BLIZZARD elme

Készült 2021. november 17. | írta Attila

7

We’re sorry

Csak nem akar csillapodni az Activision Blizzard körüli botránysorozat, a minap például a patinás Wall Street Journal is arról számolt be, hogy maga Bobby Kotick is érintett valamilyen szinten a cég szexbotrányaiban. Az érintett az alábbi üzenetben reagált a vádakra, de semmi újat nem mondott igazán: Szuper a cég, a legjobbak dolgoznak náluk, és olyan befogadók, hogy csak na. Továbbra is zéró – kétszer alá húzva – tolerancia van a zaklatással szemben, stb. OK! Maradjunk annyiban, hogy bűzlik ez az egész a képmutatástól. Eddig semmi gond nem volt a tipitapival, a szexizmussal meg a mit tudom én mivel, ami feszíti a kaliforniai munkavállalók tudatállapotot, de most hogy rászálltak a cégre a hatóságok meg a sajtó, rögtön hiper korrektnek kell mutatkozni a publikum előtt. Innentől kezdve biztos örömmel fognak a legnagyobb elmék a céghez jelentkezni, hisz azzal a tudatban kell ott dolgozniuk, hogy ha bármi miatt is távozniuk kell a cégtől, akkor automatikusan megkapják majd a zaklató szexista megtisztelő pecsétjét. Lejtmenet ez. Lassan el kell engedni ezt a céget.

I want to talk with you today about our future and reiterate my conviction to create the most welcoming and inclusive workplace.

Over the last few months, so many of you have generously and candidly shared your experiences and your insights about the type of company you want us to be.

We’ve taken meaningful actions to improve our company and our culture. But there is more to do.  To become the model workplace we all aspire to be, more change is required. But I am so confident we will get there.

There will, of course, be continued media attention about us and our industry over the next few months. In fact, there’s an article today that paints an inaccurate and misleading view of our company, of me personally, and my leadership.

I want to say two important things about this:

First, we are incredibly fortunate to have the most talented people in our industry all so committed to constant improvement. And I share this commitment.

The second thing I want to say is that anyone who doubts my conviction to be the most welcoming, inclusive workplace doesn’t really appreciate how important this is to me.

Creativity and inspiration thrives best in a safe, welcoming, respectful environment.  There is no substitute for that. And staying true to our values, without exceptions, is the best way to retain our talent and to attract the new talent we need to achieve our great potential.

As I have made clear, we are moving forward with a new zero tolerance policy for inappropriate behavior — and zero means zero. Any reprehensible conduct is simply unacceptable.

We have a chance to further enhance our culture and be the example other companies will follow. And we are so incredibly fortunate. Connecting and engaging the world through joy and fun is a powerful mission. Accomplishing this in a welcoming, inclusive workplace ensures we will achieve our mission with excellence.

Over the last few years our industry has had an uncomfortable spotlight that’s been illuminating opportunities for us to change. And we must all, including me, embrace this need for change, so we can bring our very best selves to the very best place to work.

Thank you for your commitment to a culture of respect, your appreciation for the unique talents we each possess, and for maintaining the very best environment for all of us to work.

For that, I am truly grateful.

Tetszik(2)Nem tetszik(3)

Tags:


7 komment érkezett a(z) We’re sorry poszthoz

  1. Singulus mondja:

    Mikor elolvasom a cikkeiteket, mindig azon gondolkozom, hogy Asmongold tud magyarul és írja cikkeket ide. xD

    Amúgy a belem fordul ki a nagy cégektől meg ettől a hozzáállástól... valami nagyon félrement itt pár éve a világon, de nagyon.

    Tetszik(3)Nem tetszik(6)
  2. Astonkacser mondja:

    Nem kell ezt felfújni, más cégek is átestek már ezen. Az Übernél is ez volt pár éve, aztán most érdekel valakit? Ráadásul az egész videójáték ipar érintett, nem csak a Blizzard vagy az Activision. Nem kell itt temetni semmit.

    Tetszik(2)Nem tetszik(5)
    • Attila mondja:

      A játékok színvonala és a fejlesztések tempója nem erről árulkodik.

      Tetszik(11)Nem tetszik(3)
    • evoken mondja:

      Azóta már kiszórták a Treyarch 18 éve trónoló vezetöjét is, de úgy egyébként, hónapok óta hullanak a fejek mindenfelé. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy hirtelen az ultratehetséges, erös víziókkal rendelkezö, a fejlesztö studiokat (esetünkben leginkább a Blizzardot) a minöségi útra visszakormányzó emberek tömegével töltenék fel ezeket a pozicíókat.

