World of Warcraft Classic megjelenés - Mennyi is? Várjá' csak...


WARCRAFT elysiumwillprevail2

Készült 2017. január 26. | írta Astonkacser

60

Nostalrius-Elysium Vattafák

Komolyan mondom ennek a cikknek először azt a nevet akartam adni, hogy “Személyiségzavarban a Nostalrius csapat”, vagy valami hasonló.

De még mielőtt beleugranék abba, hogy mi is történt, egy kis előzmény következzen előbb azoknak, akik csak most csatlakoznak be a blizzardos játékvilág szappanoperájába.

Ügye a Nostalrius legacy szervereken emberek tízezrei játszottak anno, amikor a Blizzard ügyvédei hivatalos formában megkeresték őket, hogy hát ezt inkább még sem kéne, különben dádá lesz. A Nostalrius ekkor még jókisfiú módjára abbahagyta ezt a gusztustalan szokását és megígérte nem túrkálja az orrát többet.

Aztán a Nostalrius csapat úgy érezte, hogy a legacy mozgalom hőseként közvéleménykutatást csinálnak, és azt tűzik ki misszójuknak, hogy egyesítik a közösséget és elhozzák a népnek a Szent Grált, a hivatalos legacy szervereket.

A Blizzard meg ehhez asszisztált nekik, még meg is hívta őket a főhadiszállásukra. Ekkor még mindenki azt sejtette, hogy azért, mert félnek attól, mi lesz ha a Nostalrius kiadja a teljes adatbázisát és forráskódját valaki másnak.

Telt-múlt az idő, de a Blizzard semmit sem lépett az ügyben. Még a volt vezető fejlesztő Mark Kern sem tudta meggyőzni a Blizzardot arról, hogy csak kéne valamit csinálni ezzel a dologgal.

A Nostalriusnak meg egyszer csak elszakadt a cérna, és elhatározták, hogy majd ők jól megmutatják a Blizzardnak, ezért egy másik hasonló projeknek az Elysiumnak adták oda minden adatukat. Az Elysium nem volt rest, kihasználta ezt a lehetőséget és azóta már több új szervert is indítottak.

Aztán jött az a poszt a Nostalriustól, hogy hát végülis ők meggondolták magukat. Igazából ők azt szerették volna, hogy egyesítsék a közösséget és elhozzák nekik a Szent Grált, a hivatalos legacy szervereket. És hát rájöttek ha arcon köpik a Blizzardot akkor sajnos picit maguk alatt vágják a fát, az árral szemben evezni pedig nem a legjobb ötlet.

Ezért most bejelentették, hogy leállítják az együttműködést az Elysiummal és letiltják őket az adatbázisuk hozzáféréséről. Ugyanis nem az történt, hogy a Nostalrius egy-az-egyben áttranszferálta az adatbázisát az Elysiumnak, hanem létrehoztak egy interfészt amin keresztül az Elysium játékosok letölthetik a volt Nostalriusos adataikat az új szerverekre.

Mi volt erre az Elysium válasza? Hát ha valaki jót röhög az egészen az tuti az Elysium. Ahogy a Galaxis útikalauz stopposokban a delfinek, az Elysium annyit mondott csak hogy köszi a halakat, de mi leléptünk. A válasz posztban ecsetelik, hogy a volt Nostalriusos közösség nagy része már áttranszferált hozzájuk, a core infrastruktúrát amit a Nostalriustól kaptak pedig már azóta egy jobbra cserélték. Vagyis, az Elysium konkrétan azt mondta hogy nem is baj hogy a Nostalrius így döntött, hiszen már nincs is rájuk szükségük.

Az Elysium kitart továbbra is és folytatja ellenállását a Blizzarddal.

Na de vajon mi történt a Nostalrius srácokkal? Vajon kaptak még egy levelet a Blizzard jogászaitól? Hiszen már úgyis tudták, hogy lehet őket megtalálni. Én nem vagyok a jogban szakértő, de ha csinálok valami illegálisat az majdnem olyan ha segítek valaki másnak hogy illegális dolgot csináljon. Nem hiszem, hogy ez túl jó alap nekik egy tárgyalás során.

