A Resident Evil 7-ről őszintén
Január 24-én megjelent a Resident Evil sorozat legújabb része, amely az előzetesek és a demók alapján leginkább a Halálos kitérőre vagy A texasi láncfűrészesre emlékeztet. Lássuk hát, mennyire helytállóak a feltételezések és hogy valóban képes-e a játék vonalkódot nyomtatni az alsóneműmre?
Mielőtt elkezdeném ezt a kritikát, úgy érzem fontos valamit leszögeznem: nem vagyok nagy Resident Evil rajongó. Játszottam az összes játékkal, amely a főszálat követi (Resi 1-6), illetve pár kiegészítő címmel (Umbrella Chronicles, Code Veronica), de sosem tudott annyira megragadni sem a világ, sem a sztori, sem pedig a játékmenet. Számomra a túlélő horror alfája és omegája a Silent Hill első pár része, azon belül is a második rész volt és valószínűleg az is marad. Meg lennék lepődve, ha a Biohazard hetedik része megingatna ebben a meggyőződésemben. Ez persze nem azt jelenti, hogy szánt szándékkal le akarnám húzni a játékot, egyszerűen csak azt, hogy nem hasad bele a szívem, ha esetleg az lesz a konklúzió, hogy nem kifejezetten jó. A felesleges rizsázás helyett tehát inkább vessük bele magunkat a kritikába. Mire olvassátok ezt, már nem élek akkorra a nagy oldalak már megkapták és végigjátszották a sajtópéldányaikat. Általában elég jó értékeléseket kapott a Resi 7, valahol 80 és 90% közöttieket, mondjuk nem mintha különösebben érdekelne, mit gondol egy játékról az IGN…
Alapjárat
Nagy vonalakban a sztori egy Ethan Winters nevű mintapolgár körül forog, akinek a felesége három éve eltűnt, majd a gmail fiókjának spam mappájában talál egy üzenetet, ami arra figyelmezteti, hogy semmiképp ne keresse a fehérnépet. Természetesen, ahogy az a horrorokban lenni szokott, Ethan erről tátrai magasságokból tojik és az asszony keresésére indul. Ha más nem, annyi előnye van a dolognak, hogy végre megtudjuk mi történt a Mézga családdal a rajzfilmsorozat vége után. A magyar család ugyanis kollektíve megtanult angolul, majd Louisianába költözött, ahol Géza és Paula sajnálatos módon olyan mélyre merült az alkoholizmusban, hogy ettől aztán halhatatlanok lettek Aladárral együtt, bár ez utóbbit kinézete alapján jó eséllyel a THC konzerválta. Eközben beszereztek maguk mellé egy apatikus, teleportáló bérnagyit, Krisztát meg elküldték valahová… talán a Harvardra közgázt tanulni. Blöki és Maffia rejtélyes módon eltűnt. Így tengeti unalmas hétköznapjait a család farmjukon, amíg be nem törünk hozzájuk.
Na és, hogy dübörög a motor?
Elég jól, ami azt illeti! A játékot az alábbi konfigon futtattam ultramagas grafikai beállításokkal:
- Proci: Intel Core i5 6500 3.2 GHz
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 960 OC 2GB
- Memória: 16 GB DDR4
- Oprendszer: Win 10 Pro
Számomra a grafika abszolút harmadrangú szempont. Körülbelül a 2010-es évek elején volt az a billenőpont, ami után már csak elvétve jelentek meg igazán rosszul kinéző játékok, innentől fogva pedig azon lovagolni, hogy mennyire szépen vagy nem szépen látszanak Mézga Géza ráncai igencsak redundáns. Azt azonban fontos leszögeznem, hogy a látvány összességében több mint kielégítő, mindezt ráadásul úgy, hogy a kb. másfél éves gépemet még csak meg sem izzasztotta. Összességében tehát az optimalizációra nem igazán lehet panasz. Az is hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy sok esetben a látvány eléggé polarizált: bizonyos részek, főként a környezet elemei, a falak, növények, elhagyott járművek, bútorok, satöbbi gyönyörűen néznek ki, tökéletesen beleillenek a játék “kamerás horror” atmoszférájába. Vannak azonban olyan tárgyak és felületek, amik kifejezetten “műnek” érződnek, ez leginkább az organikus és nedves elemeken (belsőségek, végtagok, moha), illetve a rozsdán érhető tetten leginkább. Ez utóbbi ugyanis több helyen olyan érzetet kelt, mintha egy hulla másnapos társaság paradicsompürét reggelizett volna, mielőtt beütött a krach.
