BLIZZARD Metzen.0

Készült 2016. november 18. | írta Norton

20

Metzen távozásának igazi oka

Azt hittük, hogy élvezni ment az életet. De erre tényleg nem gondoltunk. Metzennek komoly egészségügyi problémái vannak, amikről őszintén beszélt.

“Teljesen kiégtem.”– mondta Metzen amikor arról kérdezték, hogy miért lépett ki a Blizzardtól, hagyta maga mögött az egész játékipart és miért akar “eltűnni”.  Scott Johnson készített vele egy majdnem másfél órás podcastot, ahol Metzen őszintén beszél a Titanról, problémáiról és döntésének okairól.

Metzen volt az, aki igazán együtt élt a közönséggel. FOR THE HORDE! – kitörölhetetlen emlék, amilyen átéléssel tudta üvölteni a Blizzconon és más nyilvános szereplésein. Az idei Blizzconon érezhető is volt a hiánya, megszoktuk, hogy ott van és felváltva kiabáltatja meg az Alliance vagy a Horde táborát.

Mikor szeptember környékén bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, a legtöbben arra gondoltunk, hogy hátradőlve akarja élvezni a megérdemelt millióit.
A hivatalos fórumon azt mondta, hogy a családjára és nemrég született gyermekére akarja minden idejét szánni. Ez érthető is, de nem egy olyan embertől, aki 19 éves kora óta 110% százalékon pörgött és mindig mindenhol ott volt. Ilyen hirtelen nem.

Távozásának valódi oka az, hogy pánikrohamok kezdtek el rátörni, az évek alatt komoly szorongás lett rajta úrrá, ami olyan súlyossá vált, hogy már emberek közé is csak úgy tudott menni, ha erőt vett magán.

Elmondása szerint a bajok 2014-ben kezdődtek, amikor a Titan fejlesztését abbahagyták. A csapat éveket dolgozott a projekten, rengeteg energiát öltek bele. Miután befejezték a fejlesztését a csapat morálja szinte padlón volt. Metzenben pedig különösen mély sebet hagyott.

“Mi van, ha a következő játék nem lesz tökély? Mi lesz ha az emberek utálni fogják? Mi lesz, ha nem leszek elég jó és ezzel szégyent hozok a cégre és magamra is?” – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázta magát nap, mint nap. De a Titan után a munkába ásta magát és a Overwatchon kezdett el dolgozni. Segített, ahogy tudott – de akkoriban már folyamatos szorongás gyötörte. Pánikrohama olyan súlyos lett, hogy már akkor is rátört, amikor a feleségével mozizott. Légszomja támadt. Mikor 2016 elején orvoshoz ment, az megerősítette, hogy komoly szorongással és pánikbetegséggel küzd. Ekkor döntötte el, hogy változtatnia kell. Chris Metzen összeroppant a Legion, az Overwatch és annak animált rövidfilmjei, a Warcraft mozifilm terhe alatt, amit a nemrég született kisbabája okozta fáradtság és idegeskedés is megfejelt.

Most mondta el azt is, hogy ez nem egy hirtelen döntés volt részéről. A szeptemberi bejelentést már több hónapos pihenő előzte meg.

“Változtatnom kell az életemen, […] Annyi évet töltöttem folyamatos pörgéssel, az álmokat kergetve, miközben nem csak jó katonának, de vezetőnek is kellett lennem a cégnél.  […] Az elmúlt néhány évben teljesen kiégtem. Nem akartam tovább cipelni a terhet.”

“A Blizzard elhagyása hihetetlen nehéz döntés volt”– mondja. “Itt voltam már szinte kölyökkorom óta. 19 lehettem, amikor felvettek. Az életem volt, az énem volt, ez volt minden. Lehetőséget adott elérni az álmaim és a vágyaim. Csodálatos volt. De ára van annak, ha ennyire pörögsz.”

Noha a Blizzard a családja  is volt és szívesen emlékszik vissza az évekre, eljött az idő a változtatásra. Most, hogy végre azokkal tudott időt tölteni, akik igazán fontosak számára (az igazi családja), ki meri jelenteni, hogy: “I’m a happy dude.”

Ha további részletek érdekelnek a döntésével kapcsolatban, hallgasd meg a felvételt, amin részletesen beszél a pánikrohamokról, arról, hogy hogyan élte meg őket és őrlődött éveken át.