Vagy egyszerűen csak belátták a cselekedeteik következményeit, és most második pálfordulásképpen próbálnak kiskutya módon lihegni a Blizzardnak, hogy végülis ők lojális szerető kisállatok?

Nem tudom. Már sokszor mondtam ezt, hogy a Nostalrius téma lezártnak tekinthető, de ez a Barátok közt ami manapság megy tényleg meglepő. Szerintem bekészítem a popcornt, lesz itt még több felvonás is.

Tetszik(15)Nem tetszik(2)

Tags:


  • Daermon

    Remélem gyorsan bezárják az Elysiumot is, aztán tényleg elnyugszanak, mert ez nevetséges már nagyon.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Farkas Péter

      Nem fogják, a blizzard kezei nem érnek/érhetnek el oroszországba ahol vannak a szerverek, így az Elysium addig üzemel ameddig ők akarják.
      Más: Én a Nostalrius fejlesztők helyében ha x időn belül nem kapok olyat a blizzard-tól, hogy őket felveszik oda, vagyis a blizzard csak játszik velük és leszarja őket, simán folytatnám ezt, simán szembeköpném a blizzardot.
      Mellesleg nem is kell már a Nostalrius szerverei, ennyi idő alatt már simán lemásolhatták a db-t meg a core-t is saját szerverre.

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

        olyan nincs, hogy nem ér el. maximum nehezebb sokkal, csak az Elysiumék ezzel próbálják nyugtatni a népet. (meg magukat)
        nostalrius meg f2f találkozott a Blizzarddal, nem biztos jó dolog szembeköpködni, mikor még kb azt is tudják, milyen zoknit hordanak

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Gronn

          Nem akarlak elkeseríteni titeket srácok, de a kalózkodásnak megvan az a rendkívül hatásos továbbörökítő képessége, hogy osztódással szaporodik.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Don Dondon

            Elér vagy nem ér: nem az a lényeg, hanem az, hogy most a Nostalriust is jól meglopták. Akár szimpatikusak voltak valakinek, akár nem (én pl. gyerekesnek tartom az egész sztorit az eleje óta), egy ilyen húzás nem fér bele a tolvajbecsületbe. A kalkózkodásnak is megvannak az írott szabályai, melyek kimondják, hogy más kalóz tollával ne ékeskedj.

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Meridian74

            A nostosokat nem lopták meg. 20 főből 15 fő eleve átigazolt az Elysiumhoz, és több hónapon keresztül közösen fejlesztették ki az új szerver kódot. Még a korábbi Elysiumos szervereket is lelőtték emiatt, és a játékosokat átmigrálták az újra.

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Don Dondon

            Ha valamit közösen csinálunk és te azt mondod, hogy az egész a tiéd, az még lopás.
            De egyébként ez a figura mégis a Nostalrius nevében írt, tehát ha már csak 5 ember is maradt, akkor is jogos a panaszuk - meg akkor is, ha 1.

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Attila

        Ja, a szokásos mese a mágikus és elérhetetlen warez tündérországról, ahova nem érhet el a jog.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • http://frostshock.eu/ Khas Dylar FS

          Ami ha igaz lenne, az összes létező warez / kalóz / illegal site onnan működne. Dehát nem onnan működnek ugye. Gyerekes ez az egész...

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • hozearmando

            rofl

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Meridian74

            de amióta embargó meg szankciók vannak a ruszkik bekeményítettek. pont leszarják a nyugati jogászokat.
            Korábban ha warez volt, akkor azért léptek eleget téve a jogi felkéréseknek. De most ugyanmár mit kapnak cserébe? fenyegetéseket? Körberöhögik...

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Szabolcs Galambos

        trump <3 putyin, szóval erre ne tegyél nagy összeget.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • XwP

        A szerverekek nem oroszorszagban vannak ,ugyan az a server ( host ) aki a nostnak volt, ami Franciaorszagban van .