A játék amúgy tökéletesen zökkenőmentesen futott, stabil 60 FPS-t lehetett tartani a fenti konfiggal FullHD felbontáson. A beállítások között egyébként mindent megtalálunk, amit egy modern PC játéktól elvárunk az élsimítástól kezdve a textúra minőségen át egészen a tükröződések és árnyékok élességéig, tehát ha valaki finomhangolni szeretné a látványt, az bőven talál opciókat.
A szivatót azért állítsd be rendesen…
A játék három nehézségi fokozaton játszható: Easy, Normal és Madhouse nehézségen, utóbbihoz végig kell vinni a sztorit egy alacsonyabb szinten vagy elő kellett rendelni a játékot. Jómagam normálon játszottam, de kipróbáltam könnyűn is és be kell valljam, úgy érzem egy nehézség mintha hiányozna a kettő közül. Történt ugyanis, hogy néhol a játék olyan szinten elverte a seggemet, hogy nem tudtam, hogy a „Retry” gomb után kotorásszak vagy zokogva fojtsam bele magam egy vödör csoki fagyiba.
Persze, félreértés ne essék, én alapvetően szeretem ha fáj, a fentivel inkább arra akartam célozni, hogy a modern nehézséghez szokott gémerek talán kicsit megakadnak a normál által képviselt szívatást látván. Mindezzel együtt úgy éreztem, hogy az Easy lehetőség túl könnyű. A játék egynegyedénél gyakorlatilag úsztam a gyógyító varázsfőzetekben, a lőszerben és az ingyen sörben. A normál mód ehhez képest helyenként átcsap egy nyersanyag-gazdálkodós játékba, ahol nem engedheted meg magadnak, hogy vaktában lövöldözz vagy sokat tangózz az ellenfelek előtt, mert az alacsonyabb nehézségen bőségesen rendelkezésre álló tárgyakból itt kevesebb van, mint az önbecsülésemből.
Mindezek ellenére a fősztorit sikerült valamivel kevesebb, mint 11 óra alatt kipréselnem magamból, ami egy mainstream címtől teljesen korrekt játékidőnek mondható. Ez azonban kicsit megtévesztő lehet, hiszen ennek az időnek a nagy részét azzal töltöttem, hogy fura kulcslyukakba kerestem fura kulcsokat vagy visszatértem óvodai éveimbe és geometriai rejtvényeket oldottam meg.
A kraftolás érdekes része a játéknak, bár nem igazán lihegték túl a dolgot. Lényegében arról van szó, hogy van ez a „Chem Fluid” nevű unikornisváladék, ami mindenre jó. Demonstráció következik:
- Végy egy marék lőport
- Végy egy marék sárga cuccot, amire rá van írva, hogy „Chem Fluid”
- *MEDZSIK*
- … és így lesz a Chocapic töltény
Összességében azonban nem lehet a rendszerre panasz, elvégre működni működik, magasabb nehézségen a túlélés egyik kulcsa, meg amúgy is ajándék ló, senki nem ettől várta a megváltást.
Na de milyen vezetni?
Ha valaki hiányolta már a játékfelhozatalból a régimódi, rejtvénymegoldós, lepukkant házakban bolyongós, atmoszférikus címeket, annak van egy jó hírem: ez pont ilyen. Annak ellenére, hogy az előzetesekből, sőt még a demókból is leginkább egy kaszabolós horrorra emlékeztetett, amire két gagyi csavarral meg egy kis blu-tackkel ráragasztották a Resident Evil feliratot, ebből a szempontból végül kellemesen csalódtam. Ezt mondom természetesen úgy, hogy nem vagyok elvakult rajongója a sorozatnak. Lehet, hogy nem mindenki érez ugyanígy.
Ott van ugyanis minden, ami számomra a klasszikus RE játékokat jellemezte: fura kulcsokkal nyitható fura ajtók, nyomkeresés, feladványmegoldás, titkos csapóajtók és tárgyak, rusztikus képi világ. A különbség így utólag annyi, hogy áttették az egészet belső nézetbe.
A sztori összességében rendben van, bár néha – főleg a vége felé – kicsit visszacsavarja a gerincét és fejjel beleáll a saját seggébe. Azonban arra kellett rájönnöm, hogy nem is olyan rossz valakinek a seggében lenni, ha puha és meleg van és van valami fényes cucc, amivel szórakozhatsz. Valószínűleg nem lesz érettségi tétel irodalomból tíz év múlva, de nem esik arccal a padlóra. Valahol a játék vége felé van egy „hatalmas” fordulat, amit ha nem látsz előre, akkor csekkoltasd le a szemed.
