GW2 no image

Készült 2012. február 22. | írta Cascade

45

GW2: Béta jelentkezés

Megnyitották a publikus jelentkezést a Guild Wars 2 bétájára. 48 órán keresztül jelentkezhet boldog – boldogtalan.

Az elmúlt hétvégén tartották az első nyíltabb béta eseményt, amire újságírók, bloggerek kaptak meghívást. Az első visszajelzések alapján a játék nagyon király, nem nagyon találtam negatív revjút szerte a széles interneteken, áradoznak a játékról.

Én egyelőre szkeptikus vagyok, de amiket olvastam és láttam, azok nagyon, de nagyon meggyőzőek: über karaktergenerálás, nyílt világ, nincs kötött sztori, a döntéseknek van befolyása a világra / történetedre, nagyon erős krafting, 3 frakció, borzasztó erős PvE, automatikus groupolás végre normálisan megoldva és mindezek mellé egy nagyon jónak tűnő harcrendszer, kurva jó grafikával. Mindez előfizetési díj nélkül.

Ami nem tetszik, az a picit széttagolt kasztrendszer, túl sok kaszttal és … és nincs más.

Tehát, ha érdekel a dolog, akkor a Variance GW2 blogja eléggé extenzív, megéri csekkolni, jól nyomják a kollégák.

Hamarosan mi is jelentkezünk némi ízelítővel és ha minden jól megy, megkezdjük majd a GW2 coverelését is.

A bétára itt tudsz jelentkezni, egyelőre Windows only, reméljük lesz OSX kliens is hamarosan.

Némi mozgóképes anyag a tovább után, a Variance gyűjtéséből.



Tetszik(0)Nem tetszik(0)

Tags: ,


  • Harlek

    Én már jelentkeztem, legalábbis videók alapján megvett kilóra (ami nehéz feladat így mázsa fölött :D).

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Shaka

    Én is jelentkeztem, és már jó előre tudtam hogy ebben az évben ezt a játékot tuti meg fogom venni..azért remélem kisorsolnak a betára is 😛
    Jelenleg a Tera beta-t is próbálom, és kifejezetten tetszik az is.
    Csak ajánlani tudom mindkét játékot.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Vilendor

    Videók alapján azért én nem esek hanyatt tőle. A karakter animáció nagyon gyér lett. Csúszik a karakter a földön, a támadás animációk darabosak, a ruhák nem mozognak könnyedén, csak keményre fagyottan csüngenek. A grafika pedig elméletileg szép, de valamiért mégis retró hangulatú, kopottasnak és részletszegénynek tűnik, valamiért a Dragon Age 1 képi világát juttatta eszembe. (mindez alapozva második videó 8. perctől és harmadik videó 6. perctől látványára) De ez csak a látvány, ha tényleg olyan jó a tartalom ahogy írják, akkor sokadik szempont.

    Persze az is lehet, hogy csak túl sokat Teráztam mostanában és hozzá szoktam a jóhoz 😀

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Noiry

    Na jó, itt az ideje bootcamp-elni egy Windows 7-et.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://Youtube.com osivis

    Aki esetleg bekerül az küldhet nektek mindenféle egyéni élményt / beszámolót a játékról?

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Afthraste

    hmm remélem sys req-nél nem nézik a HDD méretét, mert ez a balfék csekkoló progijuk csak a C:\ meghajtót jegyezte fel, ami 50 GB és 11 szabad, sys req meg még nincs kinn a játékról hogy mekkora helyet foglalna ^^

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • drmilo

    Must have!

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Hancu

    @osivis: nanáhogy!

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • puretroll123

    jee!! 😀

    Kösz az infot, ezért érdemes FS!-t olvasni, mert mostanában pont nem néztem hivatalos oldalt és lemaradtam volna.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Mevris

    Nem rossz, de azért a látottaktól nem estem hasra, ettől függetlenül jelentkeztem bétára. Majd kiderül, de a 2 csávó a 2. videóban jópofák voltak, az rész speckó jobban lenyűgözött, mint maga a játék. 😛

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://Youtube.com osivis

    @Hancu: Akkor megnyugodott a lelkivilágom.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • SleepWalker

    "borzasztó erős PvE"

    Öm.. vki homályosítson fel pls.. ez nem pure pvp game mint az 1 volt?

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Jargen

    @Hancu: Elvileg NDA van a honlap szerint, de valszeg megint csak én beszélek hülyeségeket:) (ahogy mindig!)