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Farkas Péter

          De, a szerverek oroszban vannak, és nem ugyan az ami a nostnak volt, csak az adatbázist meg coret kapták meg onnan.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Bruhh

      mért lenne az jó neked ha bezárnák?:D

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Daermon

        Mert ez már tényleg rosszabb, mint a Barátok Közt 😀

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

          a dráma jó, amíg kihagynak belőle.
          már várom, hogy most NH-ban Serenity győzzön, és akkor kapunk ismét egy kis topguild drámát, Sco mindig olyan kis elmés, ha ilyenekről van szó

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Daermon

            Serenity most 7/10-el első. Lehet bejön a vágyad 😀

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Peter Stumpf

            Method is 7/10 már, nekem az volt az unszimpatikus amikor kiléptek onnan és mindenki mondta, hogy sco szar vezér meg minden és sehol nem lesznek, aztán 7/7-el elsők lettek...

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Makk

      Nem értem, miért zavar ez téged, anyagilag károsít?

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Daermon

        Engem? Dehogy 🙂
        Ellenben a Blizzardot végsősoron igen. Ez meg azért nem jó, mert a Blizzard fejleszti a játékot, ami az egyik kedvencem.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Stephen Blaise

        Ez olyan mint "miért zavar téged ha Szíriában polgárháború van, ismersz ott valakit?"

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Meridian74

      Álmodik a nyomor... a ruszkik nem ijedősek. Pont telibe szarják a jogász mitugrászokat.
      Másrészt mit is nem használnak jogszerűen? A szerver kódot ők maguk írták, nem a Blizzardtól lopott. A klienset (amely nincs módosítva) meg mindenki jogosan használja aki megvette az alapjátékot .- én megvettem, csak aktív előfizum nincs a blizzard szervereire.

      Ha ez nem tetszik, akkor gondold át, a PC-d sem létezne nagyon, csak IBM féle verzióban, anno az IBM BIOS-át reverse enginelték és csinálták meg újra (talán a Compaq volt) és adták olcsóbban az így gyártott "IBM kompatibilis XT/AT-ket"... őket sem tudták emiatt szétperelni, persze próbálkoztak, de nem voltak hülyék a másolók. Saját munka volt, ami ugyanazt a funkciót látta el mint az eredeti.

      Itt sincs szó másról, a Nost/Elysiumosok írtak egy olyan szerver kódot, ami az eredeti szervereket emulálják - leutánozza. Ebből adódik, hogy nem tökéletesen ugyanaz, nem mindenben működik pont ugyanúgy. Viszont tökéletesebbre is tudják csinálni, mint anno a blizzard azt tette.
      Amúgy eleve más rendszerben írták, a Nost/Elysium PHP és MySQL-t használnak, a blizzardosoknak saját rendszerük volt, a kettő össze sem vethető amúgy.

      A Nostos fiúk inkább abban reménykednek, hogy kapnak egy zsíros álllást a Blizzardnál, mivel már azt bizonyították, elég rátermettek ez ügyben.

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Bjutiful

        Ezzel nem értek egyet teljesen, mert ha más nem akkor az összes szellemi tulajdon a Blizzé. Szerintem ezt soha nem kérdőjelezte meg sem a Nost, sem pedig az Elysium vezetősége. Szerintem inkább az a helyzet, hogy nem takaróznak, egyszerűen csinálják mert szeretik, csinálják mert van rá igény és engem nem zavar, hogy ha pénzt is keresnek belőle, mert megvolt (megvan) a blizznek a lehetősége, hogy elindítsa a legacy szolgáltatást. Ahogy látszik igény is van rá, a nostosok (és a playerek) vártak is rá, hogy elinduljon, de semmi nem történt.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Don Dondon

        "A klienset (amely nincs módosítva) meg mindenki jogosan használja aki megvette az alapjátékot"

        Olvasd el inkább az EULA-t, mint hogy ekkora blődségeket írj:

        1. Subject to your agreement to and continuing compliance with the Blizzard Agreements, you may use the Service solely for your own non-commercial entertainment purposes by accessing it with an authorized, unmodified Game Client. You may not use the Service for any other purpose, or in connection with any other software.

