccokkal, vagy a ritkán sikerülő kék cuccokkal, amik igazán epic-ül néznek ki – holott még nem az epic kategória :)

  30. Gabor1974 Says:

    En is azok koze tartozom, akik kiprobaltak a jatekot, de utana kileptek. Viszont tovabbra is probalom nyomon kovetni. Nekem ugy tunik, a jelenleg meg mindig gyengen teljesit a jatek, foleg a magas szinteken es a PvP-ben.

    - “A játék megjelenése óta önjelölt próféták százai állnak ki a sziklafalakra és hangoztatják: Az NCsoft nem törődik a játékosokkal, más játékban ezt, azt, amazt csináltak. Majd persze kicsivel később ezek a próféták inkább maguk ugranak le a sziklafalakról szégyenükben, amikor az NCsoft bámulatos reakcióidővel old meg olyan problémákat, amikre más MMO fejlesztők lényegesen lassabban reagálnak.”

    Aionsource: http://www.aionsource.com/forum/perento-eng/89011-pvp-nonexistent.html Ezt mar egyszer linkeltem, de azota mar 10 oldalra dagadt a siras. Nem tulzottan tunik az NCsoft “bamulatosan gyorsnak”. Eleg sokan tunnek nagyon elegedetlennek az AION jelenlegi helyzetevel. Az meg hogy nincs ingame support egy dolog, a masik dolog meg, hogy ha a hivatalos forumon kritizalod a jatekot, figyelmeztetnek es torlik a topic-ot. Ha megis folytatod kibannolnak. Ha ezt nevezed gyors reakcionak, akkor igazad van. :D

    - “Az EU start – szokatlanul – stabilan indult.”

    Ezt is kicsit idealizaltnak gondolom. 7oras sorok a bejutashoz es ha bent voltal is megkaptad a napi lag adagodat. En is a Spataloson jatszottam, es emlekszem, hogy a jatekosok mar a chat chaneleken figyelmeztettek mikor jott a kovetkezo lag. Kicsit ment a szerver, kicsit lagolt, utana ment, lagolt, ment… stb. Semmikeppen nem neveznem stabil indulasnak. A szerverek nem hullottak ki az emberek labai alol, mert nem engedtek fel csak a jatekosok eleg kis reszet rajuk jatszani, a tobbiek a queueban toltottek a kovetkezo 5-7 orat, HA szerencsesek voltak, mert sokszor meg a queue is megtelt, akkor azutan sehova tovabb!!!

    Na mindegy. En ugy erzem, te is, mint a tobbi AION fanboy, aki az FS!-re irt eddig, sokat szepitesz a helyzeten (annak idejen parazs vitak voltak itt, egy rosz hangert az AION-ra, leteptek a fejunket :) ) Mindenesetre a jatekban sok lehetoseg van. Ezert is kovetem tovabbra is figyelemmel, meg ha nem is jatszom. Talan kesobb fogok, ha a fobb problemakat megoldottak. Crash-ra meg mindig panaszkodnak, a bot problema pedig nagyon komoly (a blizz ezt egesz szepen kezelte, hatha az NC lemasolja oket).

    Mindenesetre a jatek ott pihen a polcomon, varva az uj lehetosegre, hogy bizonyithasson :) Addig meg:

    GNOME ROGUE FOREVER!!!

  31. Gozarak Says:

    * Nem kell a tört szerveres propaganda. *

  32. lawgiver Says:

    @23 Kell a klán már korábbra is, én úgy érzem olyan lvl25-ig, lehet finoman magadban játszogatni. Utána már kell a csapat a további érdemi haladáshoz. Az end-gamehez nem tudok még érdemben hozzászólni, de nekem a hallottak és látottak alapján úgy tűnik, a nagyobb légióknak kell a dolgokat megbeszélni egymás közt 1-1 este, hogy a frakció érdemben tudjon foglalni-védekezni.

  33. Noiry Says:

    @30 Gabor1974:

    “Eleg sokan tunnek nagyon elegedetlennek az AION jelenlegi helyzetevel.”

    Ez így van. Rengetegen elégedetlenek, mert egy tökéletes játékot akarnak. De ami az egyik embernek tökéletes, az a másiknak gáz. Nézzük csak…

    Egyesek szerint a játék túl carebear, nem kellenének az abyssba őrtornyok. Mások szerint nincs elég PVP, mennyivel jobb volt a WAR RVR rendszere – a világ legcarebear-ebb PVP-je.

    Egyesek szerint nincs elég rift, és nagyon gáz, hogy vannak teljesen védett zónák. Mások szerint az NCSoft hazudott, amikor azt ígérte, hogy lehet “csak PVE”-vel szintezni, mert túl kevés a védett terület.