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Zake

    @Sleep, egy kérdés, szerinted pl. a Diablo 1-2 pure pvp game?;) Ezt a játékot ne a WoW-hoz hasonlítsátok, hanem pl. a Diablohoz, ugyanis kb. ugyanannyit fogsz fizetni érte...

    @osivis, majd óvatosan azokkal az infókkal, mert akit behívnak alá kell írnia egy titoktartási nyilatkozatot (ami persze mondjuk lehet hogy csak az adott hétvégére vonatkozik majd mint a mostani esetben).

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://eu.battle.net/wow/en/character/stormreaver/sherly/simple Attila

    Még mindig van NDA? Nahát! Azt hittem, hogy már mehet minden. A YouTube már tele van friss videókkal. Mindegy, már nem lehet olyan messze a megjelenés. Szerintem legkésőbb nyáron kint lesz a cucc.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Endyr

    @Zake: hogy sikerult ar alapjan osszehasonlitani 2 jatekot? vagy hasonlitsuk 50 euros varosepito vagy autoverseny jatekhoz?

    /facepalm

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Cathfaern

    @Attila:
    Úgy volt NDA, hogy amíg zajlott a béta hétvége, addig nem postolhattak semmit, csak hétfőn. Nem kizárt, hogy így lesz majd a nyíltabb bétánál is.

    @SleepWalker:
    Már az 1 se volt pure PvP. Voltak "HC insták", foglalkoztak a PvE balance-al is, azért is lett bevezetve, hogy egyes spelleknek van külön PvE és PvP verziójuk. Szóval volt rendesen PvE is, csak más típusú, mint a WoW-ban (és tény, hogy PvP előtérben volt, kb. fordított helyzet volt a GW1-ben, mint most a WoW-ban). GW2-nél meg elejétől fogva ráfeküdtek a PvE-re szintúgy, mint a PvP-re, azt a célt kitűzve maguk elé, hogy a kettő egyenrangú legyen. Kiváncsian várom, mennyire sikerül ezt összehozni.

    @Zake:
    Már csak azért is totál rossz az összehasonlítás, mert bizony a D3 RMAH-ból a Blizznek simán több pénz összejöhet, mint a WoW havidíjakból. És a GW2-nek is megvan az üzleti modellje (többek között a gyakoribb kiegek, ott amíg fejlesztették rendesen a GW-t, 3/4 évente kijöttek egy kieggel). Szóval nem, az Arenanetnek nem a (kezdeti) játékeladásokból fog származni az összes jövedelme.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Zake

    @Endyr:
    Nyilván csak élcelődtem, de egyébként ha nem lehet ár/érték alapján összehasonlítani, akkor azt mondd meg nekem, hogy ha pl. a GW2 annyiba fog kerülni, mint egy single player játék, akkor mi alapján várja el a közönség, hogy tovább lekössön, mint egy single player játék? Nekem pl. Sleep kérdéséből az jött le, hogy ő nyilván a 10+ fős raidekre gondol, mert anélkül nem is pve egy játék... Ahogy Cathfaern írta, az 1-ben is volt pve. Nem olyan, mint a WoW-ban, de nem is vetetik meg 3 havonta újra a játékot (kb. ha leosztod a havidíjat).

    Egyébként a GW valóban a kiegekből finanszírozza magát (meg a "body-shopból"), de a GW kiegeket nem kell megvenned ahhoz, hogy tovább játszhass, csupán az új területek/kasztok nem elérhetőek. Azért és akkor veszed meg őket, mert/ha tetszenek a benne lévő dolgok.

    @Attila,
    Csak a béta hétvége idejére vonatkozott a "hírzárlat", hétfőtől már lehetett teríteni az infót, szóval gyanítom a jövőbeni béta napoknál is így lesz.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Zake

    Ezzel az egésszel csak azt akarom mondani, hogy nem kell minden új MMO-t wowkillerként kezelni, és olyan elvárásokat támasztani, hogy hú ennek most mindenben jobbnak kell lennie, pláne ha az a játék PONT NEM wowkillerként akarja eladni magát, hanem azzal reklámozzák, hogy mást, újat akarnak nyújtani.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Devio

    Kövezzetek meg, de ez majdnem szánalom! 🙂
    A grafikát ne említsük inkább. Ennél még a WoW is szebb Dx11-ben.A harc rendszere... 😀 Nem is mondom tovább. Azért mondom ezeket, mert megint akkora hírt kavart ez a játék is. Pedig ezt nem kellet volna ennyire nagydobra verni.
    Azért aki ezt kedveli. Annak jó szórakozást kívánok! 🙂