        2. The license granted to you in Section 1 is subject to the limitations set forth in Sections 1 and 2 (collectively, the “License Limitations”). Any use of the Service or the Game Client in violation of the License Limitations will be regarded as an infringement of Blizzard’s copyrights in and to the Game. You agree that you will not, under any circumstances:
        (...)
        D. modify or cause to be modified any files that are a part of the Game Client or the Service in any way not expressly authorized by Blizzard;
        E. host, provide or develop matchmaking services for the Game or the Service, or intercept, emulate or redirect the communication protocols used by Blizzard in any way, for any purpose, including without limitation unauthorized play over the internet, network play, or as part of content aggregation networks;
        F. facilitate, create or maintain any unauthorized connection to the Game or the Service, including without limitation (a) any connection to any unauthorized server that emulates, or attempts to emulate, the Service; and (b) any connection using programs or tools not expressly approved by Blizzard;

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Szolo

          Azért a WoW 10 évvel ezelőtt aktuális kódjára nagyon nem a ma érvényes EULA vonatkozik.
          Nyilván nem váltottam meg 2004-ben sem a játék lemezének megvásárlásával a kódjának a továbbhasznosíthatóságát, de az számít, hogy 2004-ben mi szerepelt az EULA szövegében.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Don Dondon

            Hát én 2006-os EULA-t találtam legrégebbit, de már abban is szerepel, hogy a szolgáltatás és a szoftver nem szétválasztható egymástól.

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Lepkemaci

          Összekeveritek a törvényeket a kiadó által szabott felhasználási feltételekkel. Ha az EULA ellen vétesz, akkor legfeljebb annyi történik, hogy a kiadó megvonja tőled a szolgáltatást, tehát kapsz egy ban-t, és azt mondja, hogy tőle többet nem kapsz semmit. A törvények meg országonként mások, és tök függetlenek attól, hogy mit tartalmaz az EULA.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Meridian74

          No és? Senki nem piszkált bele a kliensbe, senki nem lopott ki belőle semmit és használt fel újra. Az a kliens amit használok az eredeti. Annyi hogy ehhez a blizz nem szolgáltat semmit sem. Viszont mások megteszik ezt. Azt meg hogy ők hogyan teszik, az is ki lett vesézve, reverse enginering jogilag nem tilos.
          A kliens használatának árát meg kifizettem, sőt fizetném a szolgáltatás (szerver) árát is, de ha nem kell a blizznek hát akkor így jártak. Tehát senki nem károsított meg senkit sem, a blizz nem él egy olyan lehetőséggel, ami az övé lehetne kizárólagosan; de mivel nem él mások élnek a lehetőséggel.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

    számomra ez az egész Legacy realm okafogyottá vált a Legion megjelenéssel. Cata Firelandssal nálam elkezdődött egy mélyrepülés, (ami az egy mopos cselendzs modet leszámítva - ez egy péntek estétől vasárnap estig tartó dolog volt) ami azóta folyamatosan tart, és egyre inkább szartam bele az egészbe.
    mop végén elkezdtem honorbuddyzni, wodban kb 13 karit botoltam fel 100ra és míg melóban voltam, szedték nekem az lfr geart. hogy minek, azt nem tom, mert kézzel csak 1 hunterrel játszottam. wod végén elért a végzet, jött a ban. teljesen leszartam, inkább vártam, hogy a Nostalrius majd eléri a célját, és megyek inkább vanillázni, vagy ha az nem is jön be, majd valami bcs realmen eljátszogatok.
    aztán kijött a Legion, visszahozta a kedvet, élvezem újra a játékot, mintha csak most lett volna vége wotlknak/cata t11nek. (és persze most szenvedek, hogy nem tudok transmogolni a cselendzs setekre meg a t3ra, mert a ban még az account wide transmog előtt ért el. 😀 )
    végignézve a real id friend listem, nem csak én tértem vissza, rengeteg olyan ember tűnt fel és aktív még mindig ebben a kiegben, akik az előző 2-3-at fullra skippelték az első 1 hónap után.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Serathis

      Hát ja, a Legion az nagyon ilyen "in case of emergency bring out ASHBRINGER/emerald nightmare/demon hunter" szagú cucc. Már tényleg csak a dance studio meg a player housing hiányzik és minden oldschool rinya alap bekerül a játékba. Aztán meg valami tényleg újat kell kitalálniuk a Blizznek.