A játék nagy részében a Mézga-család elől bujkálsz, miközben emelt díjas számon szextelefonozol Krisztával, a fekete báránnyal. A családtagok totál megállíthatatlanok, illetve ha eleget lövöd őket, egy idő után eldőlnek, de ez is csak pár perc nyugit jelent, tehát nem igazán éri meg a befektetett energiát. Jó hír azonban, hogy nem túl okosak és/vagy nem látnak túl jól (valószínű ők sem látták jönni a sztori végi fordulatot…), mert egy-két sarokra lehagyva őket gyorsan meggondolják magukat és visszatérnek alvajáró üzemmódba. Természetesen előbb-utóbb szemtől szemben is konfrontálódnunk kell velük, ám ezek az összetűzések taktikai szempontból egy százas szög komplexitásával rendelkeznek és a kivitelezéssel sem lehet túl sok probléma.
Azt hiszem, nem kerülgethetem sokáig a forró kását és nem is szeretném mindenféle virágnyelven körülírni, amit érzek, szóval kimondom, ahogy van: A Resi 7 egyszerűen nem ijesztő. Teljes mértékben elképzelhető, hogy nekem abnormálisan magas az ingerküszöböm a hasonló stimulánsokkal szemben, de valószínűleg egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ijedtem meg és jó eséllyel a tarkómmal is meg tudom számolni, hányszor rettegtem igazán. A fő problémám az, hogy az ellenfelek nem igazán hozzák rám a frászt. Az egyik típus a standard ember, aki ha meglát, megpróbál agyonverni, a másik pedig egy rakás depressziós play-doh gyurma hullarészegen. Első típussal amúgy is találkozom faluszélen a presszóban, utóbbi pedig inkább absztrakt, mint ijesztő.
Az sem segít sokat, hogy az „ijesztéseket” a Nemzetközi Űrállomásról is lehet látni, hogy jönnek. Vázolom a szituációt:
*Kopogás a hátam mögötti csukott ajtótól*
*Kinyitom az ajtót, lefelé a sötétségbe vezet egy lépcső*
*Elindulok, mire lelassul a karakterem*
*Megjelenik a kiscsaj a körből*
*Belső én: Jumpscare… 3… 2… 1…*
*Én: Hűdebetojtam #félelem #youtuberamegy #iratkozzfel*
És még ezer és egy ilyennel operál a játék. Mindennek tetejébe az első tíz percben felvonultatja a horror-sztereotípiák teljes tárházát: van itt minden fakóbőrű, feketehajú, négykézláb mászó nőtől feka zsarun át (na vajon mi fog történni vele?) lassan mozgó, megállíthatatlan gyilkosig. Azt azonban nem lehet elvenni a Resident Eviltől, hogy valószínűleg ez az egyetlen olyan széria, amiben két csóka láncfűrészekkel párbajozik és ezen nem röhögöm magam halálra.
„A forgalmi engedélyt rendben találtam”
Az előző pár bekezdésből úgy tűnhetett, hogy nem szerettem a játékot, ami abszolút nem igaz. A Resident Evil 7 egy tisztességes, élvezhető iparosmunka, ami végre visszakanyarítja a sorozatot az akciólövöldétől a horror irányába. A kifogásom az, hogy pont azt nem kaptam meg tőle, amit vártam és amit mind a Capcom, mind az internet híresztelt, hogy ez bizony telivereti úgy a gatyád, hogy kétszer kell mosni. Nem így történt. Tetszett? Igen. Lehetett volna jobb? Abszolút! Örülnék neki, ha a nagy stúdiók végre megtalálnák a régi horror-kézikönyveket a fiók alján és megnéznék benne, hogyan kell a félelmet adagolni. Addig is várunk az Outlast 2-re.
Végső értékelés:
7/10
Határozottan jobb, mint az átlag.
(7)Nem tetszik
(2)Kapcsolódó bejegyzések
Megyünk Washingtonba’ →
PUBG – Az új FPS őrület →
GWENT Cinematic Trailer →
Destiny 2 a Battle.neten →
15 komment érkezett a(z) A Resident Evil 7-ről őszintén poszthoz
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Én úgy tudom, hogy kifejezetten VR címnek készült. Talán úgy fosatósabb lett volna, ha az arcodba pislog egy rohadó bácsi.
VR esetén valóban kegyetlenül parás tud lenni, még akkor is, ha az Univerzum összes horror, thriller, krimi kliséit már magadévá tetted. 🙂
Teljes verziót csak könnyed fokozatban szeretném végigbóklászni, mert a hangok mellett immáron a VR biztosította látvány is egy új szintre emeli a játékról alkotott véleményünket.