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Pete

    @Devio: Ja, a grafika szánalmas (haha, ezt honnan vetted?) A harc rendszer fos, hiszen mi az már, hogy kreatív módon még class kombókat is belevisznek, fuj! Azért arra külön puszi, hogy a WoW grafikája szebb 😀

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Athos1

    @Devio: Monitort bekapcsoltad? 🙂

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Sabee

    @SleepWalker:
    eh dislike gomb nincs ?:) első rész nem igazán full pvp volt 🙂 csak voltak benne nagyon jó group pvp questek+nem volt fly (legalábbis amíg én játszottam).

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • vizoo

    @Devio: Te melyik műsort nézed? Illetve melyik bolygón élsz? 😮

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Krysh

    @Vilendor:
    Egész jól összefoglaltad ami tegnap este elsőre eszembe jutott a videók láttán. Valahogy ez a grafika... nem is tudom... erotikus. 'ssza a szemem. Ettől függetlenül persze lehet maga a játék kiváló, de elsőre nem fogott meg a fent írtak miatt.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Vigyor

    a grafikát fikázók remélem tudják, hogy a videók nagyrészt low grafon lettek felvéve, mert még nincs optimizálva a motor

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Charmed

    @Vigyor:
    Én nem néztem a videokat, így nem kritizálom a grafikát, de mit jelent az, hogy még nincs optimalizálva a motor? Most lesz az open béta, mikor akarják optimalizálni? Egy bétába belefér, ha van benne ezer kisebb bug, de az engine optimalizálása nem nagyon. Ha erre van szükség, inkább toljanak a megjelenésen és az open bétàn is.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Hatba

    Nagyon valószínű hogy preorderes lesz meg WOW sub lemondás (ha lejár az 1 év 😛 )

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Cathfaern

    @Zake:
    Nem feltétlenül kell raid ahhoz, hogy fel lehessen venni a WoW-al a versenyt PvE terén. Elegek az 5 fős insták is, de akkor azoknak olyan szintű kihívást kell nyújtania, mint egy WoW-os raidnek. Nyilván vannak hátrányai egy 10-es raidhez képest, de vannak bőven előnyei is egy ilyen rendszernek.

    Amúgy mindegy minek hirdetik, de szvsz a GW2 az egyetlen olyan MMO gyakorlatilag a titánig, aminek van esélye WoW killernek lenni, minden más maximum szeletet tud magának hasítani. Ennek az oka, hogy a GW2 az egyetlen olyan bejelentett MMO, ami nem a WoW-ot próbálja másolni, néhány újítással, hanem teljesen egyedi ötlet alapján építették fel (a GW alapjaira). Ezért meg van az esély arra, hogy az emberek ne csak egy WoW klónt lássanak benne (mint tették eddig azt mindenhol), és ezért ne annyira a WoW-hoz akarják hasonlítani. Persze ettől függetlenül még kurva jónak is kell lennie, de egy WoW klónnál az se elég.

    Ja és megjegyzem eddig egyetlen olyan MMO-ról tudok, amit már a bétájától kezdve egyöntetűen dícsért a szakma és a közönség is... max a grafikát kritizálták kicsit... és ez a WoW volt 🙂

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Zake

    @Cathfaern:
    Teljesen egyetértek, de ettől még szerintem nem lesz WoW-killer. Egyrészt, mivel sok WoW-osnak kevés az 5 fős tartalom, elég ha végignézed a különböző fórumokat, pl. SWTOR endgame-et is unják sokan, pedig ott még raidek is vannak. Másrészt, pont azért amit mondtál, ez a játék nem egy WoW-klón akar lenni, és ezért sok WoW-osnak nem fog bejönni. Ők maradnak a WoW-nál. Amivel nincs is semmi gond. De szerintem a két játék elég eltérő stílus (pont ez a jó a GW2-ben, hogy miközben pl. SWTOR fórumokon azon filóznak, hogy ugyan mégis milyen újdonságot vártak az emberek az SWTOR-tól, hiszen mi újat lehet csinálni egy MMO-ban - aközben itt jön "osonópályán" a GW2 ami megmutatja hogy tessék, pl. ilyeneket), és csak egy részhalmazban lesznek olyan játékosok, akinek mindkettő tetszik majd. A GW-sek egy jelentős része vagy már megunta a WoW-ot, vagy nem is nagyon játszott vele. Ez persze csak egy tipp. (Egyébként vannak olyanok is, akik megrögzötten tolnak egy játékot, és azt mondják a GW2-re hogy ez is csak egy WoW-klón, és meg se nézik, mert úgyis szar lesz. Nekik mondhatsz akármit, a WoW-hoz fogják hasonlítani.)