Tetszik(52)Nem tetszik(1)


  • fearandloathing

    Köszi a cikket, erősen érződik, a cikken, hogy minőségi írás, nem a szokásos fs cikk, bocsi, de én ezt érzem.

    Tetszik(30)Nem tetszik(78)
    • http://eu.battle.net/wow/en/character/Arathor/Faralet/advanced Faraleth

      Régen minden j..rosszabb volt?????

      Tetszik(20)Nem tetszik(1)
    • http://eu.battle.net/wow/en/character/stormreaver/sherly/simple Attila

      Gondolhatod, hogy nem azért vettük be a srácokat, hogy szarabb legyen a FS. 😉

      Tetszik(37)Nem tetszik(3)
    • Mohrtimer

      Ezt aztán most oda kellett mondani, ez nagyon kellet, ettől most több lettél...
      "Minőségi" okoskodás, BRÁVÓÓÓ!

      Tetszik(14)Nem tetszik(20)
      • Shutdown_in_5

        Én sem értek egyet vele, de azért nem kell ócsárolni rögtön, mert valaki megmondja a véleményét.

        Tetszik(1)Nem tetszik(2)
    • https://battle.net/recruit/X6PXJJLMR8 Khas Dylar

      Sajnálom, hogy eddig nem tetszettek az írásaink néha valóban távirati jellege, az előfizetési díjadat év végéig visszautaljuk.

      Tetszik(38)Nem tetszik(7)
      • http://eu.battle.net/wow/en/character/Arathor/Faralet/advanced Faraleth

        nézz rá: a like/dislike arányból látszik, hogy a kommentelők még a régi FSesek 😀

        Tetszik(15)Nem tetszik(3)
    • rapbandita

      Én meg azt érzem, hogy egy mondatban háromszor is képes voltál leírni, hogy (ez milyen) cikk(i).

      Metzen: Jó a kedvem, hogy végre jó a kedved.

      Üdv,
      Fejjel a hétvégének! 🙂

      Tetszik(6)Nem tetszik(2)
    • Rambo

      Fun fact: az új cikkírókat a vezetőség karikás ostorral üti egészen addig, amíg elég jó lesz a cikk. 😀

      Tetszik(11)Nem tetszik(2)
      • https://battle.net/recruit/X6PXJJLMR8 Khas Dylar

        Nem megmondtuk, hogy nem szabad háttérinfókat kiadni?!?! 😀

        Tetszik(7)Nem tetszik(1)
  • Daermon

    Nekem húgom pánikbeteg, úgyhogy sajnos közelről tapasztaltam, hogy mennyire nem egyszerű egy betegség ez...
    Szegény Metzen pörgésének is meglett az ára :/ A goblinok is megmondták: Mindennek meg van az ára.
    Reméljük hamar összeszedi magát 🙂

    Tetszik(16)Nem tetszik(1)
  • Charmed

    Kár hogy elkaszálták a Titan-t. Szerintem nagyon elaprózták az erőiket a sok párhuzamosan futó projekt között és pont az látta kárát.

    Szerintem most egy darabig (jó pár évig) csak rókabőr nyúzással foglalkoznak majd. Új karakterek, map-ek az OW-hez, HotS-hoz, új paklik a HS-hez, mini DLC-k az SC-hez, Diablohoz...

    Tetszik(6)Nem tetszik(2)
  • Endyr

    Nincs idom vegighallgatni masfel oranyi szovegelest. Aki megtette osszefoglalna, hogy a Titanrol mit mondott? Engem leginkabb ebbol az erdekelne.

    Koszi.

    Tetszik(14)Nem tetszik(5)
    • http://eu.battle.net/wow/en/character/Arathor/Faralet/advanced Faraleth

      szívesen: nem lesz.

      Tetszik(30)Nem tetszik(4)
  • http://www.szopoalarc.hu Bermuda

    Ahogy én látom, talán ő is egészségesebb lenne, ha a Blizzard is csak n+1-edik kiadóként működne, aki többé-kevésbé tojik a felhasználók igényeire és nem idegesíti túl magát azon, ha Fórumozó Ferike folyton epic lootot/guild housingot/friss tartalmat/nosztalgia-WoW-ot és fényesre nyalást követel.
    The cost of "every voice matters"?