Ha a SH 2 a kedvenced, akkor csekkold le a Lone Survivor nevű játékot.
"Teljes mértékben elképzelhető, hogy nekem abnormálisan magas az ingerküszöböm (...)"
Valószínűleg igen, vagy nekem túl alacsony, de én már a demó közben is majd' összeszartam magam. 😀
Tök jó, hogy ha a poszt szerzőjének nem szimpatikus egy teljesen értelmesen megfogalmazott komment akkor nem a (nem tetszik) gombot használja hanem csak simán kitörli mert hát az Ő posztjánál csak bólogatni lehet....
A poszt szerzője szolgálatra jelentkezik!
Először is a Frostshockon nem szoktunk kommentet törölni. Az alpári, nem odaillő hozzászólóknak elintézzük, hogy mindenkii megtudja, hogy valójában kecskékkel hálnak.
Másodszor, még ha akartam volna sem tudtam volna kitörölni a kommentet, mivel nem vagyok moderátor az oldalon (ez könnyen bizonyítható, mivel nincs a nevem mellett a kis "FS MOD" felirat), szóval még csak jogosultságom sincs rá.
Harmadszor igen vicces helyzeteket szülne, ha valaki aki kritikákat ír, pont maga ne bírja a kritikát. Mivel ez egy kezdődő projekt, így a negatív kritikát még szívesebben is veszem (ha az disztingváltan van megfogalmazva), mint a pozitívat, ugye utóbbiból nem sokat tanul az ember, maximum annyit, hogy "jól van fiam, ügyes vagy".
Negyedszer, zárásként elmondom, hogy már csak azért sem töröltem volna ki a kommented, ha tudtam volna sem, mert imádok vitázni. Úgyhogy ennek tudatában szeretnélek kérni, hogy írd le még egyszer a véleményed, most már nagyon kíváncsivá tettél.
+1 bónusz: Sajnálom, hogy ilyen kevés bizodalmad van netes felületekbe, hogy egyből cenzúrára gyanakszol. Valószínű, hogy a Disqus rendszer lovasította meg a HSZ-t. Nem ez lenne az első eset.
Bocsi a disqus volt a hibás de nem tudom becopyzni mert spamnek nézi......
Újraírni/átfogalmazni?
A lényege az, hogy Én kicsit más irányból közelítettem volna meg a félelem részét. Kétféle ember van a moziban is az egyik aki mindig ki akarja találni mi fog következni a másik pedig csak tátott szájjal ül és néz. Szerintem az első mentalitásában játszottad végig a játékot ezért nem volt annyira ijesztő. Az ijesztő horrorfilmek ideje szerintem már lejárt mármint a legtöbbször számíthatunk arra hogy ránk akarják hozni a frászt. A játékokban sem elég manapság egy szuper kis szörnyet rajzolni mert már nem hat meg senkit ahogy a hentelés sem pláne egy horrorjátékban. Ezért szerintem nagyon nagyon jót tett a sorozatnak ez a fajta átváltozás. Egy szakállas szemüveges öregembertől lapáttal Én sem fogok becsokizni de magában a játéknak a hangulata az egész világa baromi jó csillagos ötös. Én a RE2 óta egyik résszel sem tudtam fél óránál többet játszani ebből viszont nem merek több gameplay videót nézni mert magam akarom feltérképezni a házat. Az egyetlen dolog ami nem tetszett, hogy megnéztem a last bosst és hát az számomra elég ratyi lett. Jelen pillanatban még túl drága ahhoz hogy megvegyem és 1 nap alatt kipörgessem de remélem pár héten belül be tudom szerezni olcsóbban 😀 kb ennyi volt (persze nem játszottál vele ne írj véleményt de a demot mindig naprakészre néztem meg az első fél óra a játékból is baromi jó! videók alapján)
A félelemkeltés egy nagyon komplex dolog és elég beható ismeretséggel kell rendelkezned az emberi pszichéről. Persze utána is benne van a pakliban az, hogy mindenki mástól fél, de alapvetően a félelem fajtáit be lehet skatulyázni archetípusokba: félelem a furcsától, félelem az ismeretlentől és félelem saját magunktól. Erről amúgy lesz a közeljövőben egy kifejtősebb cikk pont ennek az apropóján.