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Fecniii

    @Cathfaern: " Ennek az oka, hogy a GW2 az egyetlen olyan bejelentett MMO, ami nem a WoW-ot próbálja másolni, néhány újítással, hanem teljesen egyedi ötlet alapján építették fel": TERA! Béta óta nem bírom magam rávenni hogy belépjek SWTOR-ba, frusztráló lett számomra ez a WoW-os harcrendszer, és ahogy elnézem a GW2 harcrendszere is elég hasonló lesz kivéve hogy lesznek kombók ala TERA.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Rade

    @Charmed: Ha videót nem nézel, akkor legalább olvass. "These special closed beta events are open to invited players only." Az engineről meg annyit, hogy pont azért béta, mert nem teljes még. Releaseig egy rakat dolog változhat még, sok esetben lehet elég annyi, hogy engedélyezzenek egy beállítási lehetőséget és máris mindenki elégedett lehet a "szépségével".

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Fecniii

    A grafikáról meg annyit, hogy a játék bejelentésekor közölt videókhoz képest erős visszaesést érzek, majd meglátjuk hogy a végleges milyen lesz, de ezzel megint csak a TERA-hoz tudok hasonlítani, aminek egyszerűen gyönyörű a grafikája.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • paci@bloodscalp

    Grafikát nyihogók miatt gondoltam, írok pár sort, hogy ugye egy béta első napján egy MMORPG nem fog úgy kinézni, ahogy a végleges verzióban. Meglepő módon.
    Ennek nagyon sok oka van, de az egyik például, csak hogy érthetőbb legyen laikusok számára, hogy a beállítások skálázhatóságának spektrumát egyes esetekben maguk a fejlesztők sem tudják, ezért van szükség bizonyos terheléses tesztekre.

    Vannak olyan grafikus beállítások, amelyek szerveroldalon is megmutatkoznak. Nem engedhetik meg maguknak ugyanazt 12, mint amit 1 millió online játékossal. Jellemző módon a Rade által felvázolt gyakorlatot szokták követni nagyobb fejlesztő cégek. A WoW-ban is mind a mai napig a legtöbb beállítást kézzel meg lehet adni egy óriási skálán, a játékban jelen levő "csúszkák" csak a mezei játékosoknak lettek kitalálva.
    A Diablo 3-ban patchről petchre ugyanez zajlik, szépen beépítik a grafika változtathatóságát. Az első patchben a felbontáson kívül kb. két dolgot lehetett beállítani bináris jelleggel. 🙂

    De ugye, nem szeretek észt osztani anélkül, hogy megnézném, miről írok, ezért megnéztem hát a videókat.

    Szerintem nagyon szépen kidolgozott a játék grafikája.
    Akik szerint ez csúnya / ronda / jaj, azokat is megértem, viszont ha ez igaz, akkor én nagyon, de nagyon öreg vagyok. 🙂

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Zake

    A játék grafikája szerintem túl van hypolva, olyanokat is írnak egyesek, hogy a legszebb MMO grafika meg hasonlók. Attól azért messze van, de ízlések és pofonok, szerintem szép és bőven elég egy MMO-hoz, az art style meg direkt ilyen festményes, ami nagyon illik a játék hangulatához. Inkább legyen kicsit ósdi a grafikája, de fusson rendesen élvezetesen a játék (lásd WoW:)). Egyébként a grafikus motor a GW1 motorja feljavítva, szóval ha úgy vesszük, 5 éves cucc.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • paci@bloodscalp