      Tetszik(3)Nem tetszik(2)
    • grobs mondja:

      Az Über egy szolgáltató cég ahol a szolgáltatás igénybevevőjét a vezetői döntések nem nagyon érintik. Az Activision/Blizzard viszont egy kreatív játékfejlesztő cég, ahol a vezetői döntések befolyásolják a termék minőségét.
      A termék minőség pedig az elmúlt 10 évben nem volt túl magas ahhoz képest ami az azt megelőző 15 évben megjelent. Egyelőre még ki lehet adni wc3, meg d2 remake-et, de egy idő után ez elfogy. És komoly kétségem van afelöl, hogy egy Overwatch, vagy egy HoTS remake is hasonlóan fogyna. Míg korábban sikeres világokat teremtettek, addig az elmúlt 10 évben még azt se tudták kiaknázni ami megvan. 1995-2005-ig gyakorlatilag amihez nyúltak az arannyá változott. WoW óta meg kijött egy sc2 fejőstehén módra, egy d3 valós pénzzel, meg IAP-os HoTS és HS. Igazi sikertörténet mindegyik. A D2 remake-et jobban várták mint a D3 kieget. A mobilos diablo meg akkora sikersztori, hogy még mindig nem merték kiadni, pedig a "fejlesztői" szerint már lassan 2 éve kész.

      Korábban a BlizzCon, vagy egyáltan egy Blizzard-os bejelntés a játékbilág nagy eseménye volt, ma meg ... nincs BlizzCon, és legfeljebb a fenti "sorry"-t jelentik be.

      Tetszik(11)Nem tetszik(2)
  3. Iblys mondja:

    Lejtmenet ez. Lassan el kell engedni ezt a céget.
    Ez így van, viszont nem emiatt a balhé miatt. Igazából a játékosok nagy része valószínűleg magasról tesz erre az egészre, maximum közösségi médiában hőbörög egy sort hogy lássa a világ mekkora woke. A probléma ott van hogy évek óta nem adtak ki jó játékot, az elmúlt évek legnagyobb dobása a D2 remaster.

    Tetszik(11)Nem tetszik(2)
    • Singulus mondja:

      Plusz ez a játék is el lesz terelve egy woke irányba természetesen. Ne legyen igazam, de lesznek még itt cudar dolgok a szivárvány árnyékában... csak hogy megmutassák Ők mennyire "eredetiek".

      Tetszik(2)Nem tetszik(3)

Vélemény, hozzászólás?

Back to Top ↑
  • FS DISCORD

  • FrostShock!

    37 User(s) Online Join Server
    • Anuradha
    • tTedY
    • Cikász
  • KOMMENTEK

    • Singulus on PTR patch notesMondom, jövőre már biztosan lesz LGBTQI+ event is ahol cuki szivárványokat lehet majd gyűjtögetni, csillámpóniért... aztán letérdelni achiert mondjuk egy
    • PTR01 on PTR patch notesSzánalom, hova jutott ez a game…
    • Afthraste on Visszatérnek a Class setekEz csak az utolsó mondathoz: amikor működött akkor a tier setek arra (is) voltak jók, hogy content patchenként változatosabb gameplaye
    • Bermuda on Visszatérnek a Class setekMondjuk nekem úgy rémlik, hogy a whine állandó és első számú forrása volt az aktuális class tier set vagy a
    • Adi91 on Visszatérnek a Class setekIgazából meg se kellett volna szűnniük, de a remek fejlesztői döntésekkel ugye nem lehet szembemenni...
    • ben2 on Fekete péntekGondoltam így leárazva befizetek a Shadowlands-re. Aztán úgy voltam vele, hogy meh... A WotLK-nál szálltam ki, de azért leárazáskor az
    • Singulus on A hűség jutalmaSzerintem se. De jol fog mutatni az eves penzugyi beszamolojuk... probalajak enyhiteni az ertekvesztesuket, mondjuk ugy. Sajnalom, hogy elcsesztek. Get
    • csabe on Fekete péntekA sok fizetős armor helyett megcsinálhatnák már végre a maradék fajok heritage armorját....ja nem hát abból nem lesz plusz bevétel...
    • evoken on Fekete péntekAz a durva, hogy ez a szaros stargazer pack amúgy 55 euro normál áron. WTF? Majdnem egy elsőnapos játék ára.
    • tntmaxy on Fekete péntekSzomorú ezeket a véleményeket olvasni, bácsak tudnék ellenérvet mondani, de nem tudok.
    • Makk on Fekete péntekŐszinte leszek, ha van aki megvegye és erre pénzt költ és a cég ebből akarja kivenni a hasznot, ott nem
    • Megyo88 on Fekete péntekZseniális! Minek kiadni egy jó (és nem beta állapotú) játékot ha annak az árát ellehet kérni egy csilli-vili set-ért... És
    • Adi91 on Fekete péntekAz ajánlatok eléggé jók, nagyon jól néz ki ez a Celestial set (főleg egy cloth useren). Viszont valamelyest szomorú az
    • tsirche on A hűség jutalmaA dolgok jelen állása szerinte az se garantált, hogy még meglesz a cég 6 hónap múlva...
    • Singulus on We’re sorryPlusz ez a játék is el lesz terelve egy woke irányba természetesen. Ne legyen igazam, de lesznek még itt cudar