Az RE 7 főképp az első fajtára játszott rá és kis mértékben a másodikra, ami nem is meglepő, mert az elsőt a legegyszerűbb megvalósítani. A félelem "ütemezése" viszont játékdesign szempontjából nincs teljesen a helyén. Alapvetően minden hatásos ijesztés egy nyugalmi fázissal kezdődik, majd megtörténik az ijesztés, ami után kezdődik a stressz fázis, majd amikor elmúlik a veszély, egy újabb nyugalmi fázisba lépünk. Alternatíve van a "fordított" megoldás, amikor a stressz látszatát keltjük és addig feszítjük a húrt, amíg már nem lehet körömrágósabb a helyzet, majd feloldjuk valamivel, ami NEM egy ijesztés. Mindkét módszer hatásos de az Resi 7 egyiket sem használja kifejezetten jól. Erre jó példa, amelyik helyzetet leírtam a kritikában: ha a játékban azt sejted, hogy jumpscare lesz, akkor hidd el nekem, hogy az esetek 100%-ában az is lesz. Nincs ismeretlen, nincs találgatás. Ha beléengetik előtted, hogy valami ijesztő fog történni, akkor az is fog történni.
Az atmoszféra valóban teljesen rendben van, de ezt én is leírtam. Meg azt is, hogy viszonylag magas az ingerküszöböm hasonló dolgokra, úgyhogy nem minden esetben szabad nekem hinni, mikor azt mondom, hogy valami nem ijesztő. Én sem szoktam hinni általában, ha valaki azt mondja nekem, hogy egy játéktól összekaksizod magad, mert tudom, hogy ilyen vagyok. Az egyetlen kritikus, akinek hiszek ha azt mondja, hogy egy játék fosatós, az Yahtzee (Escapist Magazine, Zero Punctuation), mert régen nézem a kritikáit és tudom, hogy nagyjából hasonló dolgoktól ijed meg, mint én.
Az pedig, hogy ma nehezebb ráijeszteni az emberekre? Nem hinném. Az Outlast például számomra egy nagyon erős horror élmény volt, pedig ott is csak kezeslábast viselő őrültek meg egy nagydarab csúnya csávó volt az ellenfél. De mint írtam, itt nem ez a lényeg, hanem a félelem nagyon lassú és óvatos adagolása, amit az Outlast jól csinált. Lehet, hogy rossz végén fogtam meg a témát. Nem is igazán az ellenfelek minőségével van baj, hanem az, ahogyan tálalva vannak.
Köszi az észrevételeket. Remélem kielégítő a válasz!
Ennél jobban már csak egy nő tudna kielégíteni 😀
Megint csak Én vagyok a hunyó nem szoktam horror játékokkal játszani inkább filmeket nézek és azok közül is az a film fog meg aminek van egy értelmes története. Az ijesztés az csak pillanatnyi dolog viszont ha van valami ami elgondolkodtat és félelmet kelt az sokáig megmarad. A videók alapján a RE7 ilyennek tűnik nekem de ha egyszer végigjátszanám megnézem az outlast-ot is és akkor lesz összehasonlítási alapom 🙂
emlékszem, még (talán) a második részben tojtam össze totálisan magam. (nekem addig tartott az RE sorozat, amíg rögzített kamerás volt)
sötétben, fejhallgatóval: hallom, hogy valami "csámcsog" a szoba másik oldalán, várom, hogy ugorjon, és pont akkor, amikor érkezett az ugrás, a nővérem a vállamra tette a kezét.
azt hittem, elvisz a mentő, szerintem akkor ijedtem meg legjobban egész életemben:)
Kedves Rambo! Elnézést kell kívánjak mivel igazad volt... Elkezdtem a játékot igaz még nem toltam végig de már Margaret meghalt de valóban nagyon kiszámítható a játék. Amíg az öreggel nem találkozunk a garázsba olyan mint egy film nagyon parás aztán beérünk a Main Hall-ba és mintha átléptünk volna egy korábbi RE-be jobb grafikával FPS módba. Ettől függetlenül azért baromi jó a játék nagyon tetszik és mindenkinek ajánlom végigjátszásra de igazat kell adjak neked Én csak a videókból ítélkeztem 😀 VR ban azért mondjuk így is durva lehet....
Azon szerencsések közé tartozom akik PSVR változatot birtokolhatják.
Hangsúlyozom nem vagyok oda a horror játékokért, de megszereztem mert pár kevés kivételtől eltekintve ez az a cím ami először nyújt teljes értékű VR élményt.
Nehéz szavakba foglalni az élmény, ezért nem is fogom.
Amúgy 10/10 🙂
Ez a game bebizonyította hogy a VR nem fog eltűnni mint újabb vakvágány, hihetetlen lehetőségek vannak a technológiában ha értő kezekbe kerül.
Qva jól meg van írva ez a cucc! Furcsáltam először, hogy FS-en Resi teszt?! De megérte elolvasni! 😀 Még úgy is, hogy a játékkal sose fogok játszani.