      Tetszik(1)Nem tetszik(0)
    • http://frostshock.eu/ Khas Dylar FS

      Én csak a saját guildemen tudom lemérni, hogy mennyire sikeres a Legion, mert más adat csak hallomásból jut el hozzám, ami meg vagy igaz, vagy nem.
      Szóval:
      Legion előtt peek hour környékén is jó ha 5-10 ember volt online. A raideket nem számolom, mert olyankor aki raidelt, feljött, aztán raid vége után 5 perccel már logolt is ki.
      Legion alatt: peek hour 30-40 ember online, hajnal 1-kor is lehet csapatot találni guilden belül M+-ra többnyire, teljesen elmebeteg időpontokban (hétköznap hajnal 3-4 mondjuk) is van online legalább 4-5-6 ember.

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

        ugyanezt látom én is. wod elején elköltöztettem magam Tnről arathorra, zavart, hogy néha sor van, zavart a sylvanas alli, zavart az, hogy az ah 40 milla itemmel van telefosva 1 copperért, zavart a sok method (most már csak serenity) fanboy.
        wodban arathoron alig láttam outdoor embereket, vagy a geriszonban csücsültek, vagy raiden voltak. bármikor bármilyen rare csak úgy felbukkanhatott, ha kellett egy item, mount, odamentél, kb 30%ban ott várt, mert a kutya nem campelte. a bmahban a warri t3on kívül kb minden 10.000ért pörgött ki, mert a kutya nem bidelt semmire. hunter t3ra (még bracer is) költöttem 110k goldot.
        most mozdulni sem lehet, kb most van annyi ember a városokban és outdoor, mint volt wod elején TNen. és sajnos a bmah árak is visszakúsztak, 2 hete 1.1m goldos bidem nem volt elég egy t3 vállasra 😀
        lehet át kéne lassan költözni valami spanyol rp realmre....

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Attila

      Engem sose érdekelt a Legacyzás, de hosszú idő óta igazán van kedvem WoW-ozni. Egyszerűen tök jó a játék, és már azon agyalok, hogy kezdjek újra raidelni, pedig filthy casual vagyok. -.-

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Barnus

        Te raideltél egyébként valaha, vagy csak úgy mint Roodie aki egyszer kapott egy véletlen invet, de mire az insta bejárathoz ért, kirugták ?:)

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Attila

          Miért érdekel a biográfiám? Beszámolóval tartozom?

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • fényhozó illuminátus

      Érdekes én is vanilla óta játszottam mégis december elején már eladtam a legion accot mivel egy rakás szar a legendary systemmel az élen.

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

        legion elején rerolloltam dkra lockról, mert gyűlölöm a demoszart. most, hog yjó az affli, visszamentem. tegnap bementem dkval lfrbe, 1. bosson jött a 2. legjobb legó.
        úgyhogy most van egy 890es altom dupla bis legoval meg egy mainem, 1 db destro legoval, ami nem tud proccolni afflin 😀

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • impi768

    Én soha nem értettem ezt az egéstet valszeg bennem van a hiba.
    Csinálok/kitalálok egy új tortát ,rakok cseresznyét a tetejére meg habot. Valaki odajön ,hogy adjam el hab nélkül ,mert ő úgy szereti ,majd megzsarol ,hogy ő fogja a tőlem lopotkhmmásolt tortát árusítani ,ha nem csinálom azt amit mond és a végén én leszek a bunkó. Mondom neki ,hogy ez így nem pálya mert hát ez mégis csak az enyém és az lesz amit én mondok ,mert hár lopnikhmmásolni rossz. Erre szól mindenkinek ,hogy bunkó vagyok behisztizik elmegy oda ahol megsimogatják a buksiját ,majd megint behisztizik és a simogatos bácsik képébe vágja a tortát.
    Ez most aszem az én felfogásomnak túl sok szinten nevetséges/felháborító/bonyolult mert én tényleg csak egy 14 éves hisztis kis cukrászcsajt látok...