    Rengeteg az örök elégedetlen ember. Szinte hisztérikusan követelik, hogy ne legyen GameGuarad az EU/NA verzióban. És amikor csodák csodájára az EU/NA verzióból kiveszik a GameGuard-ot, hisztérikusan sírnak, hogy úristen mennyi a bot a játékban.

    A játék még épp csak elindult, de olyan “alapvető” feature-öket hiányolnak belőle, mint az úszás, a hátasok vagy a player housing. Egyesek még az “elavult” grafikára is panaszkodnak. Aztán amikor az NCSoft kiad egy trailert, hogy mit terveznek a játékba, és benne van minden kívánság űberfaszán megvalósítva, akkor az emberek arról sírnak, hogy “miért nem inkább a bugokat javítják.” – Miközben az NCWest épp kijavította a legnagyobb bugot, a fortress siege crasht.

    A héten 27.000 accountot bannoltak botolásért, de Te még mindig arról sírsz, hogy “a bot problema pedig nagyon komoly (a blizz ezt egesz szepen kezelte, hatha az NC lemasolja oket).” Vicces :P

  34. nagual Says:

    Ígéretes video, ha fel boostolják az xp-t lehet felélesztem a 30on ragadt sorcim. :)

  35. KraX Says:

    Koszi a leirast, nagyon jo lett. Orulok, hogy vegre van egy eros konkurenciaja/alternativaja a wow-nak, mert igy remenyeim szerint kicsit jobban megeroltetik majd magukat a blizzardos sracok es az nekunk lesz jo. Mint az elozo postban irtam en is megvettem a jatekot, de ra kellett jonnom, hogy ez nem az en jatekom lesz. A komptetitiv (pvp) jatekok mar egyaltalan nem tudnak tuzbe hozni ugy mint regen es az AION foleg a pvp reszere koncentral ha jol olvastam utana. Ami mas playerek a wow-nak negativumkent rojak fel hogy egyre kevesebb idot muszaj tolteni a jatekban ahoz hogy legyen penzed, felszerelesed, az nalam pozitivum, mivel az ido elorehaladtaval egyre kevesebb idot tudok forditani a jatekra, viszont meg mindig szivesen jatszok vele ha lehetosegem engedi. Az AION hc-bb hozzaallast kovetel meg mind a fejlodes mind a gear kerdeseben. A harmadik dolgot pedig mar irtam egy korabbi postban a jatek hangulatarol, stilusarol, ami az en nagyon westernizalt agyamnak nagyon monyokas, szornyecskes, szines, szagos, bar ketsegkivul gyonyoru. Mindenesetre sok sikert a fejlesztoknek es elvezetes orakat a jatekosoknak! :)

  36. Gabor1974 Says:

    @33

    A vicces az, hogy en nem sirok semmiert. Mivel nem jatszok az AION-al, igy nem is zavarnak a bot-ok, ugyhogy nincs okom sirni ertuk. Csak azt irotam le, amirol AION-os oldalakon az emberek panaszkodnak. Hogy ne szemellenzovel nezzuk a jatekot (mint ahogy te teszed).

    De ti, AION fanboyok, tenyleg nem birjatok a kritikat!!! :D

  37. Gabor1974 Says:

    Ja, ha mar feljott a WAR:

    A 10 days free trial lehetosegrol levettek az idokorlatot!!! Szoval mostmar unlimited free trial, igy gyakorlatilag nigyenesen jatszhato barmeddig!!! Ez azt jelenti, hogy csak T1-ben a max. szintig (10-ig) juthatunk el. DE! es itt a lenyeg, lehet jokat twinkelni ha kiszeded a max. T1-es cuccot!!! T1-ben ugysincs csak nehany lv11. szintu, de azok meg akkor nem trial karik es gyorsan elhuznak T2-be lv12-n.

    Amugy is az egyik legelvezetesebb a T1 a WAR-ban, mivel mostmar ingyenes is, erdemes kiprobalni a WoW mellett mindenkinek akit erdekel egy jo kis alacsony szintu fun PvP!!!

    Bocsi az OFFert (ha problema toroljetek), de gondoltam sokakat erdekelhet. En mar hetek ota T1-ben twinkelek, a WoW melllet csak szorakozasbol, nagyon elvezetes PvP van ott per pillanat.

  38. Vince Says:

    @30 Te figyi egy pillanatra…

    Ha te az aionsource-on egy 10 oldalas QQ thread imiatt temetsz egy játékot anélkül, hogy 1 percet is eltöltöttél volna benne akkor sztem inkább maradj csöndben.

    Esetleg átgondolhatnád azt is, hogy 0 tapasztalattal más szubjektív véleményét szajkózod ez kb egy alsótagozatos érvelési képességeivel. Én értem, hogy szereted a wowot a gnóm rugódat és zavar, hogy más máshol érzi jól magát miközben te már másodszorra postolod a “10 oldalra dagadt a sírás” linkedet eredmény nélkül.