    Tetszik(5)Nem tetszik(5)
    • http://eu.battle.net/wow/en/character/Arathor/Faralet/advanced Faraleth

      Nem kell rank1-nek lenni semmiben ahhoz, hogy a munkád megszállottja legyél. 35 fős magyar cégnél kisvezetokent is kaphatsz infarktust, ugyanakkor 2000 fős multi élén se biztos, hogy stresszes leszel.

      Tetszik(9)Nem tetszik(1)
      • Meezy

        A foglalkoztatott létszám, vagy hogy multi, az semmit sem jelent.
        Attól mert egy multi sok embert foglalkoztat, még gyárthat szemetet és nem feltétlen fejleszt. A lényeg, hogy a termék prémium kategória, vagy sem.
        Ha prémium márkáról beszélünk, akkor a kitalált terméket olyan folyamatokon kell átpréselni egy projekt vezetőnek, amik biztosítják a termék és márka prémium mivoltát és méltó lesz egy ilyen gyártó hírnevéhez. Ehhez kapukat és ezek alá tartozó mérföldköveket határoznak meg. Csak akkor viheted tovább a projekted, ha teljesítetted az előző feltételeit hibátlanul. Évekig tartanak az ilyen projektek. És sok a teljesítendő kapu, mielőtt piacra engednek egy terméket. Milyen érzés lehet 3 vagy több év küzdelme után azt kapni a vezetőségtől, hogy nincs tovább, nem kapsz rá több pénzt, hogy folytasd.
        Egy 35 fős magyar cégnél ekkora fejlesztést el sem kezdenek megfinanszírozni, mert ezalatt nincs bevétel ebből és csődbe menne míg megtérül.
        Ugyan arra a személyiségre nézve, a különbség óriási. Első esetben a siker és a kudarc is hatalmas lehet, míg egy kis cég esetében mindkettőből jóval kevesebb jut. Ez a stresszre is igaz. Ma már az ilyen pozícióban dolgozó embereknek tanítják a stressz kezelését (nem véletlen), mert a stressz egy gyilkos dolog.

        Persze mi Magyarok a stressz terén is egyediek vagyunk, mert amiatt is képesek vagyunk pusztítani magunkat, ha valakit el kell engedni a gyalogátkelőnél, vagy hogy a wownál maradjak, egy farmbosson wipe-olunk egyet.

        Tetszik(7)Nem tetszik(0)
        • http://www.youtube.com/kockabrigad Rertez

          A személyes tapasztalatom alapján az a valóság, amit Faraleth írt. Szoftverfejlesztésben pont a kisebb cégek akik kénytelenek azt csinálni, amire igény van, sőt a náluk sokkal nagyobb cégeknek ideális beszállítói, mert nagyon sok hosszútávú projekten hatékonyabban, kreatívabban, gyorsabban és olcsóbban tudnak dolgozni. A kis cég nem válogathat. Azt csinálja, ami neki jut. Ha egy kisebb csapatban az egyén megbukik, vele bukik az egész vállalkozás, mert az egyéni teljesítménynek sokkal nagyobb a hatása, mint a nagyobb cégre. Ha versenyképes akar maradni és meg akar élni, egy 3-10 fős vállalkozásnak a szoftverpiacon ugyanúgy kell dolgozni több évig tartó fejlesztéseken, mint a nagy cégeknek. Alig akad olyan munka a szakmában, amit pár hónap alatt lehet tervezni és kivitelezni. Ha a vállalkozás nem tud finanszírozni egy évekig húzódó projektet, akkor sajnos eláshatja magát. Nem a céged és a tőkéd diktálja, hogy mit kell elvállalnod, hanem a piac. A nagy cég könnyebben túléli egy projekt kudarcát, a kis cég meg beledöglik. Ebben igazad van. Ettől függetlenül kénytelen mindenki nagyot kockáztatni, mert erről szól ez a szakma. Vagy a saját energiád és tőkéd teszed kockára vagy másét.

          Tetszik(2)Nem tetszik(1)
  • Stickie

    Nagyon bátor kiállás ez, csak tovább nőtt az egyébként sem csekély tiszteletem az ember iránt.

    Tetszik(4)Nem tetszik(0)
  • Capowne

    "már emberek közé is csak úgy tudott menni, ha erőt vett magán." vennék pár csíkkal abból az erőből én is xD

    Tetszik(1)Nem tetszik(3)
Back to Top ↑