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Makk

    Igazából nem értem mi történhetett, mert a Nostalrius csapat csak nem olyan naiv, hogy lesz retail legacy, mert nem lesz, mivel a Blizzardnak nem érdeke, igen lenne rá igény, de ahhoz képest aprópénz és mielőtt valaki azt gondolná, hogy a Legion miatt, hát nem. Az a helyzet, hogy a Heartstone, Hots sokkalta több bevételt hoz mint a WoW és akkor most minek vesződnének legacyval pluszban.

    Függetlenül a Nostalrius mit mond, az Elysium-nak köszönjük szépen, hogy foglalkozik a dologgal és hogy ezt miért teszi az engem is érdekel, csak ott van játszhatok rajta ennyi 🙂 Szép napot mindenkinek!

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Andras Katai

      A hots? Jatszik meg azzal valaki?

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Makk

        Igen és sokkal többen mint a WoW-al.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Stephen Blaise

      Ha mindent megcsinálna a Blizz amit 10-20ezer ember akar akkor nem lenne ideje másra 😀

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Bjutiful

        Legyen inkább 80-100 ezer, de még az is elenyésző.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Lepkemaci

          Már az első héten annál sokkal több jött aktív játékos össze nekik. A concurrent users napokig 25-30k körül volt, ami milliós aktív egyedi felhasználószámmal rendelkező játékokra jellemző. Pl. a PC-n is igen népszerű Warframe tud ilyen számokat produkálni Steam-en. Az átlag CCU normális esetben a havi aktív játékosszám 1-5%-a szokott lenni. A meglehetősen sikeres új Doom sem csinált többet, mert az első napján volt először és utoljára olyan magas a concurrent users, mint az Elysium-on a negyedik napon. Utóbbin ez nemhogy esett, de napokig folyamatosan emelkedett. Az új COD legmagasabb CCU-ja alig haladta meg a 15k-t néhány percre a megjelenés után, igaz ez minden idők legrosszabbul fogyó része lett, de azért állítólag elment belőle a megjelenés napján 2 millió az összes platformon.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Meridian74

            Tanúsíthatom, tömegnyomor van az összes Elysiumos szervereken... még a PVE szerveren is.
            Amúgy a mindenkori éllapot is lekérdezhető, itt - valós adatot mutat, lechekoltam mikor beléptem mit mutat belül a kliens és mit a weboldal, egyezik:
            https://elysium-project.org/status

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
          • Bjutiful

            Bocsi, akkor rosszul gondoltam.
            Én nyomom és az ünnepek környékén az Anathema (ex-nost pvp) konstans 10k felett volt, néztük ismerősökkel folyamatosan. Aztán amikor elindult az új szerver, az is pillanatok alatt tele lett (10k) és állítólag valami 30k-s queue is volt és ugye rá egy hétre indult még egy szerver, amit előtte egy nappal jelentettek be de ahogy nézem arra is jut felhasználó bőven.
            Kíváncsi leszek, hogy meddig megy fel majd az Anathema létszáma, ha nemsokára kijön AQ...

            Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Lepkemaci

    1. Szerintem két dolog lehet a pálfordulat és az ellentmondásos nyilatkozatok mögött. A Nostalrius vagy alibinek szánta a várakozásokon felül sikeres indulás utáni hét végén kiírt elhatárolódó nyilatkozatukat, hogy ne érje őket személyes támadás, vagy a Blizzard megint élt azzal a korábbi, németeknél is hatékonyan bevetett trükkel, hogy fű alatt kiénekelte belőlük a forráskódot, meg az adatbázist, hogy azon próbáljon fogást találni. A forráskódból nyilván kiderülhetne, hogy használ-e bármilyen Blizzard forrást. Ebben az esetben könnyű lenne jogi úton támadni a szolgáltatást, ahogy az a német bíróságon is bevált a második körben. A felhasználói adatbázis birtokában pedig magukra a felhasználókra tudnának nyomást gyakorolni. Már pusztán az a tény, hogy birtokolják, elrettentő erejű lehetne. Nem kellene hivatalos közlemény sem, mert egy pletyka is simán elérhetné a kívánt hatást.