    Ezért ajánlanám, hogy menj el a bótba, vegyél egy AION-t és ülj le játssz vele lvlcap-ig és alakítsd ki a saját tapasztalatodon alapuló véleményedet mind minden értelmes ember. Bár ha neked más véleménye az irányadó, akkor ajánlanám a szarevést 50 milliárd légy nem tévedhet!!!

    Ja és mielőtt elfelejtem!

    A Warhammerhez és a 300-400k előfizetőjéhez kell is az unlimited trial, ez nem a spanyolviasz feltalálása, az Anarchy Online 4+ éve így működik.

    <3
    D

  39. Trutyi Says:

    38:
    Ha már felhoztad, akkor tudható az aoin jelenlegi játékos bázisa és, hogy mennyivel indult?

  40. Vince Says:

    @ 39 Fogalmam nincsen és nem is árulnak el semmit róla azon kívül, hogy US/EU az első hónap elején 1Mil+ emberrel indult. Azóta Menorel nemhivatalos csak magyarok közt zajló közvéleménykutatása kb 26% lemorzsolódást hozott ki az ingyen hónap végére. Most a második hónap vége felé járunk, ergo tuti, hogy jöttek is meg mentek is emberek csak a számokat nem ismeri senki csak a NCSoft.

  41. Menorel Says:

    Hátha még valaki olvassa ez a postot :)
    Szóval az aionsource-ra szerintem tényleg nem kéne adni. A fentebb linkelt téma tényleg jó példa, de minimális kereséssel lehet találni tovább kb 2-3 ezer threadet amiben egy-egy játékos elkezdi valamilyen számára fájdalmas indokból temetni az Aion-t. Poén, hogy van néhány éjonszorszer aki nem rest hetente megnyitni a “temetjük az Aion-t X okból” topicot, ahol az X helyére behelyettesít valamilyen aktuális problémát. Szóval ez ilyen rinyatenger dolog; persze ezzel nem akarom becsmérelni a fórum értékét és biztos sok-sok jogos kritika is van, csak érzékeltetni akartam, hogy ezen topicok nagy része erősen szubjektív és inkább a csalódottság, mintsem a valós kritika árad belőlük.

    bot kérdéssel kapcsolatban egy kis update: A héten tovább 11k bot accountot banoltak ki. Ezzel együtt a héten nem igazán láttam az endgame szintezős területen botot, ami a korábbi hetekben tele volt azokkal. Jó hír, meglátjuk meddig marad így ez az állapot.

    Mennyien játszák még az Aion-t: Leszámítva azokat a szervereket, amikor hirtelen lőttek fel az indulás utánni nagy hajrá miatt az összes többi korábbi szerveren tudomásom szerint aktív a populáció. Úgy tudjuk hogy a megjelenési EU/USA együtt 1 millió példány kelt el. A magyar oldalakon folyamatosan látjuk, hogy elég komoly a játék behúzó ereje, folyamatosan jönnek a telepítéssel, első használattal kapcsolatos kérdések; plusz ugye a “milyen classal játszak szerintetek?”.

  42. Gabor1974 Says:

    @38 Vince

    Mielott elkezdesz orjongeni arrol hogy 0 tapasztalattal, meg minden, legyszives olvasd mar el amit kritizalsz te nyomi. Tudod, csak hogy fogalmad legyen arrol mire irsz valaszt. Ha ezt megtetted volna, es nem csak nekemugrasz – mert az imadott AION-od serelem szenvedte – akkor tudnad hogy MEGVETTEM az AION-t es JATSZOTTAM vele. Szoval nem segit ha a boltba megyek. De ezt mar biztos nem lattad a voros kodtol a szemed elott… igy csak hulyet csinaltal magadbol. Gratulalok, bye.

  43. Vince Says:

    @42

    Örjöngeni? Én csak annyit mertem javasolni, hogy ne mások véleményét linkelgesd be hanem legyen 35 éves korodra saját érvekkel megtámasztott véleményed. A soraid között már kb 3 hátsófali infarktusnyi agybaj jött át idáig és én vagyok vörös ködben. El se merem képzelni hány hajszáleret durrantottál el az agyadban ez a pár post alatt.

    Üdv
    D

  44. Gabor1974 Says:

    @43

    No comment.

    Ne haragudj. Erre a szivonalra nem akarok lejutni…

  45. Spaceshaman Says:

    “It’s finally ready – my first and quite probably last Aion machinima. My gametime ran out last week and I have no plans of buying more for now.”

    Ez Baron Soosdon commentje a saját machinimájával kapcsolatban. A bejegyzése önmagért beszél.

    Ugyanakkor a movie nagyon jó: jó zene, jó grafika.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.