    P. S. Karaktergenerálás meg egyenesen softpornó... 🙂

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Cathfaern

    @Zake:
    "Egyrészt, mivel sok WoW-osnak kevés az 5 fős tartalom, elég ha végignézed a különböző fórumokat, pl. SWTOR endgame-et is unják sokan, pedig ott még raidek is vannak."
    Nem sikerült akkor elég egyértelműen fogalmaznom: a PvE endgame nem attól lesz izgalmas, hogy hány ember van egy instában egyszerre. Sw:tor-t se azért unják, mert kevés az ember a raidben, hanem mert unalmasak a raidek. GW2-ben egy sima lvling instában is vért izzadtak a béta teszterek, tehát legalább a lehetőség megvan arra, hogy kemény endgame kerüljön be. Márpedig ha az endgame kemény és kihívásokkal teli, akkor szórakoztató a hc réteg számára, és akkor nem fogják unni. Mindegy, hogy 40, vagy 5 ember van ott (persze van egy szűk réteg, akinek kell a létszám, ők azok akik máig 25-ösben raidelnek, annak ellenére, hogy nem top guildben vannak)

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Devio

    Ez a grafika akkor sem mond olyan sokat! A közelgő Tera online ezt 3x veri el.
    Az, hogy a karakterek milyen bután mozognak az borzalom! Az csak nekem tűnt fel, hogy a HP orb az kb Paintel megszerkesztett gömb?! 😀

    Megemlítettem a grafikát és egyből mekkora, hülye lettem. 😀
    Amúgy pont a középsőt videót néztem meg. A két srácon jókat kacagtam! 🙂
    Ez alapján írtam az első hsz-t.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Cathfaern

    @Devio:
    Vedd le a TERA-t minimum grafikára, és úgy hasonlítsd össze. Mert ezek low grafon vannak.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Nilufar

    Grafika: engem se nyűgözött le, de low grafikai beállítástól nem is lehet csodát várni. Arra meg, hogy a Tera mennyivel szebb, ez így van a Tera még videókon és streamen keresztül is gyönyörű viszont ott az a nagy kérdés, hogy van-e benne annyi újdonság, tud-e annyit és annyi féle dolgot nyújtani, mint a GW2, vagy pedig az az újszerű harcrendszeren kívül nem sokat. Az is érdekes, hogy Koreában a 37 szerverből már csak 15, Japánban 10-ből már csak 3 szerver megy. A nagy szerver mergek nyáron ill. Japánban most Januárba voltak, tehát a gyenge kezdésre se lehet fogni a lemorzsolódást.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Zake

    @Cathfaern:
    Már most olvastam olyat, hogy a GW2 meg fog halni, mert az is csak egy WoW-klón (ezt SWTOR-t védőtől, érted), de nincs benne normális endgame. Én egyetértek veled, de ettől még sokan akkor is csak legyintenek ha meghallják hogy ötfős instákat endgame-nek merünk hívni, mert az csak olyan lehet, mint a WoW-ban. Közben meg másik játékban, ami megadja nekik ugyanazt, megunják 1 hónap alatt...:)

    @Devio:
    "Az csak nekem tűnt fel, hogy a HP orb az kb Paintel megszerkesztett gömb?!"

    Igen, csak neked. De amúgy simán elismerem hogy a Tera jobban néz ki, csak kérdés hogy bejönnek-e valakinek a csöcsös mangacsajok meg a szőrös állatemberek. Sokminden már a GW2-ben is határeset nekem, rózsaszín szalagos copfok, bundás melltartó a havas táj előtt, meg a kötelező cuki faj, stb.:)

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • axino

    Azért nézzétek meg a Terát Low grafikán
    http://www.youtube.com/watch?v=SL1jCs01gQ4
    Nem hinném hogy a GW2 low grafja csúnyább ennél...

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Mr Gibs

    Nekem bejön a hangulata egyenlőre, kíváncsian várom a gépigényt, utána újítani ezt az ócskavasat, végül belogolni és tapasztalni 😀

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://atryl.deviantart.com atryl

    Annyi hülyeséget ír itt sok ember, hogy az /orbital facepalm. Kicsit nézzetek utána a játéknak a játékmenetnek, harcrendszernek, és utána lehet pampogni. Mindenki a grafikáról beszél, mert a videókból csak annyit szűrtök le. Kis background research után lehet okoskodni. Addig nem kéne. WoW-al sem a grafika miatt játszottunk (azaz de, egyedi), ha a poligonszámot nézzük messze elmarad ellenlábasaitól, és mégis fent maradt. a GW2 RENGETEG (és ezt alapos utánajárás után mondom) dolgot újít a piacon, szánjatok rá egy kis időt, és ismerjétek meg, nem fogjátok megbánni.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://atryl.deviantart.com atryl

    http://www.youtube.com/watch?v=xBC_ig73aMs
    Még béta előtti, de érdemes megnézni, 10 dolog, ami miatt érdekelhet a játék.
    /reklám off

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
Back to Top ↑