    2. Nem tudunk olyan privát szerverről, amit az Activision Blizzard jogi úton sikeresen bezáratott volna. Felszólító leveleket többen kapnak, de állítólag azon kívül nem történik semmi. A Nostalriust is gyakorlatilag maga az üzemeltető zárta be, mert betojt az első C&D levéltől. Azt hihették, hogy csak őket érte ez a "megtiszteltetés". Utólag a ruszkik állítólag felvilágosították őket, hogy az egyik legnagyobb hálózat üzemeltetőjeként ugyanolyan felszólító leveleket kapnak már idestova hat éve, amikre nem reagálnak, és így űzik az ipart teljesen zavartalanul, nem kis összegeket kaszálva.

    Azt sem lehet tudni, hogy a régi Nostalrius csapatból jelenleg hányan dolgoznak az Anathema Core fejlesztésén. Lehet az is, hogy páran kimaradtak a buliból, aztán írtak egy elhatárolódó nyilatkozatot, meg közben fű alatt tárgyalnak a Blizzarddal, hátha szórnak nekik gyöngyöket.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • amiShael

    Akkor elmegy másik étterembe mert az első lekerült az étlapról: megváltozott a világ és már olyan liszt sincs talán amiből sütötték, de ha készítenék akkor is kiderülne hogy számos összetevője nem felel meg a jelen kor kihívásainak.

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Kerecsen Levente

    Hm, akkor vajon a Nostalrius-os karim, amival nem logoltam be az Elysium szervereire, vajon megvan még valahol az Elysiumos csapatnál? Mert én még folytatnám... 😀

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

      nem. kb 1 hétig működött a karakter transzfer, idén január elején eszembe jutott, hogy mintha Noston lett volna accom, be is tudtam lépni az oldalon, de a token generálás már nem ment. utána néztem redditen, mindenki megerősítette. Nostos srácokat 1 hétig érdekelte, hogy a régi emberek vigyék az accot, utána lekapcsolták.

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

    L4G

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • Armin Morhaime

      Hellground > összes TBC szerver ! Kicsit várni kell rá éppen...
      http://forums.hellground.net/topic/49078-wipe-new-adventure-hellground/

      Illetve érdemes Elysium-on(bármelyik realm) is karit csinálni TBC miatt, mert csak idő kérdése és ott is lesz upgrade. 😉

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • http://eu.battle.net/wow/character/arathor/Faralêth/advanced Faraleth

        lengyel

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Armin Morhaime

          Közel 2 évet játszottam a szerveren, és semmi gondom nem volt ebből, a sok ruszkival annál inkább egy időben. L4G (Hellfire) nekem az instant lvl60 miatt volt felejtős. Mennyien vannak ott mostanság? Magyar community is fellelhető esetleg?

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
  • Makk

    Igen van, játszok is rajta, de kétlem hogy FS-en megoszthatom 😀

    Tetszik(0)Nem tetszik(0)
    • fafnir

      szerintem megoszthatod, én kíváncsi lennék rá 🙂

      Tetszik(0)Nem tetszik(0)
      • Makk

        Excalibur wow és nem lengyel mint a fentebb említett, van magyar guild is bár jómagam nem ott vagyok. Azt kell mondjam igen jó szerver.

        Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • fafnir

          van annak valami friss szervere? mert valamikor még én is játszottam ezen, elég ősrégi lehet már. az összevont frakciók, vagy miafene sem nyerte el a tetszésem.

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
        • Armin Morhaime

          Excalibur P2W ez megbocsájthatatlan... 😉
          https://www.reddit.com/r/wowservers/comments/438j06/hellground_vs_excalibur/

          Tetszik(0)Nem tetszik(0)
Back to Top ↑